Serényi, a lírai fényképész

Fotótörténet és várostörténet egy kötetben

n A magyar fotótörténet számára is izgalmas kiadvány született, miközben Zalaegerszeg múltjába és egy helyi fotográfus életébe is bepillantást nyerhetünk... 460 korabeli fotón keresztül.

– pet –

A napokban látott napvilágot Megyeri Anna történész-muzeológus Serényi Árpád, Zalaegerszeg és Göcsej fotográfusa című kötete. A kiadványt a Göcseji Múzeumban ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Csengel-Plank Ibolya, az Országgyűlési Múzeum fotótörténésze. Mint fogalmazott, a most megjelent könyv nem monográfia, nem is tanulmánykötet, hanem egy fotótörténeti szempontból is kiemelkedő fejezeteket tartalmazó, várostörténeti képes albumról van szó. Több évtizedes munka áll mögötte, hiszen Megyeri Anna 1990-ben publikálta első tanulmányát Serényi Árpádról (1897–1941), aki a két világháború között dolgozott a városban.
Fotóművész volt, vagy fényképész, netán fotóriporter? Egyáltalán mit jelentett a ’20-as, ’30-as években egy kisváros fotográfusának lenni, és a mai fotótörténet mit tud hasznosítani ebből a zalaegerszegi örökségből? Csengel-Plank Ibolya szerint Serényi inkább fényképész volt, ám felvételei közül kiemelkedik néhány, ami komoly művészi értékkel is bír. Képei lírai hangulatúak, munkáit meg lehet különböztetni másokétól. Emiatt nemcsak szimpla kordokumentációk. Nem véletlen, hogy nemzetközi sikereket is elkönyvelhetett.

A fotótörténész szerint ugyanakkor azt is látni kell, hogy Serényi Árpád a kor modernizmusa ellenére inkább volt konzervatív, semmint extravagáns. Oka ennek persze az is, hogy nem volt mellette olyan modern közeg, ami más nagyobb városokat jellemzett ekkoriban. Zalaegerszegen jórészt neobarokk épületek álltak, Göcsej pedig a népiesség, a paraszti világ ábrázolását jelentette. A hivatalos kultúrpolitika is a magyaros stílust támogatta. Az akkori fotográfusok nagyon sokszor dolgoztak megrendelésre. Egy kisvárosi fényképész munkája ugyanis nemcsak a művészetről, a saját elképzelések megvalósításáról szólt. Jórészt nem abból éltek. Serényi abban viszont különleges volt, hogy kimozdult a műterméből és épületeket, embereket, tájakat, eseményeket is megörökített. Ez utóbbi miatt afféle fotóriporterként is tekinthetünk rá; annál is inkább, mert ehhez a társadalmi kapcsolatai is megvoltak. Beágyazódott Zalaegerszeg közéletébe.
Érdekes az is, hogy bár az európai nagyvárosok és Budapest is a modern művészeti törekvéseket támogatta ebben az időben, az előbb említett magyaros, népies stílus mégis népszerű volt Nyugat-Európában, hiszen kuriózumnak számított. Ezért is díjazták Serényi felvételeit külföldön. És bár a ’30-as években Zalaegerszegen még festett hátterek előtt dolgoztak a fényképészek (ami a nagyvárosokban már rég eltűnt), Serényi, piktorializmusa ellenére egyáltalán nem utasította el a fotográfia modern látásmódját, újszerű perspektíváit. (Ez látszik is néhány portréján.) Olvasott külföldi lapokat, járt budapesti kiállításokra, tehát nem volt elzárva a korszellemtől. Egy sokoldalú fotográfus volt, ami mindenképpen erénynek számított. Épületfotói és néhány lírai portréja pedig fotótörténeti szempontból is jelentős.
Megyeri Anna, a kötet szerzője elmondta: a Göcseji Múzeumban ezer darab Serényi-fotográfiát őriznek, de ennél jóval több képe is lehet még különböző helyeken, hiszen nem mindig szignózta felvételeit. A könyv szerkesztése, a fotók kiválasztása és a rövid kísérőszövegek összeállítása komoly munkát igényelt, amiben nagy segítséget nyújtottak a kollégák. A kiadvány dizájnja és a látványos – épp a líraiságot bemutató – borító Orbán Ildikó grafikai tervező munkáját dicséri.
A könyvben Serényi Árpád felvételei mellett egy fejezet erejéig a kortársak is megjelennek. A városban összesen négy fényképész dolgozott ebben az időszakban. Ezenkívül betekintést nyerhetünk a fotográfus pályájának kezdeti szakaszába, a műtermi munkába, jó néhány helyi kulturális vagy politikai esemény pillanata is megelevenedik. De Zalaegerszeg néhány fontosabb épületének kialakulása, felavatása éppúgy nyomon követhető, mint a korabeli utcák, terek, városkörnyék egykori hangulata is.

vissza az elejére

Ami biztos, az a honfoglalás!

Etelköz megvan, levédia bizonytalan

n A magyar őstörténet régészeti kutatásainak legújabb eredményeiről tartott előadást a közelmúltban dr. Türk Attila régész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa.

– pP –

A Múzeumok Éjszakájának keretében megrendezett előadás sokakat vonzott, hiszen népszerű témáról van szó. A magyarok őstörténetével és a honfoglalással kapcsolatban sok elmélet kering, ám nem mindegyiknek van régészetileg bizonyítható, tudományos alapja – fogalmazott. A régész úgy véli, hogy a magyarok őstörténete – mely megfogalmazás helyett ő jobban szereti a magyarok korai története kifejezést használni – nem hazai belügy, és nem is politikai kérdés. Sokkal inkább egy nemzetközileg is releváns tudományos ügyről van szó. Évek óta zajlanak Oroszország és Ukrajna területén (a Volga és az Urál hegység térségében) azok – az oroszokkal közösen végzett – feltárások, melyek a legfrissebb eredményekkel szolgálnak.
Türk Attila azt mondja, még a történelemkönyvekben is sok a tévedés. A honfoglalás például nem köthető egyetlen évszámhoz (895), hanem az egy 860-tól 907-ig (a Pozsonyi csatáig) tartó évtizedes folyamat volt. A másik félreértésre okot adó dolog az, hogy a magyar nyelv eredetét a magyarság eredetével vetik össze. A magyarságnak nincs finnugor és török eredete, az a nyelvnek van! Nyelvünk uráli eredetű, elődeink viszont a vándorlás során török nyelvű népekkel találkoztak, így egészül ki a két dolog egymással. Körülbelül ötszáz, a honfoglalás előttről származó ótörök jövevényszavunk van.
A régész cáfolta azt a nézetet is, mely szerint mivel az angolok Hungarian-nak hívják a magyarokat, az kvázi bizonyíték a hun eredetre. A kettőnek nincs köze egymáshoz. A „Hungary” „Hungarian” az onugor névből jön, nem a hunból. A két népcsoport között ráadásul ötszáz év különbség van, és nincs semmilyen tudományos bizonyíték a rokonságra – fogalmazott. Persze sem az eredetről, sem a vándorlásról, sem a honfoglalásról nincs írott forrásunk. Csak más korabeli népek (bizánciak, muszlimok) krónikáira támaszkodhatunk.
Na, és a régészeti leletekre. Hogy miért éppen kelet felé fordult Türk Attila figyelme, és miért elevenítette fel a rendszerváltozás után kissé elhaló, kelet felé irányuló tudományos kapcsolatokat? Mert – ahogy azt már több interjúban, és a Göcseji Múzeum előadásán is elmondta – ami biztos, az a honfoglalás, és a magyarországi honfoglaló anyag. Vagyis, ha tudjuk a végeredményt, akkor fel kell tárni ennek a keleti nyomait, hiszen a vándorlás útvonalán ott kell lennie az „előzménynek” is. A kutatók így például a Dnyeper, Dnyeszter folyók közötti területen (az egykori Etelközben) végeztek sírfeltárásokat. Az etelközi szálláshelyet sikerült is beazonosítani, az eredmények egybe is vágnak a korabeli írott forrásokkal.
A régészek többek között fémtárgyak mintái, halotti maszkok, használati tárgyak esetében találtak egyértelmű hasonlóságokat. A szakember azt is elárulta: a legkorábbi honfoglaló sírokban talált emberi maradványok és az etelközi sírok tetemei esetében van értelme a genetikai vizsgálatnak is. A legkorábbi honfoglaló őseink között még lehettek olyanok, akik Etelközben születtek, így ezen a vonalon is lehet párhuzamokat találni.
Probléma van viszont az Etelközt megelőző, levédiai szálláshellyel, itt ugyanis nem találtak a magyarokéhoz hasonló leleteket a régészek. Türk Attila az eredményekből arra következtet, hogy a korábbi nézetekkel szemben sokkal rövidebb ideig, vagy egyáltalán nem tartózkodtak itt elődeink. Összességében is elmondható, hogy a magyarok vándorlása a Volga és a Kárpátok között sokkal gyorsabban – mindössze néhány évtized alatt – ment végbe, mint azt eddigi ismereteink alapján hittük. Persze akkor felmerül a kérdés, hogy ha nem Levédiában a kazároktól, akkor honnan van ennyi ótörök jövevényszavunk? Százszázalékos válasz még nem adható. Talán a Volga menti török nyelvű népektől, és a Kárpát-medencében talált avaroktól. Egyelőre arra sincs végleges válasz, hogy miért kerekedtek fel és indultak útnak a magyarok az őshazából. Valószínűsíthető, hogy politikai, katonai konfliktus állt a háttérben. Ennek bizonyításához érdemes a besenyő leletanyagokat is megvizsgálni.
A szakember a keleti és a honfoglaló sírok vizsgálatát fontosnak és szükségesnek tartja, amik feltárásába és összevetésébe érdemes további pénzt és energiát fektetni.

vissza az elejére

Mindenki Egerszegre! – a Kvártélyházban

Különleges előadás a városról

n A kvártélyházi nyár programjainak részeként a héten zajlik az ötödik ZAKO művészeti fesztivál. A Manna Produkció és a Kvártélyház Szabadtéri Színház közös kezdeményezése révén több független társulattól is érkeznek izgalmas, kortárs színdarabok a városba, melyekre érdemes jegyet váltani.

Július 5-én, szerdán a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Kiadjamagát című „kitárulkozása” lesz látható. A furcsának tűnő műfaji besorolás inkább jelent itt őszinteséget, mint szabadosságot, hiszen a huszonéves fiatalokról – akik egyidősek a rendszerváltozással – szóló darabban amolyan emlékdarabokat láthatunk. Főleg arról, hogy hogyan élték ők meg az átalakulás éveit, s mi lett a kezdeti vágyakhoz képest.
Április Párizsban címmel július 6-án egy szerelmes vígjátékot láthat a közönség a Független Színművészetért Alapítvány jóvoltából. Vígjáték, de keserű humorral; hiszen a történet onnan indul, hogy Bet és Al házasok, de szívből utálják egymást...
Másnap, azaz július 7-én a Dumaszínház különleges előadására kerül sor És a függöny felhördül címmel. A produkció során színészek vallanak egymásról. Az est folyamán színházi kulisszatitkokba és egy színésznő lelkébe is beleshetünk.
Igazi kuriózumnak ígérkezik a Mindenki Egerszegre! című megismételhetetlen kortörténet, melyet július 8-án este fél 9-kor játszanak egyetlen egyszer a kvártélyház színpadán. Egy fiatal színházi társulat, a K2 tagjai arra vállalkoztak, hogy az Egerszeg Fesztivál első hete alatt megismerkedtek Zalaegerszeggel. Járták a várost, emberekkel beszélgettek, történeteket ismertek meg. Ezekből a sztorikból és benyomásokból, na, még némi improvizációból tevődik majd össze a különleges és szórakoztató előadás. Ami tulajdonképpen rólunk, Zalaegerszegiekről szól majd. Vajon milyen városi történet, vicc vagy pletyka kerül a színpadra?
A ZAKO gondolt a gyerekekre is: július 8-án, este 6 órától lesz látható a Cipőmese – Szerelmetes tulipánom című zenés mese. Vagyis ahogy a prospektus ígéri: zenés, bábos heje-huja. A Marica Bábszínház előadása a barátságról, szerelemről szól, és arról, hogy bárkiből lehet (mese)hős; mert mindannyian egy cipőben járunk.

vissza az elejére