Utcák, parkolók újulnak meg Ne épüljön húszévente egy újabb! Jótékonysági nap  

Utcák, parkolók újulnak meg

1,5 milliárd forintos infrastrukturális fejlesztés részeként

Az elmúlt időszakban a város önkormányzata négy helyszínen – a Telekalja, a Sport utcában, a Hegyalja utca 59–65. szám alatti tömbbelsőben, valamint a Gyimesi utcában tartott sajtótájékoztatót. Az itt zajló útfelújítási munkálatokat a másfél milliárd forintos infrastrukturális fejlesztési csomag keretében valósítja meg az önkormányzat.

– AL –

Balaicz Zoltán polgármester elmondta, hogy a kormányhatározatban megítélt összeg felhasználását három jelentősebb csoportba sorolták. Átépítik a Keresztury Dezső VMK és a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok előtti teret, szinte minden városrészben utakat, járdákat újítanak fel, továbbá a városban működő cégek megközelítését, munkáját segítő út- és parkolófejlesztéseket valósítanak meg, összesen 29 helyszínen. A Gyimesi utcai parkolófelújítás harmadik üteme is e program részeként valósult meg. A mostani kivitelezés során 26 parkolóhely készült el, amellyel 53-ra nőtt a számuk. Megvalósították az érintett útszakasz szennyvíz- és csapadékvíz-hálózatának rekonstrukcióját, továbbá a Köztársaság utca és az Átalszegett utca közötti, mintegy 370 méter hosszú szakaszát két réteg aszfaltburkolattal látták el. A munkálatok során az út két oldalán egy méter széles, zúzalékos padkát építettek. A Gyimesi utca ezen felújítási munkálatai nettó 47 millió forintba kerültek.  Ságodban a burkolatfelújítási munka a Telekalja utca teljes szakaszát, valamint a Csapási út Ságodi úttól a Telekalja utcai csatlakozásig tartó szakaszát érinti. A vízelvezetés biztosítása érdekében a Telekalja utca két oldalán „K” szegélyt építenek, a Csapási utcában egyoldali folyókát alakítanak ki. A Csapási utca érintett járdaszakaszát is felújítják. A beruházás értéke nettó 25 millió forint. A Sport utcában az ott működő vállalkozások működése érdekében korszerűsítik az úttestet a Tesco áruház teherbejárója és a Z+D áruház becsatlakozó útja közötti, több mint 360 méter hosszúságú szakaszon. A 63,1 millió forint értékű beruházás során végül kétrétegű, erős aszfaltburkolatot kap az útszakasz. Dolgoznak a munkagépek a Hegyalja út 59–65. számú társasházak közötti tömbbelsőben is. Itt a meglévő 45 merőleges beállású parkoló és a hat méter széles kiszolgálóút burkolatfelújítása a feladat. A parkolóhelyek lehatárolását szolgáló szegélyek átépítése, valamint a víznyelő aknák fedlapjának cseréje is megvalósul a nettó 22,5 millió forintos beruházásban. Korábban szennyvízvezetéket cseréltek és új tűzcsapot telepítettek önkormányzati forrásból, azzal együtt több mint 67 millió forintos infrastrukturális fejlesztés valósul meg a tömbbelsőben.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Ne épüljön húszévente egy újabb!

A hulladékválogatók új generációja zalaegerszegen

A hulladékválogatók új generációjaként létesült az új hulladékválogató üzem Zalaegerszeg-Búslakpusztán. A 3B Hungária Kft. és a Szabadics Zrt. konzorciumi kutatásfejlesztési projektjének célja a lerakóba kerülő hulladékok mennyiségének minimalizálása, hangzott el az 1,4 milliárd forintból megépített üzem átadásán.

– A. L. –

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédében kiemelte, hogy a kormány által meghatározott gazdasági stratégia legfontosabb eleme a magyar tulajdonú vállalatok hatékonyságának növelése. A két zalai vállalat „unikális” fejlesztését éppen ezért támogatták, ami mintapéldája a kormány elkövetkező időszakra vonatkozó iparpolitikájának. A beruházással kapcsolatban szóba hozta a fenntarthatóságot, amelynek egyik fontos kérdése, milyen környezetben fogunk élni illetve mit kezdünk a hulladékkal. Ennek egyik megoldása lehet, hogy a nem újrahasznosító hulladékból energiát állítanak elő. Mint mondta, ez elősegítheti a meglévő hulladéklerakók felszámolását is, amely tekintetben még nincsenek jó módszerek, de ezt az iparágat is kísérő innovációs környezet megoldásokat fog találni erre. Mindenesetre az ilyen kezdeményezéseké a jövő, miután az Európai Unió több forrást szán a 2021–2027 közötti támogatási időszakban az innovációra és a fenntartható, élhető környezetre.
Weingartner Balázs fenntarthatóságért felelős államtitkár úgy vélekedett, hogy olyan sok a lerakott hulladék, amellyel még ma kell kezdeni valamit. E cselekvés első lépcsője a zalaegerszegi hulladékválogató üzem, ahol az innováció, a technológiai fejlesztés és a fenntarthatóság egyaránt egyesül. A keletkezett hulladék mennyisége lakosonként három liter naponta a Földön. Ez a zalaegerszegiek tekintetében éves szinten 16 ezer köbméter. Ezt Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos mondta, aki gratulált a két zalai vállalkozásnak a korszerű hulladékfeldolgozó rendszer kifejlesztéséért. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere az Ökováros programról beszélt, melynek részeként helyet kap az oktatásban a környezettudatos magatartásra való nevelés. Szólt arról is, hogy a város élen jár a biogáz-hasznosításban, az alternatív energiák használatában, melyhez jól illik az új hulladékválogató üzem.
A 3B Hungária Kft. és a Szabadics Zrt. a hulladékválogató üzem felépítéséhez 506 millió forintos támogatást nyert a GINOP-pályázaton, a többi költséget önerőből finanszírozták, ismertette Nagy Zoltán, a kft. ügyvezető igazgatója. A területet Zalaegerszeg városa biztosította a búslakpusztai hulladékkezelő közelében. Az új üzemben a kommunális hulladék mechanikai feldolgozása történik, oly módon, hogy növekszik az újrahasznosítható anyagok mennyisége, mely által csökken a lerakó terhelése. Ehhez kifejlesztettek négy új berendezést, amelyek közül az egyedülálló technikai megoldásokat tartalmazó 5F szeparátort nemzetközi szabadalom védi. Kidolgoztak továbbá több konstrukciót a nem újrahasznosítható anyagok energetikai úton (áram és hő) történő hasznosítására, így még idén felépül az a mintaüzem, ahol tesztelni tudják a másod-tüzelőanyag feldolgozását.
Cél, hogy a város által termelt szemétből ne épüljön húszévente egy újabb domb, az utókor számára egy tiszta, élhető környezetet hagyjunk hátra – hangsúlyozta végül.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Jótékonysági nap

Közlekedési utak fejlesztéséért

Jótékonysági és családi napra várták az AquaCity-be a támogatókat, megfizethetően kikapcsolódni vágyókat, immár 17. alkalommal. Lévén az idén 70 csapat sütötte-főzte a legkülönbözőbb kategóriájú ételeket, a bőség okán a korábban szokásos főzőverseny túlhaladta az értékelhetőséget.

– b. k. –

Így maradt a valós kritika, azaz a puding próbája az evés (egyébként pudingot is lehetett fogyasztani). Az üres kondérok láttán mindenki csak nyert, de legfőképpen azok, akik gyalogosan vagy kerékpárral szeretnek közlekedni, hiszen az idei támogatás ezen közlekedési utak fejlesztését szolgálja.  A főzőcsapatok között ott volt a „B-közép”, akik 2002 óta visszajárnak, illetve az időközben csatlakozók és idén is új arcok. A menü gazdag volt, az árak barátiak, a cél nemes. Ezen szempontok mindegyike tömegeket vonzott, akik kedvezményes belépőjükkel (4,8 millió) és fogyasztásukkal (2,5 millió) járultak a nevezett célhoz. A cégektől előzetesn 2,3 millió forint érkezett, így a nap bevétele 9,6 millió forint volt.
Főztek a városrészekből érkező csapatok, számtalan, fiatalokat tömörítő formáció, köztük az elmaradhatatlan „egyetemes palacsintákkal” a felsőfokú intézmények képviselői, civil szervezetek, pártok, cégek, vállalatok, szupermarketek, nyugdíjasklubok, művészek, mentősök. Eddig fel sem tűnt, de szakácscsapat még sosem volt. Az idén azonban a „Séfek séfje”-ként Chirstian Zanchetta erősítette a kamarásokat és lelkesen fűszerezte a chilis babot. A rend őrei glutén- és laktózmentes menüvel védték a közjót. A Zalai Tekergők első alkalommal vettek részt a programon, a hozzájuk közel álló sportágak támogatása miatt. Menüsorukban ügyeltek a sok zöldségre, és a vegetáriánusokat is volt mivel kínálniuk. A polgárőrök külön e célra készített házi kolbásszal, az Etalon csapata pedig daramentes császármorzsával igyekezett kitűnni a tömegből. Két helyen kínáltak gusztusos gyümölcstálat, a színészek paraszti étellel, kerekrépagulyással rukkoltak ki.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére