Vízpróbán túl a kinti medence Jelképe a magyarságnak Sétányok, ivókutak  

 

 

Vízpróbán túl a kinti medence

2022 elejére készül el az új uszoda

Vízpróbát tartottak a közelmúltban az új 25 méteres kültéri medencénél, melynek gépészeti szerelésén dolgoznak már. A Modern Városok Program keretében az új uszodakomplexum és strand építése idén februárban kezdődött el Zalaegerszegen. A mintegy 9,5 milliárd forintos beruházás állásáról augusztus közepén tartott sajtótájékoztatót a város vezetése.

– A. L. –

Balaicz Zoltán polgármester felidézte: 2011-ben a cég úgy döntött, hogy nem tudja tovább üzemeltetni a városi strandot. A zalaegerszegi közvélemény ezért nyomást gyakorolt a tekintetben, hogy keressenek megoldást újbóli megnyitására. Mint mondta, polgármesterjelöltként 2014 nyarán arra tett ígéretet, hogy az új városvezetés mindent elkövet ezért. Az eredeti elképzelés egy a mostaninál sokkal szerényebb fejlesztést tartalmazott, vagyis az öltözőépület, a gyermekmedence és a már elbontott nagymedence felújítását, valamint a zöldfelület rendbetételét. A nagymedence felújítását 2016-ra tervezték, de előtte 2015 augusztusára elkészült az új gyermekmedence, amit használatba is vettek a családok. Időközben, 2015 áprilisában Orbán Viktor miniszterelnökkel aláírta a Modern Városok Program szerződését, amely lehetőséget adott arra, hogy az eredeti elképzelés helyett egy sokkal nagyobb beruházás váljon valóra az új uszodakomplexum megépítésével. Jelezte, hogy az új kinti medence mellé L alakban épül meg az 50 méteres, 10 pályás fedett uszoda, a régi helyén pedig tanuszoda létesül. Ezenfelül a strand területe is megújul. Mint mondta, a hosszú előkészületet igénylő 9,5 milliárd forintos projekt a város egyik legfontosabb beruházása, ami 2022 elejére fejeződik be. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos elmondta, hogy a szerkezetkész állapotú kinti medence feltöltése nem a közművezetékről, hanem a fúrás alatt álló kútból történik. Most 400–500 méteren tartanak. A 45 fokos termálvíz kinyerése érdekében 1.100 méterig fognak lefúrni. Ez az egyik technikai megoldás, ami az uszoda üzemeltetésének hatékonyságát szolgálja majd.Kijelentette: az építkezés az ütemterv szerint halad, sőt előbbre is tartanak. Az Ady út felőli öltözőépület felújítását is megkezdte már a kivitelező. Gecse Péter alpolgármester azt tette hozzá, hogy a külső medencére várhatóan a jövő év elején tesznek ideiglenes sátorborítást, ami addigra üzemképes lesz. Ezzel a Zalaegerszegi Uszó Klub számára biztosítanak folyamatos használati lehetőséget, hiszen a régi fedett uszodát elbontják. Az új termálkút fúrását két hete kezdték meg, ami napi 24 órás munkával várhatóan szeptember elejére befejeződik be. A már kifúrt hideg vizes kutat hamarosan beüzemelik, ami szintén az uszoda és a strand üzemeltetési költségeit hivatott majd csökkenteni. Az alpolgármester a kútfúrás zaja és az építkezés miatti forgalomelterelések miatt is a lakosság türelmét kérte. Bali Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője azt hangsúlyozta, hogy minden zalaegerszegi számára emblematikus helyszín az uszoda és a városi strand. A fejlesztés által minőségi zöldfelület és magas színvonalú sportinfrastruktúra jön létre a belvárosban.
 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Jelképe a magyarságnak

Átadták a boldogasszony-kápolnát

Makovecz Imre tervei alapján építették fel a Boldogasszony-kápolnát Zalaegerszegen, a Gébárti-tó partján, amit augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján adtak át ünnepélyesen. Szűz Mária halálára és mennybevételére emlékező szentmisét a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, Kiss-Rigó László celebrálta.

– AL –

Államalapító Szent István királyunk 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján ajánlotta Szűz Mária oltalmába Magyarországot, azon a napon, amikor elhunyt. Balaicz Zoltán polgármester idézte fel ezt, hozzátéve: ehhez képest mindössze tíz év telt el azóta, hogy Makovecz Imre Kossuth-díjas építész elkészítette a kápolna első látványterveit. A város által is támogatott kezdeményezés megvalósulását segítette az a kormányprogram, amely a mester már létező épületeinek részbeni felújítását szolgálja, illetve megépítését azoknak, amelyek csak tervek maradtak. Zalaegerszeg önkormányzata – élve a lehetőséggel – pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériumához, amellyel 100 millió forintos támogatást nyert a Boldogasszony-kápolna megépítésére.
A polgármester kitért a Gébárti-tó környékét érintő más fejlesztésekre is. Nemrég készült el a kajak-kenu szövetség vízisport-központja 25 millió forintból. Néhány hét múlva átadják a kibővített Gébárti Kézművesházat, melyre 134 millió forintot nyertek. Szeptember közepén a Kárpát-medencei sírjeleket tartalmazó fejfaparkot adják át. A közúttal párhuzamosan épül a kerékpárút. Kiírták már a közbeszerzési eljárást a Gébárti-tó környezetének megújítására. Mindebből látszik, hogy milliárdos értékű beruházás valósulhat meg a tópartot érintően, hangsúlyozta a polgármester.Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt mondta, a kápolna példa arra, hogy Mindszenty József bíboros, Zalaegerszeg egykori apátplébánosa jó talajba vetette a magokat. „A kápolna jelképe kereszténységünknek, magyarságunknak, hitünknek, családjainknak és mindennek, ami ránk jellemző”, emelte ki. Kónya Zoltán, a kivitelező cég ügyvezetője jelentette készre a beruházást. Ezt követően a város elöljárói a kápolnába vonultak. A szeged-csanádi püspök által celebrált szentmisét az ünneplő közönség kihangosítva hallgathatta meg az épület előtt. Az ötlet, hogy a Boldogasszony tiszteletére kápolna létesüljön, dr. Buksa Ildikó pszichiátertől, a Zalai Boldogasszony Alapítvány kuratóriumi elnökétől származik. A szándék megvalósulását segítette Fülöp Tibor építész is, aki elkötelezett Makovecz Imre hagyatékának ápolásában. Júniusban, már a kápolna átadására készülve, önkéntes munkát hirdettek meg. Az andráshidai Gazd'asszony Klub, a Borbarát Kör és az Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület, a városi diákönkormányzat tagjai, valamint a katolikus és református egyház önkéntesei ezer tő rózsát és díszcserjét ültettek el a kápolna körül.
 

vissza az elejére


Sétányok, ivókutak

Munkálatok a megújuló vizslaparkban

A város zöld szíveként emlegetett Vizslaparkban még zajló, de a közeljövőben záruló megújító munkálatokról sajtóbejárás során tartott tájékoztatót Bali Zoltán önkormányzati képviselő.

– B. K. –

Bali Zoltán lapunk kérdésére válaszolva elmondta, két lakossági fórum előzte meg a parkban történt átalakító munkálatokat. Ez alapján indultak a beruházások. Illetve az élet hozta igényeket folyamatosan figyelembe veszik, és felmérik a valós igénybevételeket is. Így az itt élők kérésére összesen 150 darab padot és szemétgyűjtőt helyeztek ki a környéken, melyeket rendszeresen ürítenek. Ennek ellenére mégis sok szemét halmozódik fel a parkban, melynek eltávolításában a város egyetlen parkőre működik közre. Jelenleg a Vizslaparki út 31-es számú ház melletti sétányhoz telepítenek három új padot, illetve az ökojátszótér mellé kerül majd két új szemétgyűjtő. A felújítások leglátványosabb része az egységes sétányok kiépítése. A fő sétánytól térköves járdák épülnek a környékbeli összes tízemeletes épülethez, valamint a Jókai utcához vezető hosszabb szakaszon. Lecserélik ily módon a székely kaputól a Petőfi utcáig húzódó, jelenleg még aszfaltos szakaszt is. A munkálatok várhatóan augusztus végéig befejeződnek. A projekt részeként két ivókúttal gazdagodik a park. Az egyik a Kisvizsla játszótéren kap majd helyet, a másik telepítését pedig már el is kezdték a kutyafuttatóban. Ez utóbbi létesítményről megjegyezte a képviselő, hogy nagyon megfelel az elvárásoknak, kellően kihasznált, és megszüntette a kutyatartók és kutya nélküli lakosok közötti konfliktusokat. A hónap végéig két részre osztják a futtatót, így a kisebb és nagyobb ebbel érkezők is békét lelhetnek egymás mellett. További fejlesztésként a Kerámia lakóparktól a Kisfaludy útig járdaépítés, járdaszegélyek cseréje történik. A Vizslaparki út 6/A épületet pedig vízvédelmi küszöb védi majd. Új gyalogátkelő is készül a Kisfaludy utca és a Vizslapark kereszteződésénél a szökőkút irányába. Ez biztonságos közlekedést biztosít a park két része között. A tervek szerint az ősz folyamán épül ki a parkban a közvilágítás és a kamerarendszer. Szintén a közeljövő feladatai és az ezzel járó átmeneti kellemetlenségek közé tartozik a gázvezetékek cseréje az EON részéről a Platán sorral párhuzamosan. Ennek mikéntjéről folyamatosan tájékoztatják az érintett lakókat.
 

 

 

 

 

 

vissza az elejére