Disznótoros az oviban Kultúr-zsúr    

Disznótoros az oviban

Hagyományok felelevenítése

n Ízlik, kérek még – mondták a gyerekek, miközben jóízűen falatozták a saját maguk által készített kolbászokat, lila hagymával, savanyú uborkával és friss kenyérrel. Ottjártunkkor a Mikes Utcai Tagóvoda ovisai a disznótor hagyományaival ismerkedtek.

– liv –

– A négyszögletű kerek erdő pedagógiai programunk szerves része a néphagyományok ápolása. Ennek keretében szervezzük meg évről évre a téli örömök napját, hogy átadjuk a hagyományokat a gyerekeknek – mondta érdeklődésünkre Kovács Józsefné tagóvoda-vezető. – Így a héten a háziállatokról tanulunk, melynek kapcsán a disznótartás és a disznóölés szokása is szóba kerül. Sajnos, ez ma már a falvakban is egyre ritkább, pedig régen fontos eseménynek számított, miután a télen levágott hízóval napi étkezésük alapját biztosították a családok. A nap filmvetítéssel kezdődött, melyből a gyerekek megismerhették disznófeldolgozás munkafolyamatait. A program négy helyszínen zajlott. A csoportszobákban népdalokra táncoltak, a folyosói helyszínen pedig furulyakísérettel népdalokat, malacos dalokat énekeltek. A legizgalmasabbnak a konyha bizonyult, ahol a gyerekek saját kezűleg töltötték a kolbászt. A negyedik helyszín ismét a saját csoportszobájuk volt, ahol jóízűen elfogyasztották az időközben megsült kolbászt.
A gyerekek sok-sok élménnyel, tapasztalattal gazdagodtak. A téli örömök napja a hagyományok felelevenítése mellett igazi közösségépítő program, ami erősíti az óvónők és a gyerekek közti kapcsolatot, és amihez a szülők is szívesen csatlakoznak. A mai napra kalácsot és pogácsát hoztak, délután pedig részesei lehettek a disznótornak, mert őket is megvendégeltük.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Kultúr-zsúr

Sportos, táncos programokkal

n A Kultúrházak éjjel-nappal országos programhoz kapcsolódott az Apáczai Művelődési Központ immár második éve kétnapos rendezvénnyel. Kiállításmegnyitóval és közel 24 órás kulturális kínálattal várták a látogatókat.

– b. k. –

Az előbbi Csuti Tibor fazekas képzőművész alkotásait tárta a nyilvánosság elé. Az utóbbi „Kultúr -zsúr” címmel hívogatott, sportos, táncos program jelleggel.
Délelőtt a furcsa nevű és még furcsább látványú, de fejtörőnek és testmozgásra alkalmas épületben tájfutás során kellett feladatokat teljesíteni, miközben alaposan bejárták a házat a versenyzők. Szintén izzasztó volt a délutáni tornatermi családi fitnesz Perger Valéria edző vezetésével.
Mányoki Attila hosszútávúszó élménybeszámolója felért egy hideg vizes sokkal. Cápák és medúzák (alkalmanként delfinraj) közötti, 14 fokos vízben, nagy hullámzás közepette sok órás kitartó úszása nem gyakori élmény a világon. A többszörösen elismert sportoló közel van a több éves célja, az Ocean's Seven-sorozat teljesítéséhez. Már csak egy állomás van hátra, idén augusztusban, az időeredményei pedig jelenleg kiemelkedően jók, tudhattuk meg a beszámoló során. Közben fotók és videók is felidzéték a tavaly teljesített Cook-szorossal és Gibraltári-szorossal való megküzdését, élet-halál harcát.
A nap táncosan zárult. Először a Kiss Norbert vezette táncház várta az érdeklődőket, majd az éjszaka során Retro-diszkóban lehetett kikapcsolódni.

 

 

 

 

 

vissza az elejére