A szobrászat nyelvén szólva

Jubileumi album a 60 éves alkotónak

Hatvanadik születésnapja alkalmából impozáns kötet készült Farkas Ferenc szobrászművész (az Ady-iskola tanára) munkásságáról. Nem számadás, nem az életmű összegzése, csak egyfajta helyzetjelentés, hogy hol tart most „a bácsi, akit Bácsinak hívnak”.

– pP –

Frimmel Gyula grafikusművész, barát („a Másik Bajszos”) nevezi így kollégáját a kötet szellemes és megható bevezetőjében. Nem csoda, hogy dr. Gyimesi Endre, a kiadványt támogató Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány kuratóriumának elnöke a szeretet és a barátság könyvének nevezte az albumot a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban megrendezett bemutatón.
A 240 oldalas, reprezentatív kiadványban több mint 270 fotó (Marcali Gábor, Tóth Norbert és Zóka Gyula munkái) mutatja be a szobrászművész főbb alkotásait, tematikus csoportokba rendezve a műveket. Köztéri szobrai, kisplasztikái, portréi, szakrális művei és érmei egyaránt megjelennek. A könyvet Tóth Csaba festőművész, művészeti elemző szerkesztette, a kép- és kiadványszerkesztők Farkas Dániel és Zóka Gyula voltak. Az albumot – mely a ZAZEE Kulturális Egyesület gondozásában jelent meg – támogatta többek között a zalaegerszegi önkormányzat és az MMA is.
Balaicz Zoltán polgármester – és mint egykori adys diák, Farkas Ferenc volt tanítványa – a kötetbemutatón elmondta: a kiadvány egy szép összefogás eredményeképpen született meg, és minden benne van, amit ma tudni lehet a szobrászművészről. Reméli, hogy még sok új alkotással örvendeztet meg minket a következő években is, hiszen a 60. születésnap csak egy állomás, nem pedig befejezés. A polgármester az ünnep alkalmából szólt a művész városban fellelhető köztéri műveiről is.Többek között a Dísz téri Zalai nemesről, a templomtéri városmakettről, a piac szomszédságában álló Fiatalokról és a nemrégiben átadott Luther-szoborról.
A rendezvényen a könyv szerzői is köszöntötték az alkotót. Dr. Kostyál László művészettörténész szerint Farkas Ferenc nemcsak kiváló szobrász, hanem karakteres művészettörténeti látásmód is jellemzi. A kettő ötvözetéből született az a sorozat, mellyel a híres képzőművész elődöknek állít emléket. Tökéletesen megragadva a nagy klasszikusok lényegét. Farkas Ferenc is – a klasszikusokhoz hasonlóan – mindig a látványból indul ki, nem torzítja a figurákat. Illetve egy teljesen sajátos absztrakcióval tüntet el részleteket a kompozíciókból. Szobrain nincsenek heves érzelmek, gyors, dinamikus mozgások. Inkább valamilyen gondolat vagy eszmeiség jelenik meg rajtuk – emiatt kicsit a miniatúrákhoz hasonlítanak művei. Ábrázolásai örök értékekről szólnak.
Az emberi figurákkal mindent el lehet mondani, és Farkas Ferenc épp ezt teszi szobraival – fogalmazott Tóth Csaba festőművész, pályatárs, aki a Képzőművészeti Főiskolán kötött barátságot a zalai művésszel. Mint mondta, örömteli volt számára az a három hónap, amit a kötet szerkesztésével töltött. A művészeti író ezenkívül egy tanulmányt és egy Farkas Ferenccel készült interjút is jegyez a könyvben.
A kiadvány végén évtizedeket átölelő, részletes bibliográfia és műtárgyjegyzék is található.
Jelenleg ez vagyok én! Mondta a rá jellemző szerénységgel Farkas Ferenc a rendezvény végén. Ő sem szeretné, ha afféle számadásként tekintene a közönség erre a kötetre. Mert az a jó, ha az ember inkább folyamatosan teszi a dolgát; s neki a szobrászat a nyelve – fogalmazott.
Az alkotónak áprilisban nagyszabású jubileumi kiállítása nyílik a Keresztury VMK két kiállítóhelyén is, ahol a kezdeti időszaktól kezdve egészen napjainkig kerülnek bemutatásra a fa-, terrakotta- és bronzszobrai, érmei.
 

vissza az elejére

Kormánytámogatás a Zalaco Zrt.-nek

Egyedi kormánydöntésen alapuló támogatással, mintegy 4 milliárd forintból fejleszti mindkét zalaegerszegi telephelyét a Zalaco Sütőipari Zrt. A beruházást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be Budapesten.

A Külügyminisztériumban tartott sajtónyilvános eseményen Berta László, a Zalaco vezérigazgatója a cég működéséről, szólt, Vigh László országgyűlési képviselő Zalaegerszeg gazdasági fejlődéséről adott számot. A beruházás részleteit a miniszter ismertette.
A négymilliárdos fejlesztéshez 836 millió forint támogatást biztosít a magyar állam. A cég új, 1500 négyzetméteres raktárat épít, és két, összességében 2500 négyzetméteres termelőcsarnokot. A kapacitás ezzel a háromszorosára bővül. A Zalaco jelenleg 556 dolgozót foglalkoztat, a cég vállalta, hogy 2020-ig újabb 150 munkahelyet hoz létre.
Balaicz Zoltán polgármester tájékoztatása szerint a gépek beszerzése már megkezdődött, a beruházás várhatóan az év második felében indul.

vissza az elejére

Gyimesi Katalin

Az irodalom nem múzeum

Interaktívabb magyarórákra lenne szükség

A mai gyerekek is olvasnak, csak rövidebb szövegeket. A kortárs költészet a slam poetry miatt felfutó ágban van. Az irodalomoktatás pedig tele van ki nem aknázott lehetőségekkel. Többek között ezekről a jelenségekről beszélgettünk a nemrégiben véget ért Magyar Széppróza Napja kapcsán Gyimesi Katalin magyartanárral (Kölcsey Ferenc Gimnázium).

