Tóth Norbert

Régi és új művészeti hatások

Akadémiai ösztöndíj és „róma-misztika”

n Rómát látni, és meghalni – tartja a mondás. Szerencsére ez most nem történt meg; Tóth Norbert képzőművész épségben hazatért a Római Magyar Akadémia egy hónapos tanulmányútjáról.

– pánczélPetra –

Nem minden Zalaegerszegről induló alkotó volt ilyen szerencsés: 1931-ben Göbel Árpád festőművész (szintén az akadémia ösztöndíjasa), 1971-ben pedig Götz János szobrászművész hunyt el váratlanul római útja során. Tóth Norbert projektjének fő célja volt, hogy az elődök – azon belül is Göbel – nyomába eredjen. És, ha már az örök városban járt, új inspirációkat is szerzett saját művészetéhez. Ezekről kérdeztük a nemrég hazatért alkotót.
– Volt bármiféle „para” vagy rossz érzés benned az úttal kapcsolatban? Hogy esetleg valami rosszul sül el?
– Igen, volt egy kicsi. Többször eszembe jutott Göbel, főleg a tanulmányút vége felé; hogy na, ő körülbelül ebben az időpontban halt meg. Persze, róla tudjuk, hogy szívbeteg volt. Negyven évvel később, viszont a dolog megismétlődött: az alig harmincesztendős Götz János is váratlanul elhunyt szívrohamban a római útja során. Igaz, ő nem akadémiai ösztöndíjas volt, hanem egy szimpla tanulmányúton vett részt. De akkor is, a két haláleset miatt van egy misztikája ennek a kiutazásnak. Az viszont reménnyel töltött el, hogy pár évvel ezelőtt Budaházi Tibor festőművész épségben hazatért. Talán megtört az átok.
– Az ösztöndíjhoz kapcsolódó pályázatodban miért pont a Göbel-sztori került fókuszba? Nem lett volna testhezállóbb valami kortárs téma?
– A Római Magyar Akadémia és az ösztöndíj története egészen a 20. század elejéig nyúlik vissza, szóval egy régi, jól bejáratott dologról van szó. Bölcsészek, tudósok és művészek utazhatnak ki különféle célú tanulmányutakra. Meg azért is, hogy közben népszerűsítsék a hazai kultúrát, vagy, hogy tájékozódjanak a nemzetközi trendekről. Mikor elhatároztam, hogy beadom a pályázatot, valami olyan témát kerestem, ami Rómához is és Zalaegerszeghez is kapcsolódik, meg kötődik kicsit hozzám is. Azt gondoltam, hogy Göbel kiutazásának körülményei és halála van annyira érdekes, hogy foglalkozzam vele. Művészettörténeti, sőt történelmi szempontból is izgalmas kérdés.
– Akkor nemcsak mint képzőművész, hanem mint történelem szakos bölcsész is értékelted a helyzetet?
– Abszolút! Göbel 1930–31-ben, a Horthy-korszakban utazott ki. Ekkor minden szinten volt egy nyitás Olaszország felé; többek között fejlődtek az olasz–magyar kulturális kapcsolatok. Volt egy ideológiai töltete is a dolognak, ez az egyházi művészettől a futurizmusig sok mindent magában foglalt. Főleg olyan művészeket választottak ösztöndíjasnak, akikről úgy gondolták, hogy megismerik, és itthon majd alkalmazzák ezeket a hatásokat. Göbel valószínűleg azért utazhatott ki, mert 1927-ben ő készítette a Klebelsberg Kunó zalaegerszegi díszpolgári címéhez járó díszalbumot. A leszármazottak visszaemlékezései szerint ez anynyira tetszett Klebelsbergnek, hogy megüzente Göbelnek, kérhet tőle valamit. A festőművész pedig Rómába szeretett volna menni. Ezzel szemben negyven évvel később, 1971-ben, Götz János a kommunizmus időszakában indult útnak, ami egy egészen más kulturális és ideológiai szituáció volt. Szóval nagyon érdekes megfigyelni azt, ahogy a politikai környezet és a képzőművészet hat egymásra.
– Most mi a helyzet e terén? Kik mehetnek és mivel telik az egy hónapos ott-tartózkodás?
– Szerencsére mind stílusban, mind technikában nagyon vegyes az alkotók köre, és nyitott a légkör. Köszönhető ez az ottani akadémia elnökének és a bizottsági tagoknak. Idén összesen kilenc magyar nyert művészeti ösztöndíjat, és öten voltunk kint egyszerre most tavasszal. Voltak egyéni és közös programok; kiállítás- és múzeumlátogatások, koncertek. De közben mindenki tette a saját dolgát. Néha pedig együtt is alkottunk.
– Megtaláltad Göbel „nyomait” Rómában?
– Még az utazás előtt felkutattam pár Rómában készült Göbel-képet (részben a Göcseji Múzeumban találhatóak, részben a család tulajdonában vannak), és megpróbáltam a helyszíneket beazonosítani. Elképesztő látni, hogy menynyit változott Róma azóta! Ami az egyik festményen még külterület és zöldövezet, most már a város szerves része.
– Milyen inspirációkat szereztél, amiket majd a saját művészetedben tudsz kamatoztatni?
– Szemléletformálás szempontjából nagyon hatásos volt ez az egy hónap. Olyan, mintha újra egyetemre jártam volna. Azt hiszem, hogy talán bátrabban fogok alkotni, és biztos, hogy az eszköztár is bővül majd. Ezenkívül nemcsak képek, hanem objektek is szóba jöhetnek. Rómában ráadásul nagyon jól tetten érhető a régi és a modern – vagyis a kortárs – együttélése. Talán ez a legnagyobb üzenete a tanulmányútnak: bátran nyúljunk hozzá a régi dolgokhoz! Ősszel a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben lesz ennek az ösztöndíjnak a zárókiállítása, a római hatások már biztos tetten érhetők lesznek az itt kiállított munkáimon.

