Dupla adomány a nyitott háznak Határokon átnyúló tapasztalatcsere    

 

Dupla adomány a nyitott háznak

A településrészi önkormányzat és a tankerület jóvoltából

A zalaegerszegi kertmoziban augusztus 23-án újabb közönségvetítésre került sor, amelynek bevételét ezúttal a Nyitott Ház Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény javára ajánlották fel a szervezők. A 201.700 forintos adományt sajtótájékoztató keretében adták át, amelyen egy másik kedvező bejelentés is elhangzott az intézmény számára.

– AL –

Balaicz Zoltán polgármester kiemelte, hogy az Alsójánkahegyi Sör-virsli és Hagymásbab Fesztivál után ez volt a második nyári jótékonysági rendezvény a Kertvárosban, amellyel ezúttal ebben a városrészben lévő intézményt támogattak. Mint mondta, ez a támogatás bizonnyal hasznára lesz a Nyitott Háznak, ahol fogyatékossággal élő gyermekek fejlesztésével foglalkoznak.
Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője elmondta, a közönségszavazás alapján a Vissza a jövőbe című filmet vetítették le az 1987-es eredeti szinkronnal. A sci-fi vígjátékra 200-an voltak kíváncsiak, köztük sok gyermek. Köszönetét fejezte ki a szervezőknek a segítségért, amit a filmvetítés után a rendrakásban is nyújtottak. A tervekről elmondta, szeretnék a kertmozit, mint a Kertváros kultikus helyét olyan közösségi térré alakítani, ahol a filmvetítések mellett koncerteket, szakmai előadásokat is tartanának. Ezen programoknak ugyanúgy lesz jótékony célja, mint az eddigieknek. Fontosnak érzik, hogy olyan szervezeteket támogassanak, ahol nagy szükség van az adományra. Ahogy ezúttal a Nyitott Házat. Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója bejelentette: az adományként összegyűlt összeghez ugyanannyit hozzátesznek, segítve ezzel a Nyitott Ház munkáját.
Jelenleg 61 súlyosan és halmozottan fogyatékos gyermek nevelését, oktatását végzik a gyógypedagógiai intézményben, amelyhez a zalaegerszegi járásba tartozó települések tartoznak. Stummer Mara intézményvezető megköszönve az adományt elmondta, hogy azt mozgás-, értelmi képességet fejlesztő illetve a szabadidő eltöltéséhez szükséges eszközök beszerzésére fordítják. Az átadáson részt vett Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója és Drávecz Szabolcs, az Art mozi vezetője.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Határokon átnyúló tapasztalatcsere

Műhelymunka az idősbarát régióért

Műhelymunkát tartottak az Idősbarát Régió elnevezésű projekt részeként. A Zalaegerszegi Gondozási Központ részvételével határon átnyúló eseményen a lakosságközeli szolgáltatásokról cseréltek tapasztalatot.

2017-ben kezdődött és az idei évben zárul az az uniós pályázat, ami osztrák és magyar partnerek közös munkáját támogatja. A bécsi, gleisdorfi, győri, szombathelyi és zalaegerszegi szakemberek olyan döntéseket hoznak, amelynek eredményeként idősek és hozzátartozóik megszokott környezetükben élhetik mindennapjaikat. Radics Andrea, a gondozási központ vezetője elmondta, az oszták–magyar határon átnyúló, Idősbarát Régió – Age Friendly elnevezésű projekt műhelyrendezvényén a szociális és egészségügy területén dolgozó szakemberek vettek részt. Tolvaj Márta alpolgármester köszönőjében reményét fejezte ki, hogy a rendezvény hozzájárul a rendelkezésre álló erőforrások még jobb felhasználásához. „A projekt eredményei további segítséget nyújtanak számunkra az aktív, helyi szintű időspolitika fejlesztéséhez” – emelte ki.
Az előadások az eddigi jó gyakorlatokat mutatták be, így például a győri, egy intézményben létrejött szociális és egészségügyi együttműködést. Kányai Róbert, a győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény (EESZI) igazgatója arról beszélt, hogy a városuk azért került bele ebbe a projektbe, mert olyan intézményekkel kívántak összefogni, akik hasonló területen dolgoznak, de működésükben mégis különböznek egymástól. A győri azért különleges a többi partnerintézményhez képest, mert náluk egy intézményen belül kap helyet a szociális és egészségügyi terület. A náluk zajló együttműködésekből, megvalósult pályázatokból hoztak olyan napi példákat, ami a résztvevő többi intézménynek is segítséget tud adni a további eredményes munkához az idősellátásban. A szakmai konferencián szó volt még a stájerországi eset- és gondozási menedzserek módszereiről, illetve a helyi ellátórendszerről. A workshopot kerekasztal-beszélgetés zárta.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére