Virágosítással szebbé Hétvégén fazekastalálkozó Polgári estély EP-választás

Virágosítással szebbé

Fiatalok a környezetért

Pünkösdi rózsát, fehérliliomot, cickafarkot és más növényeket ültettek el a város négy pontján. A virágosítás kezdeményezője a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete volt, míg a munkát a helyszínekhez közeleső középiskolák diákjai végezték el.

– AL –

A Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete az ifjúsággal kapcsolatos több tevékenysége mellett nagyon fontosnak tartja, hogy hozzájáruljon a város természeti értékeinek megóvásához, ápolásához, mondta el érdeklődésünkre Rigó Márton elnök. Ennek kapcsán szervezik meg „Tegyük szebbé környezetünk” címmel ifjúsági virágosítás programjukat, melynek fő célja a fiatalok környezetvédelmi szemléletformálása. A program megvalósítására az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. valamint Zalaegerszeg önkormányzatának támogatásával került sor.
Virágszigetek létesültek a Platán sor 25. szám alatti tízemeletes parkjában, a kertvárosi posta előtti parkos területen, a páterdombi vasúti átkelő melletti füves területen, valamint a Ganz Ábrahám Szakgimnázium mellett lévő zöldterületen. A virágokat a helyszínek sorrendjében a Csány László Szakgimnázium diákjai, a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat tagjai, a Báthory István Szakgimnázium, valamint a Ganz Ábrahám Szakgimnázium diákjai ültették el. A programon jelen voltak a városrészek önkormányzati képviselői is, így Bali Zoltán, Bognár Ákos, Gecse Péter és Makovecz Tamás. A várossal egyeztetve olyan helyszíneket választottak, ahol elkelt még egy kis csinosítás. A Városgazdálkodási Kft. nyújtott segítséget a növényfajok kiválasztásában, illetve elültetésében. A gólyaorr például nagyobb mennyiségben került ki a Platán sori tízemeletes árnyékos parkjába. Hasonló okból ad majd fehér színű virágot a pünkösdi rózsa a Ganz-szakgimnázium mellett, ami a másik három helyszínen rózsaszínben pompázik majd.

 

 

 

 

vissza az elejére


Hétvégén fazekastalálkozó

Május 11–12-én immár tizenhatodik alkalommal kerül sor a Zalaegerszegi Nemzetközi Fazekas-Keramikus Találkozó és Fesztiválra. A népművészeti esemény és a kirakodóvásár idén is a Gébárti-tó melletti szabadidőparkban, illetve a Kézművesek Házában várja az érdeklőket.
A meghívott mesterek most is a Kárpát-medencei fazekas hagyományokat követve mutatják be változatos díszítésű és formájú edényeiket és más használati tárgyaikat. Az ingyenes, kétnapos fesztiválon a vásár mellett szakmai előadások, fazekasverseny, kiállítás és népzenei műsorok is lesznek.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Polgári estély

Tízedik, jubileumi estélyét rendezte a közelmúltban a Zalai Polgári Körök Egyesülete az Arany Bárány télikertjében. A résztvevőket köszöntötte Balaicz Zoltán polgármester. Az est vendége volt Vigh László országgyűlési képviselő és számos zalai, zalaegerszegi közéleti személyiség.
A polgármester szólt az egyesület munkájáról, kulturális tevékenységéről, hangsúlyozva, hogy a polgári körök támogatásával,
II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választásának 315. évfordulója alkalmából köztéri szobrot állítanak Zalaegerszegen.
Az estély díszvendége
Rátóti Zoltán színművész volt, valamint részt vett a bálon Eperjes Károly színművész is. A meglepetés pillanata pedig akkor adódott, amikor a jelenlévők köszöntötték Németh János keramikusművészt 85. születésnapja alkalmából.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


EP-választás

A május 26-i európai parlamenti választás tétje, hogy a bevándorlást támogató balliberális pártok, vagy a bevándorlásellenes erők kerülnek többségbe az európai parlamentben – fogalmazott sajtótájékoztatóján Kiss Ferenc, a Mi Hazánk Mozgalom helyi szervezetének vezetője.

Hangsúlyozta: A Mi Hazánk alternatívát kíván nyújtani azoknak, akik ellenzik a bevándorlást, de nem támogatják a Fidesz politikáját sem. Nem működnek együtt Orbánnal és Gyurcsánnyal sem. A mozgalom sikeresen összegyűjtötte a májusi EP-választáson való induláshoz szükséges érvényes aláírásokat, melyet le is adott. Kiss Ferenc úgy érzi, a magyar emberek részéről igény van a változtatásra.

 

 

 

 

 

vissza az elejére