Biológiai rácsodálkozás Jót cselekedni együtt 50 éve boldogan Megáradt a Zala

Biológiai rácsodálkozás

Kultúrtörténeti ismertetőkkel

n Az Egerszeg Fesztivál külső helyszíneként BioBlitz rendezvényre került sor Botfán. 24 órán keresztül a lakosság és a szakemberek vették lajstromba a kastélypark és a Válicka-patak környékének élővilágát. A program kultúrtörténeti ismertetőkkel társult.

– b. k. –

A BioBlitz eredete 1996, Washington, amikor is egy közösségi fajtaleltározáskor használták először ezt a szót. Magyarországon ilyen felmérésre elsőként tavaly májusban Gödöllőn került sor, és ezt követte augusztusban a botfai vadonleltár. Most ismét a zalai településrész büszkélkedhet ezzel a főként figyelemfelhívó 24 órás rendezvénnyel, mely egyedülálló módon a kultúrtörténeti ismertetővel is társult. Marx Mária etnográfus- muzeológus a kastély és a hozzá tartozó építmények múltjáról tájékoztatta az érdeklődőket.  A fő vonal azonban a környék gazdag élővilágának feltárása, vagy inkább betekintés abba, hiszen gyorsan kiderült, ilyesmire 24 óra nem nagyon lenne elegendő. A laikusok és szakemberek által ideiglenesen befogott, csapdázott kisebb-nagyobb állatok, illetve a fellelt gombák és növények a kastély pincéjében várták a szakértői meghatározást, feljegyzések sorát, aztán újra visszatérhettek élőhelyükre.
– Most a cél nem a tudományos felmérésen van, hanem, hogy a lakosság figyelmét felhívjuk a biológiai sokszínűségre – mondta dr. Illyés Zoltán biológus, a rendezvény házigazdája, koordinálója. – 10-féle faj van az emberek többségének fejében. Tudnak a környezetükben néhány állatról, két-három madárról, mókusról. Egy ilyen leltározás során aztán szembesülni lehet a fajtagazdagsággal. Közel 400-féle faj leltárjára van esély az időjárás függvényében ilyen kis területen is. Biológusok, zoológusok, botanikusok, mikológusok (gombák szakértői) segítik a fajmeghatározást. A fő cél a rácsodálkoztatás, figyelemfelhívás a biodiverzitásra és a felelős viselkedésre az élővilággal szemben.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Jót cselekedni együtt

Átadták a zalaegerszegi adományközpontot

n A városban olyan sok jólelkű ember él, kiknek adományai révén nemcsak a sorstársakat, de a szociális intézményekben élőket is tudják segíteni, fogalmazott a Zalaegerszegi Adományközpont átadásán – indokolva annak létrehozását – a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének elnöke.

– liv –

Dudás Gyula felidézte, hogy tavaly karácsonykor csúcsosodott ki mindez, amikor is kereskedők, vendéglátósok, valamint fiatal sportolók segítségével élelmiszer-adományt gyűjtöttek. Az erről szóló médiahírek után „adománycunami” érkezett hozzájuk, amivel kellett valamit kezdeni. Tolvaj Márta alpolgármesterrel egyeztettek, hogyha a többi helyiséget is megkapnák a Balatoni út 3. földszintjén, akkor az egész várost, a gyermek- és szociális intézményektől kezdve az iskolákig, tudnák támogatni. A képviselő-testület is melléállt az ügynek, így egy hónap alatt minden helyiséget „berendeztek” adományokkal, ruhákkal, cipőkkel, könyvekkel, kerekesszékekkel. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arra hívta fel a figyelmet, hogy a rászorulóknak nemcsak karácsonykor, hanem az év minden napján szüksége van támogatásra. Méltatta, hogy az egyesület az adományközpont kialakításával az adakozó jó szándékot is segíti, hiszen ide el lehet hozni a feleslegessé vált holmikat. Hozzátette: más városok és falvak számára a megyében a zalaegerszegi követendő példa lehet. Balaicz Zoltán polgármester azt hangsúlyozta, hogy Zalaegerszeg az összefogás és a segítségnyújtás városa, melynek ékes bizonyítéka, hogy már évek óta minden rendezvényen jótékonysági akciót is hirdetnek. Mindez üzenetértékű a város lakossága, de különösen a fiatalok számára, hogy van kiért és kikkel együtt jót cselekedni, mely által ők is jobban érezhetik magukat. Mint mondta, a közgyűlés egyhangúlag döntött arról, hogy az egyesület használatába adja az összesen 130 négyzetméter alapterületű helyiségeket az épület földszintjén. Ez most egy próbaprojekt, ami 2018. május 31-től 2019. április 30-ig tart, majd ezt követően értékelni fogják az együttműködést.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


50 éve boldogan

Hosszú, hosszú évek

n Fél évszázada tett fogadalmukat erősítette meg ünnepélyes eskütétellel 15 házaspár a városi díszteremben a hozzátartozók gyűrűjében, a Családi Intézet szervezte programon.

– b. k. –

50 évvel ezelőtt házasodott párokat köszöntött Balaicz Zoltán polgármester, miután ünnepélyesen megerősítették egykor tett, s be is tartott esküjűket.
– 50 eszendő telt el együtt, egymás kezét fogva. Az egymás iránti szeretet bizonyítéka a mai nap. Sok emlék, boldog évek, örömök, bajok mindig együtt. Mosolyt csaló események, nagy elhatározások, erőfeszítések, küzdelmek, jóízű esti beszélgetések, otthonteremtés, gyermekvállalás, unokák születése. Bizalom, megértés, elköteleződés. Szorítsák meg egymás kezét mindazért, amit az elmúlt 50 évben egymástól kaptak – mondta gratulációja kifejezésekor a polgármester. Negyedik éve rendezik meg ezt az ünnepséget a Családi Intézet munkatársai, láthatóan egyre nagyobb érdeklődés mellett. Ilyenkor ünnepélyes fogadalommegerősítés történik szóban és írásban, oklevelet kapnak a párok, rövid műsor köszönti és szórakoztatja őket és a megjelent hozzátartozókat, s a pezsgős koccintás sem marad el. Temperamentumtól függőek a reakciók, meghatódva, kézenfogva, egymást támogatva vagy enékül, lendületesen vagy lassacskán, de ahogy a rendezvény címe is mondja „Együtt, csupa nagybetűvel”.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Megáradt a Zala

A pénteki heves esőzések következtében megáradt a Zala folyó.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére