A hosszabb távokon lehet sikeres Új vezetés a ZTE FC-nél Fiatalok érkeztek  

A hosszabb távokon lehet sikeres

Szorgalmasan gyűjti a bajnoki címeket

Már több versenyen megmutatta tehetségét Betlehem Dávid, a ZÚK úszója, aki főleg a hosszú távú versenyszámokban érzi otthon magát.

– Édesanyámék észrevették, hogy jól megy az úszás és biztattak, maradjak ennél a sok munkát igénylő, de nagyon szép sportágnál – emlékezett a kezdetre Betlehem Dávid. – Más sportág így nálam szóba sem került.
– Medencében és nyílt vízen is értél már el szép eredményeket... Melyik lesz az igazi?
– Még jó pár évig szeretném mindkettőt egymás mellett űzni. Később szeretnék dönteni.
– Ha most kellene döntened, melyiket választanád?
– A nyílt vízit, mivel itt most jobbak az eredményeim. A siker fontos, mert erősíti bennem a motivációt.
– Melyek a kedvenc versenyszámaid?
– Az 5 kilométeres nyílt vízi úszás kívánkozik az élre. A medencében is a 200 m hát mellett az 5 kilométeres, illetve az 1500 méteres gyors, amit szeretek úszni.
– A felsorolásból kitűnik, a hosszú távú úszást kedveled. Ezek szerint jó állóképességgel rendelkezel?
– Így van, és alkati adottságomból is adódik, hogy ezekben a versenyszámokban lehetek képes jó eredményekre a jövőben is.
– Eddigi eredményeid közül melyekre vagy a legbüszkébb?
– Első sikeremre szívesen gondolok vissza, a 10–11 évesek között 1500 m gyorson szereztem bajnoki címet. Ugyanebben az évben Oroszországban voltam edzőtáborban, háromszoros szentpétervári bajnok lettem. Később a dubai edzőtáborban sikerült megvédenem bajnoki elsőségem. Itt már a 13 évesek között versenyeztem. Ugyanebben az évben a 3000 méteres gyorson is sikerült az élen végeznem. Zárásként medencében és nyílt vízen 5 kilométeren lettem bajnok a 15 évesek között.
– Terveid a sportágban?
– Nagyon előre nem tervezek. Mindig apró lépésekkel szeretnék előre haladni. Szeretnék korosztályom Európa-bajnokságán jól szerepelni, ott megalapozni a világbajnoki részvételemet. A következő évben szeretnék kijutni az ifjúsági olimpiára.
– Az úszás mellett a tanulás hogy megy? A kevés szabadidődet mivel töltöd?
– Idén fejeztem be az általános iskolát, félévkor kitűnő, év végén jeles tanuló voltam. Barátaimmal számítógépes játékokat játszom, így kapcsolódom ki.
– A nyílt vízi úszás fekszik Dávidnak, mivel testalkatából adódóan nem egy sprinter alkat – vette át a szót Horváth Csaba, Dávid edzője. – Nagyon jól siklik a vízen. A monoton tűrőképessége is jó. Az 5, később a 10 kilométeres távok fekszenek neki. Medencében is a hosszú távokon érhet el jó eredményeket, 800 és 1500 méteres gyorson ranglistavezető korosztályában.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Új vezetés a ZTE FC-nél

Sallói istván a sportigazgató, nagy tamás a vezetőedző

Sajtótájékoztató keretében mutatta be a ZTE FC új szakmai és gazdasági vezetőit Végh Gábor, a klub többségi tulajdonosa.

Elöljáróban megemlítette, hogy viharos éven van túl a ZTE FC. A téli váltás nem hozta meg az előrelépést, több hibás döntést hoztak. A múlttal nem kívánt foglalkozni, de megemlítette, hogy a szurkolók egy része az ő távozását is követelte. Mint mondta, átadta volna a helyét, ha másvalaki átvette volna a klub fenntartásának terheit. Ilyen befektető azonban nem jelentkezett. Van, akinek öröm a maradása, másnak bánat. Az új vezetés kialakítása során tárgyalt több egykori ZTE-játékossal, a város polgármesterével is, ezután hozta meg döntését. Sallói István lett a sportigazgató, aki elsősorban a játékoskeret kialakításáért felel majd. A csapat vezetőedzője Nagy Tamás lett, aki dolgozott már a ZTE-nél és zalai kötődéssel rendelkezik. A klubnál a jövőben külön válnak a szakmai feladatok és pénzügyek. A ZTE gazdasági vezetője Varga Miklós lesz. Ágoston Zoltán klubigazgató lemondott posztjáról, amit Végh Gábor elfogadott. A játékoskeretből eddig hatan távoztak: Vernes Richárd, Szappanos Péter, Patvaros Zsolt, Jelena Richárd, Fodor Ákos és Lencsés Balázs, hozzájuk csatlakozott Króner Martin is. A tulajdonos elmondta: olyan játékosokat szeretnének igazolni, akikre hosszú távon lehet számítani. Bár több érkezőt szeretett volna bejelenteni, de eddig ketten írták alá szerződésüket. Kiss Máté Gyirmótról érkezik, Gergényi Bence a Bp. Honvédtól kölcsönbe.
Sallói István sportigazgató idővel vissza szeretné juttatni a ZTE-t az élvonalba. Ami természetesen nem megy máról holnapra. Fokozatosan kívánnak előre lépni, a következő idényben az első hat helyezés valamelyike a cél. Olyan hat-hét játékost kíván igazolni, akikre a kezdőben lehet számítani. Kiss Máté leigazolását nagy fegyverténynek tartja, mivel a középpályás szerinte NB I-es szintű játékos. A feladat nehéz, de erre vállalkozott. Igyekeznek úgy igazolni, hogy az NB II fiatalszabályából is tudjanak profitálni. Nagy Tamás vezetőedző bevezetőjében zalai kötődését hangsúlyozta. Mint kiemelte: sok barátja, ismerőse van Egerszegen. Megtiszteltetésnek veszi, hogy rá esett a választás. A munkától soha nem hátrált meg. Fontosnak tartja, hogy a játékosok ne csak hosszú távra tervezzenek a ZTE-nél, hanem jól is érezzék magukat. Úgy látja, a munkához a nyugodt légkör biztosított lesz, csak így lehet eredményt elérni. A stabilitás mellett fontosnak tartja a folyamatos fejlődést. A célja, hogy napról napra jobb legyen a ZTE FC. Az új vezetőedző indította el Balázs Zsoltnak, a ZTE saját nevelésű játékosának pályafutását, s hosszú idő után ismét találkozik a labdarúgóval, aki a kezdeti sikerek után megtorpant. A vezetőedző elmondta: beszélt a játékossal, számít rá, lehetőséget kap, hogy ismét bizonyítson.
* * *
Megvannak Nagy Tamásnak, a ZTE FC vezetőedzőjének segítői. A pályaedzői feladatokat az FC Nagykanizsával a megyei első osztályban bajnoki címet nyerő, onnan távozó Gombos Zsolt látja el. Viszszatér az első csapathoz az utánpótlástól Vlaszák Géza is, aki már többször volt a kapusok trénere.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Fiatalok érkeztek

Három új játékos érkezett a Zalakerámia ZTE KK férfi kosárlabdacsapatához.

Az 1998-as születésű, 198 cm magas, U–20-as válogatott Durázi Krisztofer Szombathelyről érkezik, Papp Péter, a kaposváriak saját nevelésű 195 cm magas, 1–2-es poszton bevethető játékosa anyaegyesületétől jön Zalaegerszegre. A harmadik igazolás az 1996-os születésű, 206 cm magas center Bagó Martin, aki legutóbb Sopronban próbált szerencsét. Mindhárom játékossal 2 éves szerződés kötött a klub.
Az előző szezonban érkező Doktor Péterrel újabb 1 éves szerződést kötöttek. A keretben Kis Raulnak és Szabó Zsoltnak is 1 éves élő szerződése van.

 

 

 

 

 

vissza az elejére