vissza az elejére

Hősök, de emberek is voltak

Zalai tisztek a szabadságharcban

n Az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából szervezett tudományos emlékülést a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára. A város dísztermében rendezett konferencián tíz zalai születésű, az 1848–49-es szabadságharcban aktív szerepet vállaló főtiszt életéről esett szó.

– pet –

Molnár András, a házigazda intézmény igazgatója az ülést megelőzően lapunknak elmondta: a 170. évforduló alkalmat ad arra, hogy az országban folyó kutatási eredmények Zalában is ismertté váljanak, illetve helyben is újabb kutatások kezdődjenek. A szabadságharc zalai hősei című konferencia tematikája kicsit a személyes történelem felé ment el; hiszen kiemelkedő személyiségek, a Zala megyei születésű honvéd törzstisztek (őrnagyok, ezredesek, tábornokok) kerültek most fókuszba. A teljesség igénye nélkül azok, akik a legmagasabb rangban szolgáltak a honvédségben.
Az igazgató szerint a cím akár az is lehetett volna, hogy „hősök és/vagy emberek”, mert azt fontos hangsúlyozni, hogy a szabadságharc katonái – akiket ma hősökként tisztelünk – nagyon is emberek voltak. Megvoltak a gyengeségeik, adott esetben a hibáik. Néha pedig az is előfordult, hogy nem is hőshöz és bátor vitézhez méltón viselkedtek. Míg mások küzdöttek, volt, aki az életét féltette, és próbálta a véres ütközeteket elkerülni. Az új kutatásoknak többek között az is a célja, hogy a közvéleményben kialakult romantikus képet kissé árnyalják, a realitások irányába tereljék a történészek. A szabadságharc történetéhez tehát az is hozzátartozik, hogy ne legyenek illúzióink; a honvédalakulatok 170 évvel ezelőtt is emberekből álltak – fogalmazott Molnár András.
Hozzátette: Összességében persze hősiesen viselkedtek a honvédek, és rengeteg fényes győzelmet arattak, de annak kemény ára volt. Ritkán esik szó arról, hogy milyen veszteségeik voltak, hogy milyen nélkülözéseken, szenvedéseken mentek keresztül.
Külön említést igényel a 47. honvédzászlóalj is, mely egy 1848-as zalai önkéntes alakulatból jött létre. Az ő múltjukról és szerepükről egy különálló hadtörténeti monográfia készül Molnár András szerkesztésében. A mostani konferenciát – melyen budapesti és zalaegerszegi szakemberek tartottak előadást – Balaicz Zoltán polgármester köszöntője után dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója nyitotta meg. Stílusosan a Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület egyenruháját viselve. Az emlékülésen többek között Asbóth Lajos honvéd ezredes, Asbóth Sándor honvéd alezredes, valamint Inkey Kázmér honvéd őrnagy életútjáról esett szó. A zalaegerszegi közgyűjtemények történészei közül előadást tartott Molnár András (Gyika Jenő honvéd őrnagyról), Béres Katalin (ifjabb Csuzy Pál honvéd őrnagyról) és Megyeri Anna (Kerkapoly Mór honvéd őrnagyról). A konferencián elnöklő dr. Gyimesi Endre nyugalmazott levéltárigazgató utalt rá: a témában már több kötet is napvilágot látott, ám a megyéhez kötődő törzstisztekről ilyen összesített formában még nem nagyon esett szó. Közel 160 zalai származású tiszt szolgált a szabadságharcban, a mostani tudományos ülés arra adott lehetőséget, hogy tíz főtiszt életéről és harcokban betöltött szerepéről értekezzenek.

vissza az elejére

vissza az elejére