A zsidó újévet ünnepelték Sajátos stílus és hangulat Horgászkártya Dohányellátó központ A KISOSZ új székhelye

A zsidó újévet ünnepelték

Számvetés és új fogadalom

Az önismeretről, a bűnbánásról és a lélekkeresésről szól többek között a zsidó újév, vagyis a Ros Hásáná ünnepe. A Zalaegerszegi Zsidó Hitközség tagjai a szervezet rendszerváltozást követő újjáalakulása, vagyis 1995 óta, minden esztendőben együtt ünneplik ezt az ősi hagyományt.

– pet –

A zsidó újév – ami idén szeptember 9–11. közé esett és melynek időszámítása szerint most 5779-et írunk – egy kétnapos őszi ünnep, ami az év és az önismeret „feje”. Az Isten és a zsidóság, valamint az emberek közötti kapcsolatról szól – mondta érdeklődésünkre Siklósi Vilmos, a zalaegerszegi hitközség elnöke a szertartást megelőzően.
– Ilyenkor emlékezünk az ember teremtésére, mely a zsidó időszámítás alapjául is szolgál. Az ünnepléssel gyakorlatilag újra kötjük a fogadalmunkat, szövetségünket a Teremtővel, valamint számot vetünk a régivel és mindazzal, ami rossz volt – fogalmazott.
A zsidó újév hagyományosan a tíz bűnbánó nappal folytatódik, amit a bűnbocsájtó, vagy más néven engesztelőnap követ. Ez tulajdonképpen a „tiszta lappal” indulás jelképe. Ros Hasáná ünnepén a hitközség tagjai gyertyát gyújtanak, majd a szertartást követően barheszt (mákkal szórt kalácsot) és mézes almát esznek. A mák a gazdagság és boldogság, a méz és az alma pedig a jólét, valamint az édes élet jelképe a zsidó kultúrában.
Az újévi köszöntésen részt vett Gecse Péter alpolgármester, aki jókívánságait fejezte ki a hitközség tagjai számára. Mint fogalmazott: az új esztendő mindig egy új lehetőség, és jó alkalom arra, hogy számot vessünk. A közösség tagjainak azt kívánja, hogy a következő időszak is az egymásra figyelésen és a közös gondolkodáson alapuljon.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Sajátos stílus és hangulat

Kiállítás az olajipari múzeumban

Nehezen kategorizálható, a reneszánsz és a szürrealizmus között csúszkáló, sajátos stílusú és hangulatú képeiből állított ki közel két tucatot Tóth József festőművész, a Hevesi Sándor Színház egykori (alapító tag) díszletfestője a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban. A tárlat szeptember 25-ig látogatható.

– B. K. –

Az 59 éves, becsvölgyi származású művészt az ország öszszes színházában ismerik. Pályáját Ruszt József mellett kezdte Zalaegerszegen, majd Kaposvárra került, ahol az ottani Rippl-Rónai Stúdió meghatározó tagja lett. A '90-es évektől kezdett kialakulni sajátos képvilága, mely olykor groteszk, máskor lírai, elgondolkodtató, humoros és valamiféle történetet mesél a nézelődőnek. 1996 óta tagja Tóth József a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Művésztelepeken is megfordult néhány alkalommal, gyakoribb azonban, hogy ő tart gyermekeknek nyári alkotótábort Kispáliban. Jelenleg főként Budapesten dolgozik, alkot. Mint mondja, falusi származása miatt nehéz számára a nagyvárosi élet, de alkotótermészete még nem nyugodott le annyira, hogy visszaköltözzön a vidéki csendesebb létbe. A mostani kiállításán 20 képet hozott „haza”, s mint mondja, a lakásában más sincs, csak festmény. Bármi inspirálhatja, főként a napi események, s bármilyen formára fest, innét ered az alkotások esetleges, szokatlan formája (néhányuk kiselejtezett szekrényajtóra készült). A képek azonban csak elkészültükig érdeklik, rendszeresen ajánl fel jótékony célra, festett már képeket kórház számára is. A jelen alkotások többségében emberábrázolások.
A kiállítást Tóth János múzeumigazgató ajánlotta a társrendező Papp Simon Népfőiskolai Tagozat résztvevői figyelmébe. A tárlatot Csiba Erika művészettörténész nyitotta meg, aki főként a színházi díszletfestő szakma kialakulásáról, koronként változó megbecsültségéről szólt. Érdekességként jegyezte meg, hogy a díszletfestő alkotásain szinte nincs semmilyen díszlet, háttér, a főtéma a lényeges. A kiállításon részt vett az alkotó felesége, Börcsök Enikő Jászai Mari-díjas színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, egyetemi tanár.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Horgászkártya

A Magyar Országos Horgász Szövetség 2019. január elsejétől fennálló közfeladat-ellátási kötelezettségének is megfelelve hoszszú távon számos, a horgászat elérését megkönnyítő elektronikus szolgáltatást kíván biztosítani a horgászoknak és a horgász- szervezeteknek.

