Helyezésben nem gondolkodnak Harmadszor bajnok a ZTE ZÁÉV Egerszegi súlyemelők Szombathelyen Három arany, 4 megyecsúcs A hétvége eredményei

Pergel Andrea

Helyezésben nem gondolkodnak

Továbbra is a csapatépítés a cél

 

Egy szabadnap után az elmúlt hétvégén megkezdte tavaszi szereplését a ZTE FC
NB II-es női labdarúgócsapata. Az egerszegiek az ősz során jól kezdték az idényt, aztán hullámvölgybe kerültek, majd a hajrában ismét jól teljesítettek és a második helyről várták a tavaszi szezon kezdését.

– Január végén kezdtük meg a felkészülést a tavaszi idényre – mondta Pergel Andrea edző. – Heti két foglalkozással készültünk. A programban szerepeltek termi és kinti gyakorlások. A felkészülés elején kevesen látogatták az edzéseket. A bajnoki rajthoz közeledve viszont egyre többen jelentek meg a tréningeken.
– A téli szünetben történt változás a játékoskeretben?
– A felnőttektől senki nem távozott, és nem is igazoltunk senkit. Az U–19-es csapathoz Soproni Kíra érkezett. A bajnokság elején kialakított kerettől várjuk el, hogy minél egységesebb, mentálisan erős csapattá váljon.
– Mik a tavaszi tervek, hol szeretnének végezni?
– A bajnokság elején, amikor alaposan kicserélődött a játékoskeret, úgy döntöttünk, hogy az első évben nem gondolkodunk helyezésben. A legfontosabb, hogy az újjá alakult ZTE minél előbb szervezett csapattá álljon össze, és az edzéseken gyakorolt szakmai dolgokból minél többet lássak vissza a bajnoki mérkőzéseken. Természetesen jó lenne a dobogón végezni, de ha ez nem sikerül, akkor sem fogunk a kardunkba dőlni. Egy biztos, szoros a mezőny, és már csak egy kör van hátra a bajnokságból, sokat nem lehet hibázni. Hangsúlyozom, nem helyezésben gondolkodunk. A játék és egy jó közösség kialakítása a legfontosabb számunkra.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Harmadszor bajnok a ZTE ZÁÉV

A riválisokat itthon és idegenben is legyőzték

A bajnokság befejezése előtt két fordulóval már bajnok a ZTE ZÁÉV szuperligás női tekecsapata. A lányok kisebb botladozása is belefért, mert a riválisokat mindannyiszor legyőzték. A bajnoki címhez vezető utat Airizer Emese és Hegedüs Anita játékosokkal, illetve Baján János edzővel idézzük fel.

– Számítottunk arra, hogy idén bajnokok lehetünk – vágott a dolgok közepébe Airizer Emese. – Tudatos, tervszerű munka következménye ez az eredmény. – Nagy riválisunk, a Rákoshegy I. gyengült, meghatározó játékos távozott tőlük, mi viszont Nemes-Juhász Gabriellával erősödtünk. A győriek ugyan erősítettek, akadt időszak a bajnokság során, amikor úgy ítéltük meg, hogy ők nagyobb riválisok lesznek, mint a fővárosiak. Mi megnyertük a bajnoki címet, a Rákoshegy és a Győr „verekszik” a 2–3. helyért. Mind a három bajnoki aranynál a ZTE ZÁÉV játékosa voltam már. A második aranyérmünk megosztott volt, bár ott is mi végeztünk az élen. Az országos szövetség akkor bekavart. Most is féltünk egy kicsit, hogy kitalálják, legyen rájátszás, amit az eredeti versenykiírás nem tartalmaz. Úgy néz ki, nem mernek belenyúlni. Egy biztos, a hatalmi harcok most is dúlnak az országos szövetségben. Számomra a harmadik bajnoki cím a legértékesebb, mivel egyértelmű célunk volt az aranyérem, amit céltudatos munkával megszereztünk.
Hegedüs Anita második évét tölti a ZTE ZÁÉV-nél, a fővárosi rangadón a bajnokságot jelentő győztes meccspontot szerezte.
– Azért igazoltam Egerszegre, hogy egyszer bajnokcsapat tagja lehessek, ez a második évben megvalósult. Nagyon boldog vagyok – vette át a szót Hegedüs Anita. – A riválisok elleni találkozók csak a külső szemlélő számára tűntek egyszerűnek. Mind a négyszer keményen megdolgoztunk a sikerért. Az eredményeink alapján egyértelműen megérdemeltük a bajnoki címet. Magamról szólva annyit, az őszi szezonom nem úgy sikerült, ahogy elterveztem. Annak viszont örülök, hogy a fontos találkozókon tudtam segíteni a csapatnak. A döntő találkozón betegen vállaltam a játékot, de nagyot küzdve hoztam a meccspontot. Remélem, hogy a ZTE ZÁÉV játékoskerete együtt marad, s akkor hosszabb időre kibérelhetjük az első helyet.
– Az esélyünk a szezonkezdés előtt már megvolt, hogy előbbre tudunk lépni a második helyről – vélekedett Baján János, a ZTE ZÁÉV edzője. – A Rákoshegyi VSE első csapata ugyanis gyengült. Igaz, a másik riválisunk, az Ipartechnika Győr játékoskerete viszont erősödött. A bajnokság elején azt mondtam, hogy sokkal jobban kell riválisnak tekinteni a győrieket. Ennek ellenére mindkettőjüket itthon is, idegenben is megvertük, ami döntőnek bizonyult a bajnoki cím szempontjából. Olyan csapatoknál botladoztunk, amelyek nem a bajnoki címért szálltak versenybe. Ez is belefért, mivel riválisaink is hullajtottak el pontokat. A BKV Előre többször is besegített, hogy bajnokok lehessünk. A ZTE ZÁÉV szakvezetője elmondta: sokat jelentett, hogy az idei bajnokságban bővebb kerettel gazdálkodhatott. Több játékos állt rendelkezésére, s a sérülések, betegségek is elkerülték a csapatot.
– A bajnoki címet teljes mértékben megérdemeljük, mivel két botlást leszámítva magabiztosan hoztuk a mérkőzéseinket – folytatta Baján János. – A csúcsrangadón a Rákoshegy I. ellen 3:0-ás hazai vezetésnél sem estünk kétségbe. Számítottunk arra, hogy a fővárosiaknál az első körben a három legjobbjuk szerepel. Utána jött a mi három legjobb dobónk, közülük ketten magabiztosan hozták a meccspontot. A harmadikért nagyon meg kellett küzdenünk, de megérte, mivel az már a bajnoki címet jelentette számunkra. Számomra is nagy élmény az aranyérem, mivel felnőttcsapattal először végeztem az élen.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


 

Egerszegi súlyemelők Szombathelyen

A vasi megyeszékhelyen kiemelt súlyemelőversenyen, a Savaria Kupa VII. Tóth Géza Emlékversenyen megmérettette magát a teljes hazai élmezőny, a felnőtt Eb-re készülő férfi, női és utánpótlás-válogatott tagjai is. A ZTE három sportolóval volt jelen az eseményen.

Eredményeik

.
Serdülő. 56 kg: 2. Rácz Gergő 134 (59+75) kg.
Junior. 62 kg: 1. Rácz Dániel 155 (70+85) kg.
Felnőtt. 63 kg: 1. Kámán Dorottya 132 (57+75) kg.


A ZTE súlyemelői legközelebb április 28-án, a szintén kiemelt 48. Göcsej Kupa egyéni súlyemelőversenyen lépnek dobogóra.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Három arany, 4 megyecsúcs

A ZÚK két serdülőválogatottjával vett részt a rangos Arany Üst úszóversenyen, melynek ezúttal Győr adott otthont. Négy megyecsúcs, 3 aranyérem és további helyezések jelzik a sikeres szereplést.

Elsőként 1500 m gyorson Betlehem Dávid (2003) állt rajthoz, s több mint 30 másodpercet faragott egyéni csúcsából. A 16:18,70-es eredménye új megyecsúcs.
Gergye Ákos (2002) 200 méteres hátúszásban a végén több mint 1 teljes másodperccel mindenki előtt csapott célba. Ez nemcsak a dobogó legfelső fokát jelentette számára, hanem új megyecsúcsot. Betlehem Dávid a saját korcsoportjában bronzérmet szerzett.
A 100 m hátúszásban Gergye Ákos a 2. helyen csapott célba (01:00,19), csupán 7 tizeddel maradva el a győztestől. Betlehem Dávid pedig újabb bronzéremmel gazdagította gyűjteményét. A 400 m gyorson a 7. helyen csapott célba. A 04:12,64-es időeredménye azonban így is kiváló újabb megyecsúcs.
A verseny zárásaként Gergye Ákos 50 m háton állt rajthoz, s az aranyérem mellé még egy megyecsúcsot is magáénak tudhat. Betlehem Dávid 200 m pillangón negyedikként csapott célba.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


 

A hétvége eredményei

 

ZTK FMVas–Nyíregyházi TK 7:1 (3669-3242) Szuperligás férfi tekemérkőzés. Zalaegerszeg.

Szentesi TE–ZTE ZÁÉV TK 4:4 (2999-3050) Szuperligás női tekemérkőzés. Szegvár.

Zalakerámia ZTE KK–Falco Vulcano Energia KC 76-81 (15-21, 16-23, 25-18, 20-19) NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Zalaegerszeg.

VBW CEKK Cegléd–ZTE NKK 74-70 (16-19, 14-19, 20-13, 24-19) NB I-es női kosárlabda-mérkőzés. Cegléd

ZTE FC–Aqvital FC Csákvár 0-2 (0-0) NB II-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg.

Gyulai Amazonok–Ricsilla Futsal 6-4 (3-0) NB I-es női futsalmérkőzés. Gyula.

ZTE FC–Balatonfüredi FC 3-5 (2-1)  NB II-es női labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg.

SZESE Győr–ZTE RK 0:3 (–23, –22, –16) NB II-es férfi röplabdamérkőzés. Győr.

BKV Előre–Tarr Andráshida SC 0-1 (0-0) NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Budapest.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére