A legbiztonságosabb város Elkészült az egervári buszforduló Az európai parlamenti választásokról  

A legbiztonságosabb város

Rendőrnap: elismerték a legjobbakat

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház adott otthont a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság által a Magyar Rendőrség Napja alkalmából szervezett ünnepségnek, melyen elismerték a legjobb teljesítményt nyújtók munkáját.

– A L –

A megjelenteket – köztük a városok és társszervezetek vezetőit – dr. Sipos Gyula rendőr vezérőrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője köszöntötte. Elmondta, hogy minden évben van valamilyen szakmai kihívás, amire fel kell készülni a megoldás érdekében. Kiemelte, hogy az elmúlt évben a lakosságot irritáló megoldatlan bűncselekmény nem volt a megyében, a lakásbetörések száma kevesebb mint negyedére, a betörések és lopások száma pedig harmadával csökkent a négy évvel ezelőttihez képest. Felderítetlen rablás nincs, és sikerült elérni, hogy Zalaegerszeg az ország legbiztonságosabb városa a maga a kategóriájában. Ezt követően 31 rendőrségi dolgozónak nyújtott át elismeréseket, majd a parancsnokok javaslata alapján az alábbi kitüntető címeket adományozta a szakterületükön a legkiválóbb munkát végzőknek. Kuzma Andrea főtörzsőrmester az Év zalai nyomozótiszthelyettese, Sárvári János címzetes rendőr alezredes az Év zalai nyomozótisztje, Horváth Anita őrnagy az Év zalai vizsgálója, Polgár Krisztián címzetes főtörzszászlós az Év zalai bűnügyi technikusa. Norsics Csaba címzetes rendőr alezredes az Év zalai elemzője, Németh Attila alezredes az Év zalai felderítője, Ribarics Róbert címzetes rendőr főtörzszászlós az Év zalai határrendésze, Luczi Evelin őrmester az Év zalai közlekedésrendészeti járőre, Török Krisztián főtörzsőrmester az Év zalai helyszínelője, Deák Attila zászlós az Év zalai körzeti megbízottja, Bognár Tamás törzsőrmester az Év zalai járőrparancsnoka, Csókáné Kiss Edit az Év zalai szakmai támogatója. Dr. Horváth István rendőr ezredes az Év zalai rendőri vezetője címet vehette át. A Zala Megye Rendőrségéért kitüntető címben Németh János Kossuth-díjas keramikusművész, valamint a Zala Megyei Szent Rafael Kórház részesült. Az intézményt dr. Kecskés Gábor orvos-igazgató képviselte. A program az ÉLET! című kisfilm vetítésével kezdődött. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság zenés kampányvideójában a szabályos közlekedésre buzdít. A folytatásban a kitüntető címekkel elismert rendőrkollégákról néztek meg rövid összeállításokat a résztvevők, akik a rendezvény hivatalos része után Francis Veber: Bérgyilkos a barátom című bohózatát nézték meg a színházban.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Elkészült az egervári buszforduló

Befejeződött az egervári buszforduló építése a 74. főútról nyíló ipari feltáróút mellett, melyre bruttó 21 millió forintot fordított Zalaegerszeg önkormányzata a vállalkozói alapból.

– AL –

Balaicz Zoltán polgármester elmondta, a közpénzekből gazdálkodó önkormányzat nem tud közvetlen pénzügyi támogatást nyújtani a helyi cégeknek, de a vállalkozói alapból lehetősége van kerékpárutak, buszfordulók illetve buszmegállók építésére. Ezt a cél szolgálja, hogy a dolgozók könnyebben és biztonságosabban tudjanak eljutni munkahelyeikre. A Schneider Electric Zrt. is azért fordult az önkormányzathoz, hogy az egervári üzeme mellé létesüljön egy buszforduló.
A beruházás során 7 méter szélességű és 57 méter hosszúságú buszforduló épült meg, közepén zöldterülettel, szélein kiemelt szegéllyel illetve zúzottkő padkával. Az útfelület víztelenítésére 38 méter hosszban vízelvezető árkot alakítottak ki. A polgármester emlékeztetett arra, hogy városban 29 helyszínen fejeződtek be, illetve még folynak parkoló-, járda- és útfelújítási munkálatok az 1,7 milliárd forintos állami infrastrukturális fejlesztési csomag keretében. Ezek nagy része lakossági kérésre teljesül, míg más része olyan emblematikus helyszínek – mint a Keresztury VMK és a sportcsarnok előtti tér – átépítését teszi lehető hamarosan.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Az európai parlamenti választásokról

Palkovics lászló a két politikai erőtérről beszélt

Ilyen nagy tétje még nem volt európai parlamenti választásnak, ami nem is a pártok versenyéről szól, hanem arról, hogy két nagy politikai erőtér áll egymással szemben. A migrációt támogatók és az azt ellenzők között dől el, milyen lesz az EP összetétele – fogalmazott zalaegerszegi sajtótájékoztatóján Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Hozzátette: Magyarország nincs egyedül, és nem csak a volt szocialista országok nem szeretnék a bevándorlást, Olaszország is ugyanígy gondolkodik. Salvini olasz belügyminiszter a napokban Budapesten tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel és egyeztették az álláspontjukat: nem szeretnének Európában bevándorló embertömegeket látni. Magyarország megmutatta, hogy szárazföldön meg lehet állítani a migrációt, Olaszország pedig megmutatta azt, hogy tengeren is meg lehet állítani a bevándorlást – fogalmazott Palkovics László. Utalt arra, hogy a magyar nemzet a keresztény kultúra alapján áll, és ezt a jövőben is szeretnék megőrizni. A munkaerőhiány megoldását is másképpen képzeli el a magyar kormány: nem bevándorlókkal. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos jelezte: 21 magyar képviselőt választunk az Európai Parlamentbe, és nem mindegy, hogy a magyar emberek érdekeit képviselik-e. Szólt az elmúlt évek gazdasági fejlődéséről, a munkaerőhelyzetről és a jövőről szólva kifejtette: jó irányban halad Magyarország. A sajtótájékoztatót követően, a Fidesz-irodán Palkovics László fórumára került sor.

 

 

 

 

 

vissza az elejére