Köszönjük, zalaegerszegi PIC! Amit tesz, azt szívből teszi Lelkükben, szívükben ápolók  

Elöl Hossné Kugler Gyöngyi, dr. Buzogány Mária, Mátés Mónika és Hajas Lajosné. Mögöttük Vigh László, dr. Gárdos László és Palkovics László.

Köszönjük, zalaegerszegi PIC!

Báloztak a koraszülöttmentők és az őket támogatók

n A koraszülöttek, a beteg újszülöttek és gyermekek gyógyulásáért a mindennapokban oly keményen küzdő nővérek tánctudásukról adtak számot fellépésükben a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány bálján. Az Arany Bárány Hotel télikertjében tartott rendezvényen ismét átadták a köszönet kifejezéseként a Gyógyító mosoly orvos-, valamint a Tündérkéz nővérösztöndíjakat.

– Antal Lívia –

A zalaegerszegi koraszülöttmentő alapítvány azon kevés szervezetek egyike az országban, mely állami feladatot lát el. Zala, Vas és Somogy megye keleti részéről az év 365 napján szállítja a súlyos állapotú koraszülötteket a megyeszékhelyi Szent Rafael Kórház gyermekosztályának perinatális intenzív osztályára (PIC), ami a Nyugat-Dunántúl legnagyobb koraszülöttmentő centruma. Vállalásuk és támogatásuk éppen ezért bír nagy jelentőséggel. Dóra János, az alapítvány kuratóriumának elnöke betegség miatti távollétében dr. Gárdos László osztályvezető főorvos, az alapítvány kuratóriumi tagja számolt be tavalyi eredményeikről és terveikről. Az alapítvány 2017-ben két cég adománya révén 3,5 illetve 5 millió forinthoz jutott. A személyi jövedelemadó-felajánlásokból 9,7 millió forint folyt be, míg a tavalyi alapítványi bál bevételéből 450 ezer forint, az oktatásból pedig 300 ezer forint. Az alapítvány a koraszülöttmentés mellett támogatja a rehabilitációs tevékenységet is. A gyermekosztályon működik szakmai potenciálját tekintve az ország egyik legnagyobb rehabilitációs centruma, ahol kiváló gyógytornászcsapat végzi munkáját. Az alapítvány idén egy speciális futópaddal gyarapította a kezelési lehetőségeket, továbbá idegstimuláló berendezést szerzett be. Terveik között továbbra is szerepel egy szabadtéri rehabilitációs park kialakítása, valamint az idegentest-eltávolító centrum eszközfejlesztése, ami szintén egyedülálló feladatot lát el a Dunántúlon. A főorvos beszélt az alapítvány közösségi rendezvényeiről is. Ide tartozik a PIC-NIC, az önkénteseik köszöntése, a 24 órás úszógála és adventi vásár, valamint a Zalaegerszeg–Keszthely közötti 60 kilométeres váltófutás, amit idén május 6-án rendeznek meg. Az alapítvány mindemellett az elmúlt évben is költött az orvosok, nővérek továbbképzésére. Elhangzott, olyan életpályamodell kidolgozását is tervezik, amely segítené az itthon maradó szakemberek megbecsülését.
E szándék immár hagyományos módja a Tündérkéz és a Gyógyító mosoly ösztöndíjak átadása. A Tündérkéz nővérösztöndíjat ez alkalommal Mátés Mónika, Hossné Kugler Gyöngyi és Hajas Lajosné Pánger Mária vehette át. A Gyógyító mosoly elismerést dr. Buzogány Máriának adta át a bál fővédnöke, dr. Velkey György, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.
A folytatásban 100–100 ezer forintot ajánlott fel az alapítvány számára Palkovics László, felsőoktatásért felelős államtitkár, valamint Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, aki bejelentette: december 21-én karácsonyi koncertet szerveznek a gyermekosztály javára.
A jótékonysági bálon az idő előtt világra jött gyerekek is felléptek, bizonyítva, hogy utolérik kortársaikat a fejlődésben. A Huszár-ikrek, Kata és Dóra 2010. júliusában születtek a 30. hétre, 1150, illetve 1230 grammal. Két hónapot töltöttek a koraszülött-intenzíven. A Liszt-iskola elsősei a gondos ápolást előbb dallal, verssel és tánccal, majd Köszönjük, Zalaegerszegi PIC! feliratú, általuk készített papírszalaggal köszönték meg. Édesapja, Mihály Péter színművész versét szavalta el a szintén első osztályos Mihály Adél, aki 1970 grammal született a 34. hétre.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Amit tesz, azt szívből teszi

Szabó Valéria

Hivatástudatról szabó valériával, az év oktatójával

n Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik elmondhatják magukról, hogy a munkájuk a hivatásuk – mondja Szabó Valéria, a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház szemészeti osztályának egyetemi okleveles ápolója, aki az Év oktatója elismerésben részesült a magyar ápolók napja alkalmából.

– Antal Lívia –

– Számomra minden nap egy új kihívás, egy lehetőség, hogy új emberekkel, sorsokkal találkozzak, és hogy munkám során kiteljesedjek – vall hivatástudatáról a szemészeti osztály „büszke dolgozója”. – A szakszerű ápolói tevékenység előfeltétele a holisztikus szemlélet, amelynek fontosságát tanulóimnak is hangsúlyozom a velük való foglalkozások alatt. Az oktatást, mint lehetőséget, ajándékul kaptam a sorstól, mely tevékenységen keresztül pedagógiai és pszichológiai munkát is végezhetek. A kitüntetés óriási szakmai elismerés számomra, olyan megtiszteltetésnek érzem, amit úgy kap az ember, hogy igazából nem is várja el. A munkám egyben a hivatásom, amit teszek, azt szívvel-lélekkel, szeretetből és meggyőződésből teszem.
– Mit tart a jó oktatói munka ismérveinek?
– Ugyanazt a hozzáállást, mellyel a betegekhez fordulok. Tanulóink nemcsak a zalaegerszegi Deák Ferenc Egészségügyi Szakközépiskolából, hanem a megyéből is érkeznek, a nappali rendszerben tanulók mellett a felnőttképzésben részt vevőkkel is foglalkozom. Korábban a diplomás ápolóhallgatóink is voltak, de ez a szak már megszűnt a helyi egészségügyi főiskolán. A gyakorlati oktatásban fontosnak tartom, hogy közösen felállítsuk a célokat, hiszen ismernem kell, hogy milyen tudásszomjjal és jövőtervvel érkeznek. Azt is vélem, hogy a lexikális tudás csak akkor érték, ha azt a tanuló a mindennapi munkavégzésébe jól be tudja építeni. A jó oktató egyik legfőbb ismérve a személyes példamutatás és szemléletmód-átadás, melyek érzékeltetésével meg tudjuk szerettetni a legemberibb és legszebb hivatást.
– Mennyire okoz nehézséget a lemorzsolódás?
– Való igaz, hogy főleg a nappali képzésben nem mindenki önszántából és motiváltan választja ezt a szakmát. Éppen ezért fektetek nagy hangsúlyt az érdeklődés felkeltésére, hiszen ennek hiányában sem elméleti, sem gyakorlati tudást nem tudok átadni. A jó ápoló és a jó oktató egyaránt szeretettel fordul a betegei és a tanulói felé, mert ezáltal képes elnyerni bizalmukat, mi több együttműködésüket, különös tekintettel a tanulókra. Szerencsésnek gondolom magam, mert nagyon sok pozitív visszajelzést kapok tanulóimtól. A legnagyobb elismerés számomra, hogy követendő példának tekintenek, olyan embert látnak bennem, akit szívesen mintáznak. Ezért tartom legnagyobb oktatói sikeremnek, hogy a szakma szépségeit megmutatva a bizonytalanokat is meg tudom győzni.
– A szemészeti osztály menynyire speciális az ápolási feladatok tekintetében?
– Szemünk világa egyik legféltettebb kincsünk, éppen ezért igényelnek több szeretetet és törődést a nálunk fekvő csökkent látású vagy vak betegek. Mivel emiatt felerősödnek más érzékszervek, a hanghordozás, a hangszín és az érintés milyensége egyáltalán nem mindegy. Ezért ügyelek különösen a nem verbális kommunikáció elsajátítására is. Tudni kell azt is, hogy általában idősebb betegekről van szó, akik a szemproblémák mellett krónikus megbetegedésekkel (magas vérnyomással, cukorbetegséggel, agyvérzéses állapotokkal) is küzdenek. Ápolásuk valóban összetett feladatot igényel.
– Hogy érzi, hivatástudata, elkötelezettsége visszaköszön az Év oktatója elismerésben?
– Mindenképpen, hiszen a cím odaítélése a kórházi gyakorlaton lévő tanulók általi titkos szavazás eredménye. Köszönöm továbbá, hogy a kórház vezetése is méltónak talált az elismerésre.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Lelkükben, szívükben ápolók

