Olvasómaraton és kiállítás

n Kétnapos hagyományos programmal ünnepelték a Liszt-iskolában a magyar kultúra napját. Olvasómaraton és kiállításmegnyitó igyekezett emlékezetessé tenni a diákok számára a nemzeti tudatot erősítő ünnepet.

– b. k. –

A sok éve szokásos, egész napos olvasómaratonon idei aktualitásaként a 90 éve született Varga Katalin József Attila-díjas költő, író gyermekeknek szóló kiadványaiból hangzottak el részletek. A programon közel 250 tanuló vett részt.
Szintén szokás a kultúra másik területét, a képzőművészetet is fókuszba tenni ilyenkor az állandó nívós zenei közegben élő gyerekek számára. Jelen esetben Kiss Ágnes Katinka „Állati” témáit megjelenítő festményeivel lepték meg a diákokat. Az absztrakt expreszszionizmus felé hajló alkotó képein az évek során fokozatosan tűntek fel állatokra utaló szimbólumok, testrészek, majd pedig egész alakban az állatok. Így a képek egy része rejtélyes, a „szép, de mi ez” gondolatébresztéssel, ahogy azt Monok Balázs művésztanár a megnyitó alkalmával említette. A titkok megfejtésére játékos felhívást intéztek a tanulókhoz. A cím nélküli képeknek próbáljanak jelentést adni. A legjobb elnevezések aztán díjazásban részesülnek majd az iskolai farsangon. A kiállításmegnyitó érdekessége volt, hogy a témához kapcsolódóan egy Madagaszkáron honos vendég hatlábú is jelen volt.
Kiss Ágnes Katinka színpompás képei egy hónapon át láthatók az iskola galériájában. A megnyitón a diákok énekkel, hangszeres zenével és verssel működtek közre.

vissza az elejére

Tájábrázolás másképp

Válogatás a völgyi–skonda gyűjteményből

n A tájkép kizárólag realista ábrázolás lehet, vagy beszélhetünk absztrakt tájképfestészetről is? E kérdést feszegeti a Keresztury VMK Gönczi Galériájában nemrégiben nyílt kultúra napi tárlat.

– pet –

A Táj-képek ma címet viselő kiállítás a neves hazai műgyűjtő házaspár – Völgyi Miklós és Skonda Mária – kortárs gyűjteményéből válogat. A kiállítást dr. Vadvári Tibor alpolgármester köszöntője után Feledy Balázs művészeti író ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
Már bevezetőjében utalt rá, hogy ezen a tárlaton (ahogy napjaink tájképfestészetében sem) nem a tájélmény rögzítése, annak naturalisztikus visszaadása a festők célja. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert nagyon sok esetben a tájkép a közhelyek összegződése, a vásárok, aukciók közkedvelt – és sokszor giccsbe hajló – eleme, legkommerszebb tárgya. Oka ennek az, hogy a tájábrázolásokban nincs dráma, konfliktus, nem reagálnak társadalmi helyzetekre. Emiatt könnyen befogadhatók, értelmezhetők.
A tájképfestészetnek gazdag történeti hagyománya van. Európában a 16–17. századtól vált tematikus egységgé. Első nagy megújulása pedig a 19. századi impresszionizmus időszakára tehető. Ma már sokféle stílusban alkotnak a művészek, ha tájról van szó. Közös jellemzőjük, hogy nem annyira a téma a fontos, hanem, sokkal inkább a hogyan. Vagyis, hogy a tájélmény valamifajta jelképpé alakuljon át. A művészeti író szerint a mai napig vitára ad okot, hogy a tájképeknek csak a realisztikus, valósághoz közeli ábrázolások nevezhetők, vagy az absztrakt művek is? Feledy szerint létezik az utóbbi is, ebben az esetben a lelki állapot kivetülésének, afféle hangulati ábrázolásnak tekinthető a tájkép.
Ahogyan ez a mostani tárlaton is látszik: sokféle megközelítés és stílus létezik. Az absztrakción túl pedig manapság az a kérdés is felmerül, hogy hogyan lehet a tájképbe iróniát vinni?
  A kortárs tájábrázolások filozófiai síkon közelítenek a témához, de spirituális tartalmakat is hordoznak, hiszen kiemelnek a hétköznapokból, elemelnek a valóságtól.
  A Völgyi–Skonda házaspár számos hazai kortárs alkotótól vásárolt már témába illő festményt. A Gönczi Galériában így többek között Bács Emese, Bikácsi Daniela, Radák Eszter, Bukta Imre, Somogyi Győző, Tenk László, Galambos Tamás és Szurcsik József művei is láthatóak.
  

A tárlat február 13-ig látogatható.

vissza az elejére

A muszáj és a lehetetlen filozófiája

„Kortalan” caligula a hevesi színpadán

n Már a nyitány is drámai; Carl Orff Carmina Burana című zeneművének legnépszerűbb tétele csendül fel. A középkor sötét, misztikus világát képzeljük magunk elé, pedig a történet elvileg az ókorba repíti el a nézőt. De lehet, hogy mindegy is, milyen évszámot írunk.

– pánczélPetra –

A Hevesi Sándor Színház nemégiben mutatta be Székely János Caligula helytartója című drámáját, vagy inkább vitadrámáját. Már ez utóbbi meghatározás is jelzi, hogy egy dialógusokra épülő, erősen filozofikus tartalmú művet látunk, melyben a képi elemek, fények, hangok, mozgások ugyan fontos szimbolikus jelentéssel bírnak, de azért a szöveg az úr. Székely 1972-ben, Romániában (vagyis Erdélyben) írta a drámát, a Ceausescu-korszak elnyomó évei alatt. Nem nehéz párhuzamot találni az erdélyi magyarság és a műben szereplő, Róma igája alá vetett júdeai zsidóság helyzete között. Annak ellenére, hogy a 20. század és a Krisztus születése előtti harmincas-negyvenes években játszódó történet látszólag elég távol esik egymástól.
Maga a sztori alapvetően egyszerű: Petronius (Farkas Ignác), Caligula császár júdeai helytartója parancsot kap Rómából, hogy a császár szobrát haladéktalanul vigye be a jeruzsálemi templomba. Akkor is, ha a zsidó nép szerint ez lehetetlen.
Muszáj és lehetetlen. Megfelelni a felsőbb hatalomnak és megfelelni a lokális érdekeknek. Mivé lesz az isten háza, ha világi uralkodó képmása kerül bele? És meddig terjed a hatalomgyakorlás szabadsága, illetve az egyén szabadsága súlyos döntési helyzetekben, ha a helytartó ember is akar maradni, de a hatalommal sem akar szembeszegülni? Stratégia lehet-e a mismásolás, a dolgok elkenése (ideig-óráig), na és a legfelsőbb hatalom lefizetése? (Hát, persze!) Ha ez utóbbi be is következik, van-e garancia arra, hogy az uralkodó megtartja szavát? (Ne legyenek illúzióink.) Hogy csúszhat félre egy emberséges gesztus úgy, hogy végül véreskezű diktátornak érzi magát a főhős?
Komoly és korszakokon átívelő kérdéseket feszeget az előadás. Nem véletlen, hogy a díszlet és a jelmezek is a „kortalanságot” fejezik ki. A római legionáriusok itt terepruhás, amerikai katonáknak tűnnek (még kosaraznak, söröznek is a háttérben), Petronius „hivatalában” irodai forgószék és akvárium fogadja a betérőt, Caligula követe, Decius (Kiss Ernő) pedig bármilyen hatalomhoz passzoló egyenruhában jár-kel, és hozza Júdeába a császári utasításokat.
Nem volt könnyű dolga Sztarenki Pál rendezőnek, hiszen egy minimális cselekményből, kevés mozgásból, sok szövegből álló darabot kellett nagyszínpadi körülmények közé álmodnia. Nincsenek tömegeket megmozgató, nagy teátrális jelenetek, melyek tágas teret követelnének. Csúszott már el előadás épp a kihasználatlan, be nem lakott tér miatt. Ez esetben viszont sikerült az eseményeket a siratófal, a katonai terepjáró, a becsomagolt szobor és a földön heverő izraeli zászló (mint szőnyeg) szimbolikus egységei, határvonalai közé terelni. A zászló/szőnyeg fontos jelentéssel bír; Petronius és a katonák simán keresztülgyalogolnak rajta, míg a helytartóval tárgyaló, alkudozó jeruzsálemi főpap, Baraikás (Balogh Tamás) alig mer rálépni. Fizimiskája első ránézésre amúgy is olyan, mint akit a szőnyeg szélére állítottak. Persze a látszat csal. A főpap öreg, törékeny karaktere valójában egy kitartó, elszánt, érvelni tudó bölcs embert rejt.
Muszáj és lehetetlen. Erről szól a Petronius és Barakiás között zajló filozófiai vita, s ez adja az előadás gerincét. Bár a közönség az eredeti műhöz képest nyilván egy sűrített szöveget kap, néha mégis kicsit hosszúra nyúlnak az érvek, s monológgá válik a párbeszéd. De, lehet, hogy csak elszoktunk az efféle eszmefuttatásoktól, értelmes és korrekt disputáktól. Pedig van mire odafigyelni az érveléseket hallgatva. S meg is értjük – mint ahogyan Petronius is megérti –, hogy a zsidók számára a templom már nem az a szakrális hely lesz, ha ott a császár szobra megjelenik. És ha az Isten kiköltözik a házból, akkor meg minek a világi hatalom képmását odatenni. Értelmetlenné válik a szobor erőszakos bevitelének gesztusa.
Nincs megoldása az egyenletnek. A helytartó számára mindegyik lépés valamiféle bukást hoz. A be nem vitt szobor a helyi zsidóság csendes tiltakozásának, ellenállásának jelképe lesz (csak gyűlik a nép, és szórja a hamut a fejére). Rómából újabb és újabb felszólítások jönnek, amiket ha nem hajt végre, az életébe is kerülhet. Hatalmát meg még belső intrikák, helyezkedések is veszélyeztetik (legalábbis ez a gyanú), ami miatt legjobb embereit, Luciust (Hertelendy Attila) és Probust (Szakály Aurél) a halálba küldi. Emiatt érzi úgy, hogy ő sem különb, mint a történelem többi véreskezű diktátora. Akik bábként meg is jelennek a színpadon, s Petronius be is ül közéjük a jelképes páholyba. Ijesztő, hogy van még pár üres hely a később jövőknek.
Közben a lepel is lehull – mint egy szoboravatáson – s meglátjuk, mi volt egész idő alatt a dobozban. Cinizmus, őrület és a hatalom végső eltorzulása: a császár egy lóval is behelyettesíthető.

vissza az elejére

Káli Csaba, Erős Krisztina és Molnár András

Családi ereklyék és virtuális tárlat

Sokszínű tudományos munka a levéltárban

n Idén ünnepeljük az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170., valamint az első világháború befejezésének 100. évfordulóját. A Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára mindkét jeles dátumról megemlékezik ebben az évben.

– pet –

A részletekről a hagyományos januári sajtótájékoztatóján számolt be az intézmény vezetése, értékelve mindenekelőtt az előző év szakmai eredményeit. Káli Csaba igazgatóhelyettes elmondta: tavaly ötvenöt iratképző szervet ellenőriztek Zala megye területén. A levéltár iratállománya 165 iratfolyóméterrel gyarapodott, ezzel összesen 11 ezer iratfolyóméterre nőtt az állomány. A kutatószolgálatot 199-en, az ügyfélszolgálatot pedig 971-en keresték fel.
2017-ben is sor került iratrendezésre, selejtezésre és segédletkészítésekre. Folytatódott továbbá az adatbázisépítés is; főleg a két világháború közötti korszak és a szocialista kor testületi, illetve tanácsi jegyzőkönyveinek feldolgozása zajlott. A legfontosabb cél, hogy ezek az anyagok online is elérhetők legyenek.
A levéltár előző évi tudományos tevékenységével kapcsolatban elhangzott: több konferenciára és kötetbemutatóra is sor került. Ezek három jeles eseményhez – a város első írásos említésének 770., a reformáció születésének 500. és a doni tragédia 75. évfordulójához – kapcsolódtak.
Jubileumokból most sem lesz hiány. Mint azt Molnár András igazgató az idei tervekkel kapcsolatban elárulta: a levéltár már készül az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170., és az első világháború befejezésének 100. évfordulójára. Így májusban és júniusban is sor kerül egy-egy tudományos ülésre. A tavalyi munka folytatásaként pedig kötetbe rendezik „A protestantizmus évszázadai” című konferencia, valamint a „Városbírók és polgármesterek” című várostörténeti tudományos ülés előadásainak anyagát. Szintén kiadvány készül a 47. honvédzászlóalj (1848–49) történetéről is. A zalaegerszegi önkormányzat által támogatott hadtörténeti monográfiát Molnár András szerkeszti.
Újdonság lesz, hogy a doni tragédia 75. évfordulója alkalmából egy virtuális tárlat készül a magyar királyi 9. honvéd könnyűhadosztály katonáinak fotóiból. A keleti hadszíntér 1942–43-as eseményeiről tudósító felvételek a levéltár honlapján lesznek elérhetők. A „Fényképek a Don-kanyarból” című galéria 282 harctéri fotót tartalmaz majd.
Szintén adatbázis készül a 9. hadosztály veszteségi lajstomából is, mégpedig a nemrégiben megjelent Utóvédként a Donnál III. című kiadvány CD-melléklete alapján. Ezenkívül dr. Horváth Imre tartalékos orvos zászlós harctéri naplója is olvasható lesz az interneten; a Magyar Nemzeti Levéltár „Archívnet” online folyóiratában.
A sajtótájékoztatón bemutatásra került néhány, a levéltár birtokába került értékes és közérdeklődésre is számot tartó dokumentum. A „Közkinccsé lett családi ereklyék” című minikiállítás anyagát Erős Krisztina levéltáros ismertette. Mint mondta: háromszáz év történelme került a vitrinekbe hét család és egy helybéli fotográfus jóvoltából. A Zalához kötődő iratok és fotók 2016–17 között, a leszármazottak adományaképpen kerültek a levéltárba. Igazi kuriózumok is vannak közöttük: például a „Zrínyi Péter” című ballada kézirata 1835-ből, nyírfakéregre írt képeslapok az ötvenes évekből, valamint Csath Béla vasokleveles bányamérnök családi fotói a két világháború közötti zalaegerszegi mindennapokról.
Zóka Gyula fotográfus pedig a Zala Megyei Állami Építőipari Vállalat hetvenes évekből származó felvételeit ajándékozta az intézménynek. A fotókat ő maga készítette, s azért jelentősek, mert a városban egykor zajló fontos építkezések és társadalmi események láthatók a képeken.
Molnár András elmondta: szeretnék, ha a jövőben ezek a fotográfiák és családi ereklyék is digitalizálásra kerülnének, s hozzáférhetővé válnának az interneten.

vissza az elejére

Gálaest kitüntetésekkel

Legyen sokszínű a kultúra

n A hagyományokhoz híven Zalaegerszegen, a magyar kultúra napján adták át a város által alapított Kultúra Mecénása díjat, valamint a közművelődés területén dolgozó szakembereknek járó elismeréseket. A díjátadásra a kultúra napi gálaest keretében került sor a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.

– pet –

A Kultúra Mecénása díjat idén az Evo Komplex Kft. kapta, mint a Hevesi Sándor Színház előadásainak egyik legfőbb támogatója. Budaházi Tibor Töredék című alkotását a cég ügyvezetője, Stanka László vette át Vigh László országgyűlési képviselőtől és Balaicz Zoltán polgármestertől.
Több évtize Molnárné Raposa Irén, a Göcseji Múzeum PR-osztályának vezetője, Prokné Tirner Gyöngyi, a gébárti kézdes közművelődési munkájáért elismerésben részesült művesek házának szakmai vezetője, valamint Kereki Judit, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár József Attila Tagkönyvtárának olvasószolgálati csoportvezetője.
A gálaesten köszöntőt mondott Vigh László országgyűlési képviselő, aki a kultúra mecénásait a magyarság mecénásainak nevezte beszédében. A képviselő szerint óriási feladatunk van, hiszen mindazt az értéket, amit az elmúlt évszázadokban örököltünk, át kell adnunk az utánunk következő generációknak.
Az est ünnepi szónoka Szabolcs Péter Munkácsy-díjas szobrászművész, a város díszpolgára volt, aki elöljáróban elmondta: jó szándékkal, ám kritikusan figyeli a helyi kulturális életet. Mint fogalmazott: Zalaegerszeg egy élhető, szerethető város, és úgy van vele, mint apa a kamasz gyermekével, sokszor bírálja, ám nagyon szereti.
A művész szerint csak a művelt, kulturált ember tudja alakítani sorsát. A kultúra alatt persze nemcsak a tudományt, szellemi javakat értjük, hanem mindazt az értéket, amit az emberi társadalom teremtett hosszú létezése alatt. Ez kulturális sokszínűséget, változatosságot is jelent, ahol fontos az „élni és élni hagyni” elv.
A gálaesten Bartók és a népzene címmel koncertre is sor került, melyen fellépett többek között Bognár Szilvia népdalénekes, Laposa Julcsi énekes-hegedűs, ifj. Horváth Károly népzenész, Balogh Kálmán cimbalomművész, Tóth László zongoraművész és a Zala zenekar. A rendezvényen Bartók Béla-népdalfeldolgozásokat és autentikus magyar népzenét hallhatott a közönség.

vissza az elejére