Magabiztosan teljesítették az alapcélt Előrelépés a múlt évhez képest Négy év alatt harmadszor az élen 20 éves az OTP Lakástakarék

Magabiztosan teljesítették az alapcélt

Az átszervezett nb iii-ban is helytállna a tarr andráshida

n A labdarúgó NB III Nyugati csoportjában 10. helyen végzett a Tarr Andráshida SC csapata. A megszerzett 43 pontjuk biztos bentmaradást ért, egy pillanatra sem legyintette meg őket a kiesés szele. Több, jobb feltételekkel rendelkező együttest előztek meg.

– A bajnokság megkezdése előtt a vezetés a biztos bentmaradást tűzte a csapat elé. A szezonunk nehezen indult, túlestünk egy vezetésváltáson. Akadtak távozóink is, szerencsére a változás utáni bizonytalanság gyorsan megszűnt. Így nyugodtabban kezdtük a bajnokságot – hangoztatta Dobos Sándor, a Tarr Andráshida edzője. – Az őszi szezonunk jól sikerült, riválisaink nagy részét hazai pályán fogadtuk, és legyőztük őket, itt többek között a Gyirmótra, a Sárvárra, a Komárom csapatára gondolok. Mellette sikerült több bravúrt is elérnünk, például a jó képességű Csornát is magabiztosan győztük le. Őszi jó szereplésünkkel alapoztuk meg a biztos bentmaradásunkat. A tavaszi idény során sokan megsérültek, így Bíró és Szegleti, de említhetném a tavasszal hozzánk visszatért Majort is, akinek sérülése olyan súlyos volt, hogy utána az egész tavaszi idényt kihagyta. A bajnokság végére szinte elfogytunk.
– Jöttek azonban a saját nevelésű fiatalok.
– Kicsit kényszerből kerültek a mély vízbe, de bizonyították, lehet rájuk számítani. A következő szezonban is bízunk bennük, de még nem ők lesznek a csapat húzó játékosai. A bajnokság során a csapategységgel, a játékosok hozzáállásával nem volt gond. Évek óta adott egy stabil mag, amelybe a kevés érkező könnyen beilleszkedik.
– Csökken az NB III létszáma, tömörül a mezőny. Milyen szezonra számítanak a következő idényben? Lehetnek változások a játékoskeretben?
– Eddig senki nem jelentette be távozását. Remélem, hogy komoly változás nem is lesz. A feltételeink a következő szezonra is hasonlóak lesznek, mint idén. A célkitűzés sem lesz más, mint a biztos bentmaradás. Nem tesszük magasabbra a lécet, mivel a nyári átigazolási szezon során változnak az erőviszonyok, és menet közben kell megismerni az ellenfeleket. Bizakodom, hogy erősítési terveink megvalósulnak, akkor nem lehet probléma a célkitűzés teljesítése.
– Visszatérve a változásokra, több játékos szerepelt kölcsönben a ZTE-től. Velük mi a helyzet?
– Már nem a ZTE játékosai, lejárt a szerződésük. Szegleti és Bíró is jól érezte magát Andráshidán, csak velük kell megállapodnunk. Jó lenne, ha maradnának.
– Működhet a ZTE-vel egy kölcsönadási megállapodás?
– A vezetés és jó magam nyitottak vagyunk rá, ha egyenlő partnerként kezelnek minket. Annál is inkább fontos lenne a dolog, mivel még az is megeshet, hogy egyedüli zalai csapatként szerepelünk az NB III-ban.

 

 

vissza az elejére


Előrelépés a múlt évhez képest

Erőn felül teljesített a zalakerámia zte

n Nagyszerű évet zárt a Zalakerámia ZTE férfi kosárlabdacsapata az NB I-ben. A szezon előtt a szakma legfeljebb a legjobb nyolc közé várta az együtteset. A Bencze Tamás vezetőedző által irányított csapat a tavalyi 5. helyről előre lépett a harmadikra, bronzérmes lett. Ha ez így folytatódik, jövőre bajnokok lehetünk...

– Az érvelés jó, de nincsen valóságalapja – vélekedett Bencze Tamás. .
– Az idei szezonnal elégedett?
– Természetesen, és örülök, hogy ilyen jól szerepelt a csapat. Az Alba elleni párharcon kicsit még gondolkodom, mi lett volna, ha nem sérül meg a két légiósunk. Érzésem szerint a Fehérvár is fogható lett volna, de a ha nem játszik szerepet a sportban. A csapat a szezon során erőn felülteljesített. Egy játékoskeretet alapvetően meghatározza, hogy mennyi a pénzed, és hány légióst tudsz venni, mivel belőlük egyszerre öt lehet a pályán. Ebből a szempontból mi pozitív példa vagyunk, felülírtuk azt a tételt, hogy annak függvényében végzel elöl vagy hátrébb, hogy mennyi a pénzed. Ellenpélda a Szolnok, ahol a jó anyagi körülmények sem teremtettek jó csapatot. A célkitűzésünk a bajnokság előtt az volt, hogy kerüljünk a legjobb nyolc közé, ez nem volt irreális, a csapat játékerejét nem becsültük sem alá, sem fölé.
– Miért sikerült mégis a bronzérem?
– Ez egyértelműen csapatérdem. Fokozatosan lettünk egyre jobbak. A középszakaszban és a rájátszásban már kifejezetten jól játszottunk. Megdolgoztunk a bronzéremért, amelyet teljes mértékben megérdemeltünk. A csapat mentális erejét mutatja, hogy akkor sem pánikolt be, amikor az ellenfél tíz pont felett vezetett. Igaz, az ellenkezőjére is volt példa, a Kaposvár elleni találkozó, amit jelentős előnyről vesztettünk el itthon. A másik döntő tényező volt, hogy az általam elképzelt szakmai elképzelésekben hittek a játékosok és megvalósították. Ismét hangsúlyoznám, csapatként voltunk sikeresek. Nem akarom megsérteni a legjobb négy között a másik három együtteset, de ott a sikerhez kell mindig egy kiemelkedően jó egyéni teljesítmény. Így például a Falco, ha Govenst megfogják – bajban van. A mi taktikánk nem egy játékosra épült. Minden szezonkezdés előtt elmondom a játékosoknak, hogy a ZTE csapatként játszik. Egy példát kiemelve: a szezon közben az egyik Körmend elleni találkozó után le kellett ülnöm Ubillával, és szakmai szempontból „megkötni” a kezét, hogy sikeresek legyünk. Szerencsénkre megértette a játékos. Belátta, neki is jó lesz, a csapatnak még inkább.
– Egy vezetőedző számára az lenne a legideálisabb, ha együtt maradna a keret, erre lehetne alapozni a következő szezon. Ami biztosan nem így lesz…
– Az idei költségvetésünk kicsivel volt több, mint a tavalyi, a szakmai oldalt nézve a maximumot hoztuk ki belőle. A mögöttünk lévő csapatok közül legalább ötnek biztosan annyi a költségvetése, mint a miénk vagy több. Az idei szezon után biztos vagyok benne, a következő idényben az első ötbe akar kerülni az idei gyenge szezonjuk után a Paks, a Sopron, a Szolnok, s ha ehhez hozzá veszem az Albát, Falcót és Körmendet, még keményebb szezon vár ránk.
– A játékosállományban is történnek változások?
– A légiósaink közül van esély, hogy Julian Norfleetet megtartsuk, nagyon jól érezte magát nálunk. Emmanuel Ubillának jóval jobb ajánlatai vannak, mint amit mi biztosítani tudunk neki. Adomas Drungilas is távozik. A magyarok közül Czinger Zoltán Nyíregyházára igazol, Gáll Dominik is távozik, miként Kerpel-Fronius Balázs is. Az utóbbival a Jászberényt is beleértve három évet dolgoztunk együtt. Nemcsak a sérülés miatt távozik, új impulzusokra van szüksége. Az érkezők között találjuk Doktor Pétert Körmendről, fiatal tehetséges játékos, Horváth Ákos a Vasastól érkezik, ennyi a biztos. Két játékossal tárgyalásban voltunk, nem minket választottak, egyikük családi, a másik pénzügyi okok miatt. Az újonc DEAC-cal nem tudtunk versenyezni. A magyar mag rövidesen végleges lesz. Nagyon remélem, hogy sikerül három jó légióst is igazolnunk. Célkitűzésről korai beszélni, a bajnokság megítélésem szerint erősebb lesz, mint a tavalyi.

 

 

vissza az elejére


Négy év alatt harmadszor az élen

n Bár az elmúlt hetek a Zalakerámia ZTE KK kosárlabdacsapatának sikereitől voltak hangosak, azért még sok minden történt városunk sportéletében. Többek között a Becsali-Tungsram LSE tekecsapata megvédte bajnoki címét a városi és körzeti tekeszövetség Szabadidő csapatbajnokságában. Amit méltóképpen el kell ismernünk, annál is inkább, mivel 16 hatfős csapat 30 fordulóban mérte össze felkészültségét. Bozzay Tamás csapatvezetővel és egyben büszke nagypapával beszélgettünk.

– Mióta vesztek részt a csapatbajnokságban?
– Csapatunk részvétele egyidős a Vágóhíd utcai tekepályával, azaz 2001 óta veszünk részt a szövetség által rendezett bajnokságokban.
– Milyen célt tűztetek ki magatok elé a nevezéskor?
– Elsősorban tömegsportjelleggel, gyakorlás és tapasztalatszerzés céljából indultunk neki a bajnokságnak. Vagy húszan döntöttünk úgy 2005-ben, hogy próbáljunk meg minél eredményesebben szerepelni. Ehhez szükség volt új igazolásokra, így már nem csak a GE Hungary Kft. (Tungsram) dolgozói szerepeltek a csapatban.
– Hol készültök fel a mérkőzésekre?
– Vasárnaponként tartunk edzést a ságodi Betli panzió tekepályáján.
– A versenyszerű tekézés mellett biztosan továbbra is fontos számotokra a tömegsport-jelleg...
– Igen, például ötfordulós házibajnokságot rendezünk 2004 óta. Ezen csapatunk tagjai mellett részt vesznek a GE dolgozói, családtagjai, a sportegyesület tagjai. Továbbra is szeretnénk megőrizni a tömegsportjelleget.
– Nem csak a bajnokságban mutatjátok meg magatokat...
– Évek óta játszunk nagyon jó hangulatú barátságos mérkőzéseket a Vas megyei Royal csapatával. Aztán hagyományteremtő céllal létrehoztuk, és idén már a IV. Tungsram Kupát rendezzük, melyen a már említett Royal csapata mellett a szintén Vas megyei Horváth TK és a Zalakaros csapataival mérkőzünk meg. S amit mindenképpen kiemelnék, lehetőségeinkhez képest mindig kilátogatunk az idén bajnokságot nyert szuperligás férfi-, illetve a női csapat mérkőzéseire.
– Milyen sikereket értetek el idáig?
– Több kupán értünk el jó helyezést, illetve nyertünk is. A 2010–2011-es szezonban nyertük az első érmünket a városi és körzeti csapatbajnokságban. A Szabadidő csapatbajnokságban négy év alatt harmadszor lettünk elsők. Tavaly mindkét bajnokságot megnyertük. Idén a Szabadidő csapatbajnokságban úgy sikerült a címvédés, hogy 30 mérkőzésből 28-at megnyertünk. Ráadásul Varga Péter, a csapat egyik tagja tartja a bajnokság pályacsúcsát. Tehát, a kérdésre válaszolva: a sok jó egyéni teljesítmény mellett a csapategységnek.
– Mi a célotok a következő bajnoki szezonra?
– A Szabadidő csapatbajnokságban szeretnénk megvédeni, a városiban pedig jó lenne visszaszerezni a bajnoki címet. Egyik sem lesz könnyű, mert nagyon erős a mezőny. Szeretnénk legalább egy meghatározó játékost igazolni, ugyanis a bajnokságban hét játékosunk tudott rendszeresen részt venni, ami a hat főből álló csapatnál kevés. Azt is hangsúlyoznám, hogy a sportbarátságot még az eredményességnél is fontosabbnak tartjuk.
– Kik érték el a sikereket?
– A pályán: Bicskei Zoltán, Györe János, Hajas Róbert, Horváth István, Őr József, Paréj Vilmos, Varga Péter, Varga Tibor. A pálya széléről: Bozzay Tamás, Köcse Gyula, Nagy Ferenc. A szakosztály tagjai még: Göncz László, Király Péter, Magyar István. És köszönettel tartozunk az egyesület elnökének, Laczik Géza úrnak, valamint azoknak, akik az adójuk 1 százalékával támogatták a sportegyesület, és azon belül a tekeszakosztály működését.

