Közösségi zöldövezet Botfán Park és kutyafuttató Megbecsülés, gondoskodás, tisztelet  

Közösségi zöldövezet Botfán

Kellemes környezetben a társasági élet

Pályázati támogatással és „társadalmi” munkával fejlesztik a botfai sportpályák melletti területet, hogy az minél inkább a közösségi kikapcsolódás kellemes helyszínéül szolgálhasson. E célból több éves közös munka áll a helybeliek mögött, és további tervekből sincs hiány.

– b. k. –

A Mol által kiírt „Zöldövezet” programon sikerült már több alkalommal is támogatást nyernünk, nyilatkozta Kocsis Sándor, a Botfai LSC vezetője, a program koordinátora. A sportklub a szintén helybeli Összefogás Botfáért Egyesülettel és a Mindszenty Ifjúsági Házzal közösen pályázta meg sikeresen a kisebb önrészt kívánó pályázati lehetőséget. A megvalósításban a nevezettek tagsága mellett részt vállaltak a botfai polgárőrök és a településrészi önkormányzat képviselői, köztük Gecse Péter alpolgármester is.
– Közös munkával pihenőrészt alakítunk ki, megfelelő kültéri bútorokkal, pergolával, fák, bokrok, évelő növények telepítésével. Mivel a Mindszenty Ifjúsági Ház profiljai között van az erdei iskola is, ezért a már meglévők mellé újabb madármegfigyelő helyeket építettünk. Valamint az őshonos állatok bemutatására majd információs táblákat helyezünk ki a helyi tanösvényre – sorolta a fejlesztéseket Kocsis Sándor. – A célunk, hogy bár ez a kiemelt terület, ne csak a fociról szóljon a sportpályák élete. Hanem egy olyan közösségi tér is legyen, ahol mozogni lehet vagy éppen kellemes környezetben társasági életet élni. Mint peremkerületi sportklub, ezzel a plusszal szeretnénk magunkat vonzóbbá tenni. A közösségi életből ugyanis nagy hiány van, bár remény van ennek felélesztésére. Ezt bizonyítja, hogy míg közel egy évtizede alig 15 gyerekkel kezdődött a futballedzés, ma már 70–80 tagú a sportkör, saját nevelésű játékosokkal. Fontosnak tartom, ugyanis, hogy ne idegenek játszanak a csapatunkban, hanem a helyiek, illetve azon környékbeli falvakból származó fiatalok, akik nálunk kezdték gyerekként a focit. A közösségi tér a szülők találkozóhelye is. Igazából a legfontosabb, hogy együtt legyünk. Az összetartást mutatja, hogy sokan megmozdultak a közösségi munkára, így gyorsan el is végeztek a feladatokkal, s utána a jól végzett munka örömére közös ebéddel zárták a napot. Ahol többek között a jövő évi terveket is fontolóra vették.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


 

Park és kutyafuttató

Felavatták a beruházást a kodály zoltán utcában

A család minden tagjának kínál kikapcsolódási lehetőséget a Kodály utcai óvoda mögötti területen kialakított park és kutyafuttató, Zalaegerszegen. A beruházás megvalósítására 18 millió forintot költött a településrészi önkormányzat.

