Bencze kissé csalódott, de ez a realitás Az egerszegi kötődés marad Hét zalai továbbjutó A 60 éves péter zoltán köszöntése Tompa bronzérmes az OB-n

Bencze kissé csalódott, de ez a realitás

A középszakaszban a 6–7. hely a cél

n Egy mérkőzés híján befejeződött az alapszakasz a férfi kosárlabda NB I-ben. A Zalakerámia ZTE KK csapata idén lemaradt a középszakaszbeli felsőházi rájátszásról. Igaz, a csapat végig harcban volt az ötödik helyért, de nem sikerült megszereznie.

– A realitásokat nézve négy olyan csapat van előttünk, amelyek játékoskeret és egyéb szempontból előttünk állnak – vélekedett Bencze Tamás vezetőedző. – Az 5–10. helyig bezárólag egyforma képességű csapatok álltak sorban. Várható volt, hogy ezen együttesek közül kerül ki az az egy, amely még tagja lehet a középszakaszbeli felsőháznak. Idén ez nem sikerült nekünk. Kicsit csalódott vagyok, de ha a realitásokat nézem, akkor azt mondom, helyünkön vagyunk.
– Végig harcban voltak ugyan az ötödik helyért, de fontos mérkőzéseket vesztettek. Az egyik ilyen a PVSK elleni hazai vereség volt…
– Minden mérkőzés kulcsfontosságú volt. A Pécset elbuktuk, de már az azt megelőző soproni találkozón is nyakunkon volt az a bizonyos kés, de sorolhatnék még mérkőzéseket. Csak úgy lett volna esélyünk az ötödik helyre, ha megismételjük a tavalyi eredménysort, az utolsó hétből hat mérkőzést nyerünk. A korábbi alapszakaszbeli teljesítményünkben kell keresni az okot, hogy miért nem sikerült bekerülni a legjobb öt közé.
– A Pécs elleni vereség után Szolnokon jóval jobb teljesítmény nyújtottak…
– Így van. Az olyan csapatok ellen, amelyek játsszák a kosárlabdát, és nem akarják „megölni” csak a védekezéssel, mindig is jobban játszottunk. A Szolnok egy játszó csapat, a Pécs nem.
– A külső szemlélő számára idén az is feltűnt, hogy a cserepadról pályára kerülők jóval kevesebb pontot szereztek…
– Ezzel nem lehet vitatkozni, de más stílusban játszott idén a csapat. Más az irányítónk, ami befolyásolja a játékunkat. Mohácsinak a játékunkból adódóan kevesebb tiszta dobólehetősége akadt, mint az előző évben. Az első dobásai nem jöttek be, nem került ritmusba, ezért a kevesebb pont. Egyébként nemcsak a pontok számítanak a megítélésemben, hanem a védekezés is. Egyébként a játéklehetőségért az edzéseken meg kell dolgozni. A padról beszállók is tudtak segíteni, de nem olyan látványosan, hatékonyan, mint korábban.
– Az idei légiósok más adottságúak, mint a tavalyiak, cserélni is kellett őket. Ez is belejátszhatott abba, hogy nem sikerült megszerezni az ötödik helyet…
– Kétségtelen, hogy tavaly a kiválasztott légiósok azonnal beváltak, idén nem. Ebből adódóan az első két hazai mérkőzésünket a Kecskemét és a Paks – mint később kiderült, a két legfőbb rivális – ellen elbuktuk. Ha ezt a két mérkőzést nyerjük, nincs miről beszélnünk, ott vagyunk az első ötben. Kulcsmomentum volt, hogy tavaly kevesebbszer kaptunk ki hazai pályán, illetve több élcsapatot is legyőztünk. Idén ez nem jött össze. Csak az Albát sikerült egyszer megvernünk. Az jobb idegenbeli szerepléssel nem sikerült pótolni a hazai botlásokat. Fontos megemlíteni a szerencsefaktort is. Tavaly rendre szerencsénk volt az utolsó dobásainkkal, elég csak az Alba elleni Szabó 3 pontost említeni. Idén mi kaptunk az utolsó pillanatokban hárompontos kosarakat. Sok összetevője van annak, hogy miért nem kerültünk be a legjobb öt közé.
– A középszakaszban mi várható a ZTE-től? A minimális cél feltehetően a legjobb nyolcba kerülés.
– Egyértelműen, de pokoli nehéz lesz, mert nyomás alatt játszunk. A felsőházba jutás esetén felszabadultan játszhatott volna a csapat, és 5. helynél hátrább nem végeztünk volna. Ami mindenképpen a bravúr kategóriájába tartozott volna. Kissé előre nézve: a két vasi csapat ellen esetleg nyerhetünk idegenben is a play off során, ehhez a 6–7. helyet kellene megszereznünk.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Az egerszegi kötődés marad

Magabiztos feljutás az a-csoportba

n Egy fordulóval az NB I B-csoportos bajnokság befejezése előtt eldőlt, hogy a Zalaegerszegi Csuti Hydrocomp SK sakkcsapata visszajutott a legjobbak közé. Az egerszegiek veretlenül, pontveszteség nélkül vezetik a tabellát. A klub fennállása során ez a harmadik visszajutás, kétszer kiestek az A-csoportból, egyszer anyagi okok miatt léptek egy osztályt vissza.