 

 

vissza az elejére


20 éves az OTP Lakástakarék

STorta helyett új irodával ünnepel ildikó és csapata

n A napokban a 20. születésnapját ünneplő OTP Lakástakarék több mint két évtizede kínál finanszírozási megoldást a különféle lakáscélok megvalósításához: e megtakarítási forma előnye, hogy miközben garantált hozamot ad, rugalmas, jól tervezhető és biztonságos.

A megtakarítási hajlandóságot és viselkedést vizsgáló kutatások azt mutatják, hogy a magyarok legalább egyharmada számára az első számú cél még mindig a saját tulajdonú otthon megteremtése. Ennek legnehezebb része természetesen a finanszírozás, illetve az induló tőke megszerzése. E problémára lehet rugalmas és személyre szabható megoldás az OTP Lakástakarék.
A lakástakarék számla több előnnyel is rendelkezik. Talán a legfontosabb az állami támogatás: az állam a megtakarítási időszakban az éves befizetések után 30 százalékos, de legfeljebb évi 72.000 forint összegű támogatást biztosít. Emellett a felhalmozott összeg kamatozik, ráadásul kamatadómentes. A betéttel kiemelkedő hozam érhető el, 4 éves futamidő esetén 12% feletti hozamot is realizálhatunk*. További előnyt jelent, hogy a lakástakarék számlához kapcsolódóan rendkívül kedvező fix kamatozású, forint alapú lakáskölcsön is igénybe vehető, amely a fix rögzített összegű havi törlesztés miatt jól tervezhető.
A jubiláló szervezet sokat tesz azért, hogy hazánkban még ismertebbé és népszerűbbé váljon az előrelátó tervezés és a hosszú távú megtakarítás. „Sajnos itthon még mindig nem él elég élénken a köztudatban a lakástakarék, mint a lakáscélok finanszírozásának előnyös formája. Hazánkban a pénzügyi kultúrára inkább az igények azonnali kielégítése a jellemző.” – mondja Köntös Péter vezérigazgató-helyettes. A lakástakarék másfajta szemléletet kíván: hosszú távú tervezésre, megtakarításra ösztönöz – s ez ma még nem terjedt el széles körben. Éppen ezért nekünk azzal is van dolgunk, hogy ezt a szemléletet átformáljuk.
A szemlélet formálásában illetve a teljes körű szakmai kiszolgálásban nagy szerep hárul azokra az értékesítőkre, akik mindig az adott élethelyzetnek és finanszírozási igénynek megfelelően az ügyféllel közösen választják ki a megoldást. Ennek a technikai hátterét fogja biztosítani minden hétköznap az OTP Pénzügyi Pont által működtetett most megnyíló új iroda Zalaegerszegen, az Ady utca 43. szám alatt, ahová szeretettel várjuk minden meglévő és leendő ügyfelünket.

*EBKM állami támogatással 4,19%–12,36%, állami támogatás nélkül
–1,51% – –0,05%.

 

 

vissza az elejére