Lélekmosó balladák Bábszínház felnőtteknek Hurrá, serdül a kölök! Fiatalok hete hatalomátvétellel

Lélekmosó balladák

Megjelent vajda péter verseskötete

n A nőket és az időt nem érti leginkább, előbbieket főleg. Ezért is született meg a Patakpart című balladakötet. Traumák, krízisek, férfi-nő viszonyok. És a múló idő, aminek szép szimbóluma maga a patak.

– pP –

A költészet napja alkalmából mutatták be Vajda Péter legújabb verseskötetét a Díszpintyben. A zalaegerszegi születésű, Budapesten élő szerzővel Turbuly Lilla író, kritikus, a könyv szerkesztője, valamint Filó Vera grafikus (szintén a város szülötte), a kötet illusztrátora beszélgetett. A baráti hangvételű esten gyorsan kiderült: mindhármuknak köze van a Zrínyi Miklós Gimnáziumhoz és a kora kilencvenes évekhez. Turbuly Lilla akkor éppen ott tanított, ráadásul Péterék osztályát, és Vera is ekkoriban koptatta az iskola padjait. Az alkotótevékenység már diákként is része volt életüknek. Vajda Péter dalszerzéssel, gitározással próbálkozott (mesterének Lukács Sándort tekintette), Filó Vera pedig színdarabot rendezett, festett, rajzolt és írt is.
A Patakpart című kötet szerzője eredetileg tanárnak készült (a Vajda-családban amúgy is van néhány ismert pedagógus): a debreceni egyetem magyar–történelem szakára járt. De mint meséli, huszonévesen még nem volt elég felelősségtudata ahhoz, hogy másokat oktasson. Inkább a gazdasági szektorban próbált szerencsét, majd vállalkozó lett, most mediátorként dolgozik. A zenétől és a versektől azonban sosem távolodott el.
A most bemutatott kötet egy patak partját követi nyomon, négy évszakon keresztül. A víz tisztaságától egészen a zavaros állapotokig is eljuthatunk. A szerző elmondta: a kötetet olvashatjuk irodalomként, de akár lelki folyamatokhoz írt „megoldókulcsként” is. Az írás számára egyfajta terápia volt. A balladákban mesebeli lényekkel, archetípusokkal (boszorkány, mágus, molnár és a felesége) találkozhatunk, akik a hétköznapi élet jellegzetes karaktereit (és ezen túl konfliktusait) jelenítik meg. Nemcsak szép dallama, ritmusa van a verseknek, hanem erős drámaisága is. Filó Verát például ez utóbbi ragadta meg a legjobban, s mint mesélte, ezért is volt viszonylag könnyű illusztrálni a kötetet. Peti szavait egy madár „segíti”, ez a legfőbb grafikai elem a könyvben. Az illusztrátor ezenkívül a „filmszakadásra” építette a grafikát: a sötét-világos, fény-árnyék ellentétek jelennek meg. Na, meg a töredezettség, a sebek: hogy a férfi és a nő hogyan hagy hegeket a másikon. Vagy az ember hogyan hagy nyomot a természetben. Mondjuk egy patakparton. Vajda Péter úgy érzi, az hogy dalszerzéssel is foglalkozott régebben, megfigyelhető a mostani köteten is. Tulajdonképpen a dalokat írta át mesés balladákká. Nem az a lényeg, hogy a költeményeket soronként elemezze az olvasó. Fontosabb a ritmika, a hangulat és hogy az egyes karaktereken elgondolkodva magunkra ismerjünk.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Bábszínház felnőtteknek

n Egyre nagyobb vonzerőt jelent és kezdi kiforrni törzsközönségét a bábszínház újabb keletű sorozata, a felnőtteknek szóló darabok színrevitele. Ezúttal az idő gyors múlását, az öregkor nehézségeit, de a bármikor megjelenhető gyökeres fordulatot adták elő fiatal bábművészek, az ESZME képviseletében.

– B. K. –

Bár nem divat a téma, ettől függetlenül az élet örökös része annak gyors múlása, az öregedés testi-lelki bajai. A műben négy aggastyán báb négy karaktert formázott, olyan hitelességgel, hogy inkább filmszínházban érezhette magát a néző, mint bábszínházban. A bábművészek alázatos játéka, bábok felé fordulása szinte élővé varázsolta azokat. S némi hasonlóság is látható volt a bábok és a bábozók között, mintha önnön időskori másaik, vagy a bábok oldaláról egykori fiatal vonásaik köszöntek volna vissza. Az agglegény hadi rokkant, a kutyás özvegyember, a többszörösen elvált finom hölgy, s a temperamentumos, laza, szókimondó idős asszonyság sorsát életük vége felé más irányba tereli egykori barátjuk végrendelete. Ennek teljesítéséhez kalandba kell vágniuk, mely hirtelen fordulatot jelent bejáratott hétköznapjaik rendjében, célt ad, cselekvésre bír, formálja habitusukat. Közben a sztorizgatásból, komolyabb beszélgetésekből megismerjük fiatalságuk fontosabb momentumait.
Kiváló színészi alakítások, látványos bábok, hangulatos zene, humor.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Hurrá, serdül a kölök!

Őszinteség, önállóság, krízishelyzetek

n A serdülőkor folyamatát és a születéshez való hasonlóságát mutatta be tartalmas és humoros előadásán Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató. A neves szakember immár 10. alkalommal volt a Szent Család Óvoda meghívottja. A jelen témát kétrészes előadásban ismertette, ebből válogattunk néhány gondolatot.

– b.k. –

– Most fog felállni a gyereked az önálló életre. Ajándék, hogy ott lehetsz ekkor mellette, nagy lehetőség az emberformálásra – volt az előadás summája. S sikerült ebből a nem elterjedt nézőpontból megvilágítani a több mint tíz éven át tartó, gyereket és szülőt próbáló időszakot. Mert ahogy a születésnél, itt is mindkét felet érintik a leválással járó fájdalmak.
– „Rugdos” ilyenkor, ahogy egykor az anya hasában. Nem komfortos neki az eddigi jó hely. Kívül akar lenni, önállóan, s minden arról szól, hogy én, én, én. Van akinél ez nagyon lázasan, hirtelen történik, másnál kevésbé. Mindkettő normális. Az énközpontúsághoz azt is elmondta, én-vakság is társul, nem látja, nem reálisan látja magát a kamasz, ezért fontos, hogy a reális, jó dolgokat visszacsatoljuk számára.
Az őszinteséget többször is hangsúlyozta a szakember. A kötekedő, kritizáló kamasz valójában a szülők világát veszi közelről szemügyre, hogy megbizonyosodjon, annak valódiságáról, kapaszkodókat, útmutatókat keresve. Szomjazza a válaszokat, melyeknek igaznak kell lenni.
– S mivel a látásmódja egyben fekete-fehér is, ha hibát talál a szülő legszentebb dolgaiban, az egész katedrálist érvénytelennek gondolja. A születéshez hasonlóan most is fontos a várakozás.
– Amikor vártuk a babát, őt sem ismertük még. Most is új ember fog születni, s a folyamat végén most tényleg egy önálló ember lesz, akit azonban nem ismerünk még, olyan vonásai jönnek elő, amit nem tudunk még. A várakozás legyen kíváncsi, érdeklődő. Fogadjuk el, hogy a fontos dolgok most is rejtve történnek. Mással beszéli meg a dolgokat, ezen ne sértődjünk meg. Kellenek ugyanis ezek a „bábák”, akik segítik a születést. Nagy lehetőség ez a tanároknak, de lehet bába az edző, vagy egy másik szülő, mindenképpen egy érettebb személyiség.
A serdülés több szakaszból álló, hosszú folyamat. Fontos, hogy folyamatnak lássuk ezt az időszakot és „csak” kísérjük, fokozatosan engedjük el a gyereket. Legyenek egyszerű, ésszerű, rugalmas szabályok, melyek idővel egyre csökkennek, egyre nagyobb keretet adva. A szabályokat ne krízishelyzetben hozzuk és ragaszkodjunk hozzájuk. Hadd menjen neki a gyerek, érezze annak erejét és a szülő erejét is – tanácsolta Pécsi Rita. A serdülési folyamat jelszava is az egyre kevesebbet elvégezni a gyerek helyett, ezzel is segítve az egész időszak célját, az önállósodást. A gyerek legnagyobb igénye, hogy a szülő ne húzza vissza. Hangsúlyozta még az előadó a lélekápolást, a laza beszélgetéseket. Ez utóbbit gyakran valamilyen ostoba megjegyzéssel kezdi a gyerek. Ne reagáljunk erre gyorsan, várjuk ki, mit akar mondani. Nemcsak a beszélgetések létrejöttéhez fontos az óvatosság, de a nevelés sem történhet direkt módon, mert az elutasítja a kamasz. Fontos szerepe van a közösségnek, a közösségi élménynek, melyet személyesen és nem virtuálisan kell megtapasztalnia.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Fiatalok hete hatalomátvétellel

Változatos programok diákoknak

n Ezen a héten szinte minden a diákokról szól a városban, hiszen április 16–21. között kerül megrendezésre az immár hagyományos Fiatalok Hete rendezvénysorozat. A részletekről a városházán tartottak sajtótájékoztatót az érintett szervezetek.

– pet –

Balaicz Zoltán polgármester elmondta: az általános és középiskolásoknak szóló Zalaegerszegi Városi Diáknapok, valamint az egyetemi hallgatóknak szervezett Zalaegerszegi Egyetemi Napok (ZEN) alkotják az immár közös Fiatalok Hete rendezvényt. Az esemény így egyszerre mozgatja meg sokszínű programokkal a városban élő, különböző korú diákokat, akik segítik is egymást a szervezésben.
Az egyetemisták rendezvényeiről a BGE, a PTE és a PE hallgatói önkormányzatának képviselői – Kocsis Gábor, Molnár Renáta és Zalavári Tibor – szóltak. Többek között elhangzott: előadásokon, szakmai bemutatókon, valamint szórakoztató programokon és koncerteken vehetnek részt a hallgatók a hét folyamán. A gerincsebészet aktualitásairól, a stressz negatív hatásairól épp úgy szó esik, mint az automatizált járművek teszteléséről, vagy a bankszektor digitális trendjeiről. A fiatalokat jótékonysági futás, főzőverseny és éjszakába nyúló bulik is várják.
Ami az általános és középiskolásoknak szóló Városi Diáknapokat illeti, Juhász Előd János diákpolgármester elárulta: a városházán most is sor kerül a hagyományos „hatalomátvételre”, melyet a diákparlament és az ünnepi diákközgyűlés követ. A programok sorában lesz ezenkívül sportnap, és idén is megrendezik az „Aludj máskor” – 24 órás vetélkedőt.

 

 

 

 

 

vissza az elejére