Nem forralják, csak melegítik Fidesz: hitel nélkül Segítség – közös összefogással Csatornarekonstrukció MSZP: döntések után

Nem forralják, csak melegítik

A borkocka nyerte a forraltbor-versenyt

Fontos a bor minősége, a víz és a cukor aránya, na meg a fűszerezés. A 2016-os adventi időszakban hirdette meg először a zalaegerszegi önkormányzat a Városmarketing Irodával közösen a „legjobb forralt bor” versenyt.

– pet –

A megmérettetésen azóta minden évben azok a vendéglátóhelyek vehetnek részt, akik az Egerszegi Advent területén árusítják e test- és lélekmelegítő italt. A verseny ötletgazdája Horváth Szilárd, a marketingiroda vezetője volt. Az első alkalommal a Tütü nyert, a 2017-es versenyen a Mimosa vehette át az elismerést, a mostani, 2018-as internetes szavazás eredményeképpen pedig a Borkocka forralt bora bizonyult a legfinomabbnak. Az elismerő oklevelet a Borkockát üzemeltető vendéglátóhely üzletvezetője, Takács András, valamint két munkatársa Simon Martina és Miklós Barnabás vette át Balaicz Zoltántól. Az eseményen a polgármester elmondta: a zalaegerszegi adventi vásár mind kínálatában, mind látványában bátran felveheti a versenyt a nagyobb városok vagy a környező országok hasonló rendezvényeivel. Advent idején mindig kiemelt szerepet kap a gasztronómia, ezen belül is a forró, fűszeres bor, ami nagy népszerűségnek örvend. Jelzi ezt az is, hogy az idei verseny nagyon szoros volt. Összesen 1416 voks érkezett, melyből 327 szavazattal nyert a Borkocka, mögötte 319 szavazattal második lett a Tütü, a harmadik helyen pedig a Mimosa végzett 294 vokssal.
Takács András elárulta: hagyományos recept szerint dolgoznak. Általában tíz liter borhoz 2 liter vizet és 2 kilogramm cukrot tesznek. Az italt naranccsal, citrommal, fahéjjal és szegfűszeggel fűszerezik. Soha nem forralják fel 100 Celsius fokig az „elegyet”, csupán melegítik. Szerintük 60–65 fok az ideális hőmérséklet, mert így a bornak marad valamennyi alkoholtartalma. Mint fogalmazott: sok minden függ a bor fajtájától, minőségétől, hiszen ennek alapján döntik el, hogy pontosan mennyi cukorral ízesítsék az innivalót. A vörös változathoz többnyire Balaton-felvidékről származó kékfrankost, a fehérhez pedig olaszrizlinget használnak. A siker titka talán abban rejlik, hogy meg kell kóstolni a főzetet, nem hiányzik-e még esetleg belőle valami. Az üzletvezetőtől azt is megtudtuk, hogy az összesített statisztikáik szerint az elmúlt négy évben közel 4000 liter forralt bort adtak el az adventi vásár idején. A mostani szezonban pedig nagyjából 7000–7500 pohár ital fogyott.
 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Fidesz: hitel nélkül

A város tulajdonában lévő cégek 2019. évi üzleti tervével, a vezetők prémiumfeltételeivel foglalkozott sajtótájékoztatóján dr. Tóth László, a Fidesz frakcióvezetője.

Elmondta: a cégek bevételeinek nagy része az önkormányzattól származik, illetve állami és önkormányzati díjmegállapításon alapul. Piaci bevételre is van lehetőség, amennyiben van szabad kapacitása a gazdasági társaságnak, de nem ez az elsőrendű feladat, hanem az, hogy a lakossági igényeknek megfelelően végezzék a szolgáltatásaikat. A prémiumfeltételeknél is ez utóbbit veszik figyelembe, vagyis, hogy az önkormányzat számára az előírt feladatokat elvégezzék. Tehát nem a bevétel nagysága határozza meg, a cégvezetők prémiumát – fogalmazott dr. Tóth László. Bali Zoltán frakcióvezető-helyettes, a gazdasági bizottság elnöke a költségvetés helyzetéről szólva hangsúlyozta: 50 milliárd a főösszeg, amelyben TOP-os és egyéb állami források is szerepelnek. Ennyi pénz még nem állt rendelkezésre az elmúlt évtizedekben, és látszik, hogy Zalaegerszegen a fejlesztési célok a legfontosabbak. A város stabilan, hitel nélkül gazdálkodott az elmúlt években, és 2018-ban is gazdaságosan működött. Szólt a közétkeztetési díj emeléséről is: a szolgáltató 12 százalékos emelést kért az önkormányzattól, de a közgyűlés csak 8 százalékos emelést fogadott el. Ez mintegy 30–40 millió forintos többletkiadást jelent a városnak.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Segítség – közös összefogással

A családok átmeneti otthona kapja

A zalaegerszegi jobboldali szervezetek – Fidesz, Fidelitas, Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség – karácsony előtti jótékonysági akcióinak eredményeiről sajtótájékoztató keretében számoltak be az érintettek.

A fiatalok szervezetei több mint 590 ezer forintot gyűjtöttek a zalaegerszegi Családok Átmeneti Otthona számára. Balaicz Zoltán polgármester köszönetét fejezte ki, és hangsúlyozta, hogy az ifjúsági szervezetek tagjai olyan elkötelezett, szociális érzékenységgel rendelkező fiatalok, akiknek fontos az összefogás, a mások segítése. Szilasi Gábor, a Fidelitas zalaegerszegi elnöke és Dén Dániel, az IKSZ helyi elnöke a jótékonysági rendezvények részleteiről szólt. Elmondták, hogy az összegyűjtött pénzt a Családok Átmeneti Otthona kapja, az intézményt már tavaly is támogatták, így tudták, mire van szükségük. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos utalt arra, hogy tavaly volt a családok éve és örül annak, hogy az átmeneti otthon jobb körülményeinek biztosításához adományokkal hozzájárultak a zalaegerszegi emberek. Somogyi Emőke, az otthon vezetője elmondta, a kapott pénzt az elavult konyhabútor felújítására, konyhafelszerelésekre és játszótér-felújításra fordítják. Megköszönte a fiatalok segítségét és hangsúlyozta, fontos számukra, hogy olyan környezetben tudjanak tevékenykedni, ahol az otthon lakói – jelenleg 11 család, 16 felnőtt és 25 gyermek – jól érzik magukat.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Csatornarekonstrukció

Bővítik a Vizsla-patakot elvezető csatornát a Mártírok útja és az Arany János utca között. A kivitelezést még tavaly kezdték meg, várhatóan idén február végére fejezik be. Itt új társasházak is épültek, illetve épülnek, valamint önkormányzati beruházásban új kétsávos út építése is zajlik, ami a két előbb említett utca összeköttetését biztosítja majd.

Bali Zoltán, a településrész önkormányzati képviselője elmondta, hogy a Kerámia út építése a közművek cseréjével kezdődött meg. Ez alkalmat adott a Vizsla-patakot elvezető csatorna rekonstrukciójára és bővítésére, ami az időnkénti nagy mennyiségű csapadékot már nem tudta elvezetni a szűk keresztmetszete miatt. A környék utcái ezért gyakorta vízben álltak. Előre gyártott 240x160-as méretű vasbeton keretelemekből építik meg új csatornát 61 méter hoszszan, melynek két végét vasbeton aknával zárják le. A nagyobb áteresztőképesség a korábbinál jóval több csapadék elfolyását teszi majd lehetővé. A csatornát keresztező elektromos vezetékeket is kicserélik. A beruházás állami pályázatból, nettó 109 millió forintból valósul meg. A csatorna fölé pedig új gyalogos és kerékpáros sétányt létesítenek az új társasházak között. Az önkormányzat a Vizslaparki út végén megvásárolt három garázst. Ezek elbontásával a sétány kivezet majd a Kisvizslába. Mindeközben építik a Kerámia utat, és az Arany János utca rekonstrukcióját is megvalósítják.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


MSZP: döntések után

A decemberi közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján Kiss Ferenc (MSZP) önkormányzati képviselő néhány rendeletmódosításról mondta el véleményét.

Nem ért egyet azzal, hogy a szociális alapú bérlakásoknál 5 százalékos emelést szavazott meg a testület. Mint fogalmazott, a legrászorultabbak élnek az ilyen lakásokban, nekik a nyugdíjemelés 2,7 százalék lesz. Javasolta, hogy a bérleti díj ne változzon, de kérését leszavazták. Az étkezési költségek 8 százalékos emelését is soknak tartja a képviselő. Ez a város költségvetésében 36 millió forint többletet jelent, amit az adófizetők fizetnek meg. Jelezte, a szociális támogatásokat a költségvetésnek kell biztosítania és nem a rászorulókkal megfizettetni.
Az önkormányzati társaságok 2019. évi előzetes üzleti tervét és a vezetői prémiumokat is tárgyalta a képviselő-testület. Kiss Ferenc szerint nagy a bizonytalanság a tervezésnél. Mi lesz az AquaCity jövője, hogyan alakul az uszodaépítés, mikorra lesz kész és ki építheti meg a rendelkezésre álló pénzből? További kérdéseket is megfogalmazott, így például, hogy a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. mikor kapja meg a neki járó pénzt a kukaholdingtól, az állami cégnek több milliárd forint tartozása van. Végül azután érdeklődött, miért zárt veszteséggel a Kvártélyház Kft.? A szocialista képviselő megjegyezte, takarékosságra és gazdaságos-ésszerű felhasználásra van szükség a városi költségvetésben.

 

 

 

 

 

vissza az elejére