Körbesétálható lesz a Gébárti-tó Egészséges város Zalaegerszeg Pályaválasztásról játékosan Felhívás

 

Körbesétálható lesz a Gébárti-tó

n Zalaegerszeg az európai uniós TOP-program felhasználásával több, egymáshoz kapcsolódó projekt segítségével fejleszti a szabadidő eltöltésére alkalmas városi területeket, parkokat. Ezek közül az egyik a Gébárti-tó körbejárhatóságának megteremtését, a tó környezetének fejlesztését, a zöldfelület megújítását, rekreációs helyek kialakítását célzó program.

– vadas –

Dr. Vadvári Tibor alpolgármester sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a gébárti projekt első szakasza lezárult, minden adott a kivitelezési közbeszerzés elindításához, és várhatóan jövő őszre elkészül a tó környékének fejlesztése. Egy álom válik valóra, a 400 milliós beruházással, és a Zala-holtág revitalizációja mellett a legfontosabb és legszebb projekt valósul meg. Az alpolgármester a legfontosabbnak a tó körbejárhatóságát tartja, ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a Gébárti-tó és környéke valóban szabadidőközpont legyen. A tó keleti ágán meglévő fahíd felújítása mellett a nyugati ágon új, 200 méter hosszú híd épül, valamint kerékpározható (nem aszfaltos) sétálóút is kialakításra kerül. A tervek szerint a tó délkeleti öblében csónakkikötő, valamint a csónakok tárolására alkalmas épület készül, tetőterasszal.
A már meglévő útvonalakat megtartva, gyalogos közlekedésre és kerékpározásra alkalmas sétány átvezet majd a hidakon, másrészt kapcsolódik a Zala völgye kerékpárúthoz, az Aquacityhez és a Termálfürdőhöz. Mint elhangzott, a csónakázáson kívül más vízi sportnak is lehetőséget biztosítanának, a kajak-kenu szövetség ugyanis megkereste az önkormányzatot, hogy utánpótlásbázist szeretne kialakítani Gébárton. A szövetséggel a tárgyalások folyamatosak, és a napokban megalakul a helyi kajakos egyesület is.
Végül dr. Vadvári Tibor megköszönte László Ildikó építész-tervező és Henics Attila projektmenedzser közreműködését és munkáját.

 

 

 

 

vissza az elejére


Gecse Péter, De Blasio Antonio és Miklósyné Bertalanfy Mária

Egészséges város Zalaegerszeg

Agenda 2030 – konferencia

n Az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetsége Zalaegerszegen tartotta 29. szimpóziumát, melyen ismertették és bemutatták a tagvárosok számára az Agenda 2030 céljaihoz kapcsolódó tevékenységeiket a városi lakosság egészségének fejlesztése érdekében.

– AL –

Zalaegerszeg szerepvállalásáról Gecse Péter alpolgármester tartott előadást a Modern városok program és a TOP-program keretében megvalósuló fejlesztéseket ismertetve. Elsők között említette a járműipari tesztpálya, az okos gyorsforgalmi út, a smart city (okos város), valamint az 5G adatátviteli technika tesztkörnyezetének létrehozását, mint innovációs fejlesztéseket. A zöld felületek és az élő vizek megóvását szolgálják a Zöld város, valamint a Zöld Zala projektek. Az előbbi a Vizslapark rekonstrukcióját valamint a Gébárti-tó környezetének szabadidő- és pihenőövezetté való fejlesztését szolgálja, míg az utóbbi a Zala folyó holtágának revitalizációját teszi lehetővé.
Az idegenforgalmi fejlesztések jelentőségét hangsúlyozva kitért Zalaegerszeg emblematikus turisztikai látványosságára, a jövőre fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Göcseji Falumúzeum funkcionális fejlesztésére is, ami a tervezés fázisában van. A Mindszenty-zarándokközpont tervei viszont már elkészültek, a kivitelezés a jövő tavasszal elindulhat. Az egészségfejlesztést szolgálva a sport- és szabadidős lehetőségeket bővíti az Alsóerdőn illetve a tv-toronynál megépítendő sport- és rekreációs központ, ami egy nagyon innovatív és komoly hívó szóval bíró turisztikai attrakció lesz. Ezek az uszoda-beruházással együtt alkotják jövő évi terveiket, hiszen egy eredményes közbeszerzési eljárást kell lefolytatniuk kivitelezéseikre.
A dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott védnöksége alatt zajló rendezvényen részt vett De Blasio Antonio, az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetségének főtitkára, Miklósyné Bertalanfy Mária, az igazgatótanács elnöke, valamint dr. Mernyei Ákos Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára és dr. Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlesztési Tanács titkára. Ők a központi szerepvállalás főbb pontjait mutatták be.

 

 

 

 

vissza az elejére


Pályaválasztásról játékosan

Techtogether junior zalaegerszeg

n Ózonlyuk befoltozásával foglalkozó környezetvédelmi szakma 2042-ben? A zalaegerszegi Munkácsy-szakgimnázium diákjai ezt a témát érintő kisfilmmel készültek a Techtogether Junior Zalaegerszeg pályaorientációs versenyre, melyen műszaki és természettudományos ismereteikről kellett számot adniuk a résztvevő csapatoknak.

– liv –

A rendezvényt második alkalommal szervezte meg a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány. Szuper Ildikó ügyvivő elmondta, a pályaorientációs és karriernap megrendezésében a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum, a városi foglalkoztatási paktum, a megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya, valamint a megyei foglalkoztatási paktum és a megyei kereskedelmi és iparkamara működött közre. Az elsősorban az általános és középiskolák 7–12. évfolyamos diákjainak szóló rendezvényen a versenyzők és a látogatók egyaránt érdekes szakmabemutatókkal találkozhattak, és megismerkedhettek a kiállító középiskolák, egyetemek és vállalatok által nyújtott tanulási és munkalehetőségekkel.
Ehhez adott keretet a Techtogether Junior verseny a győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központ jóvoltából, mely intézmény célja, hogy játékos formában, élményeken keresztül keltse fel a fiatalok érdeklődését a műszaki és természettudományok, azon belül is elsősorban a közlekedés világa, a járműipar, valamint az iparág nyújtotta képzési és karrierlehetőségek iránt. A pályaorientációs verseny online fordulójában a fent említett tudományokban kvízjátékot oldottak meg a diákok. A helyszíni versenyen 16 középiskolás csapat vett részt, 11–12. évfolyamosokkal. Az egyes állomásokon szintén műszaki és természettudományos ügyességi feladatokat kellett megoldaniuk, emellett be kellett mutatniuk egy prezentációt egy elképzelt jövőbeli dologról, amit szintén értékelt a zsűri.
A zalaegerszegi Munkácsy Mihály Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai egy olyan szakmát mutattak be kisfilmjükben, ami csak 2042-ben lesz – tudtuk meg Borda Zoltán megbízott szakmai igazgatóhelyettestől. A ma még nem létező szakma művelői az ózonlyuk befoltozásával, a levegő megtisztításával és a felmelegedés megállításával foglalkoznak majd. Ehhez alapítottak egy céget, melynek a szakemberképzés is a feladata.
A sportcsarnokban megrendezett Techtogether Junior Zalaegerszeg pályaorientációs napra Zalán kívül Vas és Somogy megyéből érkeztek diákok, valamint kiállító képzőintézmények.

 

 

 

 

vissza az elejére


Felhívás

n A hátrányos helyzetű gyermekek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére a 2017/2018. tanév téli tanítási szünetének időtartamára vonatkozó szünidei gyermekétkeztetés biztosítása céljából

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) korm.rendelet alapján szünidei gyermekétkeztetés keretében ingyenes ebédet biztosít a szülő, törvényes képviselő kérelmére
bölcsődés, azaz öt hónapos kortól a 18. életév betöltéséig a hátrányos helyzetű gyermekek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek
részére az alábbiak szerint:

A 2017/2018. tanév téli tanítási szünetének időtartamára vonatkozó szünidei gyermekétkeztetés igénybevételének lehetősége:
A szünidei étkezést igényelhetik azon hátrányos helyzetű gyermekek és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, akinek hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzete a jogszabályokban meghatározottak szerint fennáll.

A 2017/2018. tanév téli tanítási szünetének időtartamára vonatkozó szünidei gyermekétkeztetés biztosításának időtartama:
2017. december 27., 28., 29. és 2018. január 2. (iskolai téli szünet 4 munkanapja)

A 2017/2018. tanév téli tanítási szünetének időtartamára vonatkozó szünidei gyermekétkeztetés igénybevételének helyszíne:
Városi Középiskolai Kollégium Kaffka Margit Tagkollégium,
8900 Zalaegerszeg, Puskás T. u. 2. (Munkácsy Mihály Iskola volt kollégiumának étkezője)

A 2017/2018. tanév téli tanítási szünetének időtartamára vonatkozó szünidei gyermekétkeztetés igénybevételének módja:
„Nyilatkozat a Gyvt. 21/C §-a szerinti szünidei gyermekétkeztetés igénybevételéhez” elnevezésű nyomtatvány kitöltése, aláírva az ellátást igénylő szülő, más törvényes képviselő részéről.
A nyilatkozat kitöltéséhez segítséget nyújt a Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ (8900 Zalaegerszeg, Apáczai Csere János tér 5.)

A nyilatkozatok személyes leadásának határideje, címe:
2017. december 14. (csütörtök)
Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ
8900 Zalaegerszeg, Apáczai Csere János tér 5.

A szünidei gyermekétkeztetéssel kapcsolatos további felvilágosítás személyesen a Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központban (8900 Zalaegerszeg, Apáczai Csere János tér 5.), vagy az alábbi telefonszámokon kérhető: 312-034, 316-930, 502-192, 502-193

A 2017/2018. tanév téli tanítási szünetének időtartamára vonatkozó szünidei gyermekétkeztetés biztosításának módja:
A szünetek időtartamára eső munkanapokon a déli meleg főétkezés helyben történő elfogyasztása 12–13 óra között. (Ha az étel helyben történő elfogyasztását a gyermek előre nem látható hiányzása, betegsége vagy egyéb ok akadályozza, a részére biztosított ételt a szülő elviheti!)
Amennyiben rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermeke/i részére a szünidei gyermekétkeztetést igénybe kívánja venni, és gyermeke/i hátrányos, halmozottan hátrányos helyzete még nem került megállapításra, úgy ez irányú kérelmét Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális és Igazgatási Osztályán (Zalaegerszeg, Ady u. 15.) ügyfélfogadási időben terjesztheti elő.
A beadásnál kérjük, vegye figyelembe, hogy az ügyintézési határidő 21 nap.
Ügyfélfogadási idő: kedd, péntek: 8–12 óra, szerda: 13–18 óra, csütörtök: 13.00–16.30 óra között.

 

 

 

 

 

vissza az elejére