Fidesz: közgyűlés után Emelik az ápolók bérét MSZP: döntésekről  

Fidesz: közgyűlés után

A képviselő-testület legfontosabb döntéseiről számolt be sajtótájékoztatóján dr. Tóth László, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője és Makovecz Tamás, az oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság vezetője.

Elhangzott: a közgyűlés több mint 43 milliárd forintos főösszeggel fogadta el az idei évi költségvetést, amit dr. Tóth László stabilnak, kiegyensúlyozottnak és megalapozottnak tart. Mint fogalmazott, biztosítja a város hosszú távú fejlesztését, valamint a lakosság környezetének komfortosabbá tételét Külön kiemelte a Modern Városok Program keretében a Hevesi Sándor Színház, az előtte való tér felújítását, valamint az MMIK helyén felépülő négycsillagos üzleti és konferenciahotel tervezésére kapott forrásokat. Szólt az Elena-programról is, melynek keretében Zalaegerszeg 10 milliárdos öszszeghez jut, ennek keretében 15 épület felújítása, energiahatékonyságának javítása történik meg. Zalaegerszeg infrastrukturális állapotának felújítása érdekében a közgyűlés 15 éves középtávú szakmai koncepciót fogadott el utak, járdák, közművek felújítására. A városban 215 kilométer hoszszúságú belterületi közút, és 225 kilométer járda és gyalogút van. A felújítások összköltsége 55 milliárd forint, melynek fedezetét állami és önkormányzati forrásokból kell megteremteni. Makovecz Tamás a humánigazgatási terület költségvetéséről szólt, a szociális kiadásoktól a közoktatási intézményeken keresztül az önálló kulturális egyesületekig. A sportkoncepció alapján 35 zalaegerszegi sportegyesület kap támogatást, és több mint 30 kisebb egyesület is, főleg a rendezvényeik támogatására. Húsz egyesületet és húsz városi rendezvényt is támogat az önkormányzat. Továbbra is működik a szakképzési ösztöndíjrendszer, és bár a város már nem fenntartója a közoktatási intézményeknek, a városi büdzséből jut az iskoláknak is támogatás.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Emelik az ápolók bérét

Vigh lászló nemcsak virágot hozott

A kormány az elkövetkező négy évben újabb 72 százalékkal növeli az ápolók bérét – közölte Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház neurológiai osztályán tartott sajtótájékoztatóján, ahol fehér szegfűvel és süteménnyel köszöntötte nővéreket az ápolók napján.

– AL –

Mint mondta, ez a jelképes gesztus az ország valamennyi nővérének szól. De nem elég a tisztelgés, tisztes bérekre is szükség van. Az ápolók megbecsülése ugyanis nemzetgazdasági érdek, hiszen gondos munkájuknak köszönhetően a betegek mihamarabb visszatérhetnek a munka világába. Hangsúlyozta, hogy az egészségügyi szakdolgozók anyagi megbecsülése érdekében soha ilyen jelentős lépesek nem történtek, mint a nemzeti kormány alatt. Az egészségügyi dolgozók átfogó béremelése 2016-ban kezdődött 26,5 százalékos béremeléssel. Ez 2017-ben 12 százalékos, majd 2018-ban 8 százalékos béremeléssel folytatódott. Mint fogalmazott, az eredetileg novemberre tervezett újabb 8 százalékos béremelést előrehozzák júliusra. 2020 januárjától 14 százalékkal, novemberben újabb 20 százalékkal emelik a bért, 2022 januárjától pedig újabb 30 százalékkal. A béremelés mintegy 83 ezer egészségügyi szakdolgozót (ápolót, szakápolót, diplomás ápolót, asszisztenst, szakasszisztenst, szülésznőt, dietetikust, gyógytornászt, védőnőt, valamint nem egészségügyi főiskolai végzettséggel rendelkező dolgozót) érint. Az intézkedés nyomán kitűnik, hogy 2016 és 2022 között átlagosan 163 százalékkal emelkedik a szakdolgozók bére.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


MSZP: döntésekről

A több mint 43 milliárd forintos városi költségvetési főösszeg nagyon magas, tartalmazza az EU-tól kapott TOP-programok, valamint a kormánytól kapott Modern Városok Programja forrásait is, ami a város számlájára már megérkezett – fogalmazott Kiss Ferenc, az MSZP önkormányzati képviselője.

Hozzátette: évek múlva derül ki, hogy a város jól költötte-e el a kapott pénzt, mennyire javult az infrastruktúra, a közlekedés helyzete, élhetőbbé vált-e Zalaegerszeg, és mennyire jelent nagyobb terhet a tervezett fejlesztések működtetése. Az idei évi költségvetést elemezve megállapította, hogy kevesebb jut a szociális ágazatra, például lakásfenntartási támogatásra, szociális krízisalapra, segélyezésre. Mindezek ellenére a költségvetés egyensúlya rendben van, mondta, majd jelezte, hol vannak hiányosságok és fejlesztési elmaradások. Példákat sorolt: a Kaszaházi úti járda, a Dózsa-iskola energetikai felújítása, tornaterme, a Vásártéri utca kátyúzása, az új temetőnél autóbuszöböl és buszváró építése, a kaszaházi Malom-tó rendbetétele.
Kiss Ferenc elmondta, Paksy Zoltán képviselőtársával együtt előterjesztést nyújtottak be az úgynevezett „rabszolgatörvény” alkalmazásáról, de javaslatukat a többség elutasította, ezzel elfogadták a törvényt. Ugyanakkor a közgyűlés azt ajánlja a cégvezetőknek, hogy ne éljenek a 400 óra túlóra-lehetőséggel, de engedélyezzék, ha valamelyik munkavállaló többet akar dolgozni és keresni. Beszámolt arról is, hogy kérte az önkormányzatot, folytasson tárgyalásokat a volt ruhagyár körül kialakult áldatlan állapotok felszámolására.

 

 

 

 

 

vissza az elejére