Mányoki Attila

Medúzák, áramlatok és fájdalmak

Dokumentumfilm mányoki attiláról

Ha nem vagy felkészülve arra, hogy otthagyd minden erődet, akkor ne csináld! Egy mondatba sűrítve ez az Ocean's Seven alaptörvénye. A sportoló tudja, hogy fáj és rossz lesz, de ezért dolgozott.

– pP –

Az Ocean's Seven a hét legnehezebb és legveszélyesebb csatorna a Földön a nyíltvízi hosszútávúszók számára. Mányoki Attila a hétből hatot már sikeresen teljesített. Az egyik legnagyobb kihívás azonban még hátravan: az Észak-Írország és Skócia között lévő Északi-csatorna. 2016-ban is, és idén augusztusban is megpróbálta, de nem sikerült; sőt a kísérlet majdnem mind a kétszer az életébe került. Mint mondja: nem azért, mert nem volt fizikailag felkészülve (talán soha nem volt ennyire jó erőben, mint ebben az évben), hanem mert a vizet uraló oroszlánsörény-medúzák elől nem menekülhetett. A csípés fájdalma egy dolog, de a testében szétterjedő méreg egy idő után akadályozta a mozgásban és más „biológiai folyamataiban”. Végül a lelassult izommunka miatt a teste kihűlt, a tüdeje sem végezte el a megfelelő munkát, és eszméletét veszítette. Az Echo Tv stábja elkísérte Mányoki Attilát az augusztusi átúszásra, melyből film is született. A hetedik című, 50 perces dokumentumfilmet a közelmúltban mutatták be a Keresztury VMK-ban. A vetítést követően a zalaegerszegi úszóval György-Horváth Zsuzsa, a tévé munkatársa beszélgetett. Mint az a filmben is, a közönségtalálkozón is elhangzott: Attila úgy véli, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet befolyásolni. A külső körülmények és a természet ilyen. Ez van, ezt el kell fogadni. Hiába a felkészülés, ha az időjárás, vagy az áramlatok, netán egy medúzaraj keresztülhúzza a számításokat. Ehhez társul a víz hőmérséklete, ami az északi szorosnál 10–12 fok körül van. Ezt mi úgy mondanánk, hogy hideg, sőt nagyon hideg, amiben egy átlagember elég gyorsan kihűlne. Mányoki és csapata szerint viszont a víz friss, vagy esetleg még annál is frissebb. Az a sportoló, aki idáig eljut, fizikai felkészültségénél fogva nyilván hosszabb ideig tolerálja az extrém körülményeket. Bár ahogy azt Attila története is jól példázza, egy ereje teljében és felkészültsége maximumán lévő hosszútávúszó szervezete is tíz óra alatt annyira le tud épülni, hogy szinte halálközeli állapotba kerül.
Mindezek után nem véletlen, hogy az Ocean's Seven a világ egyik legnagyobb kihívása, amit eddig csak tizenegy úszónak sikerült teljesíteni. Ezen a versenyen a kiszámíthatatlanság mindig jelen van. Mányokinak is ez a szenvedélye: nemcsak az úszás maga, hanem a közeg, ahol ezt a teljesítményt véghez viszi. Enélkül már nem tudna élni. S bár az augusztusi kísérlet kudarca után orvosai azt javasolták, hogy tartson hoszszabb pihenőt, már újra edz. A sportolónak egyébként fontos, hogy a felkészülés és a küzdelem során olyan emberek vegyék körül, akik nem aggódnak, hanem teszik dolgukat. Hajtsák, ösztönözzék, de segítsék, és figyeljenek is rá. Életét is ennek köszönheti. Közben azt is tudja, ha nagyon eltávolodik az őt kísérő hajótól, a szabályok szerint senki nem ugorhat utána. Márpedig önkívületi állapotban, borzalmas fizikai fájdalmakkal terhelve sokszor nehéz a hajóról érkező üzeneteket lereagálni.
Mányoki Attila nem adja fel, továbbra is szeretné teljesíteni a sorozat utolsó állomását. A következő felkészülési időszak is azt a célt szolgálja, hogy sikerüljön „a hetedik”; vagyis az Északi-csatorna átúszása.

vissza az elejére

Tradíciók és új világ

Nemes'Art a gönczi galériában

Mi az oka annak, hogy napjaink képi berendezkedésű, alapvetően vizuális világában nehezen állunk meg a képzőművészeti alkotások előtt? A kérdést Lehota M. János esztéta vetette fel Nemes László festőművész jubileumi kiállításának második állomásán.

– pet –

Az idén hetvenesztendős alkotónak a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem után a Keresztury VMK Gönczi Galériájában nyílt tárlata. A Nemes'Art 70 címet viselő anyag a művész egyes korszakaiból válogat. Az absztrakció és a figurativitás határán mozgó ábrázolásokkal kapcsolatban, a kiállítást megnyitó Lehota M. János a fenti kérdésre válaszul azt mondta: a kép sok esetben többet mutat, mint amit szavakkal meg tudunk fogalmazni. Vagyis a képet – a festmények üzenetét – le kell fordítani nyelvre. Ez pedig nem könnyű feladat. Annál is inkább, mert az emberi kéz által alkotott művek mindig valamilyen kontextusban, szent térben születtek meg. Többnyire rítus is kapcsolódott hozzájuk, ami az adott közösség tagjai számára érthető volt. Az alkotásnak közvetítő szerepe volt a világ és az adott közösség között, nem pusztán önmagában állt. Az évszázadok előrehaladtával aztán a műalkotás kiszakadt ebből a közegből, és bekerült az emberek nappalijába vagy a múzeumok falára, közterekre. Itt már a képnek, szobornak önmagát kell reprezentálnia és megteremtenie a jelentésmezőt; amit az emberek értelmeznek. Az esztéta szerint a művészetben két út létezett az elmúlt pár száz évben. Az egyik esetben a művész egy profanizált papként állt ki alkotásával, megteremtve a saját közösségét. A másik út viszont az, amikor a műalkotás önmagát kezdi el reprezentálni. A most jubileumi tárlattal jelentkező Nemes Lászlóra az jellemző, hogy közösséget és világot épít, miközben kötik a tradíciók. Ráadásul mindig határmezsgyéken áll. Erdély és az anyaország határán, statika és dinamika határán, absztrakt és figurális határán. Képein emellett erőteljes hangsúlyt kap a nő (de az a nő, aki egyszerre barát, feleség és anya is) valamint a zöld, ami a természet ősállapotát idézi. Lehota M. János úgy látja, hogy Nemes az alkotási folyamat során az élményeit fordítja át a műalkotásba, hogy a közösség, amit teremtett, értse a jeleket, az üzenetet. A közösségi lét és az elveszett rituálé így visszaépíthető a művészetbe.
A kiállítás a Gönczi Galériában december 20-ig látogatható.

vissza az elejére

Jubiláló könyvtári alapítványok

Kapcsolat a szakma és az olvasók között

A rendszerváltozás időszakának társadalmi változásai és a politikai viszonyok „enyhülése” hívta életre azt a két, könyvtári tevékenységhez kapcsolódó alapítványt, melyek idén kerek évfordulójukat ünneplik.

– pet –

A Könyvtárpártoló Alapítvány harmincadik, a József Attila Városi Könyvtár (JAVK) Olvasóinkért Könyvtári Alapítvány pedig huszadik születésnapját ünnepeli idén. A jeles évforduló alkalmából a civil szervezetek tagjait és a könyvtárosokat a József Attila-tagkönyvtárban várták egy baráti összejövetelre. A rendezvényen részt vett többek között Tolvaj Márta alpolgármester, valamint a jubiláló alapítványok kuratóriumának elnökei: dr. Vértényi Jenő és Bogár Imre. Az alpolgármester köszöntőjében kiemelte: a város kultúrájáért tenni akarók már évtizedekkel ezelőtt felismerték, hogy a kultúraközvetítés nemcsak az intézmények feladata. A civil szervezetek ugyanis gyakran sokkal hatékonyabb munkát végeznek e téren. Ezt bizonyítja a két alapítvány története is. Az elmúlt évtizedekben számos olvasást népszerűsítő programot szerveztek, de más – felnőtteknek és gyerekeknek is szóló – kulturális események is kötődnek a nevükhöz. Működésük során szakmai, baráti kapcsolatok szövődtek könyvtárosok és civilek között.
A Könyvtárpártoló Alapítvány elmúlt harminc évéről Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója szólt. Mint mondta: az 1980-as évek végén már volt lehetőség a tanácsrendszer szabta szigorú keretekből kilépni. Sorra alakultak az alulról szerveződő társadalmi csoportok, s ekkor kezdett a közszféra és a civil szféra kapcsolatokat kiépíteni egymással. Ebben a közegben jött létre Baranyai György lelkes szervezőmunkájának következtében, a megyei könyvtár pártolóinak köre. A civil szervezetet 1988 tavaszán hivatalosan is bejegyezték. Az alapítvány azóta nemcsak számos programot szervezett, hanem több kiadvány megjelenését is segítette.
Az igazgató felelevenítette többek között a Harmadik évezred küszöbén – Megközelítések „A közös Európai Ház”-hoz című, 1989-ben megjelent tanulmánykötetet, amit Baranyai György szerkesztett. A Könyvtárpártoló Alapítvány kiadásában megjelent könyv szerzői között ott találjuk többek között Pozsgai Imrét, Horn Gyulát, Nádas Pétert, Csengey Dénest is. A kiadvány eljutott az MSZMP utolsó kongresszusára is, ahol nagyon sokan vásároltak belőle, és mindenki csodálkozott, hogy egy zalaegerszegi könyvtárhoz kötődő alapítvány kiadásában jelent meg egy efféle munka. A JAVK Olvasóinkért Könyvtári Alapítvány múltját és kulturális szerepét Major Árpád, a városi könyvtár egykori igazgatója, a civil szervezet megálmodója foglalta össze. Az írást távollétében Kereki Judit, a landorhegyi tagkönyvtár olvasószolgálati csoportvezetője olvasta fel. Elhangzott: az alapítvány célja már kezdettől az volt, hogy gondozzák az állományt, segítsék a könyvtár technikai fejlesztését, pályázati források után nézzenek, és kapcsolatot ápoljanak az olvasókkal. Az évforduló alkalmából „Könyvtárosok más szerepben” címmel egy fotókból és különféle kézműves alkotásokból álló kiállítás is nyílt a helyszínen. A tárgyakat a könyvtár munkatársai készítették. Kiss Gábor ezzel kapcsolatban elmondta: a rendezvény és a kiállítás jó alkalom arra, hogy árnyalják kicsit a könyvtárosokról kialakult nem túl kedvező („rosszul öltözött, szigorú vénkisasszony”) képet. Azt szeretnék bemutatni, hogy a könyvtárosok sokoldalúan képzett kulturális szakemberek. Ha kell, kiadványt szerkesztenek, ha kell, programokat szerveznek, gyermekfoglalkozást tartanak, vagy zenélnek (mint a jubileum alkalmából az Alkotó Pihent formáció). Vagy éppen különféle dekorációs és ajándéktárgyakat készítenek.

vissza az elejére