Szabó Valéria, Marton Zoltánné, Szekér Tamás, dr. Oroszlánné Pilipár Krisztina és Maár Andrea Zsófia

Kitüntetések a magyar ápolók napja alkalmából

n A város dísztermében ünnepelte a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház a magyar ápolók napját. A helyszínválasztással egyrészt tisztelegni kívántak az 1848/49-es szabadságharc és forradalom 170. évfordulója valamint a kórház elődjét jelentő ispotály megalapításának ugyancsak 170 éves jubileumáról.


– liv –

Éppen ezért fogadta munkatársait korabeli ruhában Bognárné Laposa Ilona és négy kísérője. Az ápolási igazgató köszöntőjében elmondta, hogy a zalaegerszegi kórház 12 ágyas ispitaként nyílt meg 1848-ban. A orvostudomány fejlődése új követelményeket támasztott, ezért 43 ággyal új kórházat létesítettek a jelenlegi helyén 1886-ban.
Dr. Halász Gabriella, a kórház főigazgatója az egészségügy napjainkbeli gyors változásáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy az ápolók munkája mai is a klasszikus értékek az empátia, a szeretet és a kedvesség az egyre bővülő szakmai tudás mellett.
  A magyar ápolók napját 2014. február 19-e óta köszöntheti az egészségügyi szakdolgozók tábora. Kossuth Zsuzsanna születésnapját az Országgyűlés nyilvánította a magyar ápolók napjává, ezzel tisztelegve nagysága előtt. 201. születésnapja alkalmából dr. Paizs Teréz megyei tiszti főorvos idézte fel életútját. Kossuth Zsuzsát Kossuth Lajos kormányzóvá választása után két nappal nevezte ki a Magyar Honvédcsapatok országos főápolónőjévé. Fáradhatatlanul járta az országot, személyesen megtapasztalva, nincs elég ápolónő, az egészségügyi ellátás katasztrofális, kevés a kórház, rossz a felszereltségük. A helyzetet felmérve hatalmas szervezőmunkába kezdett, melynek köszönhetően 1849 nyarán 72 tábori kórház kezdte meg működését. Zsuzsanna ekkor már tüdőbetegségével küzdött, mégis személyesen ápolta a betegeket és vigasztalta őket. Nem tett különbséget magyar honvéd és ellenséges osztrák katona között.
„Boldog voltam, ha egy könnyet letörölhettem, ha egy nyomorúságos szív terhén könnyíthettem” – idézte New York-i száműzetésében írt gondolatait, kiemelve azt, hogy a mai ápolók is ilyen érzésekkel végzik nap mint nap nemes feladatukat. Hivatástudatukat a munkaidő után is hordozzák lelkükben és szívükben.
A rendezvényen Dezse Krisztina, az I-es belgyógyászat ápolója népdalcsokrot adott elő, amit a kitüntetések átadása követett. Kossuth Zsuzsa emléklapban részesült Maár Andrea Zsófia gyermekszakápoló, sürgősségi szakápoló, a gyermekintenzív dolgozója, Marton Zoltánné, a mikrobiológiai labor vezető asszisztense és dr. Oroszlánné Pilipár Krisztina, az ortopédia vezető ápolója. A MESZK Zala Megyei Területi Szervezete Szabó Valériának, a szemészet egyetemi okleveles ápolójának ítélte oda az Év oktatója díjat, a Magyar Ápolási Egyesület elismerő díszoklevelét pedig Szekér Tamás, az ápolási osztály vezetője vehette át.

 

 

 

 

 

vissza az elejére