– AL –

Az itt élő 600-fős lakóközösséggel egyetértésben a terület rendezésének ötlete három éve merült fel, tudtuk meg ifj. Sándor Dénes Györgytől, a településrész önkormányzati képviselőjétől. Fontos kérés volt a kutyafuttató létesítése, hogy az ebek a sportpályát békén hagyják. A beruházás során új labdafogó kerítést építettek a futballpályához, és bekerítették a kutyafuttatót. Itt agility-elemeket is létesítettek. A térkövezett kis térre három asztalt helyeztek el padokkal, és a szabadtéri sütő köré is padokat építettek. A park még nincs teljesen készen, hiszen jövőre maradt az aszfaltos streetballpálya, egy virágágyás létesítése, a biztonságot szolgálva a közvilágítás és a térfigyelő kamerarendszer kiépítése, valamint egy játszótéri eszköz kihelyezése. Az átadási ünnepségen Balaicz Zoltán polgármester is méltatta a beruházást, megemlítve azt, hogy az elmúlt időszakban a környező lakóházak is megújultak, és befejeződött a Kodály Utcai Óvoda 130 millió forintos rekonstrukciója is. Mint mondta, a Landorhegy ezen városrészében kialakított park az összefogás szép példája, ami erősíti a helyi identitást. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a közterek ápoltságának fontosságát emelte ki beszédében. Úgy fogalmazott, a Kodály utcai park felújításával sikerült olyan környezetet kialakítani, amelyben otthonosan érezhetik magukat az itt lakók, és amely a városba látogatók tetszését is kivívja. A köszöntők után a három felszólaló égerfákat ültetett el a kis tér mellé. A rossz idő senkit sem tartott vissza az ünnepségtől, melyen a településrészi önkormányzat sült kolbásszal vendégelte meg a résztvevőket, majd a Göcsej Kutyaklub bemutatója következett.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Balaicz Zoltán és dr. Kocsis Gyula

Megbecsülés, gondoskodás, tisztelet

Idősbarát polgármester díjat kapott balaicz zoltán

Ahogy az idősek hónapja egyes programjait, úgy záró rendezvényét sem nélkülözték a meghitt és örömteli pillanatok. Az ünnepségen két személyt és egy nyugdíjasklubot részesítettek elismerésben az idősek érdekében végzett példamutató munkájukért. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, a város idősügyi tanácsának elnöke pedig Idősbarát polgármester díjat vehetett át.

– A. L. –

Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává, melyhez Zalaegerszeg önkormányzata már 1992-ben csatlakozott. Akkor még csak egy napra korlátozódott a rendezvény, később egyhetessé, hat éve pedig már egész októberben zajló eseménnyé bővült. Sportvetélkedő, kvízverseny, haditorna, egészségügyi fórum színesítette a rendezvénysorozatot, mely során Boda Lászlóról, a megyei idősügyi tanács egykori elnökéről is megemlékeztek. Balaicz Zoltán polgármester tekintett vissza így, megemlítve azt is, hogy a város önkormányzata nemcsak idős lakóira, de az őket segítő intézményekre is odafigyel. Összességében 433 millió forintot fordítottak ezen épületek felújítására az elmúlt időszakban, a megyei jogú városok között elsőként befejezve az országban a TOP-programból zajló szociális területet érintő infrastrukturális fejlesztéseket. A folytatásban dr. Kocsis Gyula, A Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetségének Zalai megyei elnöke bejelentette, hogy a szervezet Idősbarát polgármester díjjal tünteti ki Balaicz Zoltán polgármestert. Méltatásában elhangzott, hogy már alpolgármesterként is együttműködött a helyi idősügyi szervezetekkel, mely tevékenysége a város idősügyi tanácsának 2012-es megalakulása után még inkább kiteljesedett. Az idősek hónapja rendezvénysorozat mellett számos program tisztségében és a város idősügyi tanácsa elnökeként is példamutató módon figyel oda a város idősebb korosztályára, ami érdemessé tette az elismerésre.
Az ünnepségen az idősek világnapja alkalmából elismerést vehetett át Kónya Miklósné, a Gyöngyvirág Nyugdíjas Egyesület leköszönő elnöke, Bérczes Tivadar, a „Besenyő a 2000-es években” Alapítvány nyugdíjasklubjának elnöke, valamint a Zalaegerszegi Nefelejcs Nyugdíjasklub Népdalköre. Jutalmazták az elmúlt hetek vetélkedőinek helyezettjeit is. A meghitt és örömteli pillanatokhoz hozzájárult tréfás meséivel Berecz András Kossuth-díjas előadóművész. A rendezvény méltó lezárása volt az idősek hónapja zalaegerszegi eseményeinek.

 

 

 

 

 

vissza az elejére