Modern mitológia szuperhősökkel |
Modern mitológia szuperhősökkel
Képregények világa a könyvtári napokon
Melinda Macgill és Tóth Renáta |
Lehetnek szuperhősök, átlagos arcok vagy érzelmes figurák. Készülhetnek tömeges mennyiségben, vagy kis szériában, művészi kivitelezésben. Színesben, fekete-fehérben. A sort még hoszszan lehetne folytatni, hiszen a képregény és képregényalkotás egy összetett műfaj.
– pP –
Van, aki hosszú évekig dolgozik egy-egy karakteren, máskor meg óriási csapat áll
az egyes képregényfigurák kidolgozása, színezése mögött. Az átlag közönség főleg
az amerikai szuperhősöket ismeri (Batman, Supermen, Pókember), azokat is sokszor
csak a filmekből. Nem az eredeti képregényből. Hogy mi van még a népszerű
hősökön túl, és hogyan dolgozik egy képregénykészítő, arról mesélt az Országos
Könyvtári Napok rendezvénysorozat keretében a Deák Ferenc Megyei
és Városi Könyvtárban Melinda Macgill képgrafikus. A fővárosból érkezett fiatal
illusztrátor az Ady-iskola néhány diákját avatta be a képregény, mint műfaj
alapvetéseibe. Egy-két érdekes feladattal is színesítve az előadást. A grafikus
érdeklődésünkre elárulta: hosszú évekig dolgozott képregényeken, és az egyik
hazai képregényes kör alapítója is volt. Ma már legszívesebben illusztrációkat,
grafikákat készít magánmegrendelőknek, fantasy témában. Mint az az előadáson is
elhangzott, különbség van az amerikai, a távol-keleti és az európai
képregénykultúrák között. Az USA-ban a szuperhősök a jellemzőek, mint afféle
modern kori mitológiai szereplők. A japán mangák világa már teljesen más, bár
ezek is jórészt tömegcikkek. Itt a karakterek egyformák, amolyan átlagos arcok,
akikkel könnyű azonosulni. Gyakran csak hajuk, ruhájuk színe utal
különbözőségükre. Bár sokszor még ennyi sem, hiszen a legtöbb manga fekete-fehér.
A távol-keleti képregényfigurák arckifejezése ugyanakkor rendkívül expresszív,
nagyon érzelmes karakterekről van szó. A képgrafikus szerint érdekes, hogy
Magyarországon a legkevésbé épp az európai (francia, belga, spanyol) képregények
ismertek, pedig ezek zseniálisak, igazi művészi munkák. Ez már a könyvformátumon
is látszik. Nagyobb méretűek, keményborítóval készülnek, és összességében is
szépen kivitelezett alkotásokról van szó. Ráadásul témájuknál, stílusuknál fogva
sokkal közelebb állnak hozzánk. Az előadó maga is jobban kedveli a személyesebb,
elmélyültebb képregényes sztorikat, mint az utópisztikus történeteket.
A grafikus szerint a képregény azért is lehet érdekes műfaj a gyerekek számára,
mert afféle átmenetet jelent az irodalom és a film között. Olvasni kell ugyan a
történetet, párbeszédeket, ám összességében mozgóképek sorozatáról beszélünk; ha
ez utóbbi nem is vetített módon zajlik. A képregény azért is jó és szabad műfaj,
mert bárki elkezdheti, az internet pedig egy megfelelő terep, ahol be is
mutathatjuk karaktereinket. Persze szabályok itt is vannak. De a szakember azt
mondja, hogy például egy Garfield-szerű, három képkockából álló képregényt
akárki kitalálhat és megrajzolhat. Kell hozzá egy bevezetés (első kép), egy
bonyodalom /konfliktushelyzet (második kép) és egy befejezés/csattanó (harmadik
kép).
A hosszabb sztorik nyilván ennél összetettebbek, itt az első és legfontosabb
lépés mindig a fő karakter kidolgozása. Vagyis, hogy kiről van szó, hol van ez a
figura (vagy figurák), mit csinál(nak) és miért? Ez utóbbi azért is lényeges
kérdés a képregényeknél, mert a főszereplő célja, küldetése nagyon fontos. Ez
viszi előre a sztorit. Melinda Macgill arra biztatta a gyerekeket,
hogy bátran álljanak neki kisebb képregényeket alkotni! Az a jó, ha olyan
témákról írnak, olyan figurákat rajzolnak, amik számukra érdekesek, amik a
szívükből jönnek. Ne az vezérelje őket, hogy másoknak vajon mi tetszik. Úgy érzi,
hogy a képregény egy nagyon sokoldalú műfaj, egy sokszínű művészeti ág, s az
értéke is ebben rejlik. Csak ezt kevesen tudják. A fiatal illusztrátor az ehhez
hasonló előadásokkal többek között erre is fel szeretné hívni a figyelmet.