Epernap Hősök napja A jövő technológiáiról  

 

Epernap

n Hetedik alkalommal szerveztek epernapot a zalaegerszegi piacon. Pénteken és szombaton tíznél is több zalai termelő várta a vásárlókat friss eperrel a délelőtt folyamán.

A rendezvényt péntek reggel Bognár Ákos önkormányzati képviselő nyitotta meg, aki örömét fejezte ki az iránt, hogy immár hetedik éve sikerül megrendezni a népszerű tematikus napot, ahová kizárólag helyi termelők hozzák el ízletes gyümölcseiket. Horváth István, a Vásárcsarnok Kft. ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta: péntek reggel közel 4 tonna epret pakoltak ki az árusok a standokra. Egy zalaegerszegi cukrászda jóvoltából pedig epres süteményeket és gyümölcslevest is kóstolhattak mindazok, akiknek sikerült korán kelniük. A finomságok ugyanis nagyon gyorsan elfogytak.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Hősök napja

Emlékezés az elesettekre

n Május utolsó vasárnapján a hősi halált halt magyar katonákra és civilekre emlékezünk. A zalaegerszegi ünnepségre a szokásos helyen, az első és második világháborús elesetteket megörökítő emlékműveknél, a Hősök Kertjében került sor.

– b. k. –

A városi fúvószenekar zenéjével indult az idei emlékünnepség, majd dr. Sipos Gyula rendőr vezérőrnagy, Zala megyei rendőrfőkapitány szavai szóltak az egykor harcba indultakról.
Ki a hős? – tette fel a kérdést, majd hozzátette, ez a nap nem történelmi nagyjainkról szól, hanem azon közkatonákról és családjaikról, akik egykor a visszatérés reményében indultak háborúba. – 101 évvel ezelőtt hoztak törvényt a katonai hősökről való megemlékezésről. 1917-ben kezdtek emlékműveket állítani, majd a második világháború után szünet következett, nem volt ünnep, nem volt nevesített nap. A rendszerváltozás hozott új színt, amikor is megerősítették a korábban hozott törvényt (2001). Az elmúlt 1000 év valamennyi hőséről szólhat ez a nap, de főként az első és második világháborúban elesettekre gondolunk ilyenkor. Valamennyiünk családjában vannak ilyenek, akiknek megsárgult fotói ma is a falon láthatók. A békében nevelkedett generációnak is fontos tudni, hősnek lenni mit jelent. A mai komfortos, kényelmes életben is erősítsük meg, hogy ezt az ünnepet tartani kell. A világháborús helyszínek ne csak földrajzi helyek legyenek, hanem a magyar történelem szerves része, ahol egykor magyar emberek dalolva meneteltek, bíztak a visszatérésben, parancsot teljesítettek. Fontos megemlíteni itt a parancsadás felelősségét is. Ha lehet, keressük fel, járjuk be ezeket a helyszíneket a szlovén határtól az Északi-Keleti Kárpátokig.  A tisztelgő ünnepségen szavalatok és katonadalok hangzottak el. A rendezvény koszorúk elhelyezésével zárult.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A jövő technológiáiról

A járműipari és logisztikai szakkiállításon

n Önvezető és elektromos járművek, robotok és az ezeket kiszolgáló 5G adatátvitel. – A második zalaegerszegi Mobil Járműipari és Logisztikai Szakkiállításon a jövő technológiái mutatkoztak be, melyek a közép- és felsőoktatási intézmények képzését, kutatás-fejlesztési tevékenységeit is áthatják.

– A. L. –

A jövő a hétköznapi és a gazdasági életben is digitalizációról szól, így az év végére minden magyar háztartásban elérhető lesz a szupergyors, legalább 30 megabit másodpercenkénti (Mbit/s) adatátviteli sebességű internetszolgáltatás – jelentette be az infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár a nyitórendezvényen.
Kara Ákos továbbá elmondta, hogy Magyarország a mobil szélessáv tekintetében a világ legjobbjai között szerepel, hiszen a 4G hálózat elérhetőségében a hatodik helyen áll, három hellyel megelőzve Szingapúrt, míg sebességében a negyedik helyet foglalja el. A vezetékes hálózatok terén is a legfejlettebb országok közé tartozik, a szupergyors internet lefedettsége 2014-ben 75 százalék volt, ami 2017 közepére 82 százalékra növekedett. A kormányzat célja, hogy az 5G adatátviteli technológia alkalmazásában is élen járjon Magyarország a világban, ami hazánkban elsőként Zalaegerszegen lesz elérhető. Ennek gyakorlati tapasztalatait más régiókban is hasznosítják majd az ötödik generációs mobilfejlesztéseknél – emelte ki. Zalaegerszeg az épülő járműipari tesztpálya, valamint az M76-os gyorsforgalmi okosút fejlesztését kiszolgálva lesz az 5G informatikai hálózat tesztvárosa. Ezekről a beruházásokról Balaicz Zoltán polgármester beszélt, kiemelve azt, hogy az európai szinten egyedülálló zalaegerszegi tesztpálya a hagyományos mellett a jövőben meghatározó járműtechnológiák – az elektromos és önvezető járművek – kutatására és tesztelésére is lehetőséget nyújt. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos felidézte, hogy május 19-én nagy érdeklődés mellett tartották meg a járműipari tesztpálya első nyílt napját a fejlesztés két évvel ezelőtti bejelentéséhez, illetve egy évvel korábbi alapkőletételéhez kapcsolódóan. Mint mondta, a pálya azért számít egyedinek, mert sok olyan elemet tartalmaz majd, ami máshol nincs. Ilyen például a valós városi környezetet szimuláló Smart City (okos város), ahol valódi építőanyagból valódi falakat építenek, közéjük pedig utakat, kereszteződéseket, járdákat, útjelekkel és közlekedési lámpákkal. A tesztvárost úgynevezett dummyk, bábuk – amelyek lehetnek felnőttek, gyerekek, kerékpárosok, kutyák – fogják benépesíteni. Ezek újjáépíthető teszteszközök, így nem lesz nagy bajuk, ha elütik őket. A zalaegerszegi tesztpálya egyik fő előnye, hogy biztonságos környezetet biztosít az önvezető járművek teszteléséhez. Közúti forgalomba kerülésüknek ugyanis legfontosabb kérdése, kit terhel a felelősség baleset esetén? A konferencián erről is szó esett a V4 országok képviselőinek panelbeszélgetésén.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére