Várják a tavaszt a trió ZTC-nél Az elmúlt év legjobb egerszegi sportolói Jöhet a rájátszás a röplabdásoknál Népes mezőny a fiatalok középtávfutó-versenyén A hétvége eredményei

Várják a tavaszt a trió ZTC-nél

Az utánpótlás és a szeniorok hozhatják az eredményeket

Lassan talán kitavaszodik, a szabadban űzhető sportágak szezonja is megkezdődik. Közéjük tartozik a tájékozódási futás. A sportág jeles képviselője Egerszegen a Trió ZTC, az idei terveikről Fehér Ferenc elnököt, edzőt kérdeztük.

– 2017 eredményesség szempontjából kicsit haloványabbra sikerült, mint az előző év – értékelt Fehér Ferenc. – Ennek ellenére 18 bajnoki érmet – köztük két magyar bajnoki címet – szereztek sportolóink. Továbbra is a szenior versenyzőink teljesítettek kiemelkedően. Kiemelném, hogy olyan utánpótláscsoporttal rendelkezünk az aktivitás, a versenyzés terén, amely a második legjobb az országban. Az eredmény egy nagyon jól dolgozó szakmai stáb munkáját tükrözi. Nemcsak az a célunk a gyerekekkel, hogy bevonjuk őket a tájfutásba, hanem itt is tartsuk őket a sportágban. Jelenleg több mint 50 igazolt utánpótláskorú versenyzőnk van, akik aktívan versenyeznek.
– Milyen elképzeléssel vágtak neki az új esztendőnek?
– Célunk, hogy a meglévő utánpótláscsoportunkat magas szakmai szinten tudjuk támogatni. Olyan programokat kínálunk nekik, hogy fejlődésük töretlen legyen, pár év múlva az ország legjobbjaivá válhassanak. Ennek érdekében három edző dolgozik a ZTC-nél. A szenior versenyzőink továbbra is önállóan készülnek, idén is jó szereplést várunk tőlük. A fiataloknál – a 14–16 éves korosztályban három-négy versenyzőtől remélünk eredményeket, az ifiknél a bajnoki dobogó közelébe is érhet versenyzőnk. Az éremszerzés leginkább a csapatversenyeken történhet meg. Két versenyzőnk tagja a magyar válogatottnak, Fekete Ágoston két világversenyen képviseli a magyar színeket, jómagam egyen.
– A Trió ZTC mindig szerény költségvetéssel gazdálkodott. Milyenek az idei kilátásaik?
– Névadó szponzori szerződésünk a nyár közepéig él. Soha nem panaszkodtunk amiatt, hogy miképpen vagyunk eleresztve anyagilag. Az egyesület vezetésének a feladata, hogy a működéshez szükséges forintokat előteremtse. A klub tagsága 100 felett van, a tagdíj mellett az szja 1 százalékából is érkeznek forintok. Minden pályázati lehetőséget kihasználunk, általában sikerrel pályázunk. Az önkormányzat, a névadó szponzori támogatók mellett mások is segítik a munkánkat. Az elmúlt években 8–10 millió forintból gazdálkodtunk, reméljük, idén is összejön ez az összeg. Könnyebb elkölteni a forintokat, mint megszerezni, de nem panaszkodunk, dolgozunk.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Az elmúlt év legjobb egerszegi sportolói

A városházán díjazták az elmúlt év legjobb egerszegi sportolóit. Az oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság döntését Makovecz Tamás elnök ismertette. Megemlítette, hogy több évtizedes hagyomány a sportolói teljesítmények elismerése, s a bizottság tagjai ezúttal is az eredmények alapján hozták meg a döntésüket.

Az elmúlt év legjobb női sportolója Mátyás Szilvia, a ZTE ZÁÉV szuperligás bajnokcsapatának tekézője lett, aki tavaly a sprint szám egyéni döntőjében is az élen végzett. A legjobb férfi sportoló címet Szabó Béla, a Polgári Lövész Egylet sportlövésze – aki tavaly az országos bajnokságon két arany- és két ezüstérmet szerzett – érdemelte ki. Az elmúlt esztendő legjobb csapatának a döntéshozók a ZTK FMVas férfi szuperligás tekecsapatát – amely magyar bajnoki címet szerzett, és fennállása során először megnyerte a Világkupát – választották.
A sportbizottság másodszor adta ki Az év felfedezettje címet, amelyet Veiland Violetta, a Zalaszám ZAC atlétája – aki elmúlt évben junior magyar bajnok lett, illetve az országos fedett pályás és szabadtéri ob-n is második lett a világbajnok Márton Anita mögött – érdemelt ki. A sportbizottság elismerésben részesítette Bérczes Editet, aki Magyarország minden idők legeredményesebb ultramaratoni futója. Sportpályafutása során számos világcsúcsot állított fel, amelyek közül több még ma is él, illetve Európa-bajnokságokon és világbajnokságon több aranyérmet szerzett. A díjakat a sportolóknak, edzőiknek és a sportvezetőknek Vígh László országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán polgármester, dr. Vadvári Tibor alpolgármester, valamint Makovecz Tamás bizottsági elnök adta át.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Jöhet a rájátszás a röplabdásoknál

A zte rk edzője többre számított

A hétvégén véget ért az alapszakasz az NB II-es röplabdabajnokságban. Ha a ZTE férfi együttese nyeri utolsó találkozóját, 50 százalékos teljesítményt produkál. Az idei bajnokságot már nem tornarendszerben bonyolították le, hanem az NB I-es csapatok junioregyütteseivel is játszottak a másodosztályúak. 

– Mindenképpen jobb volt számunkra, hogy nem a korábbi rendszerben bonyolódott le a bajnokság – kezdte értékelését Domokos Lajos edző. – A hétvégi egy-egy mérkőzést jobban bírta a csapat. Igaz, az új formációban gyenge őszt produkáltunk, de tavaszra összeérett az együttes, ekkor már jobban szerepeltünk. Ha nincsen az őszi gyengélkedésünk, akkor elégedett lennék.
– Akkor 50 százalék körüli teljesítménynél többet vártak?
– Több nyerési lehetőséget elszalasztottunk. Jobb szereplés esetén most nem azon kellene gondolkodnunk, hogy ki vezeti az NB II-ben a Nyugati csoportot. Az alapszakasz után az NB I-es juniorok visszatérnek saját bajnokságukba.
– Mit mutat a statisztika?
– Ha hétvégén nyerünk, 8 nyolc győzelem és 8 vereség kerül a nevünk mellé. Ami ennél lényegesebb, hogy a valódi NB II-es csapatok ellen háromszor nyertünk, egyszer kaptunk ki.
Szakmai téren mennyire sikerült előrelépniük?
– A támadójátékunk fejlődött. Nyitásfogadásban van még pótolnivalónk, de itt is látok előrelépést. Az alapszakasz utolsó fordulóiban Gyenes Zoltánt kipróbáltuk liberóban, egész jól teljesített ezen a poszton. Blokkolásunk nem volt rossz.
– A játékosok egyéni teljesítményét nézve az alapszakaszban akadt kiemelkedő teljesítmény, netán okozott valaki csalódást?
– Nem szeretnék senkit sem kiemelni, mindenkinek voltak gyengébb és jobb mérkőzései.
– A rájátszás milyen formában folytatódik?
– Még nem tudjuk konkrétan, mit tervez az országos szövetség. Nagyon valószínű, hogy még egy kört játszunk az NB II-es Nyugati csoportbeli csapatokkal, és ezután alakul ki a végső sorend.
– A Keleti csoport együtteseivel nem is játszanak?
– Nem, mivel az egyeztetések nem vezettek eredményre.
Miként dől el a feljutás?
– Igazából az országos szövetség kéri fel a két első helyezettet az NB I-es indulásra. Más kérdés, hogy a csapatok vállalják-e? Legutóbbi győri szereplésünk alkalmával a hazaiak részéről elhangzott, hogy ők vállalnák az NB I-es szereplést. Mi szeretnénk megakadályozni.
– A ZTE vállalná?
– Szeretnénk az élen végezni a Nyugati csoportban, azonban reálisan értékelve lehetőségeinket, az NB I-es szereplés feltételei még nem adottak számunkra.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Népes mezőny a fiatalok középtávfutó-versenyén

A hideg, szeles idő ellenére népes mezőny gyűlt össze a Zalaszám-ZAC középtávfutó-versenyén.

Zala–Vas megye atlétikai szakosztályai részére kiírt Sport XXI verseny jó felkészülési állomás volt a mezei diákolimpiák előtt. Góczán István, a zalaegerszegi egyesület középtávfutó-edzője több tehetséges fiatalra is felfigyelt. Remélhetően velük a későbbiekben találkozhatunk a versenyeken.

Eredmények:
2009. évfolyam lány: 1. Bodrogi Blanka Zalaszám-ZAC, 2. Osbáth Tamara Zalaszám-ZAC, 3. Szűcs Rozina Zalaszám-ZAC.
2009. évfolyam fiú: 1. Nagy Dávid Zalaszám-ZAC, 2. Hugyek Dusán Zalaszám-ZAC, 3. Bella Mátyás Zalaszám-ZAC.
2008. évfolyam lány: 1. Bella Sára Zalaszám-ZAC, 2. Horváth Vivien Zalaszám-ZAC, 3. Kustán Dalma Zalaszám-ZAC.
2008. évfolyam Fiú: 1. Somlói Orbán Benedek Zalaszám-ZAC, 2. Kalamár Bálint Zalaszám-ZAC, 3. Moór Márkó Zalaszám-ZAC.
U–13 Lány: Király Kíra Zalaszám-ZAC, 2. Czigány Emma Zalaszám-ZAC, 3. Káldi Panna Zalaszám-ZAC.
U–13 fiú: 1. Horváth Zalán Zalaszám-ZAC, 2. Jándli Noel Zalaszám-ZAC, Söjtör Milán Zalaszám-ZAC.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


 

A hétvége eredményei

 

Szolnoki Olaj KK–Zalakerámia ZTE KK 93-89 (26-22, 31-18, 23-27, 13-22) NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Szolnok.

ZTK FMVas–Szolnoki MÁV 8:0 (3492-3280) Szuperligás férfi tekemérkőzés. Zalaegerszeg.

ZTE FC–Békéscsaba 1912 Előre FC 1-0 (0-0) NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg.

Miskolci Vénusz–Ricsilla Futsal 5-1 (4-0) NB I-es női futsalmérkőzés. Miskolc.

SZ-A STE–Z. Csuti Hydrocomp SK 4,4:7,5 NB I B-csoportos sakkmérkőzés. Szentgotthárd.

Kőbányáért FNLA–ZTE FC 0-2 (0-1) NB II-es női labdarúgó-mérkőzés.

ZTE RK–Felsővárosi MÁV Előre junior 3:1 (–19, 22, 22, 22) NB II-es férfi röplabdamérkőzés. Zalaegerszeg.

Csornai SE–Tarr Andráshida SC 0-3 (0-1) NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Csorna.

 

 

 

 

 

vissza az elejére