A részletekről a közelmúltban sajtótájékoztató keretében adott tájékoztatást Makovecz Tamás, a horgászegyesületek megyei szövetségének elnöke. Mint fogalmazott, az ellenőrzés és az azonosítás egyszerűsítéseként bevezetik az elektronikus személyi regisztrációt és ehhez kapcsoltan a Magyar Horgászkártyát. Miért van rá szükség? Az elvárásoknak a jelenlegi papíralapú horgászszervezeti rendszerek már nem tudnak tartósan megfelelni, így szükség van a személyi, a szervezeti és a vízterületi nyilvántartások újrastrukturálására és az adatok pontosítására.
A horgászkártya kiváltása 2018. szeptember 1-jétől opcionális, 2019. január 1-et követően pedig az egyesületi tagságra kötelezett horgászok esetében a horgászat gyakorlásának általános és előzetes feltétele lesz. A MOHOSZ a 2018. szeptember 1–2018 december 5. közötti regisztrálók és díjbefizetők között nyereménysorsolást biztosít.
A horgászkártya már igényelhető, regisztrálni lehet a www.horgaszkartya.mohosz.hu felületen.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Dohányellátó központ

700 dohányboltot látnak el

Új logisztikai központot nyitott a dohányellátó Zalaegerszegen. A 2000 négyzetméteres korszerű központ 60 dolgozóval az ország 10 százalékát, a nyugat-dunántúli régióban mintegy 700 dohányboltot lát el áruval.

A szeptember 7-én történt ünnepélyes átadáson részt vett Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, Balaicz Zoltán polgármester, Peho Árpád, az Országos Dohányellátó Kft. ügyvezetője és Halászné Dormány Orsolya, az új logisztikai központ vezetője.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A KISOSZ új székhelye

zalaegerszegen, a mártírok útja 23. szám alatt

Új helyre, a Mártírok útja 23. szám alá költözött a kereskedők és vendéglátók érdekképviseletét ellátó KISOSZ Zala Megyei Egyesülete, ahol a már megszokott szolgáltatásaival várja az érdeklődő kisvállalkozókat.

– Már júniusban átköltöztünk új székhelyünkre, ami csak néhány épülettel található odébb az Eötvös József u. 22. szám alatti régi irodánktól, ami hosszú évtizedeken keresztül adott helyet szervezetünknek – mondja Nagy Zsuzsanna, a KISOSZ Zala Megyei Egyesületének ügyvezetője. – Új székhelyünk belső felújítását, illetve a számítógépes hálózat kiépítését a Nemzeti Civil Alap működési pályázatán elnyert forrásból finanszíroztuk. Pályázataink közül kiemelném A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése a kiskereskedelmi ágazatban elnevezésű, GINOP-5.3.4-16-2017 kódszámú projektünket, ami nemrég zárult. Kiadtunk egy szakkönyvet, és készítettünk egy honlapot, melynek elérhetősége www.kiskerbiztonsag.hu. A Portál címszóra kattintva hasznos és fontos információkhoz juthatnak az érintett munkaadók és munkavállalók a munkabiztonság jogi szabályozásáról, és szakértői segítséget kaphatnak kérdéseikhez.
– Milyen területeken segítik még a kisvállalkozásokat?
– Országos szövetségünk idén együttműködési megállapodást kötött a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-vel. A Garantiqa a hazai KKV-finanszírozás meghatározó szereplője, így a cél az, hogy a hozzánk forduló mikro-, kis- és közepes vállalkozások első kézből kapjanak információkat a hitelezéshez kapcsolódó állami garanciavállalás előnyeiről.
Az adatvédelmi dokumentáció elkészítésében is rendelkezésre állunk, hiszen május 25-én hatályba lépett a Közös Európai Adatvédelmi Rendelet (GDPR). A vállalkozóknak csak adatokat kell megadni, hogy kézhez kaphassák a kötelezően előírt szabályzatot a mellékletekkel együtt. Mindezt igen kedvező áron.
– Képzéseket, tanfolyamokat is tartanak.
– Szervezetünk régóta foglalkozik felnőttképzéssel. A vállalkozások számára meghirdetett képzéseket részben pályázatok segítségével valósítjuk meg. Erre most az új GINOP-programtól várunk lehetőséget, melyen indulunk. Továbbra is várjuk a jelentkezőket önerős képzéseinkre, melyen OKJ-es végzettséget szerezhetnek. A közeljövőben szakács, dié-tás szakács, vendéglátó-eladó, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, kereskedő boltvezető és az ékszerbecsüs szakmákban kívánunk képzéseket indítani.
Szakmai munkánkhoz tartozik, hogy a mikrovállalkozási munkacsoport tagjaként részt veszünk a Zala megyei innovatív foglalkoztatási paktum munkájában. A megyei fejlesztési és képzési bizottság tagjaként többek között a 2019–2020-as tanév képzési irányaira és beiskolázási arányaira vonatkozó döntésekre teszünk javaslatot. Továbbra is szervezői vagyunk a zalaegerszegi Dísz téri adventi vásárnak – mondta végül Nagy Zsuzsanna.

A KISOSZ Zala Megyei Egyesület elérhetőségei:
 

8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 23. zala@kisosz.t-online.hu l 06-92/313-465

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére