Jurta és pásztorművészet | Vadételek, borutca, főzőverseny | Borzolnak, kaparnak; nyomot hagynak |
Befejeződött a Gébárti Kézművesek Háza fejlesztése, amellyel méltó helyre került a honfoglalás korát idéző, 1996-ban készített jurta. Az új, kör alakú süllyesztett építményben ugyancsak végleges helyet talált állandó kiállítás formájában Szelestey László néprajzkutató hagyatéka. A 135 millió forintos beruházás során a műhelysor is bővült egy emeleti szinttel.
–
A. L. –
A projekt megvalósulásával Prokné Tirner Gyöngyinek, a Gébárti
Kézművesek Háza intézményegység-vezetőjének és Skrabut Évának, a
Zala Megyei Népművészeti Egyesület elnökének álma teljesedett be, fogalmazott az
átadási ünnepségen Balaicz Zoltán polgármester. Mint mondta, ez
nem egyszerűen csak bővítés, hanem megerősítése a kézművesek háza regionális
szerepkörének és alkotóházzá válásának. Ezt segítette az EFOP-programra beadott
pályázat, melylyel 120 millió forintot nyert a város, és amit 15 millió forintos
önerővel egészített ki. A polgármester beszélt a Gébárti-tó környékét érintő
egyéb fejlesztésekről, megemlítve az augusztus közepén átadott
Boldogasszony-kápolnát. Október elején a kézművesek háza szomszédságában lévő
kárpát-medencei tradicionális fa sírjeleket bemutató emlékparkot avatják, és 406
millió forintból elkészült a 6,5 kilométeres kerékpárút is.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt mondta,
a vidék egyik gyöngyszeme a Gébárti Kézművesek Háza, ahol olyan tudás
halmozódott fel, amit kötelesség tovább adni. Ami itt található, az mind
kultúránk része, ezért élővé kell tenni a házat, ahol mindennap alkotnának a
mesterségeket magas szinten űzők. Krucsainé Herter Anikó,
kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár az
alkotóházak szellemiségéről beszélt. Eszerint otthona, bázisa és találkozóhelye
a népi kézműves tárgyalkotással foglalkozó szakembereknek. Éppen ezért
mozgalmasabb és nyitottabb helyet feltételez, ahol regionális szintű képzések,
kiállítások és zsűrizések is helyet kapnak majd. Beszprémy Katalin,
a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhely tárvezetője a jurta
készítésének mozzanatait idézte fel. Építésében 122 fő vett részt. A munkák
során 8 köbméter fát dolgoztak fel, 7 mázsa gyapjút nemezeltek meg, 2800 darab
bőrszeget készítettek, 140 méter hosszú szalagot szőttek és 300 méter kötőzőt
sodortak. Elkészülte után több mint 200 alkalommal mutatták be a szűkebb-tágabb
közösséget szolgálva. A kör alakú építmény Szelestey László
hagyatékának is otthonául szolgál. A néprajzkutató munkásságát Szabó
Zoltán, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhely vezetője
méltatta. Borotvatokok, sótartók, gyufatartók, szivartartó dobozok, pipafejek,
mángorlók és egyéb tárgyak képezik a gyűjteményt. A 19. századi fa
pásztortárgyak mintázatában hazafias szimbólumok is megjelennek, amely
világszerte is erősíti egyediségüket.
Vadételek, borutca, főzőverseny
Hétvégén indul az országos vadpörkölt- és borfesztivál
Szinte minden a vadételekről és a zalai erdők kincseiről szól majd szeptember 6–8. között Zalaegerszegen, az Országos vadpörkölt- és borfesztivál – Zalai terítéken. A gasztronómiai programsorozaton vadászati konferencia, jótékonysági főzés, borverseny, borutca és könnyűzenei koncertek is várják a közönséget.
– pet –
Az idei fesztivál részleteiről a városházán tartottak sajtótájékoztatót a
szervezők. Balaicz Zoltán polgármester felidézte: 2015-ben alakult
át az addigi szüreti fesztivál. Olyan új tematikát kerestek a rendezvénynek, ami
országos szinten is egyedivé, „zalaivá” teszi az eseményt. Szinte minden nagyobb
városnak van olyan gasztronómiai fesztiválja, mely által egy-egy étel szorosan
összeforr egy-egy város nevével. A zalai erdők gazdagsága miatt esett a
választás a vadételekre és vadgasztronómiára. Elhangzott: az idei őszi
programsorozatra meghívták a testvérvárosi delegációk képviselőit is. Összesen
tizenegy testvérvárosból érkezik küldöttség, akiket a város dísztermében
fogadnak szeptember 6-án. A delegációk részt vesznek majd a fesztiválnyitó
felvonuláson is. A szombati nap hagyományosan a jótékonysági főzőversennyel
indul. Idén rekordszámú – összesen 110 – főzőcsapat jelentkezett, akik a
Kisfaludy utcán készíthetik el a különféle vadból készült finomságokat. A
szervezők arra is felhívták a figyelmet, hogy nemcsak a vadpörköltet szeretnék
népszerűsíteni, hanem azt is, hogy a vadhúsból mennyiféle más étel készíthető. A
főzőverseny bevételével a Szent Rafael Kórház szívsebészetét
támogatják majd. A fesztivál alatt sor kerül vadászkutya-felvonulásra,
csatabemutatóra, néptáncfesztiválra és különféle koncertekre. Ez utóbbiak
helyszíne a Széchenyi téri és a Dísz téri színpad lesz. A Dísz téren ezenkívül
Esélyudvar és Ability Park is várja az érdeklődőket.A környező vendéglátóhelyek
pedig különleges vadételekkel készülnek a háromnapos kavalkádra. És ha már
gasztronómia: nemrégiben kiválasztásra került Zalaegerszeg lekvárja. Horváth
Rita őstermelő vadhúsokhoz is illő „Zalai erdők kincse” fantázianevű, bogyós
gyümölcsökből készült lekvárja lett a nyertes. A sajtótájékoztatón a termelő –
aki hat éve foglalkozik lekvárkészítéssel – elárulta: saját gyümölcsből,
természetes alapanyagokkal dolgozik. A város lekvárja pedig hétféle, egészséges
és vitamindús gyümölcsből áll. A vadhúsokhoz is illő fanyar, savanykás ízét a
szeder és a feketebodza nagyobb keverési aránya adja.
Tompa Gábor fesztiváligazgató az útlezárásokra hívta fel a
figyelmet, hiszen szeptember 5-én éjféltől, szeptember 9-e hajnali négy óráig
lezárásra kerül a Kossuth utca (a Széchenyi tértől a Petőfi utcáig) és a
Kisfaludy út. A szervezők szeretnék, ha a közönség tömegközlekedéssel vagy
gyalogosan, illetve kerékpárral érkezne a helyszínre. A lezárt részeken ugyanis
a parkolás is tilos lesz. A fesztiválmenühöz étkezési jegyeket már szeptember
2-től árusítanak a Kvártélyház Dísz téri jegyirodájában. A
polgármester azt is jelezte, hogy Zalaegerszeg Sohollárral közösen elnyerte a
2020-as Országos vadásznapok rendezési jogát, így jövőre nagyszabású eseménynek
adhat otthont a város.
Frimmel Gyula |
Borzolnak, kaparnak; nyomot hagynak
A jekatyerinburgi biennálén járt a grafikus
Alkotásaival már korábban is jelen volt, személyesen viszont most először utazott el a Nemzetközi Mezzotinto Fesztiválra Frimmel Gyula grafikusművész, az Ady-iskola művésztanára. A rangos seregszemlét kétévente rendezik meg Jekatyerinburgban, Oroszország negyedik legnagyobb városában.
– pánczélPetra –
Mint megtudtuk: igazi metropolisz ez, modern formatervezett üvegpalotákkal és
kiállítóhelyekkel, meg a kommunizmus idejéből ottmaradt épületekkel. A városban
jól megfér egymástól nem messze Lenin és Jelcin szobra (utóbbinak elég nagy
kultusza van itt), valamint a „nyugati” autócsodák és a hatvanas éveket idéző –
már-már múzeumba való – tömegközlekedési eszközök. A képzőművésszel az utazás
tapasztalatairól és a mezzotinto technikában rejlő lehetőségekről beszélgettünk.
Ahogy elöljáróban viccesen fogalmazott: a világon elég kevesen csinálják ezt a „marhaságot”
(vagyis a 17. századból származó, borzolásos, kaparásos technikán alapuló
grafikai eljárást), akik pedig mégis, azok egy közösséget alkotnak. Nos, az ő
találkozóhelyük a kétévente megrendezésre kerülő jekatyerinburgi mezzotinto
fesztivál, melyen idén egyedül Frimmel Gyula képviselte
Magyarországot.
– Hogy lett éppen Jekatyerinburg a helyszín?
– Az ottani szépművészeti múzeum anyagában nagyon sok korabeli,
mezzotinto technikával készült grafika van, melyek a cári gyűjteményből
származnak. A múzeum agilis vezetőjének az az ötlete támadt körülbelül tíz évvel
ezelőtt, hogy jó lenne a téma köré egy kortárs nemzetközi fesztivált szervezni.
Így jött létre 2011-ben a mezzotinto biennálé, melyre a világ bármely országából
jelentkezhetnek azok a grafikusművészek, akik ezzel a technikával foglalkoznak.A
fesztiválra korábban egyik művésztársam, Kéri Imre festő, grafikus
hívta fel a figyelmemet.
– A rendezvény honlapja szerint 31 országból 113 művész, körülbelül 1000
alkotással szerepelt a seregszemlén. Azért ez nem tűnik kevésnek.
– Valóban, de ha belegondolunk, hogy hány festő, szobrász, grafikus él és alkot
világszerte, akkor ahhoz képest tényleg kevés azok száma, akik ezt a mezzotinto
eljárást alkalmazzák, hiszen ez egy nagyon speciális és nehéz technika...
– ... pepecselős...?
– Igen! Időigényes. Fárasztó. És sok türelem kell hozzá. Azt már nem is
mondom, hogy eladni is nehéz. Szóval – némi iróniával – az összes előnye megvan,
ami vonzóvá teszi számomra! A technikai háttere is különleges, bár elég egyszer
megvenni a szükséges felszereléseket, és azt még az unokák is használhatják.
– Mi történik, amikor ennyi szakmabéli összejön egy másfél milliós orosz
nagyvárosban?
– Nyilván nem volt ott személyesen mind a 113 kiállító. Valamivel több,
mint negyvenen utaztunk el. Kiállításmegnyitóval, aztán szakmai előadásokkal,
workshopokkal, eszmecserékkel teltek a napok. Nagyon tanulságos volt ez az öt
nap számomra. Az alkotásaim már a korábbi biennálékon is szerepeltek, de azt
sosem gondoltam, hogy lesz lehetőségem személyesen is részt venni a fesztiválon
és bemutatót tartani. Szerencsére a konzulátus – a Magyar Művészeti Akadémia
jóváhagyásával – támogatta a kiutazásomat. Nem bántam meg, sőt! Egyrészt nagyon
kedves emberekkel és profi szervezéssel találkoztam, kezdve onnan, ahogyan
fogadtak bennünket a reptéren. Majd önkéntes kísérők (diákok) kalauzoltak minden
egyes vendéget. A szakmai bemutatók pedig nagyon jók voltak arra, hogy mindenki
ötleteket gyűjtsön, hogy még mivel és miképp lehet alkotni.
–
És mivel? Hiszen a mezzotinto egy elég jól körülírható technika, a hozzá való
eszközökkel.
– Például fogfúróval! Viccesnek tűnik, de tulajdonképpen bármilyen
eszköz használható, ami nyomot hagy a rézben, és utána képpé alakítható. Bár
maga az eljárás Európában született, a világ számos helyén alkalmazták/alkalmazzák
ma is. Korszakoktól és kultúrától függően pedig a legváltozatosabb témákban és
stílusban dolgoznak a művészek. Ez itt is jól megfigyelhető volt. Szóval az az
érdekes, hogy ki hogyan alkalmazza ezt a speciális technikát.
– Volt olyan, ami a meglepetés erejével hatott?
– Igen. Egyrészt izgalmas, hogy az amerikaiak (például Art Wenger)
fényképeket vesznek alapul, és a fotókat az eljárás segítségével szinte egy az
egyben „átteszik” grafikává. Érdekes megfigyelni, hogy vajon az új mű mennyire
tartja meg a fotószerűséget. Azért kicsit átalakul. A másik, ami nagyon tetszett,
a japán kolléga (Mikio Watanabe) munkássága. Ő jellegzetes keleti témákat,
motívumokat használ. Olyan – látszólag – könnyed, kecses, színes, főleg
organikus minták vannak a grafikáin, hogy eddig nem gondoltam, hogy mezzotinto
technikával ilyent el lehet érni. Aztán kiderült, hogy körülbelül harmincféle,
különböző méretű és szélességű himbavassal (borzolóeszköz) dolgozik, és nem réz-,
hanem acéllemezre. Fehérrel alapoz, azt kaparja vissza; gyönyörű munkák ezek.
– Akkor biennálé inspirálta Frimmel-művek vannak készülőben?
– Nem hiszem, hogy a jövőben teljesen másféle grafikákat készítek, de az
tény, hogy sok olyan jópofa megoldást láttam, amit biztos, hogy kipróbálok.
– Amúgy ez a már említett pepecselős, időigényes alkotási folyamat inkább
nyugtatóan hat, vagy idegesítő is tud lenni egy-egy készülő mű esetében?
– Nyugis. Olyan még nem volt, hogy mérges lettem volna, még akkor sem,
ha esetleg nem úgy sikerült valami, ahogy eredetileg elképzeltem. Inkább az van,
hogy nagyon jól elvagyok magamban. Az egy ideális állapot számomra, amikor
bezárkózom a műterembe. Maximum a macska van körülöttem... közben csendben
dolgozom.