Modern mitológia szuperhősökkel

Képregények világa a könyvtári napokon

Melinda Macgill és Tóth Renáta

Lehetnek szuperhősök, átlagos arcok vagy érzelmes figurák. Készülhetnek tömeges mennyiségben, vagy kis szériában, művészi kivitelezésben. Színesben, fekete-fehérben. A sort még hoszszan lehetne folytatni, hiszen a képregény és képregényalkotás egy összetett műfaj.

– pP –

Van, aki hosszú évekig dolgozik egy-egy karakteren, máskor meg óriási csapat áll az egyes képregényfigurák kidolgozása, színezése mögött. Az átlag közönség főleg az amerikai szuperhősöket ismeri (Batman, Supermen, Pókember), azokat is sokszor csak a filmekből. Nem az eredeti képregényből. Hogy mi van még a népszerű hősökön túl, és hogyan dolgozik egy képregénykészítő, arról mesélt az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozat keretében a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban Melinda Macgill képgrafikus. A fővárosból érkezett fiatal illusztrátor az Ady-iskola néhány diákját avatta be a képregény, mint műfaj alapvetéseibe. Egy-két érdekes feladattal is színesítve az előadást. A grafikus érdeklődésünkre elárulta: hosszú évekig dolgozott képregényeken, és az egyik hazai képregényes kör alapítója is volt. Ma már legszívesebben illusztrációkat, grafikákat készít magánmegrendelőknek, fantasy témában. Mint az az előadáson is elhangzott, különbség van az amerikai, a távol-keleti és az európai képregénykultúrák között. Az USA-ban a szuperhősök a jellemzőek, mint afféle modern kori mitológiai szereplők. A japán mangák világa már teljesen más, bár ezek is jórészt tömegcikkek. Itt a karakterek egyformák, amolyan átlagos arcok, akikkel könnyű azonosulni. Gyakran csak hajuk, ruhájuk színe utal különbözőségükre. Bár sokszor még ennyi sem, hiszen a legtöbb manga fekete-fehér. A távol-keleti képregényfigurák arckifejezése ugyanakkor rendkívül expresszív, nagyon érzelmes karakterekről van szó. A képgrafikus szerint érdekes, hogy Magyarországon a legkevésbé épp az európai (francia, belga, spanyol) képregények ismertek, pedig ezek zseniálisak, igazi művészi munkák. Ez már a könyvformátumon is látszik. Nagyobb méretűek, keményborítóval készülnek, és összességében is szépen kivitelezett alkotásokról van szó. Ráadásul témájuknál, stílusuknál fogva sokkal közelebb állnak hozzánk. Az előadó maga is jobban kedveli a személyesebb, elmélyültebb képregényes sztorikat, mint az utópisztikus történeteket.
A grafikus szerint a képregény azért is lehet érdekes műfaj a gyerekek számára, mert afféle átmenetet jelent az irodalom és a film között. Olvasni kell ugyan a történetet, párbeszédeket, ám összességében mozgóképek sorozatáról beszélünk; ha ez utóbbi nem is vetített módon zajlik. A képregény azért is jó és szabad műfaj, mert bárki elkezdheti, az internet pedig egy megfelelő terep, ahol be is mutathatjuk karaktereinket. Persze szabályok itt is vannak. De a szakember azt mondja, hogy például egy Garfield-szerű, három képkockából álló képregényt akárki kitalálhat és megrajzolhat. Kell hozzá egy bevezetés (első kép), egy bonyodalom /konfliktushelyzet (második kép) és egy befejezés/csattanó (harmadik kép).
A hosszabb sztorik nyilván ennél összetettebbek, itt az első és legfontosabb lépés mindig a fő karakter kidolgozása. Vagyis, hogy kiről van szó, hol van ez a figura (vagy figurák), mit csinál(nak) és miért? Ez utóbbi azért is lényeges kérdés a képregényeknél, mert a főszereplő célja, küldetése nagyon fontos. Ez viszi előre a sztorit. Melinda Macgill arra biztatta a gyerekeket, hogy bátran álljanak neki kisebb képregényeket alkotni! Az a jó, ha olyan témákról írnak, olyan figurákat rajzolnak, amik számukra érdekesek, amik a szívükből jönnek. Ne az vezérelje őket, hogy másoknak vajon mi tetszik. Úgy érzi, hogy a képregény egy nagyon sokoldalú műfaj, egy sokszínű művészeti ág, s az értéke is ebben rejlik. Csak ezt kevesen tudják. A fiatal illusztrátor az ehhez hasonló előadásokkal többek között erre is fel szeretné hívni a figyelmet.

vissza az elejére