A célok és a költségvetés szinkronban Küzdenek a nyolcba kerülésért Még rátettek egy lapáttal A hétvége eredményei

A célok és a költségvetés szinkronban

Az érem is összejöhet a zte nkk-nak

Folytatva a hagyományt, idén is bekerült a legjobb négy közé a ZTE NKK NB I-es női kosárlabdacsapata. Miután a szakma szerint a magyar női bajnokság Európában a legjobb öt között van, ennek fényében a ZTE csapatának teljesítménye mindenképpen dicséretes. Az is példamutató, hogy a vezetők, a szakmai stábbal együtt szerény költségvetésből alakítanak ki jó csapatot.

– Második éve sikerül szerényebb költségvetésből jó csapatot összehozni. Mi a titka ennek?
– Nincsen semmilyen titkunk – válaszolt Tóth László, a ZTE NKK ügyvezetője. – A csapat körül dolgozó 4–5 szakember igyekezett úgy összeállítani az anyagi és sportszakmai terveket, hogy azok szinkronban legyenek egymással. Ezután ki kell alakítani egy csapatot, amely képes a terveket valóra váltani. Netán túlteljesíteni, ez történt az idei bajnokságban is.
– Nem okoz feszültséget, hogy az edzők természetszerűleg szeretnének minél jobb csapatot kialakítani, ami viszont pénzbe kerül?
– Természetes, hogy az edzők minél jobb játékoskerettel szeretnének dolgozni. Mi vezetők ehhez igyekszünk az anyagiakat biztosítani, azonban csak a költségvetés határáig nyújtózkodhatunk. Lehet feszegetni az anyagi határokat, de csak mértékkel.
A bajnokság kezdete előtt az 5–6. hely elérése tűnt reálisnak. A tervet túlszárnyalta a csapat…
– A jobb szereplésnek természetesen örülünk. Nincsen a költségvetésbe beépítve olyan magas prémium, amely megbontaná az egyensúlyt. A bajnokság hátralévő szakaszában már teher nélkül játszhatnak a lányok.
– A csapategységet az is mutatja, hogy menet közben nem volt nagy mozgás a keretben. Egy légióst cseréltek, és egy magyar játékost küldtek el.
– Meghatároztuk, hogy a csapat milyen irányban dolgozzon. Legyen szerény, a közönség számára szerethető, aki ebbe nem illett bele, attól elváltunk. Az egyik játékos szakmai, a másik emberi okok miatt távozott.
– Említette, a legjobb négy között teher nélkül játszhat a ZTE. Álmodoznak éremről?
– A következő ellenfelünk, a Sopron nagyon erős csapat. Ismét bejutott az Euroliga négyes döntőjébe. Minden bizonnyal ők jutnak a magyar bajnokság döntőjébe. A bronzéremért természetesen mindent megteszünk. Már mondtam, teher nélkül játszhatnak a lányok, és ebből még egy érem is összejöhet.
– A ZTE NKK egyéves szerződéseket kötött, mindenkinek lejár a kontraktusa. Sikerülhet együtt tartani a csapatot?
– A játékosoknak szerződést ajánlunk, átnézik, s vagy elfogadják, vagy nem. A realitás határáig elmegyünk, túl nem vállaljuk magunkat. A keret együtt tartása megegyezés kérdése lesz. Főleg a magyar játékosokat szeretnénk megtartani.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Küzdenek a nyolcba kerülésért

A csapatkapitány szerint kissé elfáradtak

Hosszú ideig kacérkodott a felsőházzal a Zalakerámia ZTE NB I-es férfi kosárlabdacsapata. Az alapszakasz hajrája rosszul sikerült a zalaiak számára. A végén a középházban való maradásért is izgulni kellett, de összejött. Az alapszakaszról, a további tervekről Szabó Zsolt csapatkapitányt kérdeztük.

– Nem lehetünk elégedettek – így Szabó Zsolt. – A bajnokság első felében jól teljesítettünk, mondhatnánk úgy is, erőn felül. Megnőtt felénk az elvárás. Az alapszakasz második felére kissé elfáradtunk. A szerencse is elpártolt tőlünk, hosszú ideig kacérkodtunk a felsőházzal, végül nem sikerült oda bekerülnünk. Nem szabad elkeserednünk, van még esélyünk a nyolcba kerülésre. Ehhez a középszakaszban kell eredményesebben szerepelnünk. A szezon előtt egyébként is az első nyolcba jutás volt a cél.
– A felsőházba nem került be a ZTE, ez a márciusi gyenge szereplésnek köszönhető, amikor több hétközi mérkőzés is volt. Ekkor ütközött ki a fáradtság a csapaton?
– Az ősz során is voltak szerda–szombati mérkőzések, igaz, a szezon elején frissebbek voltunk. Az öt igazán rutinos játékos sokat volt pályán. Könnyen lehet, hogy fizikálisan és mentálisan is elfáradtunk az alapszakasz végére. Nem akarok kibúvókat keresni, sajnos az alapszakasz végét elrontottuk.
– A középházban még inkább jönnek a szerda–szombati mérkőzések. Bírni kellene erővel, figyelemmel...
– Kétségtelenül így van. A Szegedet és a TF-et leszámítva a többi együttes közel egyforma játékerőt képvisel. Nem volt előre lefutott mérkőzés, így lesz a középszakaszban is. A sorozatmérkőzések ellenére bizakodó vagyok, hogy összekapjuk magunkat és bekerülünk a rájátszásba.
– A Pécs elleni hazai mérkőzés után Bencze Tamás azt nyilatkozta, hogy a csapat nem hajtotta végre az általa elképzelt taktikát…
– Nincs olyan, hogy a csapat ne akarná végrehajtani a taktikai utasításokat. Többen hibáztunk ebben a „műfajban”, az okot a fáradtsággal magyaráznám. Bár, ha a miértre egyértelműen tudnék válaszolni, megtenném. Biztosan előbbre tartanánk. Egy biztos, koncentrációban előre kell lépnünk.
– A középházban is a rutinos játékosokra hárul, hogy röpítsék a csapat képzeletbeli szekerét. Sikerülhet?
– A fiatalokat sem írnám le, az alapszakaszban nekik is voltak jó mérkőzéseik. Kétségtelen tény, itt a középházban mindenkinek többet kell nyújtania, rutinosabb és fiatalabb játékosnak egyaránt, ha be akarunk kerülni az első nyolcba.
– Odaérhet az első nyolcba a Zalakerámia ZTE?
– Ehhez a hazai mérkőzéseinket nyerni kell, ami az utóbbi időben nem nagyon sikerült. Mellette nem ártana egy-két idegenbeli bravúr se. Sportemberek vagyunk, küzdeni fogunk, hogy céljainkat elérjük.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Még rátettek egy lapáttal

