Idézetek bronzba öntve

Sokszor hirtelen ötletek vezérlik

n A nagy elődök előtt tiszteleg Farkas Ferenc szobrászművész jubileumi kiállítássorozatának második állomása, mely ezúttal a Gönczi Galériában várja a látogatókat.

– pP –

Mint arról már korábban beszámoltunk, az alkotó idén ünnepli 60. születésnapját, mely alkalomból a munkásságát bemutató sorozat első része a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben nyílt meg a közelmúltban. Év elején pedig egy impozáns képesalbum is napvilágot látott.
A Gönczi Galériában látható kiállítás nem véletlenül kapta az Idézetek címet, hiszen azok a kisplasztikák és érmek kerültek most a kiállítótérbe, melyeket híres művészek alkotásai inspiráltak. De előfordul néhány elődökről készült portré is. Az „idézet” szó persze játékos formában van itt jelen, és több jelentéssel is bír – mondta érdeklődésünkre Farkas Ferenc.
– Azzal, hogy egy-egy szobrommal reflektálok a korábbi művészek alkotásaira, annyit jelent, hogy idézek a nagy elődöktől. Magával az alkotás folyamatával és a kiállítással pedig meg is idézem kicsit a szellemiségüket. Vagy éppen alakjukat, ha portréról van szó. A kiállítás tematikája nosztalgikus is. 2003-ban, a Gönczi Galéria avatóünnepségén Arányok és irányok címmel volt egy közös tárlatunk Fischer Györggyel, Frimmel Gyulával és Gábriel Józseffel. Itt jelentkeztem először ezekkel a művészportrékkal és parafrázisokkal. Farkas Ferenc azt meséli, azóta nagyon sok ilyen kisplasztikája született, ezért most úgy gondolta, hogy a jubileumi kiállítássorozat keretében egy térbe rendezi az elmúlt 10–15 év termését. A szobrok mellett ebben a témában több érmet is készített, amiket most szintén kiállít, de a tárlaton láthatók fakeretes domborműátiratok is.
– Nagyon sok korábban élt képzőművész vagy író inspirál, mégsem mondom azt, hogy egyik vagy másik a kedvencem. Az, hogy épp melyik kerül fókuszba, vagy kap nagyobb hangsúlyt, változik az életkorral vagy azzal, hogy épp min dolgozom, mivel kísérletezem. De az utazások is befolyásolnak. Talán furcsa, de még ennyi idős koromban is nagyon lelkes tudok lenni, ha külföldön járva látok valami olyant, ami számomra új, szokatlan vagy izgalmas. Szóval olyasmiket formázok meg, olyan alkotók műveire reagálok, amik éppen akkor megfognak, éppen abban a pillanatban jelentenek nekem valamit. Sokszor egy hirtelen ötlet vezérel – folytatja. Farkas Ferencet sokszor nevezik „klasszikus” vagy klasszicizáló művésznek. Hogy mit szól ehhez? Úgy érzi, néha van egy kis fogalomzavar a kategóriák mögött, és ő nem tartja magát „klasszikus művésznek”. Az igaz, hogy figuratív alkotásokat készítő képzőművészek ma már sokszor megkapják a klasszicizáló jelzőt. Azt viszont sosem szabad elfelejteni, hogy ezekben a művekben általában rengeteg a humor és a napjainkra történő utalás. Ahogy nála is. Szeretné, ha mindebből átjönne valami, mert a dolgok nem ennyire feketék és fehérek, hogy szigorú kategóriákba rendezzük őket. Annál is inkább, mert – ahogy mondja – szobrait nem afféle alázatos tisztelgésnek szánja, sokkal inkább átiratoknak, vagy ha úgy tetszik, gegnek.
A Gönczi Galériában nyílt tárlat – melyet Tóth Csaba egyetemi docens, Munkácsy-díjas festőművész ajánlott az érdeklődők figyelmébe – május 17-ig látogatható.
Farkas Ferenc zsinagógában kiállított műveit pedig május 18-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

vissza az elejére

Nikodém Gabriella és Siklósi Vilmos

Bélyegek izraelből

Kiállítás a zsidó kultúra értékeiből

n Izrael Állam újbóli megalapításának 70. évfordulója alkalmából számos rendezvénysorozatra kerül sor a városban a következő két hónapban. A programok nyitányaként egy különleges bélyegkiállítás várja a látogatókat a Hevesi Sándor Színház nézőtéri galériájában.

– pet –

A Zalaegerszegi Zsidó Hitközség, a Zalaegerszegi Béke-Shalom Baráti Társaság és a fővárosi Bélyegmúzeum jóvoltából létrejött tárlat két témakört ölel fel. A Sófár hangja című rész magyar zsidó, Az ígéret földje elnevezésű pedig izraeli bélyegekből válogat. A tárlatnyitón Kovács Károly, a Magyar–Izraeli Baráti Társaság Országos Szövetségének alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket, a bemutatott anyagot pedig Nikodém Gabriella, a Bélyegmúzeum igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
Elhangzott: a bélyeg sokkal többet jelent annál, minthogy előre, egy összegben kifizetjük a postai viteldíjat. Komoly esztétikai értékük van, hiszen grafikái művészi értékkel bírnak. Sokszor neves festők, grafikusok készítik őket. Ezenkívül propagandacélokat is szolgálnak, mert egy-egy ország bélyegeit megvizsgálva jól nyomon követhető, hogy az aktuális hatalom mit tart fontosnak az ábrázolást, illetve a szimbolikát illetően. Ezért a bélyeg mindig az ország védjegye is, ami ízelítőt ad a nemzet kultúrájából. A mostani tárlaton az egyik rész Izrael kulturális örökségét mutatja be. Turisztikai és természeti értékek, történelmi események és a tudomány kiemelkedő alakjai láthatók a kis grafikákon. A másik rész pedig a magyar–zsidó kultúrkörbe enged bepillantást; többek között valláshoz kapcsolódó tárgyak, zsinagógák jelennek meg a képeken. Az igazgató szerint a bélyegek ma már a populáris és a magaskultúra határán mozognak. A világ első bélyegének 1840-es megjelenése óta pedig egyre inkább a nemzeti és az egyetemes kultúra részévé váltak.

vissza az elejére

Grandpierre Attila

Őstörténet

n Több évtizedes hallgatás után napvilágot látott a magyar ősgeszta forrásból íródott Tárih-i Üngürüsz (A magyarok története) östörténeti része Grandpierre K. Endre, Grandpierre Attila és Blaskovics József munkája nyomán.

Az eredeti kézirat csak a nevezett kutatóknak köszönhetően jelenhetett meg 2017 decemberében, miközben az 1860 óta hozzáférhető lenne Vámbéry Ádám keletkutató akadémikus felfedezése nyomán. Az ősgeszta kálváriájáról tartott előadást Grandpierre Attila csillagász, őstörténet-kutató Zalaegerszegen. Magyarból latinra, latinból törökre és törökből újra magyarra a nyelvi története a magyar ősgesztának, mely eredetileg rovásírással íródott még a kereszténységre térítés előtt, a 900-as évek elején, és amely új megvilágításba helyezi a magyar ősműveltséget, mondta többek között az előadó.  A fizikális történet pedig 1543-ban, Székesfehérvár török bevételekor, az itteni királyi könyvtár darabjait tűzre vetették. Ekkor mentette meg a megsemmisüléstől Mahmud Terdzsümán, I. Szulejmán szultán tolmácsa, diplomatája és fordította később a latin nyelvű könyvet törökre. Vámbéry Ármin keletkutató 1858-ban Isztambulban akadt erre a fordításra, melyet eljuttatott egy kísérőlevéllel együtt a Magyar Tudományos Akadémiához. Itt azonban csupán irodalmi és nem történelmi értékként minősítették, így valójában 120 évig nem létezőként volt jelen az országban. Ekkor magánszemélyek kikölcsönözték az iratot, és törökről magyarra fordították. A mostani, eredetinek mondott fordítás mellett a könyv kálváriája és számos hivatalos álláspont is olvasható a kiadványban.

vissza az elejére

A filmezés szabadságot ad

Kamarás iván a páholyban

Kamarás Iván és Buza Beáta

n Gyerekként a pécsi balettintézet próbáit nézte (édesanyja ugyanis balettművész). Ezt kevésbé unta, mint az iskolát. Tizenhat évesen zenélni kezdett; azt gondolta, rocksztár lesz. Végül színész lett. Színpadon, játék- és tévéfilmekben egyaránt láthatja a közönség. Az utóbbi időben pedig a Nagy duett című műsorból is ismerhetik a nézők.

– pet –

Az Egerszegi Páholy vendége ezúttal Kamarás Iván volt. A színművésszel az est új háziasszonya, Buza Beáta beszélgetett. Sok minden szóba került: gyerekkor, család, hivatás, a színművészeti főiskola nehézségei. És persze a motorozás és a sport is, hiszen a színész életében ezek mindig meghatározóak voltak. Úszás, jóga, TRX vagy akár gyógytorna is szóba jöhet. Kamarás Iván sokáig tagja volt a Vígszínháznak, majd szabadúszó lett. Mint mesélte, úgy érezte, teljesen elfáradt, kiüresedett. Egyik munkától a másikig élt, szabadideje alig volt. Ezért is fordult inkább a filmezés felé. (Az országos ismertséget A miniszter félrelép hozta meg neki.) Bár a színház a szerelme, a film több szabadságot ad, hiszen időszakosabb dolog. A kötöttség a forgatásokra korlátozódik. Az is izgalmas, hogy minden filmmel kap egy új családot, mert a stábtagok összekovácsolódnak a munka alatt. A színházban meg inkább az van, hogy a társulat együtt öregszik. Magát olyan karakterszínésznek tartja, aki komikus, de ha kell, drámai is tud lenni: így komplex szerepeket szeret eljátszani. Persze a zenéléstől sem szakadt el soha. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházhoz is van egy kis köze. 2004-ben ő volt Luficer, Ruszt József utolsó rendezésében, Az ember tragédiájában. Mostanában látható a Nagy duettben. Mint mondja, ezt azért vállalta el, mert tudja saját magát hozni benne, és kíváncsi volt arra is, hogy egy kereskedelmi tévében lehet-e igényes szórakoztatóműsort készíteni. Úgy érzi, hogy igen. Az esten a színész zenész énjét is láthatta a közönség. A Roy és Ádámból ismert Nagy Ádámmal közösen lépett színpadra. Az Idegenek az éjszakában című produkció során Frank Sinatra-, illetve az 1930–1950-es évek világslágerei csendültek fel.

vissza az elejére