Dr. Csókay András

Családról, örök szerelemről

Dr. csókay andrás agykutató előadásából

A családi életről, önazonosságról, örök szerelemről beszélt a családfesztivál alkalmából dr. Csókay András mikrosebész, agykutató. Ebből idézünk fel néhány gondolatot.

– b. k. –

– Isten, család, haza. Ez a sorrend. Ahogy a gyermek feltétel nélkül bízik a szüleiben, úgy kell nekünk is bízni az Atyában. A sátán hiteti el velünk, hogy Isten távol van, nehéz vele kapcsolatba kerülni – mondta bevezetőként a professzor, aki ugyanúgy elkötelezettje a hitnek, mint a tudománynak s mindkét területen sokat tesz a hétköznapokban. Most inkább az előbbi témakörről beszélt. A családról szólva nem lehet elkerülni a házasságot, hiszen legalább a mai fiatal generáció szülei házasságból születtek. S ezzel együtt jön az örök szerelem kérdése. Egyáltalán van-e? Ennek három jele, az elköteleződés, az intimitás, és itt nemcsak a szexualitás értendő, és a szenvedélyes szeretet. Ez utóbbi a legnehezebb, de ez, ami dinamizáló hatású. Akkor tudok örökké szerelmes lenni a társamba, ha megunhatatlan. Ha képes vagyok felismerni Isten képmását benne. Mert az megunhatatlan. De kérdés, hogy magamban fel tudom-e ezt ismerni? Ehhez szüntelenül, nap mint nap kapcsolatban kell lenni a bennem lakó Szentlélekkel. A teremtett jóságot fel kell ismerni magamban és másban is. Ez nem könnyű, sok munkával jár. Közel 3000 vallás van a földön, és mindegyikben közös pont a csend. Ez lehet elmélyülés, ima, meditáció. Ez a belső csend visz a valós életbe, el az egótól. Mert az egó szereti, ha mindig ráfigyelnek, szereti elhitetni, hogy én ő vagyok, nem pedig az a lelkem mélyén lévő valóság, az igazi emberi mivoltom. Ehhez eljutni fáradtságos út, ki kell bírni. Vállalni kell ehhez a nehézségeket, mert jönnek kellemetlen dolgok. Törvényszerű, hogy át kell verekedni ehhez egy sötét zónán, gyerekkori és felnőttkori fájdalmas emlékeken, bűnökön, kísértéseken, félelmeken, gyűlölködő gondolatokon. Nem könnyű ezeken úrrá lenni. Nem könnyű nem gondolni semmire. De ki kell bírni ezt az átvergődést – s egy példát is mondott erre a professzor. – Fontos felismerni, hogy félek. A félelem stresszel jár és az csökkenti a kreativitást, amely pedig bármilyen tevékenységhez fontos. Ha bevallom, hogy félek, a kimondással már távolabb lépek a helyzettől. Ha imádkozom is, akkor már nem a félelemre nézek, nem tud uralkodni rajtam, kevésbé lesz hatással rám. Ezzel szabadul a lélek, békesség és gyógyító kreativitás jár át. Ezzel kihúzom magam a szorult helyzetből. Ha imádkozni megtanulunk, megtaláljuk a megoldást a problémákra, vagy legalább el tudjuk azt fogadni, mert a veszteségek majd egykor óriási erőforrásá válhatnak – itt személyes példát hozott kisfia hirtelen elvesztéséről. A nők jobban tudnak látni a szívükkel, mint a férfiak. A férfiaknak mivel ez nehezebb, sokkal streszszesebb is az életük, hamarabb is halnak. De számukra segítség lehet, ha kissé racionalizáljuk a vallási tételeket – itt példákat hozott a vallási tételek tudományosabb magyarázatára. – A tékozló fiúnak nem az volt a legnagyobb erénye, hogy hazatalált, hanem, hogy az Atya felé fordult. A megbocsátó szeretet pedig a legnagyobb „fegyver”, a gonosz ezzel nem tud mit kezdeni. Ehhez is meg kell találni magadban a mélyebb szintet. Így kifogod bírni. A megbocsátás szikláján pozdorjává törik a megcsalás. És megcsalni nemcsak harmadik személlyel lehet, hanem munkával, tévével, bélyeggyűjtéssel, bármilyen bálvánnyal. Azoknál a családoknál, akik naponta imádkoznak, 50 százalékkal alacsonyabb a válások száma. A bűneiknek megvan az ok-okozati hozadéka, és vannak sorsszerű problémák is, amit csak úgy kapunk. Ha elfordulsz Istentől nem jön meg a lelki békéd. Ha felé fordulsz, megkapod azokat a mély, misztikus tapasztalatokat, melyek kivisznek ebből.

vissza az elejére

vissza az elejére