Fafaragók alkotómunkája Az idősek világnapján  Virágládák  

 

Fafaragók alkotómunkája

106 kárpát-medencei tradicionális fa sírjelet őriz

A Dunántúl, Pest megye, Duna–Tisza köze, Dél-Alföld, Tiszántúl, Észak-Magyarország, Vajdaság és Erdély gazdag sírjel kultúrájáról árulkodik a Kárpát-medencei tradicionális fa sírjelek emlékparkja, amit október 3-án avattak fel Zalaegerszegen. A maga nemében egyedülálló létesítmény a Gébárti Kézműves Ház szomszédságában lévő kis erdő ölelésében kapott helyet.

– A. L. –

Megálmodója a Zala Megyei Népművészeti Egyesület volt, amely fennállásának 37 esztendeje alatt a kézműveshagyományok őrzése, átörökítése mellett jelentős közösségi alkotásokat – többek között a Gébárti Kézműves Házat és a körülötte lévő műhelyeket – adhatott át Zalaegerszegnek, az országnak és a Kárpát-medencének. Az egyesület szervezésében zajlott 2014 és 2019 között az az egyhetes nyári országos alkotótábor, amelynek keretében megszülethettek ezek a sírjelek 42 fafaragó népművész önzetlenségéből. Munkájukkal élővé tették azt a tudásbázist, ami ma már csak a néprajzi szakirodalomban lelhető fel. Minderről Skrabut Éva, az egyesület elnöke beszélt.
– Nem győzünk eléggé hálásak lenni az ország különböző részeiről érkező fafaragóknak. Köszönjük barátságukat, köszönjük alkotómunkájukat. Reméljük, hogy a közönségnek is akkor öröme lesz ezekben az alkotásokban, mint amekkora volt a szervezőknek, az alkotóknak és mindazoknak, akik segítették ezt a nagy álmot megvalósítani – hangsúlyozta Skrabut Éva. Balaicz Zoltán polgármester úgy fogalmazott, a Kárpát-medencei tradicionális fa sírjelek emlékparkjával olyan egyedit sikerült alkotni, ami párját ritkítja az országban. Felidézte, hogy már 2012-ben felmerült az ötlet, hogyan lehetne megőrizni az utókornak az elsősorban a református, de az evangélikus és katolikus közösségekre is jellemző fa sírjeleket. 2014-ben kezdődött el az a következetes munka, amelynek eredményeként 2019 októberére megvalósulhatott az emlékpark. A polgármester köszönetét fejezte ki megálmodójának, Skrabut Évának, Nagy Bélának, az egyesület alelnökének, Prokné Tirner Gyöngyinek, a kézművesek háza szakmai vezetőjének. Külön érdekessége, hogy a sírjelek tájolása a Kárpát-medencét formázza. A fejfa-rekonstrukciók előlapján a tájegység vagy a település neve, a felgyűjtés évszáma, vagy az adott évszázad megjelölése, hátlapjukon az alkotó vagy alkotók neve szerepel. A Kárpát-medencei tradicionális fa sírjelek emlékparkban 106 sírjel, 2 emlékoszlop és egy göcseji harangláb látható. Széll János néprajzkutató, fafaragó, népi iparművész a Népművészeti Egyesületek Országos Szövetségének nevében fejezte ki köszönetét. Mint mondta, sehol az országban, de még Európában sincs ilyen méretű, ilyen teljességre törekvő emlékparkja a tradicionális fa sírjeleknek, mint Zalaegerszegen.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Az idősek világnapján

A Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetsége Zala Megyei Szervezete az idősek világnapja alkalmából ünnepséget tartott a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A rendezvényen harminc támogató illetve idősklubi és nyugdíjas egyesületi tag vehetett át oklevelet.

– A. L. –

A megjelenteket elsőként dr. Kocsis Gyula, az idén megalakulásának 20 éves jubileumát ünneplő megyei szervezet elnöke köszöntötte. Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává, amely jó alkalom arra, hogy az idősebb korosztályra több figyelem háruljon. A szövetség számára alkalom arra, hogy megköszönjék saját nyugdíjasközösségeik, valamint támogatóik munkáját, akik sokat tettek a szépkorúakért. Balaicz Zoltán polgármester azt mondta: „Olyan városban élünk, amely a jövőre figyel, fontosnak tartja a jelent, de a hagyományok, az értékek átvétele, a minket megelőző nemzedékek nélkül nem mennénk semmire”. Hiszen ők voltak azok, akik a világháborút követően felépítették az országot, a megyét és a várost az utánuk jövők számára. Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke úgy fogalmazott, hogy az aktív és tettre kész szervezeteknek köszönhetően lesz igazán szép ez az ünnep. Ez a nap a megbecsülés ünnepe is, ami ráirányítja a társadalom figyelmét az idősekre. Az Országos Szövetsége Zala Megyei Szervezete idén Bartha Gábornak, Cserszegtomaj faluvezetőjének adományozta az Idősbarát Polgármester címet, tevékenysége elismerésül.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Virágládák

Díszkáposzta, Erika, csarab, hortenzia, sás, pampafű, varjúháj található azokban a különféle méretű virágládákban, amelyekkel őszi hangulatot varázsolt a belvárosba a Városgazdálkodási Kft.

– AL –

Horváth István ügyvezető elmondta, minden évben újszerű megoldásokkal igyekeznek meglepni a városlakókat és az idelátogatókat. A Kossuth utcán és a Dísz téren már megszokott látványt nyújtanak a balkonládák, amelyekből idén 116 darabot helyeztek ki. A virágokkal beültetett Trabant valamint a három kerékpár is már ismerős, amelyek mindig más helyszínen tűnnek fel. Az őszi színkavalkád megjelenítése régóta dédelgetett álom volt, ami most meg is valósulhatott két kreatív kollégának, Kovács Mihály főkertésznek és Kovács Brigitta, az Aranyeső Kertcentrum vezetőjének köszönhetően. A Dísz tér két sarkára, valamint a polgármesteri hivatal előtti térre kihelyezett virágládákkal valóban sikerült őszi hangulatot varázsolni a belvárosba. Pozitívak a visszajelzések; ezek előtt is szívesen fotózkodnak a városlakók és a turisták. Lesz folytatás, hiszen évszakok szerint mindig más fajták fogják díszíteni ezeket a virágládákat.

 

 

 

 

 

vissza az elejére