Képzősök kézművesremekei Furmányosan áthangszerelt dalok    

 

Képzősök kézművesremekei

Gyönyörű népművészeti remekművek várják a városi hangversenyterembe betérőket a hónap folyamán. A Hagyományok Háza által szervezett felnőttszakképzésen készült alkotások a megújított hagyományosból mutatnak be lélekemelő kiállítást.

– B. K. –

Az elmúlt években végzett hallgatók évközi, illetve vizsgamunkái láthatók a tárlaton. Kiemelkednek a nemezeléssel készült divatos ruhák, bakancsok, cipők, játékok, az óriási szövött szőnyegek teret átfogó hatása, a már-már mesébe illő rátétes mellények és egyéb viseletek, ruhatár-kiegészítők. A kiállítást Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének tárvezetője nyitotta meg.
– Ezen a kiállításon egy 25 éve indult iskola mutatkozik be. A felnőttképzésben az oktatás és a nevelés megvalósítása egyaránt cél, kibővítve a flow érzéssel, a kreativitással, az alkotással, mint örömforrással. A jó iskola feladata, hogy elvezessen a bölcsességhez, mely napjainkban háttérbe szorul, elvesztettük a képességünket arra, hogy egészben lássunk. A hagyományos műveltségi kör régen öröklődött a családban, a közösség ízlése, rendje határozta meg a változtatás mértékét, a továbblépés lehetőségeit. Ez a folyamat a társadalmi és gazdasági hatások miatt megszakadt. Ezért sok régi tárgyat kell szemlélni, másolni, hogy az agyunkban, kezünkben, lelkünkben a készség, jártasság szintjén ott legyen az a tudás, hagyaték, melyből mi egyéni alkotók majd építkezni akarunk. Ez az oktatás része, ahogy a rendkívül jó anyagismeret is. Az anyag tisztelete régen együtt járt a természet tiszteletével. Tudni kell az anyag határait is, és biztos technikai tudásssal kell rendelkezni. Ez az oktatás része – mondta Beszprémy Katalin. – A nevelést pedig a kézművességet, mint magatartásmintát jelenti. Szakmai alázatot, munkakultúrát. Tisztességgel végzett munkát. Vissza kell adni a minőségi munka becsületét. Ide tartozik még a hagyományok tisztelete és a legnehezebb feladat, rálelni, hogyan, milyen mértékben lehet megtalálni a mai kornak megfelelő átiratokat az igényesség, mérték és minőség megtartásával.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Furmányosan áthangszerelt dalok

Új zenekar a pop/rock fronton

Heliogram néven új zenei formáció mutatkozott be a hétvégén Zalaegerszegen. A tagok persze nem ismeretlenek a helyi közönség előtt, mint ahogy a dalok jó része sem. Egyelőre ugyanis főleg feldolgozásokat játszanak; ám egészen új megközelítésben.

– pet –

– Régóta motoszkált már bennem a gondolat, hogy jó lenne egy olyan zenekart összehozni, ahol egy nő és egy férfi duettje kerül hangsúlyba – mondta érdeklődésünkre Polgár Péter zeneszerző, gitáros, az új formáció ötletgazdája.
Mint mesélte: Gál Szabolcs énekessel (akit főleg a Shabby Blues Bandből ismerhetnek a városban) nyáron játszott együtt, innen jött a gondolat, hogy jó lenne valami újdonsággal előállni. Pércsi Beáta énekes (a Blues Emotion tagja) személyében aztán meg is találták a duó hölgy tagját. A gitáros szekciót pedig Polgár Péteren kívül Koller László (akit képzőművészként, tanárként és a fúziós jazz képviselőjeként is ismerhetünk) erősíti.
– A HelloGramm érdekessége az, hogy teljesen akusztikus, még dob sincs. Amolyan kávéházi zenekar ez, ami a pop/rock vonalat képviseli, népszerű dalokkal. Az ismert előadók (melyek között Johnny Cash épp úgy szerepel, mint például a Beatles, a Police, a Who, Alanis Morissette, vagy éppen a Eurythmics, Seal és a 4 Non Blonds) számai azonban furmányosan áthangszerelt változatban kerülnek a közönség elé; illeszkedve Szabolcs és Bea hangfekvéséhez. A repertoár négyük zenei ízlését tükrözi, de nyilván cél volt az is, hogy széles műfaji skálán mozogjanak, és olyan dalokat dolgozzanak át, amiket ismer és szeret a közönség.
– Azt nem szerettem volna, hogy a HelloGramm olyan régebbi slágerekből válogasson csak, amiket már sok más formáció átdolgozott és eljátszott előttünk. Itt most tényleg a két énekes különböző karaktere mutatkozik meg olyan zeneszámok által, amiknek többségét Zalaegerszegen még nem dolgozta fel senki. Pláne nem akusztikus változatban. Bea és Szabolcs eltérő hangja és személyisége persze itt nem elválaszt valamit, hanem inkább összekovácsol. Nagyon harmonikus dalok születtek kettejük előadásában, melyet Koller Lacival különféle gitárokon kísérünk – tette hozzá Polgár Péter. Nemcsak angol, hanem magyar szerzemények is vannak: a „Képzelt riportból” is játszanak egy dalt, és van már egy önálló számuk is, melynek Müller Péter Sziámi írta a szövegét. Polgár Péter azt mondta: hosszú távon terveznek, és később szeretnének több saját számmal is előrukkolni. A gitáros azt is elárulta: lányával, Odettel tíz évig zenélt együtt, ám az énekesnőnek immár új zenekara van. Ha úgy tetszik, önállósodott édesapjától, aki szerint ez így van jól. Persze folyamatosan figyelemmel kísérik egymás munkáját, és Polgár Péter továbbra is ír dalokat Odettnek, de koncerten már nem kíséri. A zenész azt mondta, most inkább helyben szeretne alkotni, koncertezni, ezért is hozta össze a HelloGrammot.
A zenekar először Szombathelyen mutatkozott be, péntek este pedig a VMK kávézójában láthatta őket a közönség.

 

 

 

 

 

vissza az elejére