A betegek biztonságáért Digitalizálták a századelős üvegnegatívokat Sikeres pályázat  

Balogh László, dr. Halász Gabriella és dr. Kovács Tamás

A betegek biztonságáért

Jelentősen javítja a műtétek közbeni betegbiztonságot az a videó-laringoszkóp és két betegmelegítő készülék, amelyeket a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztálya kapott a Flex egymillió forintos adományából.

– AL –

Az átadáson dr. Kovács Tamás osztályvezető főorvos köszönetét kifejezve azt mondta, hogy régi álmuk vált valóra ezen eszközök beszerzésével, amelyek nagyon fontosak a mindennapi betegellátásban. A betegmelegítő készülékkel a hosszabb műtétek, sebészeti beavatkozások során az altatott betegek hőmérsékletét tudják szabályozni, és kihűlésüket megakadályozni. Ezáltal súlyos szövődmények előzhetők meg. A videó-laringoszkóp egy külső optika és hajlékony eszköz házasítása. Az eszköz jelentősége az egyszerű kezelhetőségében, valamint a kis kijelzőben van, ami segíti a tubus behelyezését. Az általa közvetített kép segítségével könnyebbé válik a lélegeztetőcső bevezetése. Ez olyan esetekben is lehetséges, amikor a hagyományos laringoszkóppal ezt nagyon nehéz megtenni. Balogh László HR-igazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy a Flex nemcsak egy vállalat, hanem a helyi közösség szerves része. Különösen fontosnak tartják a kultúra, a sport és az egészségügy támogatását. Az utóbbin belül a kórházzal való együttműködést, amelynek köszönhetően szervezett egészségügyi szűrővizsgálatokon vehetnek részt dolgozóik. Mint mondta, örülnek annak, hogy ezen eszközök megvásárlásával hozzá tudnak járulni a gyógyításhoz. Dr. Halász Gabriella főigazgató szintén azt emelte ki, hogy a kórház is a helyi közösség része, és nem csupán egy egészségügyi szolgáltató. Arra törekednek, hogy a helyben működő gazdasági társaságokkal és civil szervezetekkel szoros kapcsolatot tartsanak fenn. Mint mondta, a Flex-szel olyan együttgondolkodás indult el, ami a hosszú távú kölcsönös együttműködés alapjait képezi. Köszönik az ismételt támogatást, maguk részéről pedig továbbra is biztosítják a szűrővizsgálatokat. A vállalat dolgozói számára az egészségfejlesztési iroda szolgáltatásait is felajánlják.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Digitalizálták a századelős üvegnegatívokat

A göcseji múzeum együttműködése a fortepannal

Néhány, a 20. század elején élt középosztálybeli család mindennapjai, valamint utcaképek, szőlőhegyi hajlékok, de az I. világháború időszakából származó pillanatképek is szerepelnek azokon az üvegnegatívokon, melyek a Göcseji Múzeum és a Fortepan együttműködésének köszönhetően a közelmúltban kerültek digitalizálásra. A korabeli fotók egy része az Index internetes portál magyarországi megyéket bemutató sorozatának részeként debütált a hétvégén.

Béres Katalin és Megyeri Anna

A Morandini-ház udvara (Schlemmer-hagyaték).

