Életben tartják a birkózást Mentálisan lépett előre a ZTE FC Éremeső Szombathelyen A hétvége eredményei

Életben tartják a birkózást

Felújítás után bővítés

 Az egykori névadó Zalahús címere még mindig ott található a birkózócsarnok falán, amely arra emlékeztet, hogy egykor nagy célokért is küzdöttek a klubnál. Az előd színeiben szerepelt az kötöttfogásban az olimpián Berzicza Tamás. Az édesapa, Berzicza Ferenc még mindig itt serénykedik a Zalaegerszegi Birkózó SE-nél elnöki, edzői minőségben. A célok azonban már jóval szerényebbek. Nemrég megtörtént a birkózók csarnokának a felújítása is, ma már jobb körülmények között gyakorolhatnak a fiatalok. 

– A felújítás után már a bővítésen törjük a fejünket – így Berzicza Ferenc. – A pénzt az illetékesek megígérték, most már csak a forintok megérkezésére várunk, ami az országos szövetségen keresztül a minisztériumból érkezik. A bővítés után az önkormányzatnak vállalnia kell, hogy 15 évig a birkózást szolgálja a csarnok. A beígért fejlesztésből 9 milliónak már meg kellett volna érkeznie. Egyelőre csúszik a finanszírozás, nem tehetünk mást, türelemmel várunk. Az új forrásokból öltözők épülnének, konditerem kerülne kialakításra.
– A tavalyi rendezés után idén is megkapták kötöttfogásban a diák II. korosztály országos bajnokságának rendezését. Az országos szövetség ezek szerint elégedett lehetett a rendezéssel...
– Nem is annyira az országos szövetség, mint inkább a sportolók és edzőik voltak elégedettek az egerszegi rendezéssel. Főtt a babgulyás a kondérban, finomabbnál finomabb ételek várták őket a büfében. Egykori versenyzőnk, Gombos Zsolt főzte a gulyást. A birkózók meg szeretik a gyomrukat, így nem csoda, hogy alig várják már március 10-ét, hogy ismét itt lehessenek a Kölcsey-gimnáziumban. A verseny 10.30 órakor kezdődik. Szerencsére felénk még akadnak szponzorok, és az országos szövetség is ad rá 200 ezer forintot. Rájöttek odafenn, hogy támogatás nélkül senki nem akar versenyt rendezni. Mintegy 200 fiatalt várunk a versenyre. Természetesen idén is megteszünk mindent, hogy elégedetten távozzanak Egerszegről.
A szakmai munkában az egyik edző Gerencsér Zoltán, akit a ZBSE szakmai terveiről kérdeztünk.
– A diák II. korosztály döntőjében hat ZBSE-s fiatal szerepel – vette át a szót Gerencsér Zoltán. – A klubunk létszáma kilencven, sportolóink nagy része versenyez is. Az idei évben a diák I. és diák II. korcsoportunk erős, az itt szereplő fiataloktól várok jó eredményt. Tavaly is hat-hét érmet hoztunk el az országos döntőkről. A serdülő korosztályunk nem nagyon erős, a már említett két korcsoportból nőhet ki idővel olyan sportoló, aki korosztályos válogatott lehet. Egyetlen kadett korosztályos versenyzőnk, Bartáky Marcell sajnos kikapott a válogatón magyar ellenfelétől, aki nemzetközi porondon is letette már névjegyét. Sajnos súlycsoportot sem tud váltani, mert annyit nem tud lefogyni, hogy alsóbban szerepeljen. A felsőbb súlycsoportba pedig nem tud beleerősödni. Ellenfele súlycsoportjában tavaly világbajnok volt. Erre mondják, hogy balszerencse. A létszámot már nem akarjuk bővíteni. A mai világban már fontos, hol sportol a gyerek, milyenek a körülmények. Mi nem akarunk zsúfoltságot.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Mentálisan lépett előre a ZTE FC

Szerethető csapatot akar artner tamás

Az őszi gyenge szereplés után tavaszra alaposan megváltozott a ZTE labdarúgócsapatának játékoskerete. A felkészülési edzőmérkőzések után több pesszimista szurkoló nem várt előrelépést. A játékosok szerencsére rácáfoltak a kétkedőkre, az érkezők erősségei lettek a ZTE-nek. A nézőknek főleg a csapat hozzáállásában beállt pozitív változás tetszik nagyon.

– A felkészülés során egyértelmű célunk volt, hogy a hatodik hét végére fizikálisan és mentálisan is rendben legyen a csapat – hangoztatta Artner Tamás vezetőedző. – A játékosok terhelését akkor sem vettük vissza, amikor jöttek az edzőmérkőzések. Számításunk szerencsére bejött. Hangsúlyozni szeretném, a bajnokságra készültünk, nem a Magyar Kupára, de a nagynevű Puskás Akadémia ellen sem vallottunk szégyent.
– Az eddig látottak azt mutatják, hogy a védekezés terén rendben van a ZTE, a támadásban azonban még fejlődnie kell...
– A védelembe, sőt még a középpályára is igazoltunk olyan játékosokat, akikről tudtuk, jó fizikummal rendelkeznek és erősek mentálisan. Kétségtelen, hogy támadásban van még fejlődnivalónk, de nagyon hiányzik egy olyan játékos, aki meg tudja elől tartani a labdát, amíg a többiek felzárkóznak. Ezzel együtt a támadójátékban is előre kell lépnünk.
– A szurkolók díjazzák a megállás nélküli küzdést, a hajtást, az őszhöz képest mentálisan nagyot lépett előre a csapat. Minek köszönhető ez?
– Megalkuvás nélkül küzdő, harcoló játékosokat igazoltunk, akik tudják, hogy miért kapják a fizetésüket. Devecseri, Hudák, Fodor és még sorolhatnám a többieket, ebbe a kategóriába tartoznak. Tudják, csak szervezetten lehet focizni, ki kell szolgálni a közönséget, és akkor nem lehet gond. Egy szerethető csapatot akarunk felépíteni.
– Milyen tavaszt remél a csapattól?
– Kemény mérkőzésekkel kezdtük a tavaszt, a folytatásban is hasonlóak várnak ránk. Remélem, hogy az idény elején mutatott hozzáállás, a megalkuvás nélküli játék továbbra is kitart és elkerülnek minket a sérülések, mivel szűk a keretünk. Elsősorban játékban várok előrelépést, helyezésben nem gondolkodom. Számomra a leglényegesebb, hogy fejlődjön, épüljön tavasszal a ZTE.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A fotón balról jobbra: Varga Luca, Dóra Csepke, Scheffer Eszter, hátul Jakab Balázs.

Éremeső Szombathelyen

Az Europ Tec ZÚK 42 versenyzővel utazott a szombathelyi felkészülési versenyre. 

A versenyt 800 m gyorson a lányok kezdték. A 2003-as és idősebb korosztályban két éremmel kezdett a ZÚK, Betlehem Dorka a 2. helyen, Matyasovszky Dalma a bronzéremért állhatott dobogóra. A 2005-ös korosztályban Belső Fanni úszott kiválóan, ami újabb ezüstérmes helyezést jelentett, a 2007-esek között Dóra Csepke csapott be az ugyancsak ezüstérmes 2. helyen. Paksa Borbála (2008-as) ugyan versenyen kívül indult ebben a számban, de 11:20,73-as időeredményével alig több mint 1 másodperccel maradt volna le a dobogóról. A legidősebb fiúk közül (2003 és idősebb) Szabó Rajmund csípte el a dobogó 3. fokát, a 2004-esek között Gergye Milánnak ezüstéremhez volt elég az ideje. A 2005-ösök közül Nagy-Selmeczy Csongor ért el első helyezést, időeredménye majdnem elég lett volna a dobogóhoz az egy évvel idősebbek között is. A 2007-esek versenye nem sok izgalmat tartogatott, hiszen Jakab Balázs több mint 1 perccel jobbat úszott korosztálya következő versenyzőjénél, így megérdemelten állhatott fel a dobogóra az aranyéremért.
A 400 m vegyesúszásban mindössze két egerszegi állt rajthoz, lévén a többiek 800 gyorson eléggé kiúszták magukat. Ám közülük Horváth Fanni a legidősebbek versenyében a 3. helyezést, míg Scheffer Eszter a legfiatalabb kategóriában 1. helyezést ért el.
Ezt követően az 50 és 100 méteres versenyszámok következtek gyors egymásutánban, melyek során további 39 egerszegi érmes helyezés született. Ezek közül kiemelkedik Dóra Csepke (2007) 100 m gyorson úszott kiváló időeredménye 01:10,94, valamint Scheffer Eszter (2007) 100 m pillangón úszott 01:15,94-es időeredménye. Szintén jól úszott Varga Luca (2006) 100 m mellen – 01:36,71, és a 800 m gyorson már említett Jakab Balázs is dicséretet érdemel.
További aranyat érő eredmények:
2003 és idősebbek: 100 m hát: 1. Matyasovszky Dalma 01:06,34; 1. Szabó Rajmund 00:58,68
2007-esek közül: 100 m pillangó: 1. Jakab Balázs 01:18,28
100 m hát: 1. Scheffer Eszter 01:20,43; 100 m gyors: 1. Dóra Csepke 01:10,94
Horváth Tamás edző az eredményekkel elégedett volt, hiszen annak ellenére úsztak többen is egyéni csúcsokat, hogy még csak a felkészítő időszak közepén járnak.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


 

A hétvége eredményei

Rákoshegyi VSE I.–ZTE ZÁÉV TK 3:5 (3252-3372) Szuperligás női tekemérkőzés, Budapest.

ZTE NKK–BEAC Újbuda 87-51 (23-10, 26-10, 25-13, 13-18) NB I-es női kosárlabda-mérkőzés, Zalaegerszeg.

Ricsilla Futsal–Brandmission Artifex Tolna 1-3 (0-0) Magyar Kupa női futsalmérkőzés, Nyíregyháza.

Z. Csuti Hydrocomp SK–Pénzügyőr SE II. 8,5:3,5 NB I B-csoportos sakkmérkőzés, Zalaegerszeg.

 

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére