Jól kezdte a bajnokságot a ZTE RK Erősíteni kell a bentmaradáshoz Második hely az Alpok–Adria versenyen Éremeső Kőszegen
Súlyemelőérmek a tiniktől Eredményes diákolimpia A hétvége eredményei

Jól kezdte a bajnokságot a ZTE RK

                                 Az erősebb csapatok azonban ezután jönnek

Jól rajtolt az NB II-es bajnokságban a ZTE RK férfi röplabdacsapata. Az elmúlt idényben bajnoki címet szerző, kissé megfiatalodott együttes az első fordulóban két biztos, 3:0-ás győzelmet aratott.

– Azzal vitatkoznék, hogy megfiatalodott a csapat, az együttes magját továbbra is a 28–29 éves korosztály alkotja – vélekedett Domokos Lajos edző. – Kétségtelen tény, hogy két rutinos játékosunk – Lesznyik és Göczi – távozott. – Az utánpótlásból minden évben feljön 2–3 fiatal, akik a továbbtanulókat pótolják. A jó utánpótlás-nevelésünkre jellemző, hogy a továbbtanulók NB I-es csapatokban folytatják sportpályafutásukat. Kevesebben lettünk, így a fiatalok több játéklehetőséget kapnak. Jól kezdtük az idényt, kedvező volt a sorsolásunk. A két győzelemből még messzemenő következtetéseket nem szabad levonni. Az fontos volt számunkra, hogy saját osztályú csapatokat győztünk le, az alapszakaszban itt játszó NB I-es juniorokkal még nem találkoztunk. A folytatásban már jóval erősebb együttesekkel találkozunk.
– Az országos szövetség idén négy csoportra bontotta az NB II mezőnyét. Ez jó vagy rossz a ZTE szempontjából?
– Anyagilag szerencsés. Az országos szövetségben a csoportokat úgy próbálták kialakítani, hogy minél kevesebbet kelljen utazni. Itt lesz egy oda-visszavágó kör. Utána kerülünk össze a Nyugati csoport másik felével, ahol már csak másodosztályú csapatok szerepelnek. Az NB I-es juniorok saját bajnokságukban folytatják. Amikor a saját bajnokságunkat is lejátszottuk, nem a megszerzett pontokat visszük magunkkal, hanem a helyezések alapján pontot kapunk. Az ott megszerzett pontok alakítják ki a végső sorrendet. A következő kör még bizonytalan, de minden bizonnyal a Nyugati és Keleti csoport bajnoka mérkőzik az NB I-ért.
– Mit terveznek az idei bajnokságra?
– Először a Nyugati csoportban az első három hely egyikét szeretnénk megszerezni. Utána, amikor csak az NB II-esekkel találkozunk, meglátnánk, mi „sül ki” belőle. Szakmai célunk továbbra is a nevelés. Amatőr csapat lévén mást nem tudunk felvállalni. Minden évben igyekszünk 3–4 fiatalt felhozni a felnőttcsapathoz. Miután tudjuk, hogy a fiatalok általában továbbtanulnak, örülünk annak, hogy az egyetemi városokban, így Pécsen, Szegeden és még folytathatnám a sort, van NB I-es röplabdacsapat, így nem vesznek el a sportág számára.

 

 

 

 

vissza az elejére


Erősíteni kell a bentmaradáshoz

Minden mérkőzés élet-halál kérdése a zte fc számára

Lassan a harmadához ér az NB I-es labdarúgó-bajnokság. A ZTE FC csapata hosszú idő után szerepel az élvonalban. Bár a kék-fehéreknek akadtak ígéretes mérkőzéseik, a csapat az alsó régióban foglal helyet a tabellán.

