Az otthonápolás jelentősége | Szeret közösségben dolgozni | A környezetvédelem fontossága |
![]() |
Kerkai Gyuláné a születésnapi tortával |
Húszéves a mónika szakápolási és hospice szolgálat
„Hospice hangja” címmel rendezett konferenciát a Mónika szakápolási és hospice szolgálat megalakulásuk 20. évfordulója alkalmából. A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben a tisztelet és az elismerés hangján szóltak a házi betegápolók munkájáról. Köszöntötte a résztvevő szakembereket Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos és Balaicz Zoltán polgármester is, megköszönve a betegekért tett minden pillanatot, fáradságot és a kedves szavakat, melyeknek nagy jelentőségük van a gyógyulásban.
Dr. Halász Gabriella, a megyei kórház főigazgatója az Együtt vagy egymás mellett című előadásában arról beszélt, hogy a betegek szakszerű ellátása nem valósulhatna meg a kórház együttműködő segítsége nélkül. Kámán Lászlóné szakápoló, a Mónika szolgálat egyik alapító tagja munkájukról, az otthoni szakápolás jelentőségéről szólt, míg Lukács Miklós, a Magyar Hospice Palliatív Egyesület elnöke a palliatív ellátás országos helyzetét mutatta be. A hospice szolgálat fontosságáról, a segítségnyújtásról dr. Benyó Gábor onkológus, hematológus szakorvos beszélt. Dr. Márh Károly, a megyei kórház onkológiai osztályának vezető főorvosa szerint a hospice szolgálat a kórházon belül a legszorosabb kapcsolatban talán az onkológiai osztály munkatársaival van. A szakszerű házi ápolás nem valósulhatna meg a háziorvosok segítsége nélkül. Dr. Bába Marianna háziorvos és a hospice-palliatív orvosa az otthonápolás előnyeiről, jelentőségéről beszélt, alapvetően holisztikus betegközpontú megközelítésben. Hangsúlyozta: a személyre szabott, egyéni állapothoz idomuló ellátás otthoni környezetben, sok esetben gyorsabb testi felépülést, gyógyulást, rehabilitációt eredményezhet. Ez növeli a beteg érzelmi biztonságát, csökkentve a betegséggel együtt járó szorongást, akár depressziót. A szakápoló rendszeres jelenléte, a kialakult kapcsolat, motiváltabbá teheti az ápoltat. Nagyon fontos a beteg emberi méltóságának és az autonómiájának megőrzése. A szakápoló tevékenysége enyhíti a hozzátartozók szorongását, segítheti a családon belüli feladatmegosztást. (Különbséget kell tenni a különböző kifejezések között, melyet gyakran összetévesztenek. Az otthonápolás célja a beteg gyógyulása, a hospice ellátás kifejezetten a haldoklók ellátását – általában daganatos betegekről van szó – jelenti. A pilliatív ellátás a tünetek enyhítésére szolgál, a fájdalom, szenvedés, fizikai tünetek csillapítására.) Végül Kerkai Gyuláné Mónika, a kft. ügyvezetője szólt, és idézte fel az elmúlt húsz év munkáját, hangsúlyozva az otthoni szakápolás fontosságát. Zala megyében ő indította el az otthonápolási és hospice szolgálatot. Jelenleg kilenc megyében vannak jelen, és nyújtanak segítséget.
![]() |
Bognár Ákos |
Bognár ákos: sikeres top-programjaink voltak
A Köztársaság útja és a Göcseji–Alsóerdei út közötti „szem alak” tartozik hozzám – mutatja be a 10-es kertvárosi választókörzetét Bognár Ákos önkormányzati képviselő, akit többek között az elmúlt évek fejlesztéseiről, a városrészben végzett munkájáról kérdeztük.
A fiatal képviselő már huszonévesen bekapcsolódott a
közéletbe, mint mondja, mindig szeretett emberekkel foglalkozni és közösségben
dolgozni. Sokat beszélgettek ezekről a kérdésekről otthon is és baráti
társaságban is, ahol főleg fiatalokkal volt együtt. Nem véletlen, hogy az
ifjúsági és oktatási albizottság külsős tagjaként kezdett megismerkedni az
önkormányzati munkával. Két cikluson keresztül dolgozott a közgyűlés
bizottságainak külsős tagjaként. Még az önkormányzati képviselőség előtt az
Ifjúsági Kerekasztal elnökeként is dolgozott. Jelenleg az Új Nemzedék Közösségi
tér vezetője.
Az elmúlt évek meghatározó fejlesztéseiről elmondta:
– Ezek közé tartozik a Gyimesi utca komplett felújítása és az ott lévő, nagyon
rossz állapotú parkoló szebbé tétele is. Ez a munka három ütemben valósult meg.
Megtörtént a Göcseji úti temető hátsó bejáratánál a parkoló-rekonstrukció is.
Úgyszintén a „kisposta” melletti parkoló is megszépült, kibővült. Megújul a
Mókus utca is, itt még folynak a munkálatok. Felújítások történtek a Fejér
utcában és a Köztársaság útján is. Büszke vagyok arra, hogy a TOP-program
keretében megújult a Napsugár Utcai Bölcsőde, a Köztársaság úti orvosi rendelők
és a védőnői szolgálat a Göcseji úton. Több mint 100 milliós fejlesztésről van
szó. Az Átalszegett utca 11. környékén a csapadékvíz-elvezetési probléma ebben
az évben megoldódik, a tervek már készen vannak. Bognár Ákos
fontosnak tartja a fiatal családok támogatását. Ehhez kapcsolódóan azt
tapasztalja, hogy egyre több fiatal családos költözik a Kertvárosba. Az ő
életminőségük javítása érdekében igyekeznek az összes utcában legalább az egyik
oldali járdát kényelmessé tenni a babakocsival közlekedők számára. Igyekeznek a
környéken található játszóterek felújítását is megvalósítani. Azt is elmondja,
hogy az önkormányzati képviselő feladata roppant szerteágazó, különböző
problémákkal keresik fel a körzetében lakók. Örül, ha megkeresik, hiszen nem
biztos, hogy neki is feltűnnek azok a gondok, amiket mások észrevesznek. A
Kertvárosnak rajta kívül még két önkormányzati képviselője van, – Orosz
Ferencné, Galbavy Zoltán – jó az együttműködés közöttük, segítik egymás
munkáját és részt vesznek a közös rendezvényeken.
– Szabadidőm legnagyobb részét a sport tölti ki. Röplabdázom és kosárlabdázom
heti több alkalommal is. A másik, amivel szívesen foglalkozom, az a főzés. Van
egy kis főzőcsapatunk a 6VAD, együtt indulunk jótékonysági főzőversenyeken. Hogy
mi a kedvenc ételem? A zalai vargányakrémleves – mondja.
– Fontos számomra az önkéntesség is, szívesen részt veszek a Te tedd! akcióban,
óvodakerítésfestésben, egyéb adománygyűjtő akciókban. Ezenkívül régi
bakelitlemezeket gyűjtök, és nagyon szeretek kerékpározni – fogalmaz
Bognár Ákos.
Lezárult a horvát–magyar projekt
Záró konferenciával fejeződött be az Interreg Magyarország–Horvátország határon átnyúló program keretében megvalósuló „EcoSmartCities” ökológiailag okos és fenntartható városok című projekt.
A város dísztermében megtartott szakmai konferencián Dékány Endre
önkormányzati képviselő, a műszaki bizottság elnöke köszöntötte a horvát
vendégeket. A partner város Ludbreg képviseletében Robert Tkalec a
város területfejlesztési és építési osztályának projektmenedzsere vett részt a
rendezvényen és foglalta össze a projekt célkitűzéseit.
Dékány Endre hangsúlyozta: Zalaegerszeg számára mindig fontos volt
a környezetvédelem, a tudatosság és már óvodáskorban a környezetvédelemre való
nevelés. A projekt végső célja egy környezettudatosabb, intelligensebb és
fenntarthatóbb közös határ menti terület létrehozása. Ennek fontos eleme a
korszerű hulladékgazdálkodási rendszer létrehozása, mely időt takarít meg és
csökkentheti a szállítási költségeket. A projekt 16 hónapos időtartama alatt
Ludbregben és Zalaegerszegen is számos rendezvényt tartottak, melyeken a
szakembereken kívül közműszolgáltatók képviselői, általános iskolai tanárok és
diákok is részt vettek. A 66 millió forint költségvetésű uniós projektből 26,5
millió forint jutott Zalaegerszegre.