Járda épül az Újhegyi úton Ismét működik a digitális tábla Ülnököt választottak Megnyílt az Euronics új szaküzlete Közgyűlési előzetes

Járda épül az Újhegyi úton

Összesen 29 helyszínen újulnak meg a járdák és az utak

n Az Újhegyi út keleti oldalán a zárt csapadékcsatorna kiépítésével megkezdődött a 420 méter hosszúságú új járda létesítése. A vorhotai városrész egyike annak a 29 érintett zalaegerszegi helyszínnek, ahol idén út- és járdafejlesztések indulnak el, melyről sajtótájékoztató keretében számoltak be.

– AL –

Balaicz Zoltán polgármester elmondta, hogy a város előkészített egy 1,5 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztési csomagot, melynek forrását a kormány biztosítja. A csomag révén a Vállalkozói Alap fejlesztéseivel együtt 29 helyszínen valósulhatnak meg beruházások idén, így a Keresztury VMK, valamint a sportcsarnok előtti tér átépítése, valamint a már megkezdett új átkötőút az Arany János és a Mártírok útja között. A városrészeket érintően többek között megújul a ságodi Telekalja utca, a páterdombi Kinizsi utca, a zalabesenyői Csörge utca, a Csácsi út burkolata, valamint a kertvárosi Mátyás király utca. Új parkolókat építenek a Páterdombon, és két helyszínen a Kertvárosban. A Vállalkozói Alapból egyebek mellett kerékpárutat építenek a Berzsenyi úton a Ganzeg Kft. telephelyének megközelítése érdekében, továbbá buszfordulót az Egervári úton a Schneider Electric Kft. közelében. Ezenfelül megújul az Andráshida utca 22 millió forintból, és 45 millió forintból elkészül a Szenterzsébethegyi út felújításának első üteme.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos méltatta, hogy a kormány támogatásával olyan infrastrukturális beruházások valósulhatnak meg Zalaegerszegen, melyek az itt élőket szolgálják. Sümegi László önkormányzati képviselő köszönetét fejezte ki a városvezetésnek, hogy körzetében több út is megújulhat, illetve új járda épülhet az Újhegyi úton, melyre az ott élők már régóta vártak. Horváth Tihamér, a kivitelező Horváth-Ép Kft. ügyvezető igazgatója szintén köszönetet mondott, hogy több építkezésnek lehetnek részesei a városban, mely megélhetést biztosít a vállalkozás mintegy 150 dolgozójának. A munkákat határidőre és jó minőségben fogják elvégezni – a bruttó 67 millió forintos költségvetésű Újhegyi úti járda építését június 30-ára.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Ismét működik a digitális tábla

n Több hetes leállás után újra működik a zalaegerszegi autóbusz-állomáson kihelyezett digitális kijelző tábla.

Lapunk kérdésére az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. kommunikációs munkatársa, Hegedüs-Kuti Piroska elmondta, március 19-én vezetékszakadás miatt állt le a rendszer, mely hiba javítását azonnal megrendelték. Több hét szünet után, április 4-től újra él a digitális menetrend. Így az utasok újra percre pontos információval rendelkeznek a járatok indulásával kapcsolatban. S e néhány hét alatt, amíg reménykedve pillantgattunk a kijelzőre, tudatosult, mennyire megszoktuk ezt a hasznos, pontos és kényelmes technikai eszközt.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Ülnököt választottak

Fiatalkorú elleni büntetőeljárásban

n Július elsején lép életbe az a büntetőeljárásról szóló törvény, mely megváltoztatja a fiatalkorúak elleni büntetőeljárásban részt vevő ülnökök összetételére vonatkozó szabályokat.

A fiatalkorú elleni büntetőeljárásban ülnökként kizárólag pedagógus, pszichológus vagy család-, gyermek- és ifjúságvédelmi szolgálatban dolgozó személy vehet részt. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke határozatában állapította meg, hogy melyik választó szerv, melyik bírósághoz hány ülnököt választ. E határozat szerint a megyei jogú város önkormányzata egy pedagógus ülnököt választ a Zalaegerszegi Törvényszékhez. Általános feltétel szerint ülnöknek az a 30. évét betöltő magyar állampolgár választható, aki büntetlen előéletű, nem áll a cselekvőképességét érintő gondnokság hatálya alatt. Az ülnök nem lehet tagja pártnak, és politikai tevékenységet sem folytathat. Nem tartozik politikai tevékenységnek a munkavállalói-szakmai, érdekvédelmi szervezetben való részvétel. A városi képviselő-testület legutóbbi ülésén Domján Edit Tímeát a Zalaegerszegi Törvényszékhez fiatalkorúak büntetőügyeiben eljáró pedagógus ülnöknek megválasztotta. Személyét a Petőfi Sándor és Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tantestülete jelölte.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Megnyílt az Euronics új szaküzlete

n Megnyílt az Euronics új szaküzlete a Balatoni út 3. szám alatt, ahol több mint 15 ezer termék vár mostantól mindenkit közel 800 négyzetméteren.

Fazekas Zsolt, az Euronics Műszaki Áruházlánc alapító tulajdonosa és ügyvezető igazgatója az ünnepélyes megnyitón elmondta, hogy büszkeséggel tölti el őket, hogy első zalaegerszegi üzletük megnyitása óta folyamatosan fejlődnek, és idén tavasszal ismét megújultak. Nemcsak új helyre költöztek, hanem Shop in Shop élményszigetekkel, okosotthon bemutatóval és VR-szigettel is színesebbé tették kínálatukat. Az új szaküzletben az Euronics szakértő értékesítői folyamatosan várják a vásárlókat, ahol innovatív tv-falak, kávészigetek, valamint izgalmas elektronikai eszközök, például drón, segway vagy robotporszívó is megtalálható. A nyitási akciók számos termékkategóriát érintenek, ezért igazán érdemes ellátogatni az új üzletbe.
Balaicz Zoltán polgármester azt fűzte hozzá, hogy a városban több mint 20 éve jelen lévő Euronics vezetésében jól együttműködő partnert ismerhettek meg, ezért is adott meg az önkormányzat minden segítséget az új szaküzlet létesítéséhez. Mint mondta, az, hogy ez a harmadik hely, nem hátrány, hanem előny, hiszen egy folyamatosan fejlődő vállalkozásról van szó, amely megyei szinten számíthat a vásárlók érdeklődésére.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Közgyűlési előzetes

n A városi közgyűlés csütörtöki ülésén várhatóan 25 napirend szerepel. Többek között módosítják a város településszerkezeti tervéről és az építési szabályzatról szóló önkormányzati rendeletet.

Együttműködési megállapodást köt az önkormányzat a Zala Megyei Sportszövetségek Egyesületével. Vállalkozási szerződést írnak alá a Zalavíz Zrt.-vel a 2018. évi víziközmű-felújítási és -pótlási tervben elfogadott egyes munkákra. A képviselők tájékoztatást kapnak a Beszerzési Testület 2017. évi munkájáról, valamint a katasztrófavédelmi kirendeltség és a tűzoltó parancsnokság múlt évi tevékenységéről.

 

 

 

 

 

vissza az elejére