Könyvbemutató Romkocsma, aktkiállítás, esti séta Évadzáró a Griffben Indul a Kvártélyházi nyár

Könyvbemutató

Eredményes BioBlitz

n Lapzárta után kaptuk meg a botfai városrészben második alkalommal megrendezett BioBlitz, azaz a civil lakosság és a szakértők közös vadonleltárának eredményét.

– b. k. –

Dr. Illyés Zoltán biológus, a program felelőse, koordinálója elmondta: a kastélyparkban és a Válicka-patak mentén összesen 405 növény, gomba- és állatfajt azonosítottak a 24 órásra tervezett akció során.
– Nagyon sikeres volt a rendezvény, hiszen a tavalyi hasonló programhoz képest százzal (!) több fajt sikerült meghatározni. Miközben az éjszakai megfigyelést az idén sem tudtuk megvalósítani az esős, viharos időjárási viszonyok miatt, pedig éjszakai lepkék, denevérek, kisemlősök azonosítását terveztük ekkorra. Így viszont megmaradt a lehetőség, hogy ha a következő évben végre az időjárás lehetővé teszi az éjszakai vadonlest, akkor talán újabb 100 fajt tudunk megfigyelni. Ami szintén nagyon lényeges, hogy négy új védett állat került elő Botfáról, valamint egy denevér- (szintén védett) kolóniát is felfedeztünk a kastélyhoz tartozó magtárban. Mindez nagyon értékes természetvédelmi adat – mondta örömmel dr. Illyés Zoltán. Hozzátette: a program során mutatták be a Zalaegerszeg Védett Természeti Értékei I. című könyvet. A kiadványnak is lesz folytatása a mostani BioBlitz adatait felhasználva.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Romkocsma, aktkiállítás, esti séta

Június 23-án múzeumok éjszakája

n Romkocsmahangulattal várták a sajtó képviselőit a Göcseji Múzeumba, ahol az idei Múzeumok éjszakájának programjait ismertették a szervezők.

– pet –

A „díszlet” nem véletlen, hiszen az átalakítás előtt álló épület kissé romos, az állandó kiállításokat már lebontották, ezért a berendezés hiányos és a falakon is kevés dekoráció maradt. Mindez éppen megfelel a manapság divatos szórakozóhelyek hangulatának. Ezért az idei Múzeumok éjszakájának egyik központi eleme a romkocsma lesz, melyet az egykori állandó kiállítás néhány helyiségéből alakítottak ki. A helyszín koncertteremként is funkcionál majd – mondta a sajtótájékoztatón Kaján Imre igazgató. Június 23-án fellép itt többek között a Tarisznyások együttes, Merics Nikolett sanzonénekes, Nagy Csaba gitáros, de slam-poetry-esten is részt vehetnek az érdeklődők. Ami a múzeumi éjszaka további programjait illeti: kiállítások, előadások, divatbemutató, játszóház, fotószalon és esti városi séta is várja a közönséget. A részletekről Sümeginé Horváth Anita, a múzeum közönségszervezője szólt. Bár országos szinten a programsorozat mottója az, hogy „Ami összeköt: család és kultúra”, a Göcseji Múzeum az idei estre egy saját jelmondatot hirdetett. „Mindent szabad, amit máskor soha”, vagyis olyan dolgokat is megengednek majd a látogatóknak, amiket egy közgyűjteményben normális esetben nem lehetne megtenni. Például lehet majd a falakra festeni, vagy épp a padlózatra üzeneteket írni. Szeretnék mindezzel a fiatalabb korosztályokat is megszólítani. Az éjszakába nyúló rendezvény idején egy különleges tárlat is várja az érdeklődőket: a múzeum gyűjteményéből (szobrokból, festményekből) egy aktkiállítás nyílik. Olyan művek kerülnek bemutatásra, amiket eddig nem láthattak még a nézők. Izgalmasnak ígérkezik a Munkácsy-iskola diákjainak kreációiból összeállított divatbemutató, Béres Katalin történész belvárosi szórakozóhelyekről szóló esti sétája, valamint Megyeri Anna történész előadása, mely a családi élet szimbolikus színtereit mutatja be. A programkavalkádba bekapcsolódnak a társintézmények is. A hagyományokhoz híven megnyitja kapuit a Zalaegerszegi Törvényszék, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár és a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum. Az itteni eseményekről dr. Vándor Virág, a törvényszék, dr. Pirger Csaba a ZM Főügyészség és Sznopek Veronika, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, valamint Tóth János, az olajipari múzeum igazgatója és Tóth Renáta, a megyei könyvtár olvasószolgálati csoportvezetője számolt be. Elhangzott: a törvényszéken a Nyitott Igazságügy program keretében „Megérte?” címmel bűnmegelőzési filmet vetítenek, ezenkívül rendőrségi bemutató, bűnmegelőzési és bíróságtörténeti kiállítás és rabomobil is várja a közönséget. A könyvtárban pedig retróest lesz: „Nem leszek sohasem a játékszered...” címmel az 1950-es, 1960-as évek filmjeiből, zenéiből, olvasmányiból látható és hallható válogatás. A rendezvénysorozat délután fél 5-kor indul a könyvtár programjával, az olajipari múzeumba 17 órától, a Göcseji Múzeumba 18 órától várják a látogatókat. A törvényszék kapuja pedig 18.30-kor nyílik meg a nagyközönség előtt.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Évadzáró a Griffben

Feszített tempó, 323 előadás

n Feszített tempójú, változatos, sokszínű évadot zárt a Griff Bábszínház. Az évadzáró társulati ülésén Szűcs István igazgató mindehhez még hozzátette: szakmai előrehaladás is jellemezte a társulatot, ezt jelzi a sok-sok pozitív visszajelzés.

– V. Zs. –

Több mint 5500 eladott bérlet, 323 előadás (140 tájelőadás), 38 ezer néző – a Griff mérlege. Nem csak Zalaegerszegen, a megye több településén is játszottak, rengeteg próba van a bábművészek mögött, és sok „bontás, pakolás, építés” – fogalmazott az igazgató. A változatos évadot a bemutatott darabok sokszínűsége jellemezte: A Jancsi és Juliska a szociális érzékenységet, a Pöttöm Panna a líraiságot, A 3 emeletes mesekönyv és a Szemenszedett mese az időszerűséget mutatta meg. Az Ide-oda pedig a nagyon innovatív összjátékot. Az egyik legnépszerűbb darab a Télen telelek és a Pepita volt. Meghívásokról, fesztiválokon való részvételről is beszámolt Szűcs István. Kiemelte, a zalaegerszegi társulat a tajvani fővárosban egy szakmai konferencián mutatta be bábszínházi programját. A kaposvári biennálén a Pötty című darab Üveghegy-díjat kapott. Fontosnak tartják a babaszínházi előadásokat, ezeken a programokon a családok közösen vehetnek részt. Az intézmény költségvetése, mint az igazgató fogalmazott, biztos lábakon áll. Az önkormányzat felé két kérésük volt az évadban: szükségük lenne még egy próbateremre, valahol a városban, ezenkívül pedig egy mikrobuszra, mivel a bábszínház autóparkja már elavult.  A társulati ülésen ketten részesültek elismerésben. A legtöbb előadásban (213-ban) szereplő: B. Szolnok Ágnes és Dala Józsefné gazdasági ügyintéző. A bábszínháztól hárman távoznak: Kosznovszky Márton, Ricz Ármin és Üveges Anita bábművészek. Érkezik Duna Orsolya Réka, aki most diplomázott a kolozsvári egyetemen. A város vezetése nevében Gecse Péter alpolgármester köszöntötte a társulati ülésen megjelenteket, és megköszönte munkájukat. Mint mondta, nagyon fontos a legkisebb generáció kultúrára való nevelése. A hivatalos évadnyitó a bábszínházban augusztus 27-én lesz, ekkor megkezdődnek a Varázskert próbái.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Indul a Kvártélyházi nyár

n Július elsején kezdődik Zalaegerszegen a nyári színházi rendezvénysorozat a Kvártélyház udvarán. A részletekről sajtótájékoztató keretében Balaicz Zoltán polgármester, Gáspár Anna, a Manna Kulturális Egyesület elnöke és Tompa Gábor, a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. ügyvezetője számolt be.

– V. Zs. –

A polgármester utalt rá, hogy a városban többéves hagyomány, hogy a kvártélyházi nyár kortárs művészeti programmal is kiegészül. Hatodik éve láthatja a közönség a Manna Produkció előadásait Zalaegerszegen, idén 10 kortárs előadást mutatnak be július 1. és 8. között. Elhangzott: a Manna Produkció kezdő rendezőknek és művészeknek ad lehetőséget, és olyan független társulatok mutatkozhatnak be, akik egyébként nem érkeznének a városba. Érdekesség még, hogy a ZA-KO Fesztivál keretében először láthat a közönség kortárs táncelőadást. A Monotánc Fesztivál fődíját elnyert Aukció című produkciót Gergye Krisztián adja elő július 7-én. Az est során nem csak a tánc, de a kortárs képzőművészet is fókuszba kerül.
A fesztivál díszvendége Németh Ákos író, aki új Shakespeare-fordítását, az Othellót viszi színre, július 6-án. Különleges szépirodalmi performansz keretében július 2-án több kortárs szerző szövegével is megismerkedhet a közönség: a Kortalan Kortárs három színésznője az „extázis” hívó szóra szerkesztett estet, melynek második részében Szily Nóra újságíró beszélget a művészekkel. Az egy hét alatt lesz még krimi, komédia, sci-fi játék és gyerekeknek is két produkció, köztük egy bábjáték. A fesztivált Tordai Teri és lánya, Horváth Lili szereplésével egy új magyar színdarab zárja július 8-án, a Nőkből is megárt című produkció, amely egy izgalmas anya-lánya történetet mutat be. A Kvártélyház színpadán továbbra is műsoron marad a Lovagias ügy című zenés vígjáték és a Csárdáskirálynő nagyoperett Tompagábor Kornél rendezésében. Új bemutatóra is készülnek, a Szép nyári nap című Neoton-musicalt is Tompa Gábor viszi színpadra. A nosztalgikus történet a hetvenes években, egy építőtáborban játszódik. A főbb szerepeket Debrei Zsuzsanna, Szakály Aurél, Ecsedi Erzsébet és Hertelendy Attila játssza.

 

 

 

 

 

vissza az elejére