– pP –

Mint azt Kaján Imre, a Göcseji Múzeum igazgatója már egy február elején rendezett sajtótájékoztatón is jelezte: a Fortepan fotógyűjtemény közreműködésével digitalizálás alatt állnak a múzeum korabeli üvegnegatívjai. A munka azóta befejeződött. Az együttműködésről, illetve az üvegnegatívok titkairól a korszakot kutató Megyeri Annát és a projektben szintén részt vevő Béres Katalint kérdeztük. A Göcseji Múzeum történész-főmuzeológusai elöljáróban elmondták: az Index egyik zalaegerszegi születésű újságírója kereste fel az intézményt azzal, hogy a Fortepan vidéki fotóanyagának bővítése érdekében ingyen digitalizálja múzeumok, levéltárak korabeli fotográfiáit.
– Úgy gondoltuk, hogy ez egy jó lehetőség arra, hogy a múzeumban zajló munkát és a fotógyűjteményt szélesebb körben is megismertessük – meséli Megyeri Anna. – Éltünk is a lehetőséggel, annak ellenére, hogy a fotógyűjteményünk túlnyomó többsége – a nyilvántartással együtt – korábban már digitalizálásra került. Voltak viszont szép számmal olyan, a századelőről származó üvegnegatívjaink, melyeket eszköz (speciális szkenner) hiányában nem tudtunk digitalizálni. Bár nagyított másolat ezeknek egy részéről is készült.
A Fortepanhoz került, körülbelül ezer darab üvegnegatív túlnyomó többsége a közelmúltban elhunyt dr. Schlemmer Tamás nyugalmazott röntgenorvostól származik. Az elmúlt évek alatt ő bocsátotta a múzeum rendelkezésére apja (a zalaegerszegi születésű dr. Schlemmer József orvos) és nagyapja (az Olaszországból Zalába vándorolt Morandini Tamás építész) hagyatékát. A negatívok további részét többek között a Saly és Polgár fényképészcsaládok hagyatéka teszi ki, melyek között Zala megyére vonatkozó felvételek is vannak. Ezenkívül Kummer Gyulától is származnak olyan, a Várkör területéről előkerült üvegnegatívok, melyeken egy eddig be nem azonosított család szerepel. De 1920 körüli, a kórházat és dolgozóit ábrázoló lemezek is feldolgozásra kerültek. Megyeri Anna azt mondja, a képek digitalizálása azért fontos, mert a speciális eljárás segítségével sokkal élesebbé és részletgazdagabbá válik a felvétel, mint a hagyományos fényképészeti eljárások során. Az anyag nemcsak várostörténeti jelentőségű, hanem a megye múltjából is sok érdekességgel szolgál. Bepillantást nyerhetünk például a Schlemmer– Morandini, vagyis egy századelőn élt, középosztálybeli család életmódjába, rokoni kapcsolataiba, ünnepeibe. Béres Katalin mindehhez hozzátette: korabeli utcaképek, présházak, szőlőhegyi hajlékok képe is megelevenedik a digitalizálás révén szinte tűélessé vált felvételeken. De nagyon értékes, az I. világháborúból származó fotográfiák is vannak a gyűjteményben. Igazi ritkaság például az a kép, melyen Schlemmer Józsefet egy munkára kirendelt orosz hadifogollyal fényképezték le az Egerszeghegyen. A történész ezzel kapcsolatban elmondta: az 1915-ben megépült pózvai hadifogolytáborból gazdasági vagy segédmunkára ki lehetett kérni foglyokat, afféle „munkaerő-kölcsönzés” céljából. A negatívokat és a digitalizált anyagot a Göcseji Múzeum hamarosan visszakapja. A Fortepan internetes oldalán pedig a jövőben bárki megtekintheti a múzeum által gyűjtött zalai, zalaegerszegi fotográfiákat, melyekhez rövid képaláírások is készülnek a történészek jóvoltából.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Sikeres pályázat

Az Országos Bírósági Hivatal immár ötödször hirdette meg a bírósági történelem és hagyományápolás pályázatát. A Zalaegerszegi Törvényszék idén is sikeres pályázatot nyújtott be.

A törvényszék mindig fontosnak tartotta a hagyományápolást. Az idei pályázat révén sor kerül a Bírósági históriák című kötet utánnyomására, elkezdődnek egy új kötet előkészületei, de egy rövid színjáték lebonyolítására, valamint kiállításbővítésre is támogatást kaptak. 2019. április 16-án Pécs ad helyet annak az országos bíróságtörténeti vándorkiállításnak, amelyet Szegeden, Edelényben, Debrecenben és Győrött már láthatott a nagyközönség. A kiállítás itt zalai anyagokkal, előadásokkal is bővül, s bemutatásra kerül a Bírósági históriák című kötet egyik történetéből egy rövid színjáték is.

 

 

 

 

 

vissza az elejére