Kiegyenlített bajnokságot vár Nem mondanak le a bravúrról Két pontszerző hely a világkupán Idáig mindent megnyert A hétvége eredményei

Kiegyenlített bajnokságot vár

Szabó zsolt, a csapat kapitánya

Mohácsi Máté távozását követően váltás történt a Zalakerámia ZTE férfi kosárlabdázóinál a csapatkapitányi poszton. Szabó Zsolt vette át a képzeletbeli stafétabotot.

– Megválasztották, vagy kinevezték erre a posztra?
– Bencze Tamás vezetőedző nevezett ki – emlékezett vissza Szabó Zsolt. – A nyáron, amikor bekapcsolódtam a csapat edzésmunkájába, akkor közölte velem, hogy én leszek a csapatkapitány. A fiataloknak akkor már két hete tartott a felkészülés.
– Volt valahol már csapatkapitány?
– Felnőttegyüttesnél még nem.
– Akkor szép feladatot kapott, fiatalokból és rutinos légiósokból kell összehoznia egy jó társaságot...
– Nem tudom, hogy ez mennyire csak az én feladatom. A pályán kívül vannak dolgok, amit nekem kell intéznem. Megítélésem szerint idő kell hozzá, amíg egy jó közösséggé érünk, megismerjük egymást. A csapattá válás nemcsak a kapitány feladata. Tudok szervezni egy-egy összejövetelt, kohéziót erősítő programokat, de ez csak egy szelete az egész folyamatnak.
– Milyen lesz a ZTE? Az eddigi tét- és edzőmérkőzések azt bizonyítják, egy harcos együttes lesz…
– Örülök, ha a külső szemlélő számára ez jött le. Egy biztos, mindenképpen jó dolog, ha nem megy a játék, küzdünk, harcolunk a pályán. Ha többször ebben a szellemben játszunk, és ez győzelmet eredményez, nem bánom. Elsősorban a győzelmek a fontosak, ami szintén csapaterősítő tényező.
– Bencze Tamásnak volt valamilyen kérése ön felé?
– Nem volt kérése. Az elmúlt években nem én voltam a csapatkapitány, ennek ellenére személyemből adódóan igyekeztem a csapat kohézióját erősíteni.
– Hová rangsorolná az idei Zalakerámia ZTE-t a bajnokságban?
– Az első nyolcba kerülés az alapcél, amely, úgy érzem, teljesíthető. Ennek ellenére nagyon nehéz bajnokságra számítok. Minden egyes mérkőzésnek fontos szerepe lesz. A mezőny kiegyenlítődött. A megfiatalodott ZTE-nek kiegyensúlyozott teljesítményt kell nyújtania, akkor is, ha egy fiatal csapatra ez általában nem jellemző.
– Hosszú idő után kilépett a nemzetközi porondra a ZTE...
– A koncepció az, hogy az Alpok–Adria Kupában a fiatalok több játéklehetőséget kapjanak, ne csak felkészülési mérkőzéseken legyenek a pályán. Remélem, hogy a bajnokság közepén ez már pluszlökést ad számukra, amiből a csapat profitálhat. A nemzetközi szinten azért az eredmény is fontos. Egy sportember mindig győzni akar. Úgy látom, hogy a fiatalok nem is kapnak jutalomperceket. Az játszik többet, aki megérdemli, és ez így jó. Remélem, hogy a bajnokságban eredményesen szerepelünk és a tavalyi 7. helyről sikerül előrelépnünk.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Nem mondanak le a bravúrról

A realitás a hatodik hely

A ZTE NB I-es női kosárlabdacsapata alapos változáson esett át. A tavalyi negyedik hely után vajon idén miben reménykedhetnek a csapat szurkolói? A női mezőny főleg a légiósok miatt tovább erősödött. Mit várnak a játékosok, erről Gáspár-Szalay Virág csapatkapitányt kérdeztük.

– Átalakult a keretünk, jött két új légiós és több magyar játékos is. Öten maradtunk a tavalyi együttesből, amit jónak tartok – vélekedett Gáspár-Szalay Virág. – Melyik keret jobb, a tavalyi, vagy az idei? Arra a bajnokság adja meg a választ. Az idei szezon nem olyan lesz, mint a tavalyi. A csapatok döntő többsége légiós szinten sokat erősített. Minőségi külföldi játékosok érkeztek. Nekünk továbbra is csapatként kell nagyon erősnek lennünk, hogy idén is jól szerepeljünk.
– A ZTE felkészülése sérülések miatt nem sikerült tökéletesre, mikorra állhat össze a társaság?
– Sokat kell még öt-öt ellen játszanunk, hogy egymást megismerjük. A felkészülés során a sérülések miatt erre gyakran nem volt lehetőségünk.. Két-három mérkőzés kell, hogy utolérjük magunkat.
– Az építkezésre még rámehet egy-két mérkőzés?
– Nagyon nem szeretném, amíg össze nem rázódunk, akadozik a játékunk, a küzdelemnek, az akaratnak nagyobb szerep jut. Ezeken a találkozóinkon minden bizonnyal nem a szép kosárlabda dominál, de győzni szeretnénk.
– Az idei szezonban mivel lepheti meg a ZTE az ellenfeleket? Tavaly a kemény védekezés dominált, ebből igyekeztek támadni…
– A kemény védekezésünkből egy centit sem kívánunk engedni. A támadásainkat kell sokkal jobban megszervezni. Center poszton erősek leszünk, Horti és Parker is jó játékos. Nekünk, kis embereknek kintről kell eredményesebben támadni a jó szereplés érdekében.
– Az idei női NB I erősebb, mint a tavalyi?
– Mindenképpen. Ezért sántít mindenféle összehasonlítás, hogy melyik ZTE a jobb, az idei, vagy a tavalyi. Ha idén nem szerezzük meg a negyedik helyet, az nem jelenti azt, hogy az idei ZTE gyengébb, hanem, hogy a tavalyinál jóval erősebb a mezőny játéktudásban.
– Akkor az idei négybe kerülés az extra bravúr kategóriába tartozna?
– Minden bizonnyal. Az elmúlt bajnokságban is csak úgy sikerült a negyedik hely, hogy több bravúros győzelmet arattunk. Idén is sok kellene belőle, de ez nagyon nehéz lesz, a már említett tényezők miatt. A tavalyi negyedik helyünk nem a véletlen műve volt, mert nagyon egységes, jó csapatot alkottunk.
– Az idei célkitűzés?
– A realitás a 6. hely, nem azért, mert nem hiszek magunkban, de a nagy költségvetéssel rendelkező együttesek – a Sopron, a Győr, a Szekszárd és a DVTK alaposan beerősítettek. Nem mondunk le a bravúros szereplésről, de az ismétléshez a mi jó teljesítményünk kevés, más csapatok besegítése is fontos lenne.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Két pontszerző hely a világkupán

Horvátországban, Zapresic városában rendezték meg az egyes országok bajnokcsapatainak részt vételével a tekecsapatok világkupáját.

A női csapatok versenyében a ZTE ZÁÉV TK – először szerepelt a tornán – a negyedik helyet szerezte meg. A tavalyi győztes ZTK FMVas férficsapatának mindössze egy fán múlott a legjobb négy közé jutás, végül az ötödik helyen végzett.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Idáig mindent megnyert

Karcagon rendezték meg kötöttfogásban a birkózók diákolimpiáját. A Zalaegerszegi BSE fiataljai iskoláikat képviselték a versenyen.

A különböző súlycsoportokban 172-en indultak. Az 50 kilósoknál két egerszegi sportoló lépett szőnyegre, közülük Varga Zalán nagyszerű birkózással aranyérmes lett. A döntőig vezető úton egyszer tussal, kétszer technikai tussal nyert. A döntőben is technikai tussal verte ellenfelét. Varga Zalán az idei évben minden fontos versenyét megnyerte korosztályában. Súlycsoportjában az országos bajnokságon kötöttfogásban és szabadfogásban egyaránt bajnoki címet szerzett, ehhez jött a diákolimpiai aranyérem.
A másik egerszegi induló – Lendvai Miklós (Ady) – szintén ebben a súlycsoportban az ötödik pontszerző helyen zárt.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A hétvége eredményei


ZTE FC–Gyirmót FC Győr 1-0 (0-0) NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Zalaegerszeg.

ZTE NKK–VBW CEKK Cegléd 85-61 (26-20, 21-13, 18-14, 20-14) NB I-es női kosárlabda-mérkőzés, Zalaegerszeg.

ZTE RK–Dunaújvárosi Akadémia 3:0 (13, 22, 10) NB II-es férfi röplabdamérkőzés, Zalaegerszeg,

Ménfőcsanak ESK–Tarr Andráshida SC 1-0 (0-0) NB III-as labdarúgó-mérkőzés, Ménfőcsanak.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére