Elkészült a Mókus utca Fontos a személyes jelenlét Megalakult a Tiéd a Város Egyesület Segítség

Elkészült a Mókus utca

Közmű-rekonstrukció, parkolóbővítések

A Mókus utcában is befejeződtek a felújítási munkálatok, mely során kicserélték a közműveket, felújították és bővítették a parkolókat, majd új aszfaltos pályaszerkezetet építettek.

– AL –

Ezt a beruházást is az önkormányzat 29 helyszínt érintő 1,7 milliárdos infrastrukturális fejlesztési csomagja tette lehetővé. Balaicz Zoltán polgármester a helyszíni bejáráson elmondta, az út alatt lévő közművek rekonstrukciójával kezdődött a munka, amikor is két ütemben 300 illetve 600 méteren újították meg a szennyvízcsatorna-hálózatot tavaly illetve idén. Az első beavatkozás bruttó 29,2 millió forintba, míg a második 45,7 millió forintba került. Ezt követték bruttó 50 millió forintból a felszíni munkálatok: az aszfaltos pályaszerkezet megépítése a Mókus utcában, valamint az új térköves parkolóhelyek kialakítása a Köztársaság út 85. szám alatti tízemeletes északi bejáratánál. A szelektív hulladékgyűjtők áthelyezésével további négy új várakozóhelyet létesítettek A beruházás így mindösszesen 125 millió forintot tett ki. Ez az összeg azért jelentős, mert az önkormányzat 4,2 milliárdos évi iparűzésiadó-bevételéből a kötelező feladatok ellátása után csak 200 millió forint marad az utak, járdák rekonstrukciójára, hangsúlyozta a polgármester. Bognár Ákos, a településrész önkormányzati képviselője azt mondta, olyan utcák felújítását kérte a programban, amit önerőből nem tudnak megvalósítani. Így esett a választás a Mókus utcára, amely teljesen alá volt mosva, és burkolatának állaga is jelentősen leromlott. A közművek rekonstrukcióját ez is indokolta, hiszen ezután következhetett csak az aszfaltozás. A képviselő megemlítette a Gyimesi utca rekonstrukcióját, amely során új parkolóhelyeket is építettek a meglévők mellé. A munkák itt is több ütemben zajlottak. A befejezést, vagyis a harmadik ütemet az 1,7 milliárdos infrastrukturális fejlesztési csomag tette lehetővé. Az első utca volt, amit ezen program keretében átadhattak.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Gecse Péter

Fontos a személyes jelenlét

Botfa, zalabesenyő, páterdomb fejlődéséről

Mozgalmas volt az élet az elmúlt években Zalaegerszeg déli városrészeiben. Gecse Péter önkormányzati képviselővel Botfa, Besenyő és a Páterdomb (5. vk.) fejlődéséről, az elmúlt év fejlesztéseiről, a civil szervezetek kezdeményezéseiről és a közösségi élet fontosságáról beszélgettünk.

– Mind a három városrészben történtek fontos fejlesztések, Botfán az Erdődy–Hűvös kastély külső, belső felújítását emelném ki elsősorban. A Modern Városok Program keretében zajló beruházás az őszre elkészül. Szeretnénk a kastélyhoz tartozó régi angolparkot is megújítani, visszahozni az eredeti miliőt, és ehhez a munkához számítunk a civil szervezetek közreműködésére is. Jelenleg zajlik a temetőben az első világháborús kopjafák felújítása. Az alapozás elkészült, folyamatosan végezzük ezt a munkát. A Botfa, Gesztenyési és Avashegyi utcákhoz tartozó járdaszakaszokon is végeztünk felújításokat a biztonságos közlekedést figyelembe véve. Fontos számunkra, hogy a játszótér, a sportpálya folyamatosan szépüljön, a közösségi ház és környéke rendben legyen – mondja Gecse Péter, majd a zalabesenyői felújításokkal folytatja.
– Ebben a városrészben az egyik legfontosabbnak az Árpád-kori templom külső-belső felújítását tartom külső díszkivilágítással. Tervezünk a besenyői temetőben sírhelybővítést és a déli részen kerítést, illetve egy gyalogosbejárót. Zalabesenyőben is folyamatos az útfelújítás, a Kútilapi, a Csörge és a Sugár utca burkolatának a rekonstrukciója megvalósult. Sikerült tavaly két buszvárót is megújítani, és figyelünk a játszótér és a sportpálya környezetére is. Mindez nagyon fontos az itt élők számára.
– A páterdombi városrészben megvalósult a Kinizsi úti gyermekorvosi rendelő és védőnői szolgálat, a Wlassics Gy. úti felnőttorvosi rendelők felújítása. A Kinizsi u. 78. számú társasház előtt parkolófelújítás történt, a Kinizsi u. 80. előtt pedig új parkoló létesült – folytatja Gecse Péter. – Korábban műfüves focipálya létesült a Kinizsi utcában, kutyafuttatót alakítottunk ki a Baross Gábor utcában, ovifocipályát pedig a Radnóti-óvodában. Az óvoda udvarán található sószoba falvizesedésének kezelése és a szoba teljes felújítása is nagyon fontos. Mindhárom városrészben továbbra is kiemelt szerepet játszik a településrészi önkormányzatok megalakítása és a helyi civil közösségek támogatása, lehetőségeik bővítése. A megváltozott időjárási körülményeket figyelembe véve a csapadékvíz-elvezetési problémák megoldása a lakossági jelzések függvényében. Nagyon fontos a zártkerti részek (Avashegy, Fehérhegy, Öreghegy, Lukahegy, Vakaroshegy, Pipahegy– Gévahegy) élhetőbbé tétele. Ez azért is szükséges, mert egyre többen költöznek a város ezen részerire. Úgy véli, a lakossági megkeresésekre akkor is kell reagálni, visszajelezni, ha rövid távon nincs megoldás az adott kérésre. A személyes jelenlét a választókörzetének eseményein jó alkalom a találkozásra a körzet lakóival. Gecse Péter 2010 óta önkormányzati képviselő, végzettségét tekintve mérnök-közgazdász. 2010–2014 között az oktatási, kulturális és sportbizottság elnöke. 2014-től műszaki és gazdasági ügyekért felelős alpolgármester, a polgármester általános helyettese. Mint mondja, a közösségi életben való részvétel náluk „családi hagyomány”, a szülői házból hozta, és a családja, felesége támogatása nélkül nem is lehetne ezt a felelősséget vállalni. Két lánya, a négyéves Dorka és a tízéves Janka gyakran elkísérik édesapjukat a közösségi rendezvényekre.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Megalakult a Tiéd a Város Egyesület

Keresztes csaba az egyesület polgármesterjelöltje

A Tiéd a Város Egyesület és a hozzá csatlakozó öt helyi ellenzéki párt (MSZP-Párbeszéd, DK, Jobbik, LMP, Momentum) valamint a dr. Márki-Zay Péter által vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom, mint támogató szervezet bemutatta polgármesterjelöltjét, valamint négy képviselőjelöltjüket.

Az egyesület elnöke, Hartmann Miklós sajtótájékoztatóján elmondta: Zalaegerszegen is megvalósul a választók által régóta szorgalmazott ellenzéki együttműködés, még ha ideológiailag esetleg egymástól távol is állnak a partnerek. A 12 választókörzet közül négy közös jelöltet mutattak be: dr. Paksy Zoltán (LMP) 4-es vk., Góra Balázs (MSZP) 6-os vk., Benke Richárd (Jobbik) 8-as vk. és Keresztes Csaba (DK) 11-es vk. A Zalaegerszegen működő ellenzéki pártok közös polgármesterjelöltje Keresztes Csaba, a DK helyi választókerületének elnöke lesz, így döntött a Tiéd a Város Egyesület. Hartmann Miklós elmondta: a közelmúltban tárgyalt a jelenlegi polgármesterrel – akit egy „talpraesett fiatalembernek” tart – arról, hogy a városhoz méltó hangnemű kampányt fognak folytatni. Szerinte a probléma a polgármester mögött álló politikai, gazdasági és társadalmi háttérrel van, mely szerinte „elkorrumpálódott”.
Keresztes Csaba kifejtette: „szabad Zalaegerszeget” szeretnének építeni, nem baloldali, liberális vagy zöld várost szeretnének, hanem egyszerűen egy szabad várost, ahol mindenki a tudása, felkészültsége, emberi és szakmai kompetenciái alapján tud érvényesülni és nem a politikai kapcsolatai révén. Szerinte szükség van a város közéletének megtisztítására, ki kell vizsgálni az elmúlt évek gyanús ügyeit, többek között a járműipari tesztpálya földügyeit is. A közgyűlésbe bekerülő ellenzéki képviselők a Tiéd a Város Egyesület frakciójában végzik majd munkájukat, és dolgoznak Zalaegerszegért.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Segítség

A Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete tagjai, azok hozzátartozói, a fogyatékossággal élő valamint a gyermeküket egyedül nevelő szülők számára nyújt segítséget az őszi tanévkezdéshez.

A Családsegítő Központ és az önkormányzati szervezetek által küldött rászorulók ezer pár gyermek- és kamaszcipőből, szandálból, valamint az iskolakezdéshez szükséges tanszerek közül válogathatnak. Dudás Gyula, a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének elnöke kérdésünkre elmondta, hogy az akció augusztus 5-től a készlet erejéig tart, amelynek a volt Pais-iskola (Zalaegerszeg, Madách út 14–16.) étterme ad helyet, hétköznapokon 9–14 óra között. Az egyesület továbbra is várja a jó szándékú emberek felajánlásait. Aki segíteni szeretne, itt is, illetve a Balatoni u. 3. szám alatt lévő Adományközpontban, hétköznapokon 9 és 14 óra között adhatja le adományát.

 

 

 

 

 

vissza az elejére