Konyhai eszközök és új lift Mit szeretnének a fiatalok? Könyvbemutató Ellenzéki demonstráció

Konyhai eszközök és új lift

Az idősek otthonában

n Új liftet helyeztek üzembe a zalaegerszegi Idősek Otthonában, melynek költségét az elmúlt évi jótékonysági családi nap bevételéből fedezték. Az intézményben új konyhatechnikai berendezéseket is vásároltak a TOP-program keretéből.

– AL –

A szociális ellátások infrastrukturális fejlesztésére 430 millió forint áll rendelkezésre a TOP-programban, mely összeg tartalmazza az önkormányzat által vállalt önrészt, mondta Balaicz Zoltán polgármester a két beruházást ismertető sajtótájékoztatón. Ebből a keretből már elkészült a Nyugdíjas Otthonház, a Belvárosi, valamint a Landorhegyi Idősek Klubja felújítása. Landorhegyen a befejezéséhez közeledik az Idősek Gondozóházának rekonstrukciója és az Adráshidai Idősek Klubjának megújítása. Ebbe a sorba tartozik a Gasparich úti Idősek Otthonában ugyancsak már megvalósult fejlesztések. Bővítették a konyha eszközparkját többek között ipari hűtővel, mosogatógéppel, elektromos sütővel, turmixgéppel és szállítóedényzettel. Ezenfelül felállítottak egy mobilgarázst az udvaron, amire mindösszesen közel 4,4 millió forintot fordítottak. Bali Zoltán önkormányzati képviselő, a gazdasági bizottság elnöke azt emelte ki, hogy a város élen jár a TOP-program felhasználásában az országban, ezen belül is a szociális intézmények fejlesztését szolgáló beruházások terén. Méltatta továbbá a lakosok és a vállalkozók összefogását, amely lehetővé tette a felvonócserét az Idősek Otthonában. Ez a kapcsolódó munkálatokkal együtt több mint 12 millió forintba került.
A sajtótájékoztatón részt vett Radics Andrea, a Zalaegerszegi Gondozási Központ vezetője, valamint Bálintné Szalai Anikó, az Idősek Otthona vezetője. Köszönetüket fejezték ki, hogy az AquaCityben megrendezett jótékonysági nap egyik kedvezményezettjeként új liftet kaphatott az intézmény. Hangsúlyozták, hogy a TOP-programból megvalósult fejlesztés a szociális étkeztetés minőségének, valamint a konyhai személyzet munkafeltételeinek javulását segítette elő.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Mit szeretnének a fiatalok?

n A Fiatalok hete programsorozat keretében diákközgyűlésen fogalmazták meg a zalaegerszegi diákok elképzeléseiket, javaslataikat, a városban betöltött szerepüket. Minderről sajtótájékoztató keretében számoltak be.

Balaicz Zoltán polgármester jelezte. Zalaegerszeg jövőjéről szólnak azok a javaslatok, melyeket a diákönkormányzat megfogalmazott, ezért fontosnak tartják a fiatalok kezdeményezéseit. A legfontosabbak ezek közül a környezetvédelmi feladatok, a zöldfelületek csinosítása, ezért is csatlakoznak a TeTedd akcióhoz. Kezdeményezik, hogy a városi diákönkormányzatnak is legyenek testvérvárosi kapcsolatai. Szeretnének segítséget nyújtani fiatalok kiállításainak rendezésében, a jó tanulókat támogatandó pedig bevezetnék az „5-ös kártyát”.Juhász Előd diákpolgármester beszámolt arról, hogy módosították a diákparlament szerkezetét, hogy még hatékonyabban tudjanak fellépni a fiatalok érdekében. Elhangzott az is, hogy a fiatalok Ifjúságért díjat adományozott Flaisz Gergőnek a VMK igazgatójának, valamint Szilasi Gábor ifjúsági koordinátornak.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Könyvbemutató

1968 – egy elfelejtett hadjárat

n Jagadics Péter a Magyar Néphadsereg zalaegerszegi 8. gépkocsizó lövészhadosztály és a katonai elhárítás részvételéről szól az 1968 – Egy elfelejtett hadjárat című könyvében, melyet a közelmúltban mutattak be Zalaegerszegen, a város dísztermében.

A Zalaegerszegi Honvédklubbal közösen szervezett bemutatón az alkotót és megjelenteket is köszöntötte Balaicz Zoltán polgármester, hangsúlyozva: fontos megismerni a közelmúlt katonai eseményeit is, különösen, ha zalaegerszegi vonatkozása is van. A ’68-as eseményről, a könyv megszületésének körülményeiről a szerző, Jagadics Péter szólt.
A zalaegerszegi lövészhadosztály teljes hadilétszámra feltöltve 1968. július 27-én végigvonulva az országon elindult, hogy részt vegyen Csehszlovákia megszállásában. Nem egyedül. A Szovjetunió parancsára a lengyelek, kelet-németek, bolgárok társaságában az volt a feladatuk, hogy gátat szabjanak a Prágai Tavasz néven ismert demokratikus törekvéseknek. A helyzet viszont az volt, hogy Csehszlovákiában nem volt ellenforradalom, és a katonai gőzhengert útközben meg kellett állítani, és csak augusztus 20-án lehetett újraindítani. Pár nap múlva aztán kiderült, hogy teljesen értelmetlenül. A kötet a hadjáratban részt vevő katonákról szól, akik a kapott parancsot maradéktalanul végrehajtották – hangzott el többek között a könyvbemutatón.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Ellenzéki demonstráció

n Zalaegerszegen, a hétvégén „Álljunk ki a szabadságért” címmel ellenzéki tüntetésre került sor, melyen mintegy háromszázan – többségében fiatalok – vettek részt. A Dísz téren megtartott rendezvény kapcsolódott a Budapesten, illetve több más nagyvárosban szervezett megmozduláshoz.

A főszervező és egyben a demonstráció szónoka a 18 éves gimnazista, László Marcell volt. Mint fogalmazott, a civil tüntetés célja rámutatni arra, hogy az április 8-i választások tisztaságát rengeteg dolog sértette. A legnagyobb probléma a Fidesz közpénzen épített pártmédiája, a sajtószabadság korlátozása, amelyet tekintve nem beszélhetnek demokráciáról. Kiállnak a pártsemleges, kiegyensúlyozott tájékoztatás mellett. Szólt az oktatási rendszer problémáiról, a kivándorlás, az egészségügy, a korrupció, illetve az állami pénzből finanszírozott propagandáról. Tízpontos követelésük többek között tartalmazza az ellenzéki pártok együttműködésének fontosságát a legkisebb falvaktól a községeken át a városokig, hogy az üzeneteik eljussanak mindenkihez. Modern, európai színvonalú és diákközpontú oktatási rendszert szeretnének, mert ez az alapja a jövő Magyarországának. Követelik a korrupció gyökeres felszámolását, független, a korrupciós ügyeket kivizsgáló szerv létrehozását, csatlakozást az Európai Ügyészséghez. Az uniós pénzek jobb felhasználását, stadionok helyett megtérülő beruházásokat szeretnének Magyarországon – hangzott el. Végül a szónok azt kérte, bojkottálják országosan, az oligarchák által felvásárolt médiát.

 

 

 

 

 

vissza az elejére