Az arc feltétlen tisztelete |
Keleti éva művészportréi a zsinagógában
Az irodalom, a színház- és a fotóművészet különös találkozása a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben nemrégiben nyílt tárlat, mely Keleti Éva (1931) Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar fotográfus képeiből ad ízelítőt.
– pP –
A Pillantás a mából című kiállításon többek között olyan hazai hírességekről
láthatunk korabeli fényképeket, mint Törőcsik Mari, Sinkovits Imre, Béres
Ilona, Páger Antal, vagy éppen Móricz Virág, Karinthy Ferenc
és Kassák Lajos. Ellesett pillanatok vagy tudatosan
megkomponált felvételek; a múlt megörökítése, vagy az emberi érzelmek
sokaságának az idők végezetéig ható egy pontba sűrítése? Sokan sokfélét írtak
már a fotográfia lényegéről. Akárhogy is, Keleti Éva képei a
kulisszák mögé, vagy éppen a színpad elé, a legelső sorba kalauzolják el a nézőt,
ahol a színészi átlényegülés folyamata megtörténik – fogalmazott a tárlatnyitón
Gecse Péter alpolgármester. Utalva arra, hogy Keleti Éva az
ötvenes évektől kezdődően évtizedekig színházi fotósként tevékenykedett.
Dolgozott a Magyar Fotónál, az MTI-nél, az Új Tükör magazinnál, majd az
Europress képügynökség vezetője lett. A színházi és táncművészeti életet
bemutató fényképeivel már a hatvanas években iskolát teremtett. A fotográfus a
nyolcvanas években többször megfordult Zalaegerszegen is. 1982 őszén, az állandó
színház megalakulásakor szinte mindent megörökített, kiváltképp Ruszt
József főpróbáit – fogalmazott a kiállítást megnyitva Tucsni
András dramaturg. Mint mondta: minden művészeti tevékenység alapja a
kíváncsiság, és Keleti Évát mindig ez hajtotta. Őszintén és
szenvedéllyel végezte munkáját. Annak ellenére, hogy nem művésznek, még csak nem
is fotóriporternek készült, hanem vegyésznek. Az ELTE fizika-kémia szakos
hallgatójaként gyakornoknak ment a Magyar Fotó Állami Vállalathoz; aztán ott
ragadt. De nem mint vegyész, hanem mint kezdő fotós. Hírnevet Az ügynök halála
című színdarab egyik közismert fotójával szerzett magának. A kulisszák mögött
kapta lencsevégre a címszerepet játszó, és akkor már nagybeteg Tímár
József színművészt, aki éppen azt próbálgatta, hogy lesz-e elég ereje az
előadás alatt cipelni a bőröndöket. Később alig akarták elhinni a fotográfusnak,
hogy nem színpadon, előadás alatt készült a felvétel. Sok más alkotásához
hasonlóan, ez a kép is afféle tisztelgés a humánum előtt. Ahogy az a
zsinagógában nyílt tárlat kísérőszövegeiben is olvasható: Keleti Éva
egész működésének egyik sarokpontja az arc feltétlen tisztelete. Hiszen a
fényképezés alanya mindig kiszolgáltatott helyzetben van. A kamera elé kerülő
arc védtelenül leplezetlen. A jó fényképész azonban nem elárulni akarja az
embert, hanem megérteni – írja a fotográfus munkáiról Szarka Klára
fotótörténész, az életmű gondozója, aki fel is szólalt a tárlatnyitón. Mint
fogalmazott: a Zalaegerszegen most kiállított anyag kicsit árnyalni szeretné azt
a képet, hogy Keleti Éva csak színházi fotókat készített. A
művészportrék között ugyanis a magyar irodalmi élet nagyjai is feltűnnek. A
kurátor elárulta, hogy a fotográfus óriási archívummal rendelkezik. Nemcsak
Magyarországon, hanem külföldön is többször nyílt önálló tárlata, amiket
mindenhol nagy siker fogadott. Válogatni még bőven van miből, akár egy következő
kiállításra. Annál is inkább, mert színházi fotókat ugyan már nem készít a
művész, de az elmúlt időben úgynevezett autonóm, konceptuális alkotásokkal
kezdett el foglalkozni. A kiállításmegnyitón részt vett Keleti Éva
is, aki elmesélt egy-két érdekes történetet a most kiállított fotók kapcsán.
Mint mondta: a nyolcvanas években járt már a zalaegerszegi zsinagógában, éppen
amikor azt hangverseny- és kiállítóteremmé avatták. A tér már akkor is
lenyűgözte, és akkor eszébe sem jutott, hogy egyszer itt majd kiállítása nyílik.
A most bemutatott anyagnak két arca van: egyrészt bizonyítja, hogy ő nemcsak
színházi fotós, másrészt megmutatja a fotográfia erejét. A fényképezőgép ugyanis
arra való, hogy elmondjuk, kifejezzük vele gondolatainkat. Őt mindig a
szabadságvágy és a boldogságkeresés izgatta, s ezeket a pillanatokat próbálta
leginkább megörökíteni. Ez látszik a Törőcsik Mariról készült
városligeti képsorozaton, melynek egyik közismert darabja épp a tárlat fókuszába
került. A képpel jellemeket is kiválóan lehet ábrázolni. Páger Antal
és Kállai Ferenc színészek „kutyás” képei nagyon jó példák
erre. Míg a kissé távolságtartó, sőt emberkerülő Páger kutyájával is messziről
érintkezik, addig Kállai önfeledten mosolyog az ölében ülő ebbel. A két színész
eltérő jelleme a kutyával való kommunikációban is jól megmutatkozik.
Keleti Éva szerint a fotó arra is jó, hogy konfliktusokat oldjon fel. A
zsinagógában látható irodalmi „részleg” falán például Gyurkó László
írónak és Gyurkovics Tibor költőnek ki kell békülniük egymással.
Hogy a megfelelő eszközökön és azok megfelelő beállításán túl mi kell a jó
fotográfiához? Alázat és kreativitás. Csak így tud a tökéletes kép végül kiválni
a megszámlálhatatlan, egyenértékű életpillanatokból. Keleti Évának
ez évtizedeken át sikerült.
A tárlat április 7-ig látogatható.