– A bajnoki szereplésünk kapcsán kettősség van bennem – kezdte mondandóját Dobos Barna, a ZTE vezetőedzője. – Egyrészt elégedettek lehetünk, mivel a célunk elérése szempontjából – hogy a bajnokság első tíz helyét megszerezzük – nem állunk rosszul. Számosan úgy vélik, hogy a ZTE-nek előbbre kellene állnia a tabellán. A túlzott optimizmustól azonban mindenkit óva intenék. A játékosaink értékét nézve – amit természetesen nem kell bibliának tekinteni – a Kaposvárt előzzük meg. Annak nagyon örülök, hogy sikerült a játékunkat úgy felépíteni, hogy többet gondolhassunk a csapatról. Sajnos megvannak azok a hibáink, amik miatt nem tudtunk több pontot szerezni.
– Melyek ezek?
– Nem elég jó a csapat együttes védekezése. Hiányoznak a jó egyéni teljesítmények is. A csapatban van fejlődési lehetőség, ezeket igyekszünk kihasználni. A kezdő játékosok közül többen – itt gondolok többek között Stieberre, Tamásra és még sorolhatnám – nem érkeztek időben, ez mindenképpen nehezítette a munkámat. Az érkező játékosok fizikai állapota sem volt megfelelő szinten. Ezt nem lehet egyik napról a másikra pótolni, mivel hatalmas formavisszaesés történne. Hosszabb távon érkezhetnek el a megfelelő szintre.
– A külső szemlélő számára feltűnő, hogy a ZTE elég sok gólt kap az ötösön belülről, és a helyzetek kihasználásával gondok vannak…
– A beívelt labdáknál a védekezésünkben vannak hiányosságok. Ez megint képességbeli kérdés, próbálunk ezen javítani, de ez nem megy az egyik napról a másikra. A helyezkedésünkön is van javítanivaló. A támadójátékunkról szólva a Honvéd ellenit emelném ki, ismert, hogy a fővárosiak jól védekeznek. Ennek ellenére akadtak helyzeteink, amik kimaradtak. Az élvonalban jóval kevesebb lehetőségünkből kellene gólt szerezni, ami eddig nem sikerült. Nézve az összefoglalókat, úgy vélem, hogy a hátsó régióban lévő csapatok ki tudnak alakítani helyzeteket – közte a ZTE is –, az a különbség a tabellán előrébb álló csapatokkal szemben, hogy nem értékesítik azokat. Nincs mese, ha előrébb akarunk lépni, jobban kell kihasználni helyzeteinket. Mellette kellene még a csapatban 3–4 átlag feletti teljesítmény, hogy jobban szerepeljünk.
– Mit vár a folytatástól? A ZTE hol tud pontokat szerezni?
– Mindenki ellen lehet pontot szerezni és veszíteni is. Minden mérkőzés élet-halál kérdése. A jelenlegi keretünktől maximum a bentmaradás kiharcolása várható el. Természetesen törekszünk jobbra. Apró dolgok miatt vesztettünk mérkőzéseket. Ha meglenne az a pár pont, akár az 5–6. helyen is állhatnánk a tabellán. Nem véletlen, hogy ezeket a mérkőzéseket elvesztettük. Sajnos, több találkozón több játékosom komoly taktikai hibát követett el, ami megbosszulta magát az élvonalban.
– A téli szünetben javaslatot tesz a csapat további megerősítésére?
– Az első és másodosztály között nagy a különbség. Próbáltuk a lehetőségeinkhez mérten eddig is erősíteni a csapatot. Ezen a területen jól állunk. Mégis ráfér a csapatra az erősítés, a centerposzt sem megoldott még. Bízom benne, hogy Bobál G. és Ikoba is elkapja a fonalat. A védelembe, a középpályára, a támadósorba is kell komoly erősítés. Ez mindenképpen kulcsa lehet a bentmaradásnak.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Második hely az Alpok–Adria versenyen

A ZTE Súlyemelő Klub sportolói az olaszországi Mestrében megrendezésre kerülő 19. Alpok–Adria Masters súlyemelőversenyen vettek részt. Hat csapat indult: Veneto (ITA), Friuli Venezia Giulia (ITA), Niederösterreich (AUT), Szlovénia, Bosznia-Hercegovina és a ZTE-SK.

A ZTE masters súlyemelői ez évben Zalaegerszeg önkormányzatának segítségével négyfős csapattal vehettek részt a rangos viadalon. Az erős nemzetközi mezőnyben végül a második helyért járó kupát vehették át. A négy korcsoport első hat helyezettje kapott pontot, ebből alakult ki a végső sorrend.
A csapatverseny végeredménye: 1. Veneto (ITA), 2. ZTE SK (HUN), 3. Niederösterreich (AUT), 4. Friuli Venezia Giulia (ITA), 5. Szlovénia, 6. Bosznia-Hercegovina.
Egyéni eredmények:
Master B: 45–54 évesek 87 kg: 3. Papp Péter 181 kg (83+98).
Master B: 45–54 évesek 96 kg: 1. Mihályka Tibor 217 kg (90+127).
Master D: 65 év felett. 89 kg: 5. Ábrahám Jenő 117 kg (47+70).
Master D: 65 év felett 102 kg: 4. dr. Muhoray Árpád 135 kg (60+75).

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Éremeső Kőszegen

A vasi kisvárosban, Kőszegen rendezték meg a Diák I., II. korcsoportos birkózók szabadfogású területi bajnokságát. A több mint 100 induló között ott voltak a Zalaegerszegi Birkózó SE fiataljai is, akik nagyszerűen szerepeltek, sok érmet szereztek.

Diák II. korcsoport (2007–2008)
32 kg 2. Rékli Hunor (Zalaegerszegi BSE, Eötvös Ált. Isk.)
50 kg 1. Ruzsics Milán (Zalaegerszegi BSE, Petőfi Sándor Ált. Isk.)
54 kg 2. Németh Péter (Zalaegerszegi BSE, Ady Endre Ált. Isk.)
Diák I. korcsoport (2006–2007)
38 kg 1. Cséri Csenger (Zalaegerszegi BSE, Mindszenty Ált. Isk.)
42 kg 2. Kerti Atilla (Zalaegerszegi BSE, Kehidakustány, Deák F. Ált. ISK.)
46 kg 1. Henczi Benjamin (Zalaegerszegi BSE, Eötvös Ált. Isk.), 2. Henczi Marcell (Zalaegerszegi BSE, Eötvös Ált. Isk.)
54 kg 1. Gyarmati Balázs (Zalaegerszegi BSE, Teskándi, Ált. Isk.), ...3. Varga Zalán (Zalaegerszegi BSE, Öveges J. Ált. Isk.)
69 kg 3. Tarsoly Tas (Zalaegerszegi BSE, Zalaszentgrót, Deák. F. Ált. Isk.)
A versenyzők az országos döntőbe jutottak.
 

 

 

 

 

vissza az elejére


Súlyemelőérmek a tiniktől

Szombathelyen került megrendezésre az idei nyugat-magyarországi tini ob a súlyemelőknél.

3 korcsoportban, kölyök fiú, lány (8. életévét betöltöttől – 9 évig), fiú, lány (10 életévét betöltöttől – 12 évig), serdülő fiú, lány (13–14 évig) – zajlottak a küzdelmek.
A versenyzőknek három versenyszámban kellett összemérniük tudásukat: medicinlabda-dobás (hátra), távolugrás (helyből), súlyemelés.
A három versenyszám összetett eredménye adta a bajnoki helyezést.
Az ötvenfős mezőnyben a ZTE SK-t három tehetséges fiatal képviselte.
Súlyemelésben elért eredményeik.
73 kg: 1. Nátrán Álmos 63 pont.
Serdülő. 67 kg: 1. Varga Martin Csongor 150 kg (70+80). 89 kg: 2. Ebedli Mátyás 109 kg (47+62).

 

 

 

 

 

vissza az elejére


 

Eredményes diákolimpia

Tatabányán rendezték meg két korcsoportban a birkózó diákolimpia országos döntőjét. A Zalaegerszegi Birkózó SE fiataljai ezúttal iskoláik színeiben versenyeztek.

A Diák I-ben (2006–2007), a 46 kilósok mezőnyében Henczi Benjamin (Eötvös-iskola, képünkön balról) az 5. helyen zárt. Az 54 kilósok között Varga Zalán (Öveges-iskola, képünkön jobbról) bronzérmet szerzett. Ő két országos döntőben is bronzérmes lett. A serdülőknél 85 kilóban Farkas Benjamin (Ganz-iskola) az ötödik helyen zárt.
Felkészítő edzők: Berzicza Ferenc, Gerencsér Zoltán, Gerencsér Roland.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


 

Újpest FC–ZTE FC 0-0 NB I-es labdarúgó-mérkőzés, Budapest.

PEAC-Pécs NKK–ZTE NKK 79-73 (18-13, 23-24, 22-21, 16-15) NB I-es női kosárlabda-mérkőzés, Pécs.

ZTK FMVas–Szegedi TE 3:5 (3640-3680) Szuperligás férfi tekemérkőzés, Zalaegerszeg.

Ipartechnika Győr–ZTE ZÁÉV TK 7:1 (3527-3372) Szuperligás női tekemérkőzés, Győr.

FC Ajka–ZTE FC 0-0 NB II-es női labdarúgó-mérkőzés, Ajka.

ZTE RK–DSE Röplabda Akadémia 1:3 (-17, -17, 17, -13) NB II-es férfi röplabdamérkőzés, Zalaegerszeg.

 

 

 

 

 

vissza az elejére