A bravúr után bravúr?

Bravúrt végrehajtva bekerült a legjobb négy közé az NB I-ben a ZTE NKK női kosárlabdacsapata, ami mindenképpen dicséretes, hiszen például a legjobb négy között nem lesz ott a tavalyi ezüstérmes Szekszárd.

– Nagy bravúrnak tartom, hogy egymás utáni két évben ott vagyunk a bajnokság legjobb négy csapata között – hangoztatta Gáspár-Szalay Virág, a ZTE NKK csapatkapitánya. – Nálunk nagyobb költségvetéssel és jobb játékosállománnyal rendelkező csapatokat előztünk meg. Igazai csapatmunka volt a sikerünk titka, ennek köszönhetően is sikerült a PEAC Pécset pályahátrányból megverni. Az alapszakasz vége felé ugyan volt egy kis hullámvölgyünk, a rájátszás első körére azonban nagyon összekaptuk magunkat, így sikerülhetett a bravúr.
– A négy közé a ZTE-n kívül bejutott csapatok papíron mind jobbak?
– A Sopron kiemelkedik a mezőnyből. A Diósgyőr és a tavalyi ezüstérmest búcsúztató Győr szintén jó csapatnak számít, de minden a pályán dől el. Az idei női bajnokság erősebb, mint a tavalyi. A friss feljutó Csata sem epizódszereplő akart lenni, komolyan erősítettek és mi is kikaptunk tőlük Pesten.
– A ZTE NKK bravúrja azért is figyelemre méltó, mert az egyébként sem bő keretből távozott Hegedüs-Őri.
– A játékos távozása még inkább összekovácsolta a csapatot. Mindenki hozzátett egy kis pluszt. A hátrányból erényt kovácsoltunk. Bizonyítottuk, hogy mentálisan nagyon erősek vagyunk.
– A rájátszás következő körében jön a Sopron. Mit vár ellenük?
– Ők a párharc favoritjai. Minden bizonnyal ők lépnek tovább. Mi úgymond „edzőmérkőzésnek” szánjuk, hogy felkészüljünk a bronzmérkőzésre. A Szekszárd kiesését követően a papírforma a Győrt ígéri ellenfélnek. A Rába-partiak ugyan nyilván a Szekszárd elleni bravúr után a Diósgyőr ellen is mindent megpróbálnak. A Győr számunkra azért lenne jobb ellenfélként, mivel nálunk lenne a pályaelőny. Egyébként mindegy, ki lesz az ellenfelünk, a tavalyi negyedik helyről megpróbálunk előbbre lépni, bronzérmet szerezni. Akkor sem leszünk elkeseredve, ha nem sikerül.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A hétvége eredményei

Zalakerámia ZTE KK–KTE Duna Aszfalt 87-91 (25-20, 20-23, 19-21, 23-27) NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés, Zalaegerszeg.

ZTE ZÁÉV TK–Rákoshegyi VSE I. 6:2 (3471-3373) Szuperligás női tekemérkőzés, Zalaegerszeg.

SalgÓzd TK–ZTK FMVas 0:8 (3247-3522) Szuperligás férfi tekemérkőzés, Ózd.

ZTE FC–Kazincbarcika FC 1-0 (0-0) NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Zalaegerszeg.

ZTE FC–SC Sopron 1-1 (0-1) NB II-es női labdarúgó-mérkőzés, Zalaegerszeg.

Szombathelyi ESE–ZTE RK 2:3 (21, –23, 23, –21, –12) NB II-es férfi röplabdamérkőzés, Szombathely.

THSE-Szabadkikötő–Tarr Andráshida SC 4-1 (1-1)  NB III-as labdarúgó-mérkőzés, Budapest.

Egerszegi KK–Vady Mosonszolnok 22-14 (11-5) NB II-es női kézilabda-mérkőzés, Zalaegerszeg.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére