Zalai a legjobban közlekedő család A gondtalan nyaralásért No Drog: ne élj vele!  

Zalai a legjobban közlekedő család

n A sárhidai Offner család nyerte meg a Közlekedik a család
vetélkedősorozatot, melyet immár hatodik alkalommal szervezett meg az ORFK – Országos Baleset-megelőzési Bizottság. Ők hozhatták el a fődíjat, egy Skoda Rapid Spaceback személygépkocsit, amit június 23-án vettek át Budapesten, és amit bemutattak a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság parkolójában.

– liv –

– Nagyon színvonalas a játék, amit ha valaki egy kicsit komolyan vesz, egy autót is tud nyerni – mondta érdeklődésünkre Offner Tamásné Tünde.
– Anyukám ígérte, ha elsők leszünk, kapok tőle száz liter benzint a motoromba. Ugyanis most vizsgáztam le, de nemcsak ez motivált, hanem az is, hogy megnyerjük az autót – fűzte hozzá Offner Márton.
A győzelemhez hosszú út vezetett, de megérte a fáradozást, mint azt az édesapától, Offner Tamástól megtudtuk. A család 2012-ben nevezett először, miután az édesanya rálelt a felhívásra az interneten. Akkor az országos döntőben ötödikek lettek, a következő évben tizennyolcadikak, 2014-ben és 2015-ben nem jutottak tovább a megyei fordulóból, tavaly viszont már dobogóra állhattak, mégpedig a harmadik helyre az országos döntőben.
– Az idei versenynek már úgy álltunk neki, hogy az autót el fogjuk hozni. Tele voltunk önbizalommal, mert rendesen felkészültünk, feleségem az elsősegélynyújtást, én a KRESZ-t vettem át. Márton fiam pedig mindkettőt, mert vizsgázott is kismotorból.
Az április 22-től május 28-ig tartó versenyre bármely magyarországi lakóhellyel rendelkező család nevezhetett, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás jogosítvánnyal, valamint hat és tizenhét év közötti gyerekeket nevelnek. A családok egy tesztlap kitöltése után autós és kerékpáros ügyességi feladatok, műszaki ismeretek és elsősegélynyújtás terén mérték össze a felkészültségüket.
Megyénként és a fővárosból egy-egy család jutott tovább az országos döntőbe, amit június 10–11-én rendezett meg az ORFK – Országos Baleset-megelőzési Bizottsága Budapesten. Itt már mindenki nyertes, hiszen a 20 döntős család egy-egy 30 ezer forintos üzemanyag-utalványt kap, ezenkívül a 2–20. helyezett család egy hosszú hétvégére szóló belföldi üdülést is nyer.
– Örömünkre szolgál, hogy Zala megyei család nyerte meg az országos döntőt, és hozta el a főnyereményt – szögezte le végül Horváth László rendőr őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság kiemelt baleset-megelőzési főelőadója.

 

 

 

vissza az elejére


A gondtalan nyaralásért

Megszívlelendő jó tanácsok és intelmek

n Figyelem, tervezés, türelem, apróságnak tűnő szabályok betartása, ami megóvhat, hogy nyaralásunkat se kellemetlenség, se nagyobb baj, netán tragédia ne árnyékolja be. Hogyan lehetünk biztonságban az utakon, a fürdő- és nyaralóhelyeken – arról Horváth László rendőr őrnagyot, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt baleset-megelőzési főelőadóját kérdeztük.

– AL –

– Június 9-ével Zalaegerszegen, míg 16-ával a megyében zártuk a tanévet, amit tavaly szeptember 2-án egy nagyszabású tanévnyitó rendezvénnyel kezdtünk meg a megyeszékhelyen. Ekkor adtuk át az országban is egyedülállónak számító baleset- és bűnmegelőzési utcát azokkal a falfestményekkel, melyek a megyei rendőr-főkapitányság Kis utcai betonkerítését díszítik. Ez a fal – ismételten a diákok jóvoltából – négy új baleset- és bűnmegelőzési témájú falfestménnyel gyarapodott. A június 9-i tanévzáróval, melyen több száz gyermek vett részt, számunkra is véget ért az iskola, de nem úgy a nyári táborokban, ahol ismételten felhívjuk figyelmüket a nyaralás veszélyeire.
– Miről szólnak ezek az előadások?
– A gyalogos- és a kerékpáros-közlekedés szabályairól, valamint a folyó- és állóvizekkel kapcsolatos valamennyi témáról, így a vízben való tartózkodásról, a tiltott fürdőzésről, a vízi eszközökről és a vízi sportokról. Minden szóba kerül, ami a közlekedésbiztonságot és a baleset-megelőzést szolgálja. A gyerekek élvezik a szünidőt, tartózkodjanak otthon vagy egy nyári táborban. A járművezetőknek éppen ezért fel kell készülni a megnövekedett gyalogosforgalomra a településeken és a nyaralóhelyeken egyaránt. A játszóterek környékén számítani kell az úttestre gurult labda után futó gyermekre, vagy valamilyen sporteszközzel (gördeszkával) közlekedő gyermekre, felnőttre, az autósoknak, motorosoknak, kerékpárosoknak éppen ezért megfontoltabban, óvatosabban kell közlekedniük. Az akár súlyos kimenetelű baleseteket elkerülendően az intelem mindenkire vonatkozik, mielőtt bárki lelép járdáról az úttestre, nézzen körül.
– A nyári időszakban a kerékpárok is előkerülnek.
– Valóban nemcsak nagyszámú gyalogos-, de kerékpáros-forgalomra is számítani kell, ugyanakkor rájuk is vonatkoznak szabályok. Egyik ilyen a láthatóság, vagyis lakott területen kívül éjszaka, vagy rossz látási viszonyok közepette közlekedő gyalogosnak és kerékpárosnak kötelező viselni a láthatósági mellényt a közutakon. Ha csapatban közlekednek, akkor is minden egyes tagjának. A kerékpár nem csupán sporteszköz, hanem jármű, tehát vezetőjének ugyanúgy be kell tartani a KRESZ-szabályokat, valamint a bicikli kötelező felszereltségére és a gépkocsin való szállítására vonatkozó előírásokat.
– A kánikula is számos veszélyt rejt magában.
– Ha közlekedünk, ha fürdőzünk mások és saját magunk egészsége érdekében érdemes betartanunk több fontos szabályt. Ha hosszabb útra megyünk nyaralni, érdemes megállni két-három óránként egy kis pihenőre. Szálljunk ki az autóból, igyunk vizet vagy más frissítőt. A hőségben előbb jelentkezik a fáradtság, ami elalváshoz és súlyos karambolhoz vezethet. Éppen ezért legyen valaki mindig ébren, aki segít figyelni a sofőrnek. Legyünk türelmesek és előzékenyek a sűrű forgalomban, alkalmazzuk a 3+1 fűrészfogas elvet, hogy a főúton közlekedő minden harmadik autó beenged egyet a mellékútról.
A bőröndök, táskák, esernyők tárolására használjuk a csomagtartót, és ne az utasteret vagy a hátsó szélvédőt. Egy ütközéskor ezek a tárgyak ugyanis elszabadulnak a fizika törvényei szerint, ami súlyosbíthatja a baleset kimenetelét. Nagyon fontos továbbá, hogy a nyári hőségben embert, háziállatot nem zárunk be az autóba még néhány percre sem. Gyufa, öngyújtó, spray se maradjon elöl, mert rendkívül tűz- és robbanásveszélyes lehet egy forró járműben.
– Térjünk át a fürdőzés veszélyeire, illetve szabályaira.
– Életet menthetnek a balatoni jelzőrendszerek, így nem véletlen, hogy a rendőrség folyamatosan arra figyelmezteti a fürdőzőket és a vitorlázókat: vegyék komolyan a riasztásokat. A Balatonnál a vihar ugyanis nagyon hirtelen tud lecsapni. Az emberek általában nem azért fulladnak meg, mert nem tudnak úszni, hanem a porózussá vált vízpárától, melyben nem tudnak levegőt venni. Az első fokú viharjelzésnél percenként 45-ször villan fel a sárga fényjelzés, ekkor a parttól 500 méternél nagyobb távolságra tilos fürödni és bármely vízi sporteszközt használni. Másodfokú viharjelzésnél már 90-szer villan fel a sárga fényjelzés, amikor egyáltalán nem lehet a vízben tartózkodni. Ha megjelenik a vízi rendészet helikoptere vagy motorcsónakja, hogy villámveszély van, vegyük komolyan a figyelmeztetést, és azonnal hagyjuk el a vizet. A viharokban előfordul, hogy elszabadul egy vitorlás vagy egy hajó, ami általában a túlsó parton szokott kikötni. Mentésükkel még véletlenül se próbálkozzunk, megtalálásukat hagyjuk a rendőrökre, polgárőrökre.

 

 

 

vissza az elejére


No Drog: ne élj vele!

n Június 26-a a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napja. Ez alkalomból tartottak NO DROG elnevezéssel tájékoztató napot a Zalaegerszegi Bűnmegelőzési Centrumban a közelmúltban.

– AL –

Az ENSZ 30 évvel ezelőtt hirdette meg a világnapot, melyhez kapcsolódóan a Zalai Bűnmegelőzési Kortárssegítő Klub a zalaegerszegi Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal (KEF) egyeztetve 2004 óta tart felvilágosító, tájékoztató rendezvényeket, tudtuk meg Major Zsolttól, a KEF alelnökétől.
A hazai függők számáról és szokásairól nem állnak rendelkezésre pontos adatok, csak a halálesetek számáról. A legutóbbi regisztráció szerint 2015-ben 25 kábítószer-használattal közvetlenül összefüggő haláleset történt az országban. Hányan halnak meg a drogfogyasztás kiváltotta betegségek miatt, arról szintén nincsenek pontos adatok, mondta el. A kábítószer-fogyasztás veszélyeire, a drogkereskedelem elleni harc fontosságára való felhívás éppen ezért a rendezvény legfőbb célja, mely témában több előadást hallgathattak meg a fiatalok. Ezt interaktív beszélgetés követte a megelőzésről, az elutasítás formáiról.
Major Zsolt úgy vélekedett, egyértelmű a felelőssége a felnőtt generációnak, a szülőknek és a nagyszülőknek. A családnak ugyanis végig támogatni kell a fiatalokat, és nem szabad 13–14 évesen elengedni kezüket, hogy az tegyék, amit akarnak. Fel kell készíteni őket arra, hogy tudjanak nemet mondani a drogra, és ha már kipróbálták, tudjanak lemondani róla.
Nem csak az illegális kábítószerek káros hatásai jelentenek veszélyt, hanem a legális, receptre felírt drogok is, melyekkel például a gyerekek tanulási vagy viselkedési problémáit igyekeznek orvosolni – fűzte hozzá Major Emese, utalva arra, hogy ebben a témában is hangzott el előadás.
A rendezvényen csendes gyertyagyújtással emlékeztek meg az értelmetlen halál áldozatairól. A tesztet legeredményesebben kitöltők délután „drogárellenes úszáson” vehettek részt az AquaCityben.

 

 

 

 

vissza az elejére