327 hektárral bővül az északi ipari park A Flex új üzemcsarnoka Zöldmezős beruházás Biztonságos átkelés a zebrán

327 hektárral bővül az északi ipari park

2,5 milliárd forintos beruházással a top-programból

n Két ütemben összesen 327 hektárral bővíti az északi ipari parkot Zalaegerszeg önkormányzata, melyre és a szükséges infrastrukturális elemek kiépítésére összesen 2,5 milliárd forintot fordít a TOP-programból, hangzott el a járműipari tesztpálya szomszédságában már megépült úton tartott sajtótájékoztatón.

– AL –

A bővítés igénye azért merült fel, mert a meglévő ipari telkek gyakorlatilag elfogytak, a város ugyanakkor újabb befektetők és vállalkozások betelepülésére számít, mondta Balaicz Zoltán polgármester. Erre leginkább az épülő járműipari tesztpálya ad okot, melynek további fejlesztéséhez a város is hozzá kíván járulni. A 2,5 milliárd forintos TOP-forrás felhasználásának elsődleges célja a megfelelő infrastrukturális környezet kialakítása a gazdasági szereplők számára, hiszen a javuló termelési feltételek a munkahelyek számának növekedését is magukkal vonzzák. A projekt keretében egyrészt 320 hektár nagyságú ipari területet alakítanak ki, ahol valamennyi közművet (víz, szennyvíz, csapadékvíz, gáz és áram) kiépítik. Kelet–nyugati és észak–déli irányban utakat építenek közvilágítással, és körforgalmi csomópontokat létesítenek. A projekt másik elemeként a Zalaegerszegi Tudományos és Technológiai Park területén alakítanak ki összesen héthektáros közművesített, úttal ellátott ipari területet a kis- és középvállalkozások számára. E két részből álló beruházás várhatóan 2019. szeptember végére fejeződik be. A Kispáli úthoz csatlakozóan kelet–nyugati irányban már elkészült egy 660 méter hosszúságú 2x1 sávos útszakasz, melyre az önkormányzat nettó 137 millió forintot fordított. Szeptember közepére megépül a Zalaegerszeg–Kispáli bekötőút és a Ságodi-patak közötti zárt csapadékvíz-elvezető rendszer, ami torkolati műtárggyal csatlakozik be a vízfolyásba. Ennek költsége nettó 156 millió forint. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos ugyancsak az épülő járműipari tesztpálya miatt nevezte jelentősnek ezt a beruházás-sorozatot. Felidézte, hogy május 19-én nagy érdeklődés mellett tartották meg az első nyílt napot, a látogatók egyöntetű véleménye az volt, hogy grandiózus építkezés folyik a város a határában. Elmondta továbbá, hogy a nyár végén fogják átadni a fogadóépületet a járműipari tesztpályán, ahol ősszel egy német autóipari cég már tesztelést végez a már meglévő pályaelemeken. Közölte azt is, hogy a fogadóépületet nem a már elkészült kelet–nyugati irányú úton lehet majd megközelíteni, hanem az észak–dél irányban megépülő úton. Balaicz Zoltán azt fűzte hozzá, hogy június 9-én, szombaton a testvértelepülések delegációinak is megmutatják a tesztpályát, mely eseményre a sajtó munkatársait is elvárják. Beszélt arról is, hogy az idén második alkalommal megrendezett Mobil járműipari és logisztikai szakkiállításnak jövő májusban várhatóan a fogadóépület ad majd helyet. Oláh Gábor, Zalaegerszegi Városfejlesztési Zrt. igazgatója azt emelte ki, hogy az északi ipari park bővítését szolgáló kivitelezésben a helyi, zalai vállalkozásokat részesítik előnyben.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A Flex új üzemcsarnoka

n Átadták a Flex új 2600 négyzetméteres autóipari üzemcsarnokát Zalaegerszegen. A százfős létszámbővítést lehetővé tévő beruházást 2,5 millió euróval támogatta a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség.

– AL –

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az avatáson arra hívta fel a figyelmet, hogy a technológiai változás gyorsulni fog az elkövetkező években, így a mesterséges intelligencia, a robotok és a digitalizáción alapuló negyedik ipari forradalom fogja meghatározni az életet. A gazdasági szereplők között éppen ezért azok a vállalatok lehetnek sikeresek, amelyek válaszolni tudnak ezekre a kihívásokra. A magyar kormány ezt a folyamatot segítve döntött az Innovációs és Technológiai Minisztérium létrehozásáról. Mint mondta, a technológiai változásokra reagál a Flex beruházása, illetve tevékenysége is, melyhez a továbbiakban is minden segítséget megad a kormány. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, nem választási fogás, hanem valóság, hogy az elmúlt egy évben minden korábbinál több befektetés érkezett Magyarországra. A következő hónapokban, években egy sor olyan bejelentés vagy beruházás indítása várható, amelyek a lehető legmodernebb gazdasági környezetet teremtik meg Magyarországon, komoly növekedési lehetőséget biztosítva az itt működő cégeknek, köztük a Flexnek is.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt emelte ki, hogy áprilisban harmadszorra kapott kétharmadot a keresztény-konzervatív polgári oldal, ami kiszámítható gazdasági környezetet ígér az elkövetkező időszakban is. Ezt alátámasztva hangsúlyozta, hogy az elmúlt nyolc évben 800 ezer új munkahely jött létre hazánkban. A munkanélküliek aránya pedig kevesebb, mint 4 százalék, ami Európában a 3–4. legjobb eredmény, a gazdasági növekedés pedig 4 és 5 százalék között várható idén. Balaicz Zoltán polgármester felidézte, hogy a Flex 1994 óta tevékenykedik Zalaegerszegen, utoljára 2002-ben avatott új üzemegységet. Örömtelinek nevezte, hogy ismét új üzemcsarnokot ad át a nagyvállalat, amely a város gazdasági életében betöltött szerepe mellett aktív támogatója a helyi közéletnek.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Zöldmezős beruházás

Elosztóközpont zalaegerszegen

n A közelmúltban befejeződött a NIPÜF Zrt. harmadik logisztikai létesítményének kivitelezése. Az állami tulajdonú ipariingatlan-fejlesztő vállalat ezúttal az Országos Dohányboltellátó Kft. számára épített 2300 négyzetméteres elosztóközpontot Zalaegerszegen. A kevesebb, mint hat hónap alatt megvalósult zöldmezős beruházás értéke meghaladja az 500 millió forintot.

A legnagyobb árbevételű hazai cégek között szereplő Országos Dohányboltellátó Kft. országszerte tíz logisztikai központból látja el dohánytermékekkel a kiskereskedelmi egységeket. A Zalaegerszegen korábban használt épületüket az utóbbi években több ütemben korszerűsítették ugyan, alapvető strukturális változtatások végrehajtására azonban nem volt mód, ezért új, egyedi igények szerint épített központ bérlése mellett döntöttek. A most elkészült épületnek helyet adó telken kívül a NIPÜF Zrt. további 62 hektárnyi építési területet vásárolt a Zalaegerszeg északi részén elterülő ipari parkban, ott összesen 249 ezer négyzetméternyi ipari ingatlan kaphat helyet. Az érintett ágazatok vállalkozásai számára plusz vonzerőt jelent, hogy a közvetlen közelben épül az önvezető autók fejlesztésére is szolgáló Járműipari Tesztpálya. A NIPÜF Zrt. zalaegerszegi beruházása Közép-Európa egyik legnagyobb iparipark-fejlesztési programjának a része, amelynek keretében a következő években több száz milliárd forint értékben jönnek létre modern, a jövő technológiáit is befogadni képes, valamint az érintett városok további fejlődéséhez hozzájárulni hivatott gyártó- és logisztikai létesítmények.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Biztonságos átkelés a zebrán

                                                                    
                                                                                                       Luczy Evelin rendőr őrmester irányítja a forgalmat.

Az elsőbbségmegadás és a sebesség ellenőrzésével

n Különösen műszakváltáskor nehéz átkelni a kijelölt gyalogátkelőn a Hock János és a Bíbor utca kereszteződésében, mert az arra haladó járművek vezetői gyakran nem adják meg az elsőbbséget.

– liv –

A csomópontot a város és a Magyar Közút Zrt. közös beruházásban még 2012-ben építette át, ahol a burkolati jelek, közúti jelzőtáblák, sárgán villogó lámpák figyelmeztetik a autósokat a gyalogosok átkelésére. A közlekedésbiztonság javítása érdekében az önkormányzat 2017-ben térfigyelő kamerát is telepített a forgalmas kereszteződésbe. A helyzet nem sokat javult, az autósok nem állnak meg a gyalogátkelőnél, illetve gyakorta átlépik a sebességhatárt. A Schneider Electric Zrt. vezetősége éppen ezért fordult az önkormányzathoz és a közút kezelőjéhez, mert munkatársai veszélyesnek tartják az átkelést a zebrán, ami a csomópont közelében lévő két buszmegálló megközelítését is megnehezíti. A multinacionális cég gyárigazgatója és HR-vezetője közölte ezt a helyszíni sajtóbejáráson, melyen Soós Szabolcs rendőr alezredes, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője bejelentette, hogy a műszakváltások idején fokozzák a rendőri jelenlétet a kereszteződésben. A Hock János utcában emellett rendszeresen fogják ellenőrizni a megengedett sebesség betartását is. Szerencsére eddig nem történt baleset a gyalogátkelőnél, ha viszont bekövetkezne, a térfigyelő kamera képeit fel tudják használni az eljárásban.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére