Virtuális világból a valódiba Megéri jól tanulni Ingyenes sportnap a Zrínyiben  

Molnár László Gábor

Virtuális világból a valódiba

Imádkozó párokat is összehoznak

Reményik Sándor verse is lehetne a mottója annak a közösségnek, melyet hét évvel ezelőtt hozott létre egy Zalaegerszeg közelében élő férfi. A Naponta Imádkozók Csoportja a virtuális térből teremtett valós barátságokat, egymást a gyakorlati életben segítő közösséget.

– B. K. –

– Évekkel ezelőtt már éppen azon voltam, hogy kilépek a közösségi oldalról, mert nem érdekeltek, a „ki mit evett” típusú beszélgetések, amikor véletlenül ráakadtam a csoportalakítási lehetőségre. Mivel én nagyon vallásos vagyok, gondoltam, alakítok egy imádkozó közösséget. 5 ismerősömet hívtam meg, és amikor 70 fő lett a létszám, azt még meg is könnyeztem, megható volt, hogy milyen szükség van ilyesmire. Ez hét évvel ezelőtt volt, jelenleg több mint 4600 tagunk van, Amerikától Ausztráliáig, Erdélyig, Felvidékről, Kárpátaljáról, Burgenlandból vannak tagjaink – tekintett vissza a kezdetekre Molnár László Gábor.
De nemcsak a tagok jöttek, hanem az ötletek is. Először csak az oldal témáival kapcsolatban, aztán egyre több olyan dologról is, ami már a nem virtuális térben kapott jelentőséget.
– Sok idős tagunk van, akik nehezen tudnak kimozdulni a lakásukból. A nevükben mécsest gyújtok szent helyeken, vagy felveszem számukra videóra az ilyen helyeken történt vallásos ünnepségeket, és így ők is részeseivé tudnak válni mindennek. Imádkozó párokat is összehozunk jelentkezés alapján, akik egy hétig egymásért imádkoznak. Minden hónap utolsó péntekje a lelki napunk, ekkor este közös litániát tartunk. A névnapokról sem feledkezünk meg. Már többször elindult a „Vándor” rózsafüzérünk. A tagok egymásnak küldik ezt tovább, járja a világot, majd visszatér hozzám, hogy újból útnak indulhasson. Volt amelyik így Ausztráliába is eljutott, igaz, ott elakadt. Biztos, ott nagyobb szükség volt rá. A legutóbbi Vándor rózsafűzérlánc, ami nem rabságot hoz, hanem összeköt, október óta jár kézről kézre – mondja.
– Aztán arra gondoltam, hogy annyian vagyunk, nem is ismerjük egymást és lehet, elmegyünk egymás mellett az utcán. Ezért van a csoportnak egy közös jele, nyakba akasztható kulcstartón, autómatricán, ami alapján felismerhetjük egymást. Illetve van egy adatbázisom is, így például, ha valaki bajba jut az autójával egy kirándulás alkalmával, a közelben lévő csoporttárstól tud segítséget kérni. Több példa volt arra, hogy nyaraláskor szállást adtak egymásnak a tagok, vagy a gyerekek nyári felügyeletében segítettek. És több csoda számba menő gyógyulásban is részünk volt. Például egy vas megyei hölgy esetében, aki agyvérzést követően egyik napról a másikra éber kómába került. Az orvosok lemondtak róla, mi viszont folyamatosan imádkozunk Timiért, aki ma már kézjelekkel kommunikálni is képes, visszamosolyog.
– Van a csoportban pap, aki „szakmailag” felügyeli a bejegyzéseket?
– Több is van. Régi barátom Lendvai Zoltán, akit azért kértem fel az adminisztrátori feladatokra, ha velem valami történnek, a csoport tovább működhessen. Dr. Kovács Lajos Bánk atya, aki Zalalövőn volt plébánosom. Az alapokat tőle és az esztergomi egyházi gimnáziumban kaptam meg. Az akkori igazgató Reisz Pál ferences atya is olvassa az oldalunkat, a véleménye nagyon fontos nekem. Amolyan „civil pap” vagyok. Egyébként az a véleményem, hogy sokkal több civil segítőre lenne szükség a katolikus egyházban, akik a világi dolgokat a saját bőrükön tapasztalva talán jobban meg tudnák nyitni a híveket. A vallási élettel kapcsolatban is vannak ötleteim. Az köztudott, hogy ma az emberek egyre kevésbé mennek temploma, ilyen-olyan ok miatt. Akkor vigyük az egyházat az emberekhez. Például a plázákban, nagyobb szupermarketekben ki lehetne alakítani erre helyet.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Megéri jól tanulni

Ösztöndíj-lehetőségek a bge egerszegi gazdálkodási karán

A Budapesti Gazdálkodási Egyetem (BGE) Zalaegerszegi Gazdálkodási Kara idén ősszel 48. tanévét indítja. A közgazdászképzésben jelentős hagyományokkal rendelkező kar korszerű infrastruktúrájának és kiváló oktatóinak köszönheti elismertségét. Népszerűségében szerepet játszik az is, hogy többféle ösztöndíjjal segíti hallgatói tanulmányait. Melyek ezek? – dr. Takács Dávid oktatási dékánhelyettestől érdeklődtünk.

– Antal Lívia –

– A zalaegerszegi gazdálkodási karon három alapszakon végezhetik tanulmányaikat a hallgatók. A gazdaságinformatikus alapszak állami ösztöndíjas képzés, míg a gazdálkodás és menedzsment valamint a pénzügy és számvitel önköltséges, de ezeken az alapszakokon is vannak ösztöndíjas helyek, csak magasabb a felvételi ponthatár. Az államilag finanszírozott képzésben lévők tanulmányi ösztöndíjban részesülhetnek, ugyanakkor az állami támogatási lehetőségekre az önköltséges hallgatók is pályázhatnak, ilyen a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj. Egyetemünkön a hallgatók részére nyújtható támogatások széles köre érhető el, a teljesség igénye nélkül szociális ösztöndíj, szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj, de sport- és kulturális tevékenységet támogató ösztöndíjak is rendelkezésre állnak. Hallgatóinknak a Zalaegerszegen Végzett Közgazdászok Közhasznú Egyesülete is kínál ösztöndíjat.
– Saját ösztöndíjjal is támogatják hallgatóikat?
– A felsőoktatási intézmények közül elsőként a BGE hozott létre külön ösztöndíjalapot. A „Biztos Jövő Ösztöndíj” támogatás célja, hogy a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő, és a közösségi munkában is részt vállaló önköltséges hallgatóinknak pénzügyi támogatást biztosítsunk.
– A BGE több vállalati partnerrel is együttműködik, köztük a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB).
– Egyetemünk elkötelezett oktatási és tudományos tevékenysége szakmai színvonalának folyamatos emelésében. Ezt szolgálja az MNB-vel 2015-ben megkötött együttműködési megállapodás, ami azt is lehetővé teszi, hogy MNB Kiválósági Ösztöndíjra pályázhatnak a tehetséges közgazdászhallgatóink. A bank ezt 2018-ban harmadik alkalommal hirdette meg. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a zalaegerszegi karról 15 hallgató nyerte el ezt a támogatást. Az erről szóló dokumentumot tavaly novemberben vehették át Budapesten.
– A pályázat fő feltétele a minimum négyes átlag, amit bőven teljesítettem – mondja Hegedűs Anita, aki tavasszal hatodik félévét kezdi meg a gazdálkodás és menedzsment alapszakon. – Pluszpontokat lehet elérni a nyelvvizsgával, a szakmai tudományos tevékenységgel, de számít a sport- illetve a közösségi munka. Ez utóbbit a szakkollégium, valamint a Magyar Közgazdasági Társaság tagjaként teljesítettem. Örülök annak, hogy immár második alkalommal nyertem el az MNB Kiválósági Ösztöndíjat, ami havi 30 ezer forintot jelent tíz hónapon át. Duális hallgatóként fizetést is kapok, ami azért fontos számomra, mert önköltséges képzésen tanulok. Tulajdonképpen teljes mértékben tudom finanszírozni így tanulmányaimat.
– Először pályáztam az MNB Kiválósági Ösztöndíjra, amit el is nyertem. A siker visszaigazolta számomra, hogy igenis érdemes jól tanulni; a 4,5 feletti tanulmányi átlagom biztosan sokat nyomott a latban – vélekedett Jóna Péter, aki államilag finanszírozott képzésben vesz részt ugyanezen az alapszakon. – A pályázat egyik előnye, hogy valamennyi nyelvvizsga számít, nemcsak az aktuális időszakban megszerzett. Nekem három, egy szakmai és kettő általános nyelvvizsgám van, mellyel növelni tudtam pontjaim számát. Az ösztöndíjat utókövetés is kíséri, mert a bank felülvizsgálja januárban, hogyan teljesítettük az őszi félévet, vagyis a leckekönyvben feltüntetett valamennyi tantárgyból megszereztük-e a szükséges kreditpontokat. Örömmel számolhatok be arról, hogy mindketten sikeresen túl vagyunk a vizsgákon.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Ingyenes sportnap a Zrínyiben

Mozgás az egészségért, fittségért

Az egészséges életmódra és a testmozgás örömére hívta fel a figyelmet az a sportnap, melyet a Zalaegerszegi Kerékpáros Sportegyesület (ZKSE) szervezett szombaton a Zrínyi Miklós Gimnázium tornatermében.

– pet –

A „Sportolj az egészségedért!” ingyenes rendezvény keretében számos mozgásforma közül választhattak az érdeklődők. Mint azt Szabó Zoltán szervező, a programot lebonyolító ZKSE nevében érdeklődésünkre elmondta: a mostani sportnap egy európai uniós pályázatnak köszönhető. Az egyesület tavaly nyert a „Mozogjunk együtt! – egészségfejlesztő testmozgás támogatása a nyugat-dunántúli régióban” című projekten, melynek keretében húsz rendezvényt – sportnapokat és egészséges életmódhoz kapcsolódó fórumokat, előadásokat – szervezhetnek a program kétéves időtartama alatt. Nemcsak Zalában, hanem Győr-Moson-Sopron és Vas megyében is. Szombaton a Zrínyi-gimnázium tornatermébe várták a mozogni vágyókat, akik többek között spinningen, funkcionális köredzésen, thai boxon, funkcionális aerobikon is részt vehettek. A szervező kiemelte: külön figyelmet fordítottak arra is, hogy az idősebb korosztályt és a kerekesszékkel élőket is megmozgassák. Az előbbieket speciális torna várta gyógytornász vezetésével, utóbbiak pedig a kerekesszékes vívást gyakorolhatták. Gondoltak a családosokra, sőt azokra is, akik inkább a szabad levegőn szeretnek mozogni, hiszen a sportnap ideje alatt gyalogtúrára és családi kincskereső túrára is lehetett jelentkezni. Utóbbi helyszíne a Vizslapark volt. A nap vendége Péntek Enikő, a ZONA edzésprogram megalkotója volt, aki egy délutáni intenzív edzésre várta a résztvevőket. Az iskola tornatermében bárki kipróbálhatta a Goldsprintet is (rögzített kerékpárokkal végzett biciklis „görgőverseny”), sőt a vállalkozókedvűek számára bajnokságot is rendeztek 500 méteres, virtuális távon. Szabó Zoltán hozzátette: a sportnap több zalaegerszegi egyesület és fitneszklub közreműködésével jött létre, így egy igazi közösségi eseménnyé vált. Annak pedig külön örülnek, hogy a meghirdetett edzések szinte kivétel nélkül telt házzal zajlottak. Úgy látszik, a januári időpont jó alkalom az egyes mozgásformák népszerűsítésére, na meg arra, hogy az emberek az új esztendő alkalmából újraindítsák magukat is.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére