Örülnek a lehetőségnek az EKK-nál | Sikeres 25 éven túl a ZÚK | Az első eredmények már mutatkoznak | Három szakág lelt otthonra |
Harmadik hely a diákolimpián | A hétvége eredményei |
Örülnek a lehetőségnek az EKK-nál
Ezúttal
a pályán szeretnék kiharcolni a bentmaradást
Tavaly adminisztratív úton maradt bent az NB II-ben az Egerszegi KK női kézilabdacsapata. Az új bajnokságban már pár forduló lezajlott, eddig még nem érezték a győzelem ízét az együttes tagjai. Az új idényben is két fronton áll helyt az egykori sokszoros válogatott Balogh Beatrix, aki a csapat játékosedzője. – A kiesés után egyértelmű volt, ha lesz rá lehetőség, vállalják az NB II-t?
– A megyei bajnokságot kinőttük és úgy látom, a magasabb osztályban jobban
fejlődhet a csapat és a játékosok – vélekedett Balogh Beatrix. –
Egyre több a fiatal játékos a keretünkben, akik fejlődése szempontjából fontos a
másodosztály. Nagyon örültünk, hogy adódott a lehetőség, és a szövetség végül is
besorolt bennünket az NB II-be.
– A nyár során mennyire változott a csapat játékoskerete?
– Már év közben is távoztak a csapatból, főként idősebb játékosok
hagyták abba a versenyzést. Ugyanakkor a bajnokság közben is jöttek fel fiatalok
az ifjúsági csapatból, akiknek idén még nagyobb szerepet szánok. A csapatban
fele-fele arányban vannak a rutinos és a fiatal kézilabdázók.
– Miként sikerült a rajt az új idényben?
– Két, NB I B-ből kiesett csapattal találkoztunk, ahol nem mi voltunk az
esélyesek. Az egyik mérkőzésen nagy különbséggel kikaptunk, a másikon
becsülettel helytálltunk, ezen a találkozón a győzelem megszerzésére is volt
esélyünk.
– Mennyire ismerik az új bajnokság mezőnyét?
– Csak részben, az itt szereplő csapatok többsége jelentős változáson
ment át. Az erőviszonyok nem tisztázottak. A tavaly velünk együtt az alsóházban
végzett csapatoknál is történtek változások. Nem lehet még megmondani, hogy
melyek azok a csapatok, amelyeket biztosan megelőzünk. Az Egerszegi KK-nak még
össze kell rázódnia. A felnőttek heti két edzést vállaltak el, az ifisták többet,
emiatt még akadnak gondok a játékban. Máshol mindenhol többet edzenek a felnőtt
játékosok is. Emiatt van lemaradásunk.
– Célkitűzés?
– Idén is a bentmaradás, de ezúttal a pályán szeretnénk kiharcolni, hogy
a következő idényben is az NB II-ben folytathassuk.
Magasabb szintre lépnének, ha...
Idén huszonöt éve alakult meg a Zalaegerszegi Úszó Klub. Az egyesület a megszűnt ÉVSE romjain alakult újjá. Horváth Csaba, a ZÚK alapítója vezetőedzőként ma is a klubnál dolgozik.
– Egykor a ZTE-ben versenyeztem, annak lebontása után alakult
meg az ÉVSE. Nem sokkal később bezárt az uszoda. A vízmű vezetése nemes
egyszerűséggel azt mondta, miután nincsen uszoda, nincs szükség a sportágra sem
– emlékezett vissza Horváth Csaba. – Akkor már edzőként is
dolgoztam, és a megmaradó tíz gyerekkel úgy döntöttünk, hogy mindenképpen
megmentjük az úszósportot Zalaegerszegen. Bementem az önkormányzat
sportosztályára, ott Török András segítségével megalapítottam a
ZÚK-ot, és idén már negyedszázados születésnapunkat ünnepeljük.
– A huszonöt év alatt számos sikeres versenyzőt adott a ZÚK a magyar
úszósportnak….
– Illés Fanni a 2008-as paralimpián Pekingben, négy évvel később
Londonban képviselte a magyar színeket. Szekeres Dorina a 2008-as
olimpián szerepelt klubunkból. A 2007-es évtől kezdve folyamatosan adtunk
versenyzőt a korosztályos világversenyekre. Ez alól csak a 2017-es év volt
kivétel. Európa-bajnokságokon, világbajnokságokon és Universiadén indult ZÚK-os
úszó. Egyedül a felnőtt-világbajnoki indulás hiányzik a sorból. A magyar
országos bajnokságokról rendre éremmel tértünk haza. Úgy vélem, lehetőségeinkhez
mérten messze túlteljesítettünk a 25 év során.
– A negyedszázados évfordulón mi lehet a ZÚK célja?
– Többet nem célozhatunk meg, mint az eredményes utánpótlás-nevelést. A
vízfelület, a fedett uszoda kapacitása behatárolja lehetőségeinket. Akkor
gondolkozhatunk nagyobb léptékben, ha megépül az új uszoda. A másik nagy baj,
hogy nincsen olyan felsőfokú intézmény a városban, amely a középiskolából kilépő
úszókat itt tartaná. A gyerekek továbbtanulnak, vagy itthon más városokban, vagy
megpályáznak egy amerikai ösztöndíjat. Lásd Szekeres Dorina és
Lengyel Anna esetét. Az itthon maradottak többsége elveszik az úszósport
számára. Az előrelépésünket az is gátolja, hogy nincsen tanmedencénk. Úgy
kerülnek hozzánk gyerekek, hogy valahol megtanultak úszni, és a
tehetségesebbekkel kezdünk el foglalkozni.
– A létesítményváltozás sokat jelenthet?
– Természetesen, ha megépül az 50 méteres fedett, az ugyanakkora
szabadtéri medence, és a legfontosabb, egy tanmedence, ahol szervezett
úszásoktatást tudunk végezni, akkor nagyot léphetünk előre. A nagy számok
törvénye szerint, több gyermekből jobban tudunk választani, nevelni. Reménykedem,
hogyha a létesítményhelyzet terén sikerül az előrelépés, akkor szintet léphet az
úszóklub. A létesítményhelyzet mellett fontos a működés biztosítása is. Nagy
segítséget jelent számunkra, hogy a város mellett névadó szponzorunk, az Europ
Tec több éve mellettünk áll.
Az első eredmények már mutatkoznak
Az utánpótlás nevelése a zte tk-nál
Jó
három éve a ZTE Tenisz Klubnál új vezetőséget választottak. Az új
irányítók az utánpótlás nevelésére fektették a fő hangsúlyt. Ennek első
eredményei nemrég már megmutatkoztak a klubnál. Bakos György edzővel
beszélgettünk, aki már vezetőségváltás előtt is irányította a szakmai
munkát.
– Nagyon szép eredményeket értek el a Szuper Ligában szereplő női csapattal. Nem
fáj önnek, hogy a váltással a csapat gyakorlatilag megszűnt?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fáj – hangoztatta Bakos György.
– Több éves munka eredményeként jutottunk el a csúcsra. Feljutottunk a lányokkal
a legjobbak közé. Ott először negyedikek, harmadikok végül másodikak lettünk. A
végén csak egy csapat volt nálunk jobb, az MTK, ahol a magyar női tenisz elitje
játszott. Velük játszottunk döntőt. Az ezüstérmünk után jött a váltás. Remélem,
hogy a jövő bebizonyítja, jó döntés volt. Tudtam azonosulni az új feladattal is.
– Az új eredmények már jelentkeznek?
– Három éve a klub irányítóinak az volt a célja, hogy a fiatalokra, azon
belül is az utánpótlásra építsük a jövőnket. Felépítettünk egy iskolai
teniszoktatási rendszert. Elmegyünk a tanintézményekbe, és ott kezdjük el a
sportág alapjainak oktatását. Azokból kerülnek a klubunkba a gyerekek. Nagyon jó
fogadóközegre leltünk, októbertől áprilisig hetente öt testnevelés órán tartjuk
a foglalkozásokat az iskolákban. Hévízen és Keszthelyen is vannak már
csoportjaink. Mintegy 500 gyerek vesz részt ezeken az edzéseken. Öt-hét éves
korban kerülhetnek hozzánk, nálunk már kemény munka folyik. Hároméves
tevékenységünk első eredményei idén mutatkoztak meg. A 12 éves korosztályban egy
kislány harmadik lett, egy 10 éves fiú a 12 évesek mezőnyében jutott fel az
országos 32-es főtáblára. Az első igazi áttörésünk két-három év múlva
következhet be, amikor már többen kikerülnek a rendszerből.
– Idővel lehet ismét jó felnőttcsapat a ZTE-nél, vagy ez csak álom?
– Nem az, nagy kérdés, hogy hány gyereket tudunk minőségi szintre
eljuttatni. Nyilván ehhez fontos a szülői segítség is. A másik döntő kérdés,
hogy az előrelépéshez meglesznek-e a megfelelő infrastrukturális lehetőségek?
Fedett pályák és így tovább, ahol minőségi oktatást lehet végezni.
– Egy sajtótájékoztató keretében már elhangzottak tervek, hogy
megvalósulnak a fejlesztések...
– Csak annyit tudok róla, hogy folyamatosan tárgyalnak, de mélyebben nem
szeretnék, ebbe belemenni. Ha megvalósulnak az elképzelések, nagy lehetőség
nyílik meg az egerszegi tenisz előtt, egyelőre maradjunk ennyiben.
Az egykori Pais-iskola használaton kívüli tornatermébe költözött a küzdősportok három – a Grappling (földharc), a Thai Boksz és a Kyokushinkai karateszakága. Az ünnepélyes teremavatón megjelent Vígh László országgyűlési képviselő, dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, Balaicz Zoltán polgármester és Makovecz Tamás, a kulturális, oktatási és sportbizottság elnöke.
Elsőként Balaicz Zoltán örömét fejezte ki, hogy a városban sorra lelnek otthonra az egyes sportágak. A dzsudócentrumot a Kertvárosban alakították ki, és több szabadtéri edzőpálya is létesült. A létesítmények épülnek, megújulnak a városban, szolgálják a mozgást kedvelőket. Eredményes munkát, jó eredményeket kívánt a sportolóknak. Vígh László a sport fontosságát ecsetelte. Úgy vélte, kétféle embertípus van, vannak olyanok, akik életük során felhúzzák a tornacipőt, s vannak olyanok, akik nem. Azaz életük során sportolnak, vagy sem. Hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy legyen példakép az emberek előtt, így könnyebben megnyerhetők a mozgásnak, a sportolásnak. Makovecz Tamás elmondta, hogy hosszú ideig tanított az egykori iskolában. Nagyon örül neki, hogy a több éve üresen álló tornaterem új funkciót kapott. Számára az utánpótlás-nevelés mindig elsődleges volt, s nagyon örül, hogy sok fiatalt lát a teremben. Reméli, a központot tartalommal töltik meg a sportolók.
A ZTE Súlyemelő Klub három sportolója az Oroszlányban megrendezett korosztályos országos bajnokságon vehetett részt. Közülük Rácz Gergő a serdülő korcsoportban indult, és remek versenyzéssel bronzérmet szerzett.
A junior korosztályban Rácz Dániel betegen is vállalta a
részvételt, és éppen csak lemaradt a dobogóról, a negyedik helyen zárt.
A népes mezőnyben, a fiúknál nyolc súlycsoportban több mint hatvanan indultak.
A ZTE versenyzőinek eredményei.
Serdülő. 56 kg: 3. Rácz Gergő 143 kg (60+83). Juniorok. 62 kg: 4.
Rácz Dániel 165 kg (75+90). 77 kg: 7. Varga Kristóf
172 kg (79+93).
Püspökladányban rendezték meg a Diák I. korcsoportos birkózó diákolimpia országos döntőjét.
A Zalaegerszegi BSE fiataljai ezúttal iskoláik színeiben versenyeztek. A
fináléba hárman jutottak be, közülük Cséri Csenger, a
Mindszenty-iskola tanulója a harmadik helyen zárt. A többiek pontszerző helyen
végeztek.
Eredmények. 35 kg: 3. Cséri
Csenger (Mindszenty). 32 kg: 5. Baranyai Adolf (Landorhegyi),
50 kg: 5. Mészáros Ágoston (Zrínyi). 58 kg: 5. Peszleg Gábor
(Mindszenty).
Zalakerámia ZTE KK– KTE Duna Aszfalt 64-56 (19-16,
20-17, 8-11, 17-12) NB I-es kosárlabda-mérkőzés, Zalaegerszeg,
|