A korszerűbb belvárosért Mennyire zöld Zalaegerszeg? Megújult a Csilla utca  

A korszerűbb belvárosért

Közmű-rekonstrukció az arany jános utcában

Október végére fejeződik be az Arany János utca közmű-rekonstrukciója, mely idő alatt a forgalmi rend változásaival is számolni kell az építkezéssel járó egyéb kellemetlenségek mellett. A türelem azonban megéri, mert útburkolatában is teljesen felújított utcát kapnak vissza az ott élők.

A– AL –

Balaicz Zoltán polgármester a sajtóbejáráson elmondta, hogy az Arany János utca közmű-rekonstrukcióját négy ütemben hajtja végre az önkormányzat, melyből az első ütem a Rákóczi utca és az épülő átkötőút között már elkészült. E mintegy 240 millió forintos beruházás mellett további igen jelentős infrastrukturális fejlesztések helyszíne a környék. Ezek egyike a TOP-program keretében 230 millió forint ráfordítással megújuló Vizslapark, ahol szintén megkezdődtek már a munkálatok. A volt Zalakerámia gyártelep helyén új lakópark épül. A társasházak, valamint a belváros megközelítését szolgálja az az önkormányzati beruházás, amely révén létesítik az új átkötőutat az Arany János utca és a Mártírok útja között. A polgármester ide sorolta egy helyi vállalkozás a Rákóczi Ferenc utca sarkán épülő új telephelyét is, hangsúlyozva, hogy mindezen fejlesztésekkel olyan belváros képe rajzolódik ki, amelyre mindnyájan büszkék lehetnek. Mintegy két és fél évvel ezelőtt kezdték el tervezni, hogy a belvároshoz méltatlan állapotot megszüntessék ezekkel a fejlesztésekkel, fűzte hozzá Bali Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője. A munka két éve a Rákóczi utca felújításával kezdődött, melynek folytatása az Arany János utca közmű-rekonstrukciója a közel 50 éves vezetékek, bekötések kicserélésével. Az első szakasz már elkészült, most a második ütem zajlik az átkötőút és a Püspöki Grácián út között a Kisfaludy utca kereszteződéséig. Ezen szakasz újracsatornázása érinti az új átkötőutat és az új társasházakat, melyek már az új rendszerre lesznek rákötve. Mint mondta, itt komoly kihívással néztek szembe a kivitelezők, mert ez a város legmélyebb pontja, így a talajvízzel is meg kell küzdeniük. A második ütemben a keresztező utcák (Püspöki Grácián, Lőrinc barát, Batsányi utcák) átkötése is megtörténik. A harmadik ütemben a Püspöki Grácián út és a Jókai út, a negyedik ütemben pedig a Jókai út és a Platán sor kereszteződéséig végzik el a közművek rekonstrukcióját. Ez utóbbit követően a teljes Arany János utcát újraaszfaltozzák, ahol szükséges, szélesítik a pályaszerkezet, és új szegélyt építenek.
Bali Zoltán megemlítette továbbá, hogy az új csatornarendszerre kötik be a kis Vizslaparkban létesítendő pavilont is, ahol a kismamáknak, illetve a parkőröknek alakítanak egy-egy helyiséget. Mellé épül az új belvárosi játszótér, melynek felszereltsége, színvonala megegyezik majd a kertvárosi Bóbita játszótérrel. Befejezésül arról beszélt, hogy lakossági kérésre szakemberek bevonásával döntenek a párhuzamos parkolóhelyek jobb vagy bal oldali elhelyezéséről az Arany János utcában. A legfontosabb cél, hogy sokkal biztonságosabb legyen itt a közlekedés.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Mennyire zöld Zalaegerszeg?

Kiderül az idén 25 éves virágos magyarország versenyen

Zalaegerszeg idén is benevezett a Virágos Magyarország környezetszépítő versenybe, melynek zsűrije az elmúlt pénteken tekintette meg a várost dr. Csemez Attila egyetemi tanár, tájépítészmérnök, a mozgalom szervezőbizottságának elnöke vezetésével.

– liv –

Belvárosi sétájuk a Dísz térről indult, ahol Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos köszöntötte elsőként a nagykanizsai és hévízi szakemberekből is álló bírálóbizottság tagjait. A város nagyon sokat szépült az elmúlt időszakban, ami a zalaegerszegiek számára is fontos, mondta. Kitért az épülő járműipari tesztpályára, ahol már az ősszel megkezdődnek az első tesztelések. Ennek kapcsán is több vendég érkezik a városba, nem mindegy, milyen környezet, miliő fogadja őket. Szerencsések a zalaegerszegiek, fogalmazott Tolvaj Márta alpolgármester, mert a városépítők mindig is ügyeltek arra, hogy az épületek között tágas zöldfelületek maradjanak, számos lehetőséget biztosítva a pihenésre, a feltöltődésre. A környezet szépítését, a környezettudatosság erősítését az önkormányzat is fontosnak tartja. Sokféle rendezvény szolgálja ezt, mint a Virágos Zalaegerszeg, a Zalaegerszeg legszebb konyhakertje pályázat, vagy a Te-tedd akció. A zöldfelületi fejlesztések között megemlítette a Vizslapark, a Gébárti-tó, a Zala- holtág környezetének megújítását, továbbá a Göcseji Falumúzeum bővítését, valamint a piacon létesítendő, helyi termékeket bemutató Göcsej látogatóközpontot. Kiemelte, hogy az önkormányzat mellett a vállalkozások, az intézmények, a lakóközösségek is ügyelnek a környezet rendjére, gondozottságára. Végezetül azt mondta, bízik abban, hogy a zsűri értékelni fogja eddigi eredményeiket, azok fenntartása érdekében végzett munkájukat, valamint az új ötleteket, melyekkel igyekeztek egyediséget kölcsönözni a köztereknek.
A zsűri százpontos értékelési rendszer szerint nézi a városokat, tudtuk meg dr. Csemez Attilától. Ebben, mint mondta, 50 pontot jelent a „zöldügy”, vagyis a zöldfelületeknek sokkal nagyobbaknak kell lenniük, mint a kiültetett egynyári és évelő virágok területének. A zöldfelületeket tízféle szempont alapján bírálják, többek között milyen képet mutat a főtér, a temető, a városkapu, a vizes élőhely, a kirándulóhely valamint a játszótér.  Idén 25. alkalommal hirdették meg az önkormányzatok számára a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyt, amelybe Zalaegerszeg a kezdetektől bekapcsolódott. Ezen idő alatt több jelentős díjat nyert, melyek között kiemelkedik a 2015-ös első helyezés a városok kategóriájában.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Megújult a Csilla utca

 

 

 

A másfél milliárdos infrastrukturális fejlesztési csomagban megvalósuló beruházások újabb helyszínén tartott sajtótájékoztatót a város vezetése. Ezúttal a csácsi Csillag utcában, ahol már befejeződött az úttest rekonstrukciója.

– AL –

Balaicz Zoltán polgármester a munkálatokról elmondta, a 465 méteres útszakaszon négy méter szélességben állították helyre az aszfaltburkolatot, amelyre új kopóréteg is került. Az ingatlanok vízelvezetése érdekében négy darab víznyelőt építettek, melyek az utca túloldalán lévő árokkal vannak összekötve. A beruházásra 27 millió forintot fordítottak a másfél milliárdos infrastrukturális fejlesztési csomagból, melyet teljes egészében a magyar állam finanszíroz.
Az összesen 29 helyszínen megvalósuló felújításokról a választókörzetek önkormányzati képviselőinek javaslata szerint döntöttek. A rendelkezésre álló forrás határozta meg ezt a számot, így mindenhol a legsürgetőbb problémák megoldására koncentráltak. A csácsi városrészben így a Csilla utcára, melynek útburkolata már jócskán tönkrement. Herkliné Ebedli Gyöngyi önkormányzati képviselő hozzáfűzte, a felújítást nem csupán ez indokolta, hanem a megnövekedett közúti forgalom is. A Balatoni út kivezető szakasza egy sávra szűkül jóval a csácsbozsoki körforgalom előtt, ahonnét nem lehet balra kanyarodni a Csácsi utcába, így a lakosság, amióta ez a forgalmi rend fennáll, a Csilla utcát használja a hazatéréshez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére