Energetikai korszerűsítés a Dózsában Az egykori Angolpark is megújul Nemzeti gyásznap Újjáalakult a városi diákönkormányzat A Faipari Centrum várja a barlkácsolni vágyókat

Energetikai korszerűsítés a Dózsában

Az egyik legrégebbi iskola újul meg

Megkezdődött a Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Dózsa György Tagiskolájának energetikai felújítása. A 2020 nyarára elkészülő, 318 millió forintba kerülő beruházás a város egyik legrégebbi oktatási intézményének korszerűsítését teszi lehetővé.

– AL –

Az iskola 1872-ben nyitotta meg kapuit. A 32 tanteremmel rendelkező intézményben tíz éve folyik két tannyelvű oktatás. Jelenleg 600 diák tanul itt, 65-fős tanári kar irányításával. Erről Kajári Attila, a zalaegerszegi tankerület igazgatója beszélt a projektindító eseményen.
Balaicz Zoltán polgármester a város elemi oktatásának történetéről felidézte, hogy Jákum Ferenc jómódú lakatosmester, aki a szabadságharcban nemzetőrként harcolt, 1863-ban alapítványt hozott létre a szegényebb sorsú gyerekek oktatásának támogatása érdekében. Az iskola történetéből felelevenítette, hogy 1950-ben az Ady utcában megnyílt az új iskola, amely 1951 januárjában felvette Dózsa György nevét. Sokáig ott működött. Miután a Kölcsey Ferenc Gimnázium (volt Ságvári) új épületet kapott, 1987-ben átköltöztették ide a felső tagozatot, majd az alsó tagozatot. A Dózsa György Általános Iskola az 1990/91-es tanévtől működik itt, a Kis utca 6. sz. alatti épületben. A polgármester emlékeztetett arra, hogy 2014-ben elkezdtek egy programot, melyben a nevelési és oktatási intézmények felújítását tűzték ki célul. Így érkeztek el a Dózsa György Általános Iskola energetikai korszerűsítéséhez. A TOP-programból rendelkezésre álló 268 millió forintot 36 millióval egészítette ki a kormány, a város pedig 14 millió forint önrészt adott hozzá. A polgármester jelezte, hogy az iskolában új tornaterem is épül a közbeszerzési eljárás lezárását követően. Böjte Sándor Zsolt, a városrész önkormányzati képviselője megköszönve a beruházást azt hangsúlyozta, hogy minden gyermekintézményt érintő felújítás a jelen és a jövő generációjának érdekében valósul meg a városban. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy a Dózsa György Általános Iskolát érintő energetikai korszerűsítés és az új tornaterem megépítése azt mutatja, hogy a városnak biztos elképzelése van a jövőről. Az épület azontúl, hogy megújul, fenntarthatóbbá is válik a nyílászárók cseréje, a homlokzati hőszigetelés, a megújuló energiaforrást felhasználó új fűtési rendszer által. A rendezvény projektindító nyilatkozat aláírásával zárult.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Az egykori Angolpark is megújul

Régi pompájában az erdődy–hüvös kastély

Régi pompájában mutatja magát a botfai Erdődy–Hüvös kastély. Az 1750-ben épített barokk udvarház felújítása a Modern városok program keretében, 350 millió forintból valósult meg.

– AL –

Balaicz Zoltán polgármester elmondta: Zalaegerszeg, bár nagy történelmi múlttal rendelkezik, ugyanakkor kevés épített öröksége maradt fent. A város ezért tartja fontosnak, hogy a megmaradt régi épületeket felújítsa, és ezáltal megőrizze az utókor számára. A Modern városok program Mindszenty út elnevezésű városrehabilitációs programja ad erre lehetőséget, melynek részeként az Erdődy–Hüvös kastély rekonstrukciója is megvalósulhatott idén. A polgármester jelezte, hogy a programnak köszönhetően újult meg ugyancsak ebben az évben a kvártélyház és a levéltár, ahogy korábban a Mária Magdolna Plébánia épülete. E program keretében kezdődhetett meg a közelmúltban a Göcseji Múzeum felújítása is. Hátra van még a nagytemplom, a volt KISZÖV-székház, a Göcseji úti temető ravatalozójának rekonstrukciója, valamint az egykori mérlegház újjáépíttetése. Gecse Péter alpolgármester, a településrész önkormányzati képviselője ismertette a beruházás részleteit. Mint mondta, az épület nemcsak kívül-belül újult meg, de funkcionalitásában is bővült. A szálláshelyként üzemelő szobákat új bútorokkal látták el, a földszinten vizesblokkot létesítettek, ami eddig nem volt. A komfortfokozat növelésével a mai kor igényeinek megfelelő szállást sikerült kialakítani. A kastély északi oldalánál egy új, nyitott színt építettek raktárhelyiséggel, konyhával, vizesblokkal, ami szállásfoglalás nélkül is igénybe vehető turisták és más érdeklődők számára. Erre a melléképületre helyezték el a napelemes rendszert, ami az új nyílászárókkal és az új kazánnal együtt a kastély költségkímélő fenntartását eredményezi. Az Erdődy–Hüvös kastélyt 2012 óta a Mindszenty-iskolát működtető Notre Dame rend üzemelteti. Funkciója zarándokszállás, illetve a városrész közösségi életének is fontos helyszíne. Mindemellett emblematikus történelmi helyszín, ezért helytörténeti kiállítást is szeretnének létesíteni benne. A régmúltat idézi az egykori angolpark is, amit szintén rendbe kívánnak tenni. Az első környezetszépítő akció már meg is történt az elmúlt szombaton az Összefogás Botfáért Egyesület szervezésében, melyhez melléállt a rend, a sportegyesület és a lakosság.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Nemzeti gyásznap

„Az Aradon kivégzett tizenhárom honvédtiszt, valamint a Pesten ugyanazon a napon kivégzett Batthyhány Lajos miniszterelnök, és az őt négy nappal később ugyancsak Pesten követő Csány László nevére mindannyiunknak emlékezni kell” – fogalmazott a nemzeti gyásznapon, Csány László vértanú miniszter 88 évvel ezelőtt felavatott szobránál Balaicz Zoltán polgármestert.

Mint fogalmazott, mi magyarok immár 170 esztendeje kegyelettel gondolunk 1849. október 6-ra, és ilyenkor a szomorúság és a gyász mellett az igazságtalanság érzése is vegyül. Az Aradon kivégzettek bűne csupán az volt, hogy hűek maradtak a becsületükhöz. A polgármester felidézte Görgey Artúr alakját és Haynau rémtetteit is.
Megjegyezte: október 6-án, a vértanúk halálának nemzeti gyásznapján nem csupán rájuk emlékezünk, hanem egyben a nemzeti összefogást is ünnepeljük. A közös kiállást a magyar szabadság és függetlenség érdekében.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


 

 

Újjáalakult a városi diákönkormányzat

A diákpolgármester és a vezetőség sajtótájékoztató keretében mutatkozott be. Balaicz Zoltán polgármester szerint fontos a diákönkormányzat munkája, hiszen ennek keretében jutnak a fiatalok lehetőséghez, hogy véleményüket, elképzelésüket továbbítsák a város vezetése felé.
Az önkormányzat jó kapcsolatot ápol a diákokkal, munkájukat elismerik, számítanak javaslataikra. Nem véletlen, hogy 2017-ben Gyermekbarát elismerő címet kapott Zalaegerszeg. Kovács Virág (Csány-iskola) személyében választottak új diákpolgármestert, aki a sajtótájékoztatón beszámolt a városi diákparlament és ZVDÖK aznapi munkájáról, a választások eredményéről. Két alpolgármestert is választottak a fiatalok: Mazzag Levente (Izsák-iskola) és Bedőcs Anna (Csány-iskola) személyében. A jegyzői feladatokat Molnár Napsugár (Ady-iskola) látja el.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A Faipari Centrum várja a barlkácsolni vágyókat

Megnyílt az első közösségi asztalosműhely zalaegerszegen

Közkívánatra megnyílt a város első és egyetlen közösségi asztalosműhelye, ahol a Faipari Centrum munkatársai várják a barkácsolni vágyókat a vállalkozás pózvai körforgalomnál lévő fakereskedésében.

Készülnek a kutyaházak a közösségi asztalosműhelyben.

– Hogyan született meg ez a nem mindennapi ötlet?
– Az ötlet már korábban felvetődött, melynek megvalósításához lökést adott egy hír, miszerint Budapesten közösségi asztalos-műhelyt létesítettek. Egyből megtetszett, így belevágtunk kialakításába helyben is, amivel régi tervünket váltottuk valóra – válaszolt kérdésünkre Nagy Lajos, a Bigimp Kft. ügyvezető igazgatója. – Úgy vélem, minden nagyvárosban létjogosultsága lehet egy ilyen kis szakmai műhelynek, ahol bárki megismerkedhet az egyik ősi építőanyaggal, a fával, a fafajtákkal, és azok megmunkálásának fortélyaival. Célunk ezzel az, hogy pluszt adjunk a város közösségének, és mindazoknak, akik el szeretnének mélyülni a barkácsolás világában. A saját kézzel való alkotás többről szól, hiszen segít kiszakadni a hétköznapok rutinjából, amellett, hogy álmaink bútorához juthatunk hozzá. Sokan barkácsolnának otthon, de még a legapróbb műveletekhez is több gép és eszköz kell, ami nem áll mindenkinek a rendelkezésére. Ahogy a hely sem, hiszen tér, műhely kell, ahol dolgozhatunk. Nyitott közösségi asztalosműhelyünket ezért szívesen ajánljuk azoknak, akik szeretnek barkácsolni, szeretnének valamit megjavítani, de nincs hozzá műhelyük és szerszámuk.
– Hogyan lehet igénybe venni az asztalosműhely szolgáltatásait?
– Faipari Centrum pénztárában várjuk az érdeklődőket, akiknek a jelentkezés feltételeként regisztrációs lapot kell kitölteniük. Ezt követően lehetőséget kapnak a közösségi asztalosműhely használatára, ahol hozott anyagból, vagy nálunk beszerzett anyagból dolgozhatnak. Felhívnám a figyelmet, hogy idén ingyenes a műhely és a szerszámok használata. Aki hozzá szeretne járulni fenntartásához, annak azonban elfogadjuk felajánlását. A közösségi műhelyben négy gyalupad, asztalosszerszámok és villamos kisgépek állnak rendelkezésre. A munkához szakmai segítséget is adunk. Szakemberek közreműködésével alkalmanként workshopokat illetve oktatást tartunk majd az asztalosságról, a barkácsolásról – mondta Nagy Lajos.  A közösségi műhelyben legutóbb gyerekek és szüleik kutyaházakat készítettek a zalaegerszegi Bogáncs Állatmenhely számára. A jótékonysági akcióra a Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület és a Down Mosolyambulancia Egyesület Építs mosolyért elnevezésű, iskolás osztályok számára meghirdetett programja keretében került sor. A vállalkozás az első három leggyorsabban jelentkező osztály részére ingyen biztosította a faanyagot és a tartozékokat a barkács-áruházából.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére