Kalasnyikovok anno A börtön mentette meg    

Kalasnyikovok anno

Fegyverkiállítás a megyei rendőr-főkapitányságon

A Kalasnyikov fegyvercsalád Magyarországon is gyártott típusaiból nyílt kiállítás a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság aulájában, Hibácskó Ferenc nyugalmazott rendőr alezredes magángyűjteménye jóvoltából.

– AL –

Dr. Sipos Gyula rendőrfőkapitány megnyitójában arról beszélt, hogy a fegyvereknek meglehetősen régóta szerepük van a világban, és ez belátható időn belül nem fog változni. A kiállítás megrendezését ugyanakkor nem ez, sokkal inkább szakmai indokok vezérelték, ami a rendőrség tagjainak, és a civil lakosságnak is technikai érdekességekkel szolgálhat a hadászat fejlődését érintően. Mint mondta, a magyar rendőrség polgárbarát, egyszersmind feladata a rend fenntartása a jog eszközeivel, és ehhez a fegyverek is hozzátartoznak. A kiállítással ezt kívánják üzeni, és még véletlenül sem szeretnének kérkedni a rendőrség erejével. Mint mondta, ezt az első alkalmat több, a lakosság érdeklődésére is számító kiállítás követi majd. Végül köszönetét fejezte ki a dunaújvárosi gyűjtőnek. Gerencsér Miklós, a Göcsej Sportlövész Egyesület elnöke úgy vélekedett, hogy a tárlat érdekes lehet mindazok számára, akik a fegyverekre nem úgy tekintenek, mint egy darab vasra, hanem mint műszaki fejlődéssel bíró eszközökre. A kiállítás külön érdeme, hogy nemcsak a fegyvereket, hanem azok tartozékait is bemutatja. Gerincét a Kalasnyikov fegyvercsalád típusai képezik, melyből Magyarországon egymillió darabot gyártottak.
– Tíz-tizenkét évvel ezelőtt vettem az elsőt egy gyárban, ahol hatástalanították a fegyvereket. Kemény ötezer forintot fizettem érte. Rá két hétre, amikor elvitték az összeset a gyárból, akkor darabja 25 ezerbe, a kereskedőnél már viszont 120 ezer forintba került. Idejében léptem, ráéreztem az ízére, így vált belőlem szenvedélyes gyűjtő – mondta érdeklődésünkre Hibácskó Ferenc nyugalmazott rendőr alezredes. Ez az első fegyver egy Magyarországon gyártott AK-637 gépkarabély volt, ami aztán a Kalasnyikov fegyvercsalád sokféle változatával is bővült. A július 4-ig látogatható kiállításon géppisztolyok, karabélyok, puskák és golyószórók is láthatók, és egy igazi érdekesség: a szovjet SZVT-40 típusú öntöltő, félautomata gépkarabély.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A börtön mentette meg

A viszkis újrakezdésről és a róla készült filmről

Egyre-másra hívják közönségtalálkozókra, újrakezdés-beszámolóra Ambrus Attilát, közismeret nevén a „Viszkis rablót”, akiről 8 könyv és fél éve egy sikeres film is készült. Megosztó személyiségére sokan kíváncsiak, van mit mesélnie pro és kontra. 30 rendbeli rablás, közel 200 millió forint eltulajdonítása köthető a nevéhez. Számára is lélektani rejtély a „rajongótábora”. Mindezekről a közelmúltban Zalaegerszegen is beszélt.

– Bánfi Kati –

– November óta látható a mozikban az Antal Nimród által rendezett film, mely bár nem dokumentumfilm, de 90 százalékban megtörtént eseményeket mond el. Kosztümös, a '80-as évek végének időszakáról szól, így például 600 autót kellett lecserélni az utcákon a korhűség miatt – mondta többek között bevezetőjében Ambrus Attila a második legdrágább költségvetésű magyar film kapcsán. A sok héten át toplistát vezető szórakoztató kategóriájú alkotás több díjat is bezsebelt már. Így Belgiumban a nemzetközi bűnügyi filmes fesztiválon szakmai és ifjúsági kategóriában, illetve a legjobb hangmesterként Balázs Gábor és a legjobb vágóként Kovács Zoltán is elismerést kapott 2018-ban a magyar filmdíjak közül. De a Viszkist vetítették már Kolumbiában is. S hogy zalai vonatkozása is van a rablássorozatnak, azt is megjegyezte Ambrus Attila. Dr. Fülöp Valter, a megye korábbi rendőrfőkapitánya is komoly szerepet játszott a szökésben lévő rabló újbóli elfogásában. A valós élettörténetről sok egyéb részletet is elmondott Ambrus Attila, aki bevallása szerint kihasználta a '80-as évek rendszerbeli hiányosságát, mind a banki biztonságtechnika, mind a rendőrség felszereltsége terén. S hogy miért az ivászat?
– Sokszor jobban féltem, mint akiket kiraboltam. Első alkalom előtt csak konyakra volt pénzem. Később jött a whisky, a „keresztapám” pedig Juszt László, ő használta először ezt az elnevezést a Kriminális műsorban. Pénzért mentem, nem bántottam senkit. Bár azt csak később tudtam meg, hogy lelkileg sokkal jobban meg lehet bántani valakit mint fizikálisan. Akkor ezt nem tudtam. Sok mindent a börtönben tanultam meg. Hogy az ember kezdjen magával valamit. Hogy az alkotás segít, mert célt ad, hogy az alkotás 99 százalékban izzadás és 1 százalék ihlet. A fazekasság terápia volt, célt adott, diplomát is szereztem a börtönben. 13 évet ültem, életem végéig törlesztek kamatostul a bankoknak. Úgy érzem, a mérleg egyensúlyba került. Sok mindent elkövettem, s tudtam, ha nem vallom be, sosem lesz vége. Akkor szöktem meg, amikor olyasmivel vádoltak, amit nem követtem el. Már gyerekkoromban, 8 évesen kitiltottak a templomból, ami nem volt lebetonozva, azt elloptam. S erre nem vagyok büszke. Végül a börtön mentett meg. Szerencsés ember vagyok, hogy fel tudtam állni, és ebben sokat számít a barátok segítsége – mondta többek között Ambrus Attila, aki a közelmúltban Nagykanizsán is járt a fiatalkorúak börtönében, hogy lebeszélje az ifjú bűnelkövetőket életmódjukról. De jótékonysági akciók pártolása is köthető a nevéhez. 6 éve szabadult, éjjel fél háromkor, 60 újságíró gyűrűjében. Zajlik az élet körülötte. Vallja, mindent túl lehet élni. Bankkártyája nincs, de dedikált már bankban. Vagány elkövetései, szökése bevésték nevét. Nem tűnik félelmetesnek, szelíd a hangja, mosolyog, nyugodt légkör veszi körül. Keressük benne a haramiát, de nem látni. Persze nem mi voltunk anno ott a bankokban. Percre pontosan kezdi az előadást. Mellette az általa készített kerámiák. Humoros sztorik. Mögötte már üdítő italos reklámplakát, a whisky – távolabb díszlik. Új ember, vagy ilyennek indult eredetileg? Gyerekkori és felnőttkori nehézségei is láthatók a filmben. „Az ember nem születik bűnözőnek, hanem azzá válik” vallják ma a pszichológusok. Ambrus más idézettel élt, vagyis minden férfi mögött áll egy nő, mely szerelmének elnyerése is hozzátett az életútjához. És van az egyéni felelősség. És van, akinek megadatik a második vagy sokadik esély, meg a szerencse. Van ilyen. És ez jó. Hol csillogó, hol fekete, de semmiképpen nem szürke a világa. Talán ezért érdekes.

 

 

 

 

 

vissza az elejére