– pánczélPetra –

– Egyre többször hallani, hogy változtatni kellene a kötelező olvasmányok listáján, mert a fiatalok már nehezen fogadják be a korabeli szövegeket. Menynyire érződik mindez egy gimnáziumi órán?
– Tény, hogy a tanulók egyre kevésbé birkóznak meg a régebbi szövegekkel, mert a mostani korosztálynak nehezebben megy az elmélyülés. A szépirodalomhoz ún. „mélyfigyelem” szükséges, idő kell ahhoz, hogy megértsék az olvasottakat. Ha ez nincs meg, nem lesz élvezetes az olvasás, és ilyenkor nyúlnak a gyerekek filmekhez, rövidítésekhez.
– Sokszor a történetek, szereplők is távolinak tűnnek.
– Valóban, a másik probléma az, hogy nem tudják, mi közük van az egyes művekhez. A pedagógusoknak komoly szerepük van abban, hogy ráébresszék a tanítványokat: az irodalom nem afféle múzeum. Egy-egy olvasmány épp azért lett kötelező, mert ma is dolgunk van vele. Olyan általános emberi kérdésekkel foglalkoznak, melyek ma is érvényesek. Persze ezt az ő nyelvükön, az ő frekvenciájukon kellene tálalni. Erre sajnos nincs mindig lehetőség.
– Hogy értve nincs...?
– Úgy, hogy rohan a tanterv. Az olvasás, az elmélyülés, a kérdésfeltevés meg időigényes dolog. Akkora a követelmény, és annyi mindent kéne elolvasniuk a diákoknak és megtanítani a tanároknak, hogy szinte lehetetlen végezni mindennel a tanév alatt. Sajnos én is sokszor mondom azt egy-egy felmerülő probléma kapcsán, ami amúgy izgalmas lenne, hogy ezt már nincs idő megbeszélni, mert tovább kell haladni, köt az érettségire való felkészítés.A gyerek meg ilyenkor azt érzi, hogy akkor az talán nem is olyan fontos, és ez baj. Változhatna az olvasási kedv, ha lenne idő az órákon a diákok aktív szereplésére, a moralizálásra, az elmélyülésre, a vitára. Ezeket mind-mind szeretik és igénylik a gyerekek.
– Akkor nem feltétlenül a klasszikus művekkel van a baj, hanem inkább az oktatás módszerével?
– Igen, kevés a lehetőség az interaktivitásra. Annak nem vagyok híve, hogy dobjuk ki a klasszikusokat és cseréljük le az összes kötelező irodalmat. Az viszont nem eretnekség, ha egyes esetekben rövidítéseket kap a gyerek, és mondjuk, az eredeti műből csak részleteket kell elolvasnia, és azt elemezzük, beszéljük meg részletesebben, mélyebben. Mert azért azt nem lehet mondani, hogy a mai generáció nem olvas; olvasnak ők, csak mást és máshogyan, mint a korábbi nemzedékek. Rövidebb írásokat; sokszor a telefonjukról, laptopról. És örömmel látom, hogy néha azért ott lapul a padban egy-egy regény. Még ha félponyva is.
– Már az is több fórumon felmerült, hogy tizenöt éves korban esetleg nem ókori szövegekkel kellene kezdeni az oktatást, hanem valami kortárs művel, ami mind témájában, mind nyelvezetében közelebb áll hozzájuk.
– Ebben van ráció, meg egy sor dilemma is. A kortárs szövegek ugyanis intertextuálisak, rengeteg bennük többek között a mitológiai, bibliai utalás. Ha ehhez nincs meg az alapjuk, ugyanúgy nem értik majd a műveket. Szóval, gimnáziumban mindenképpen kell valamilyen általános műveltségi „alapozás”, amire lehet építkezni. Ugyanakkor tényleg át lehetne gondolni azt, hogy kell-e a szigorú kronológia az irodalomoktatásban. Hiszen ez mégsem történelem. Lehet motívumokban, szimbólumrendszerekben is gondolkodni és ehhez igazítani a tanmenetet. Ide jól be lehetne építeni a kortárs műveket is. Persze mindehhez tisztázni kellene, hogy mi is az irodalomoktatás pontos célja.
– Gondolom ez az alaptantervben benne van...
– Benne, sőt a pár évvel ezelőtti oktatásátalakítást követően egy sor pozitív célt fogalmaztak meg az alapdokumentumban. Például, hogy az irodalomtanítás már nemcsak a műveltségátadásról szól, hanem fontos a kompetencia- és személyiségfejlesztés is, valamint a kritikai gondolkodás és kommunikációs készség fejlesztése, az önismeret és az élményközpontú nevelés.
– Ez mind jól hangzik, és illeszkedik ahhoz a képhez, amit a 21. századi oktatásról gondolunk. Hol csúszik el mégis a dolog?
– A már említett zsúfoltságon és időhiányon. Akkora a tananyag, és olyan sok gyerek van egy-egy osztályban, hogy ezeket komoly kihívás megvalósítani. Vagyis a kevesebb több lenne. Nehéz úgy fejleszteni a gyerekek kommunikációs készségét, hogy 36 diákra 45 perc jut, vagyis a túlnyomó többségük meg sem tud szólalni az órán. Ma már nem lenne fontos annyi adattal bombázni őket egy-egy író életével vagy pályájával kapcsolatban, hiszen egy kattintással bármire rá lehet keresni. Sokkal jobb lenne arra nevelni őket, hogy élvezzék az olvasást és a kultúrát. Kérdezzenek, érveljenek, kritizáljanak! Pláne, mert már az írásbeli érettségi feladatsor is ilyen készségeket kér számon. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a szülőknek (és vele együtt sokszor a diákoknak is) viszont gyakorta csak egy célja van: jó jegyet kapni és bejutni az egyetemre. Az élményszerűség, a személyiségfejlesztés, az önismeret emiatt háttérbe szorul, és ráadásul nem biztos, hogy aki ötös tanuló, az később olvasó vagy kultúrafogyasztó lesz, pedig (szerintem) ez lenne a cél.
– A színházi nevelés révén azért sok mindent be lehet csempészni az oktatásba. Jó kapcsolatban vagy a Hevesi Sándor Színház dramaturgjával, Madák Zsuzsannával, és a tanítványaiddal mindig részt is veszel ezeken a produkciókon.
– A színházi nevelési programot nagyon szeretik a gyerekek! Itt bőven van idő játszani, kérdezni, kivesézni egy-egy problémakört. Még olyanok is megszólalnak, akik órákon kevésbé aktívak. És ezeken nagyon jó kortárs művek kerülnek terítékre, amik olyan társadalmi kérdéseket vagy egyéni sorsokat állítanak fókuszba, amivel a diákok tudnak azonosulni. Amit magukénak éreznek! Sajnos magyar kevés van közöttük, mert valamilyen oknál fogva szinte alig van hazai ifjúsági próza, dráma meg annál is kevesebb.
– A kortárs költészet viszont mintha felszálló ágban lenne. Legalábbis itt a városban.
– A slam poetry nagyon megy! Ráadásul két kölcseys diák volt a kezdeményezője, akik hallgattak már korábban ilyesmi produkciókat. Cserpes Attila pedig nyitott volt, és a kávézójába befogadta ezeket az esteket. Az is megesett, hogy a gyerekek kérték, hogy tartsunk az iskolában rendhagyó irodalomórát, és hívjuk meg rá Simon Márton költőt. Ez meg is történt. Szóval igenis fel lehet kelteni az érdeklődést, ha érzik, hogy valami róluk szól, és ha sokat és őszintén beszélgetünk velük.
– Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a hősökhöz, vagy a nagy klasszikus szerelmekhez?
– Hú, ez érdekes és néha ellentmondásos. Egyrészt hősök ma is kellenek, ez nem változott. De néha kicsit sötétebb karakterek, mint korábban. De a kamaszkor amúgy is ilyen időszak. A mű által érezniük kell, hogy túlélhető valahogy ez az életkor. Másrészt meg néha meg is szólnak, hogy túl depressziósak, tragikusak az iskolában tárgyalt művek. Vágynak a pozitív végkifejletre. A szerelem is hasonló: a habos-babost verziót nem fogadják be, de a gyengédség, az összetartozás fontos számukra. Még a hőzöngő fiúknak is. Beszélgetni kellene velük az órákon, és minél többet! Ez egy igen befolyásolható életkor, és nagyon nem jó dolog az, ha internetes kommentek alakítják egy-egy fontos téma kapcsán a véleményüket, mert a szülők és a tanárok nem érnek rá velük beszélgetni. Az irodalom és a jó irodalomoktatás ezen sokat tudna segíteni.
 

vissza az elejére

vissza az elejére