Sajtótörténet és könyvmentés

Előadás a könyvtárban

n A zalai sajtó másfél évszázados történetével kapcsolatban hangzottak el előadások a közelmúltban a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.

– pet –

Dr. Gyenes Imre helyismereti könyvtáros, Cserhalmi Henriette könyvrestaurátor és Sebestyénné Horváth Margit igazgatóhelyettes az 1800-as évek közepén megjelent Zalai Közlönytől kezdve, egészen a korai lapok mai digitalizálásáig értékelték az eltelt időszakot.
Gyenes Imre előadásában kiemelte: 1861–1890 között 46 újság jelent meg Zala megyében. Ez ugyan szép számnak tűnik, ám soknak közülük mindössze egyetlen lapszáma látott napvilágot, és 16 újság nem érte meg az egy évet sem. Ezek a lapok még afféle közlönyök voltak, vagyis időszaki kiadványok. Újságírók sem voltak a mai klasszikus értelemben; főleg tanárok, ügyvédek, vagyis a helyi értelmiség publikált a lapokba. Mai értelemben vett napilapokról csak a 20. századtól beszélhetünk, addig hetente, vagy még ritkábban jelentek meg a kiadványok.
Zalaegerszeg első lapját, a Zalamegyét 1883-ban Udvardy Ignác iskolaigazgató indította el. A város Nagykanizsához és Keszthelyhez képest évtizedes lemaradásban volt lapkiadás terén. Ezt a lapot 1900-ban egy másik – a Magyar Paizs – is követte, melynek főszerkesztője Borbély György tanár volt. Érdekes, hogy míg a „közlöny” elnevezésű lapok főleg Nagykanizsán és Keszthelyen jelentek meg, azok az újságok, melyeknek Zala, Zala megye állt a nevében, Zalaegerszegen működtek. A könyvtáros szerint ennek az az oka, hogy a város ezzel is hangsúlyozni kívánta a megyeszékhely voltát.
E korabeli kiadványok restaurálásáról Cserhalmi Henriette szólt. Egy 2009-es pályázatnak köszönhetően indulhatott el a könyvtárban a könyvmentés. Erre a régi papírok minőségromlása miatt volt szükség. Minél nagyobb ugyanis egy papír savassága, annál nagyobb mértékű a töredezés, sárgulás. Elhangzott: a restaurátor az idővel versenyzik, hogy minél több lapot tudjon megmenteni a pusztulás elől. A restaurálást – melyhez speciális folyadékokat és vegyi anyagokat használnak, majd újra is kötik a példányokat – a Magyar Paizzsal kezdték, ami egy nagy munka volt, hiszen 2009-től 2012-ig tartott.
A digitalizálás folyamatáról Sebestyénné Horváth Margit tartott előadást. Elmondta: a zalai sajtó jó része ma már fellelhető a világhálón. A digitalizálásra állományvédelmi szempontból volt szükség, hiszen fontos, hogy a restaurált példányokat az olvasók ne kezdjék el újra „nagyüzemben” használni, mert az újabb állagromláshoz vezet. Az is cél volt, hogy az állomány otthonról is elérhető legyen, így a kutatók munkáját megkönnyítsék az internetes hozzáféréssel.
A rendezvényen – mely a Múzeumok éjszakája keretén belül valósult meg – néhány korabeli sajtóterméket is megtekinthettek az érdeklődők.

vissza az elejére

Fotó: Kvártélyház

Napjainkra hangszerelve

Shakespeare-komédia a zako-bemutatón

n Az állandó teátrumok többségében befejeződött évadot követő (nyári) időszakban a hazai színházi élet „házigazda szerepét” a formai sokszínűséget prezentáló „idényszínházak” veszik át.

– Szemes Béla –

Életképes kezdeményezésnek bizonyult a Hevesi Sándor Színház évadzárását követően, a nyári színháznak helyet biztosító Kvártélyház Szabadtéri Színház működtetése. Az „évad” szakmailag izgalmas eseménye az intézmény programjába illeszkedő, a 2017 nyarán ötödik alkalommal megrendezett kortárs művészeti fesztivál (ZAKO), amelynek repertoárján fiatal szerzők, rendezők, színészek interpretálásában különböző műfajú színpadi alkotásokkal szembesülhet a néző.
Az idei évadnyitón az angol reneszánsz drámaíró, Shakespeare A két veronai nemes című komédiájának Dancsecs Ildikó zenés vígjáték műfaji megjelöléssel készített parafrázisát, Molnár Gusztáv rendezésében, Két Verona Kft. címmel, a Terminál Workhouse („kötetlen színházi csoportosulás”) és a Manna Kulturális Egyesület színrevitelében láthatta a közönség.
A szövegkönyvet író szerző művének erőteljesen modern, napjainkra hangszerelt története a shakespeare-i drámának csupán a szerelem és a köré csoportosítható magatartásformák középpontba helyezését – „tartotta meg”. Dancsecs Ildikó dramatikus szövegéből érezhetően hiányzott a cselekmény időrendbeli egyenesvonalúsága, az események tartalmának folyamatossága. A rendkívül laza eseményszerkezet következtében a nézőnek olyan érzése támadhatott, mintha a színpadon történtek irányultságát helyenként a vezérmotívumokat kijelölő szövegkönyv tartalma és a duális kommunikációra épülő jelenetek szereplőinek ad hoc megnyilvánulásai (erősen köznyelvi beszéde, időnként közönséges szóhasználata) együttesen formálták volna.
Ezért is történhetett, hogy a végkifejlet, a szövegszerűség síkján a befejezetlenség és lezáratlanság hatását keltette. Mindezt azonban hatásosan „hidalta át” a zenei betétek alkalmazása, amelyek nem csupán az előadás szerkezetét tagolták, hanem önmagukban is színvonalas produkciónak minősíthetőek. Külön dicsérhető, hogy a különböző „prózai” karaktereket megjelenítő színészek a pengetős és húros hangszereket magabiztosan szólaltatták meg.
Molnár Gusztáv, a darab rendezője (egyúttal a dalszövegek szerzője) dramaturgiai szemfényvesztés nélkül, minden bizonnyal összehangolt csapatmunka eredményeképpen állította színre az előadást. A kitágított játéktér, a minimális és puritán színpadi díszlet és eszközök, a jelmeztelen, köznapi ruhát viselő színészek fokozottan a színészi játék felvetette kiegészítendő kérdésekre irányították a néző figyelmét.
  Dancsecs Ildikó Shakespeare vígjátékára utaló – magyarított – átiratának, bár jelenkorunk „lenyomata”, „kortalan” témafelvetéséből adódóan nincs markáns főszereplője: csupán olyan karaktereket teremt, akik viselkedésükkel egyéni és mégis generális választ igyekeznek adni az emberi együttélés egyik sarkalatos problémájának megoldására.
  Az idei ZAlaegerszegi KOrtárs Művészeti Fesztivál nyitódarabja feledhetetlen színházi estével nem ajándékozott meg, de a bemutatott darab műfaji (zenés vígjáték) „kellékeinek” (zene, tánc) auditív, illetve vizuális hatása élményt jelentett a néző számára.

vissza az elejére