Családról, örök szerelemről | Ingyenes sportolás Zalaegerszegen is! |
Dr. Csókay András |
Dr. csókay andrás agykutató előadásából
A családi életről, önazonosságról, örök szerelemről beszélt a családfesztivál alkalmából dr. Csókay András mikrosebész, agykutató. Ebből idézünk fel néhány gondolatot.
– b. k. –
– Isten, család, haza. Ez a sorrend. Ahogy a gyermek feltétel nélkül bízik a
szüleiben, úgy kell nekünk is bízni az Atyában. A sátán hiteti el velünk, hogy
Isten távol van, nehéz vele kapcsolatba kerülni – mondta bevezetőként a
professzor, aki ugyanúgy elkötelezettje a hitnek, mint a tudománynak s mindkét
területen sokat tesz a hétköznapokban. Most inkább az előbbi témakörről beszélt.
A családról szólva nem lehet elkerülni a házasságot, hiszen legalább a mai
fiatal generáció szülei házasságból születtek. S ezzel együtt jön az örök
szerelem kérdése. Egyáltalán van-e? Ennek három jele, az elköteleződés, az
intimitás, és itt nemcsak a szexualitás értendő, és a szenvedélyes szeretet. Ez
utóbbi a legnehezebb, de ez, ami dinamizáló hatású. Akkor tudok örökké szerelmes
lenni a társamba, ha megunhatatlan. Ha képes vagyok felismerni Isten képmását
benne. Mert az megunhatatlan. De kérdés, hogy magamban fel tudom-e ezt ismerni?
Ehhez szüntelenül, nap mint nap kapcsolatban kell lenni a bennem lakó
Szentlélekkel. A teremtett jóságot fel kell ismerni magamban és másban is. Ez
nem könnyű, sok munkával jár. Közel 3000 vallás van a földön, és mindegyikben
közös pont a csend. Ez lehet elmélyülés, ima, meditáció. Ez a belső csend visz a
valós életbe, el az egótól. Mert az egó szereti, ha mindig ráfigyelnek, szereti
elhitetni, hogy én ő vagyok, nem pedig az a lelkem mélyén lévő valóság, az igazi
emberi mivoltom. Ehhez eljutni fáradtságos út, ki kell bírni. Vállalni kell
ehhez a nehézségeket, mert jönnek kellemetlen dolgok. Törvényszerű, hogy át kell
verekedni ehhez egy sötét zónán, gyerekkori és felnőttkori fájdalmas emlékeken,
bűnökön, kísértéseken, félelmeken, gyűlölködő gondolatokon. Nem könnyű ezeken
úrrá lenni. Nem könnyű nem gondolni semmire. De ki kell bírni ezt az átvergődést
– s egy példát is mondott erre a professzor. – Fontos felismerni, hogy félek. A
félelem stresszel jár és az csökkenti a kreativitást, amely pedig bármilyen
tevékenységhez fontos. Ha bevallom, hogy félek, a kimondással már távolabb lépek
a helyzettől. Ha imádkozom is, akkor már nem a félelemre nézek, nem tud
uralkodni rajtam, kevésbé lesz hatással rám. Ezzel szabadul a lélek, békesség és
gyógyító kreativitás jár át. Ezzel kihúzom magam a szorult helyzetből. Ha
imádkozni megtanulunk, megtaláljuk a megoldást a problémákra, vagy legalább el
tudjuk azt fogadni, mert a veszteségek majd egykor óriási erőforrásá válhatnak –
itt személyes példát hozott kisfia hirtelen elvesztéséről. A nők jobban tudnak
látni a szívükkel, mint a férfiak. A férfiaknak mivel ez nehezebb, sokkal
streszszesebb is az életük, hamarabb is halnak. De számukra segítség lehet, ha
kissé racionalizáljuk a vallási tételeket – itt példákat hozott a vallási
tételek tudományosabb magyarázatára. – A tékozló fiúnak nem az volt a legnagyobb
erénye, hogy hazatalált, hanem, hogy az Atya felé fordult. A megbocsátó szeretet
pedig a legnagyobb „fegyver”, a gonosz ezzel nem tud mit kezdeni. Ehhez is meg
kell találni magadban a mélyebb szintet. Így kifogod bírni. A megbocsátás
szikláján pozdorjává törik a megcsalás. És megcsalni nemcsak harmadik személlyel
lehet, hanem munkával, tévével, bélyeggyűjtéssel, bármilyen bálvánnyal. Azoknál
a családoknál, akik naponta imádkoznak, 50 százalékkal alacsonyabb a válások
száma. A bűneiknek megvan az ok-okozati hozadéka, és vannak sorsszerű problémák
is, amit csak úgy kapunk. Ha elfordulsz Istentől nem jön meg a lelki békéd. Ha
felé fordulsz, megkapod azokat a mély, misztikus tapasztalatokat, melyek
kivisznek ebből.