– Bár egy forduló még hátra van, s a feljutás kérdése már eldőlt, a bajnoki címünk megszerzése azért nem volt annyira egyszerű – vélekedett Horváth Tamás, a klub szakmai igazgatója, játékosa. – Több szoros győzelmünk is volt. Nagyon kellett figyelnünk a bajnokság során, mivel ettől az évtől kezdve nem a táblapontok számítottak az első körben, a győztes mérkőzések voltak a fontosak. Az utolsó előtti fordulóban Szentgotthárdon játszottunk rangadót a második helyezett hazaiak ellen. Tudtuk, hogy győztesként már bajnokok vagyunk. Magabiztosan nyertük a mérkőzést. Főleg az első táblákon szereplő sakkozóink remekeltek, nem volt esélye a Vas megyei csapatnak.
– Mit mutatott meg szakmai szempontból a bajnokság?
– Óriási tudásbeli különbség van az A- és B-csoport között. A B-ben javarészt helyi sakkozókkal oldottuk meg a feljutást. Húzó játékosaink is akadtak, Vajda Levente négy partiból négyet nyert, Horváth Ádám is csak egy döntetlent játszott, a többit megnyerte. Az ifitáblán, sajnos, többségében vesztettünk.
– Az elmondottakból adódik, hogy erősíteni kell…
– Két jó képességű nemzetközi nagymestert mindenképpen kell igazolnunk, akik rendszeresen szerepelnek nálunk, és a már említett ifitáblára is kell keresni fiatal sakkozót. Hangsúlyozni szeretném, hogy a csapat egerszegi magja megmarad. Nálunk nem lesz 12 légiósból álló csapat.
– A feljutás után az A-csoportban a bent maradás lesz a cél, amihez mérkőzéseket kell nyerni...
– Remélem, erősítési terveink valóra válnak, és a minimális célt, a bentmaradást tudjuk teljesíteni. Egyébként, ha már akkor bevezetik az új pontrendszert, amikor kiestünk, mi maradunk bent.
– Az A-csopotos tagság nagyobb pénzügyi terheket ró a klubra. Sikerül a működés feltételeit előteremteni?
– Nagyon bízom benne, hogy szponzoraink kitartanak mellettünk, és még talán újabbak is támogatják a Csutit. Akkor nem lesz gond a bentmaradással.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Hét zalai továbbjutó

n A tekézők nyugat-magyarországi felnőttbajnokságán jól szerepeltek a zalai szuperligás csapatok (ZTE ZÁÉV, ZTK FMVas) játékosai, közülük heten jutottak tovább az országos döntőbe.

A nők versenyét Győrben rendezték, ahol 32 játékos lépett pályára. Az aranyérmet Nemes-Juhász Gabriella (ZTE ZÁÉV) szerezte meg 635 fával.
További egerszegi vonatkozású eredmények: 5. Mátyás Szilvia 576, 8. Szabó Márta 573.
A férfiaknál 40-en léptek pályára Oroszlányban. Az aranyérem itt is zalai versenyző nyakába került, Rudolf Balázs 639 fával lett első.
További egerszegi vonatkozású eredmények: 2. Járfás Szilárd 629, 8. Pintér Károly 574, 10. Boanta Claudiu 568.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A 60 éves Péter Zoltán köszöntése

n Szinte hihetetlen, de nem is olyan nagyon-nagyon régen Péter Zoltán góljával legyőztük az NSZK válogatottját. A 28-szoros magyar válogatott labdarúgóról Zalaegerszeg városa nem feledkezett meg, 60 éves születésnapján Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte.

– Fontos, hogy ne csak jeles eseményekről, évfordulókról, hanem olyan személyekről is megemlékezzünk, akik méltóak rá – mondta Balaicz Zoltán. Péter Zoltán labdarúgóként alkotott emlékezetest, szerzett hírnevet szűkebb hazájának. A polgármester megemlítette, hogy Zolit személyesen nem látta játszani, egy esemény kapcsán viszont emlékezik rá. Gyermekként édesapja anyagot készített karácsony előtt Péter Zoltánnal a városi televíziónak, s hogy ne zavarja a felvételt, átküldték egy másik szobába. Ott már állt a feldíszített fenyőfa. Amíg készült az interjú, addig ő megdézsmálta a fán lévő szaloncukorkészletet.A polgármester a város köszöntő oklevelét és ajándékot adott át Péter Zoltánnak.
Az egykori kiváló labdarúgó meghatottan vette át az elismerést. Elmondta, hogy az elmúlt napokban oly sokat nyilatkozott, most már csak annyit tud mondani, köszöni, hogy gondoltak rá.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Tompa bronzérmes az OB-n

n Miskolcon rendezték meg a felnőtt kötöttfogású birkózók országos bajnokságát. Idén Magyarország rendezi ebben a fogásnemben a vb-t, így a teljes magyar élmezőny (90 sportoló) felsorakozott a versenyen.


Az indulók sorában ott volt Tompa Miklós, a Zalaegerszegi Birkózó SE versenyzője is, aki hosszabb kihagyás után lépett szőnyegre. A zalai sportoló a 72 kilósok versenyében egészen az elődöntőig menetelt. Ott kapott ki a korosztályos Európa- és világbajnok Korpási Bálinttól, így a harmadik helyen zárt.
Edzői: Berzicza Ferenc és Gerencsér Zoltán.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére